6. fejezet

6.      És egyre duzzadnak a pletykák

Jody

Egyik pillanatban még egy kádnyi illatos meleg vízben ücsörögve hallgattam Tina Alina legújabb számát, a másikban pedig a McNeil-Stone kúria legveszedelmesebb helyiségében voltam, nevezetesen a család egy szem fiúgyermekének hálószobájában. Kyler két perc alatt harmadjára lepett meg: először is egész éjjel kémkedni akart a kishúga után, másodjára velem akart egész éjjel kémkedni a kishúga után, harmadjára meghívott arra a koncertre, amire tudtommal korábban Emeryt hívta. Mindez mutatja, mennyire jól sejtettem a rám ragasztott becenévből, hogy sokkal több van benne, mint elsőre hinné az ember. Több arcátlanság, több merészség és több ész. Ennek tudatában óvatos pillantást vetettem rá.

- Majd meggondolom – hárítottam koncerttel kapcsolatos kérdését.

Mivel Kyler esetében az erkölcsről szóló kiselőadással olyan öt évvel elkéstem, a mobilom után nyúltam. Mikor észrevette, mit művelek, megrándult, mintha fékezne magán, nehogy hozzám ugorjon, és kicsavarja kezemből a mobilt. Jól tette, különben tényleg kitörtem volna a bezárt ajtón vagy a magasra nyúló ablakokon, így viszont csak Olive-ot hívtam. Majd – mikor eszembe jutott, Olive hogy fogadna egy olyan hírt, miszerint egész éjjel egy fiú szobájában leszek - kinyomtam, mielőtt felvehette volna, és stratégiát váltva Clem számát ütöttem be.

- Még fent vagy? – ásított bele a telefonba.

- Drágám, fél öt van, mit vártál? – mosolyodtam el. Ásítozott egy darabig, aztán rátért, mi a helyzet. – Fedeznél éjszakára? Ha nem megyek haza, anyáék úgyis azt fogják hinni, hogy nálad vagyok. Nincs más dolgod, mint megtartani őket ebben a hitben.

- Mert hol vagy? – élesedtek ki érzékei. – Csak nem azt akarod mondani…

- Holnap találkozunk, meghívlak majd egy szedertortára, rendben? Most mennem kell.

Miután végeztem alibim megszervezésével, megszemléltem a falon függő hatalmas nagy képernyőt. Kyler módszeresen mindent bekamerázhatott, így az egész házat láttam rajta. Egy pillanatra elmerengtem, ha Estee akarna meglesni engem, mit kellene bekameráznia. Nálunk a lehetőségek tára két helyiségre korlátozódik: a konyhára és a szobámra. Csoda, hogy soha nem tartok bulit?

Ellenben Emery meg néhány hasonszőrű barátnője már nagyban készülődtek a vendéglátó szerepére, az ebédlőt cicomázták fel, lelkes ugrálásukból látszott, mennyire várják a bulit. Az ebédlőről a kinti térre tévedt a tekintetem, ami egy magas sövénnyel körülvett medencét mutatott. Egy lány közeledett a medence felé az egyik ösvényről, mellette észre lehetett venni egy pálya csücskét. Erősen dobogó szívvel vettem észre, hogy az csak egy teniszpálya lehet. Vagy kettő. Kezdtem belezúgni a házba.

Már egy ideje hallgattam, így megelőzve Kyler szövegelését arról, milyen modortalan vagyok, hogy meg sem köszönöm a meghívást, megpördültem, és szembenéztem vele. Az egyik süppedős foteljában ült, épp italt töltött. A mindenféle alkoholok és egyéb frissítők mellett pompázatos ételkreációk feküdtek, olyanok, amilyeneket rendesen legfeljebb Estee esküvőjén ehettem volna. Ahelyett, hogy azokat nézte volna, egyenesen rám bámult. Nem volt sok kedvem máris beszélgetést kezdeményezni vele, így inkább szobájára koncentráltam. Az egészből áradt a fényűzés, helyenként még az ízlés is. Persze nem volt olyan meghitt, mint az enyém a kedvenc fűpárnámmal és a rengeteg könyvemmel, ráadásul túl nagy volt ahhoz, hogy barátságosan belakott érzést keltsen. Inkább olyan volt, mint egy drága szállodai szoba.

- Ha nem bánod, elmegyek hajat mosni – fordultam Kylerhöz, miután felmértem a szobát. Majdnem elnevettem magam, mikor megláttam elképedt arcát. Egy pár pillanatig pislogott rám, mint aki nem tudja eldönteni, viccelek-e, aztán elvigyorodott.

- Az én samponommal akarsz hajat mosni? – kérdezte. Most én néztem rá úgy, mint egy ütődöttre szokás. Ha az ő samponjával mosom meg a hajamat, akkor olyan szagom lesz, mint neki, és a városban rajtam kívül szinte minden lány ismeri ezt az illatot! Gondolkozva néztem a rengeteg piára, és vállat vontam. Ha egész éjszaka itt fog ülni, és magába önt belőlük egy csomót, úgyis olyan erős szagokat fog kibocsátani, hogy a samponillat az éterbe veszik tőle, ilyen körülmények között hajnalra úgyis kimegy hajamból az illat.

- Igen. Köszi – mondtam, és elmentem a fürdő felé. Még hallottam nevetését, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, majd meggyőztem magam, hogy még hajat mosni is jobb, mint vele lenni mennyit is… úgy tizenkét órát.

A hajmosás felénél jutott eszembe, hogy szegény Emery ki van téve bátyja kémkedésének, és én nem vagyok ott, hogy ellenőrizzem, Kyler hogyan felügyeli őt! Sietve lemostam a habot hajamról, azután levertem a pulton található márkás férfiillatot, ami hangos püffenéssel ért földet, és tört szét, felcsapva nadrágomat. Most már tényleg Kyler illatom volt, ráadásul a nadrágom is foltos lett. Nagy szerencse volt, hogy lila félujjas felsőmre nem jutott belőle.

- Jól vagy? – kopogott be Kyler.

- Voltam már jobban is, de megvagyok! – kiáltottam vissza, aztán levettem nadrágomat, mert az alkoholos folyadék csípni kezdte a teniszezés közben térdemre szerzett sebet.

Körülnéztem, miben menjek ki. Először törölközőt akartam magam köré tekerni, de aztán ezen ideámat elvetettem. Ismerve Kylert még a végén félreértette volna a helyzetet. Helyette magamra kaptam a széles állványra törölközők mellé halmozott puha nadrágot, és helyébe tettem a sajátomat. Bíztam a gyors száradásban, majd kiléptem az ajtón. Kyler arcán láttam, hogy előre megfontoltan igyekszik kommentár nélkül hagyni felbukkanásomat, de amikor teljes valómban meglátott, csak nem bírta megállni szó nélkül.

- Te aztán tényleg nagyon otthon érzed magad.

- Bocs a nadrágot – pillantottam rá, majd megpróbáltam lesimítani nedves hajamat. A nagy üvegtörésben meg nadrágcserében elfelejtettem kibontani, emiatt össze-vissza göndörödött. Kivettem táskámból fésűmet, leültem a TV melletti székre, és a képernyőre nézve gyorsan átfésültem hajamat. – Történt már valami érdekes?

- Az egyetlen érdekes eddig az, hogy felvetted a nadrágomat.

- A tiéd? Olyan puha és kényelmes, hogy azt hittem, valaki másé. Te sose vennél fel ilyet – mutattam rá. – Mindig olyanokban vagy, mint ami most van rajtad.

- Az egy régi nadrágom. Akkor hordom, amikor kimegyek amerikai focit játszani, és khm… - Nem fejezte be a mondatot. Próbált úgy tenni, mintha valami érdekes történne a képernyőn, de én tudtam, csak nem akarja bevallani azt, hogy évente egyszer ő is felvesz kényelmes cuccokat. Mi másért lett volna a törölközőtartójára téve egy ilyen nadrág? – Nem ülsz inkább ide? – mutatta maga mellett a helyet, és úgy nézett rám, mintha el akarna csábítani.

Hirtelen tágra nyílt szemem a felismeréstől. Dominanciaharc! Valószínűleg „A barátaidat tartsd magadhoz közel, de az ellenségeidet még közelebb” elv alapján kezdett el játszani a gondolattal. Gondoltam, rajtam ne múljon.

- De. – Felpattantam, és átnyargaltam mellé. Mikor leültem a fotelba, legszívesebben elfeküdtem volna benne, olyan kényelmes volt. Megragadtam a karfát. – Komolyan, mégis mit akarsz csinálni tizenkét óra hosszat?

- Egy kicsit ezt, egy kicsit azt – felelt, aztán sajnos észrevehette az ismerős illatot. – Hé, ez meg mi?

- Véletlenül eltörtem az illatszeres üvegedet, megint bocs – mormoltam neki, de oda se figyelt. Akkor vettem észre, hogy a képernyőre fókuszál. Egy pillanatra rám kapta szemét.

- Erre később visszatérünk. Most nézd, kiket hívott meg Emery! El se akarom képzelni, mi lenne, ha ezek felügyelet nélkül elszabadulnának!

Nem értettem, mi fájlalnivalója van a vendégeken, a fiúk nagyban hasonlítottak rá, a lányok meg Olive-ra. Igaz, mindkét nem többet kitett magából, mint azt szerettem volna, de ez már az én egyéni szociális problémám. Semmi rosszat nem tettek, körbepuszilták Emeryt, adtak neki pár ajándékot, aztán ki hol volt, táncra perdült. Mindketten elég gyorsan meguntuk nézni, hogyan táncolják magukat halálra, így egy rövid vita után rátértünk az asztal áldásaira. Az ebéd régen volt, így bőségesen szedtem magamnak a kajákból - na meg élénken el tudtam képzelni, a személyzet hogyan dobná ki szemrebbenés nélkül a maradékot -, Kyler pedig inni kezdett. Nem hiszem, hogy húga fehér fűzős topba bújtatott alakját ölelgetők miatt tette, sokkal inkább megszokásból. Fél óráig csendben szemléltük a fejleményeket, Emery és a vendégei grilleztek meg énekeltek, Kyler ivott, én ettem, alig szóltunk egymáshoz.

- Nem lesz senki féltékeny, ha elmegyünk augusztusban arra a fesztiválra? – kérdezte teljesen váratlanul.

- Úgy érted, a vadmacskádon kívül? Legfeljebb Nate – vontam meg a vállamat, majd látva, hogy nem érti, kiről beszélek, folytattam. – Tudod, a szomszéd kisfiú, akinek megmentetted a teknősét.

- Értem. – Hitetlen pillantást vetett rám. – És más?

- Milyen más? – néztem rá értetlenkedve.

- Mondjuk egy fiú.

Egy kis ideig hallgattam, majd torok köszörülve ittam egy kortyot a borból, amit adott. Éppen elég volt, le is tettem az asztalra. Ezt látva összeráncolt homlokkal kérdezte:

- Még sosem rúgtál be?

- Dehogynem. Rajta van a listámon – feleltem tökéletes komolysággal az igazságnak megfelelően.

- Mi nincs? – gúnyolódott, de mintha közben mégis jól szórakozott volna. – Térjünk vissza az eredeti témára, vagyis arra, hogy mely férfiak lennének kétségbe esve, ha mi ketten elhajókáznánk Spanyolországba.

- Miért nem inkább Emery szerelmi életéről beszélünk? – céloztam a medence mellett egy magas fiúval összebújó kishúgra. Kyler vetett rá egy pillantást, majd furcsamód érdektelen arcot vágott.

- Ha választanom kéne a tiéd és az övé között, jelen pillanatban a tiéd mellett döntenék.

Ezt jól megkaptam. Ültem egyik kezemben a kajával, másikban a párna csücskével, amit szórakozottan gyűrögettem, és nem tudtam elhinni, hogy a szerelmi életemre kíváncsi. Lehet, hogy ezzel a trükkel nyitja a flörtölést?

- Megtisztelő – kaptam be egy darabka tésztát. Isteni finom volt, ha Olive-nál ettem volna ilyet, biztos megkértem volna, hagy vigyek belőle haza egy keveset.

Mivel nem mondtam mást, ő se erőltette a dolgot, helyette koccintottunk az innivalóval – ugyebár fő az udvariasság. Kyler leginkább a kamerát nézte, de olykor rám-rám pillantott, ami nagyon zavart. Mikor már nem bírtuk tovább csendben, kérésére kielemeztem a buli összes srácának viselkedését, majd ő kiválogatta, melyik lánnyal nem akarna ágyba bújni. Szinte alig volt olyan, akit elfogadhatónak minősített. Miután játszottunk két kör „Kivel feküdnél le, kihez mennél hozzá, kit ölnél meg?” játékot, megnézegettem az összes DVD-jét, és Kyler megmutatta mentolos cukor gyűjteményét, későre járt. Újra előhozakodott a korábbi témával.

- A szerelmi életem stagnál, nincs rajta semmi mesélnivaló – mondtam konokul.

- Mi van a jövőbeli lehetőségekkel? Kit tudnál elképzelni a pasidnak? – kérdezte rendkívül provokatívan. A kevés bortól ellazultam, kezdtem viszonylag jól érezni magamat, különben se tartottam tőle, inkább látszott nevetgélős részegnek, mint agresszívnak.

- Inkább kit nem. Például te lennél az utolsó Scotton kívül, akit el tudnék képzelni. – Úgy tettem, mintha nem hallanám „Ki az a Scott?” kérdését, és elkezdtem taglalni gondolataimat. – Képzeld csak el magad előtt azt a jelenetet, hogy belém zúgtál, ezért rá tudtalak venni, hogy a külcsín helyett a belső szépség oltárán áldozz, így felvettél valami szerinted ronda, szerintem praktikus ruhát. Eddig minden olyan, mint a tündérmese, angyalok szálltak közénk, és a többi, aztán egyszer csak megjelenik valamelyik haverod, és neked fogalmad sincs, mit takarj inkább, engem vagy a ruhádat.

Kinyitotta a száját, majd becsukta. Elégedetten láttam, hogy megérti, mit akarok mondani, és még csak nem is nevet rajta, mint korábban mindenen.

- Akkor beszéljünk a múltadról, a nagy szerelmeidről. Voltak?

- Igen – mondtam lassan. – Volt egy, de nem szeretnék róla beszélni.

- Miért, lefektetett, aztán dobott? – Úgy kérdezte, mintha ez lett volna az egyetlen normális alternatíva. Nagy szemekkel néztem rá. Nyilvánvaló volt, hogy ő máshogy el se tud képzelni egy kapcsolatot, minthogy egy: rossz véget érjen, kettő: legyen benne szex. Eddig nekem is mindegyik ilyen volt, és így ért véget, de megvolt bennem a remény, hogy egyszer lesz valaki, akivel nem romlanak el a dolgok.

Némán teltek a percek, hallgattuk Tina Alina zenéjét. Nem vagyok elájulva tőle, de arra jó, hogy ne őrüljek meg a csendtől, és ne akarjam megkérdezni nagyképű pártfogoltamtól, mitől vált ilyenné. Hajnali egy óra tájban, mikor a vendégek beözönlöttek a házba, csendben ültünk a sötétben, nehogy valaki észrevegye a derengő lámpafényt. Egyedül a képernyőről áradó színes fények villóztak az óriási szobában. Beszélgetni kezdtünk a húgáról. Úgy tűnt, tényleg szeretne többet megtudni róla. Elmeséltem, hogy Emery egyik problémája a néhány közül az, hogy fél az idegenektől. Ez nem megfelelően szocializálódott magántanulóknál elég gyakori, könnyű segíteni rajta. Miközben hallgatta monológjaimat, közbeszúrt egy-két szót, és minden egyes alkalommal egy kicsit közelebb ült hozzám. Észrevettem, hogyan húzza felém centiről centire a foteljét, és nem bírtam megállni egy mosolyt.

- Te jössz, mesélj valamit a szerelmi életedről! – kértem, mikor már túl közel volt hozzám. Reméltem, a kérdés lefoglalja annyira, hogy ne akarjon még inkább behatolni személyes szférámba. Igazam lett, felhagyott a fotel húzgálásával, üres tekintetet vetett rám.

- Nincs szó szerint vett szerelmi életem, mert sose voltam szerelmes. Nem is akarok az lenni, olyan bolondság… - harapta el a szót. Már most érződött hangján az enyhe alkoholos befolyásoltság, de nem sokat változott tőle, mindössze őszintébb lett.

- Bolondság? Már miért lenne az?

- Mert értelmetlen és haszontalan, unalmas időtöltés, ennél bármi jobb, még veled lenni is. – Ivott egy kicsit. Ó, kösz, mondtam magamban, de ő csak annyit látott, hogy bólintok. – A lányok kiismerhetetlenek és unalmasak.

- Ha kiismerhetetlenek, nem inkább izgalmasnak kellene lenniük? – kérdeztem rá logikai buktatójára. Elgondolkozva rázta meg a fejét.

- Azt hinné az ember, de igazából nagyon unalmasak. Unalmasan kiismerhetetlenek. Hogy is mondjam, hogy értsd? Szóval, amikor végre rájössz, mi van rejtélyes viselkedésük mögött, valami egyhangú katyvaszt találsz.

Rámeredtem. Közvetlenül vallomása után valami anekdotát kezdett el mesélni egy buta szőke lányról. Megjegyzései továbbra is humorosak voltak, bennem mégis eltompult valami, mintha szűrőn át néztem volna Kylerre. Eddigre már fél szemmel se figyeltem Emeryt, az érdeklődésem teljes egészében bátyjára irányult. Az álarc, amit annyira le akartam tépni, nem is álarc volt, hanem ő maga – egy fásult, elhasznált, életunt fiú, kikozmetikázva az élet adta ragyogó jövőképpel.

A düh lávaként öntötte el az agyamat, neki akartam menni, felborítani foteljét, és jó erősen megütni, hogy miért nem veszi észre, mennyire szerencsés. Mindene megvolt, megvan és meglesz – basszus, még méregkertje is lehetne! Iszonyú mérges voltam rá, ami látszhatott is rajtam.

- Mi van, Hajpánt? – kérdezte.

Kezdett megőrjíteni, hogy így hív. Hátrasimítottam megszáradt hajamat, és csak néztem rá. Utállak, mondtam neki szememmel, annyira utállak, hogy nem igaz.

Csodálkozva nézett rám, mintha sejtené, mi jár fejemben. Mikor egy pillanatra kitisztultak gondolataim, akkor döbbentem rá, milyen rég nem éreztem ilyen elsöprő haragot. Persze a kisebb frusztrációk mindennaposak voltak, főleg Estee és Gerard közbenjárására, de soha nem voltak ilyen intenzívek. Talán az dühített, hogy Kyler előbb-utóbb elmosolyodott, mintha minden oké lenne. Pedig valami nem volt vele rendben, kicsit úgy, mint velem. Szeretteim tolerálták szeszélyeimet, szinte állandóan alávetették magukat különcségeimnek, de egyikük se értett meg. Sokan csodáltak, mint Kylert is, de senki se fogta fel, miért vagyok ilyen. Eddig nem is tudtam, hogy zavar.

- Mi van? – kérdezte újra, ezúttal elhagyva a rám osztott becenevet.

Hallgattam. Nem kellett volna, mert így kihasználta az alkalmat, és közelebb csúszott foteljével. Összeért a térdünk, és kevés hiányzott hozzá, hogy feltehessem ölébe a lábamat.

- Jody! Mi bajod van?

- Mi lenne? – néztem rá.

- Buli. Nem táncolunk? – Felállt, és nyújtotta a kezét. – Gyere már!

Felnéztem rá. Egy Kyler McNeil-Stone, aki táncolni akar velem? Agyrém! Tudtam, mire megy ki a játék, de annyira nem barmultam meg, hogy belemenjek. Megráztam a fejemet. Tovább hívogatott.

- Gyere, na! Meg akarlak ismerni!

- Azzal, hogy táncolsz velem? – Karba tett kézzel maradtam helyemen, majd csípősen hozzátettem. – Érdekes ismerkedési módszereid vannak.

- Kezdetnek jó lesz – bólintott. Mikor látta, hogy nem jövök, nemes egyszerűséggel felhúzott. Tudtam én, hogy el kéne az az ötven kiló! – Táncoljunk!

Úgy fordított, hogy ő lássa a képernyőt, én meg ne, aztán megragadta kezemet, és közel húzott magához. Ellenálltam húzásának, de végül is mindegy volt, apa arra nem tudott minket megtanítani, hogyan álljunk meg egy helyben, ha egy nálunk majdnem kétszer akkora fiú maga felé húz minket. Éppen tiltakozni kezdtem volna, mikor elengedett. Szeme a képernyőn függött.

- Eltűntek – állapította meg döbbenten.

- Mi? – Hátranézve végigsöpört tekintetem az összes helyiségen. A vendégek megvoltak, de Emeryt tényleg nem láttam sehol. Lehet, hogy szobára ment volna a sráccal? Mondtam neki, hogy előbb hívjon fel, de mobilom biztonságban, rezzenéstelenül feküdt az egyik fiókos szekrény tetején a szoba egyetlen dísze, egy csokor organzavirág mellett.

Kyler kikapcsolta a zenét, és már vette volna kabátját, hogy felkeresse húga szobáját, mikor elfojtott kuncogásra lettünk figyelmesek. Eddig nem hallhattuk Tina Alina mindent betöltő hangjától. Értetlenkedve néztünk össze, ami nagyon új volt, általában egyikünk mindig jól tudta, mi folyik körülöttünk. Kyler az ajtó felé indult, éppen abban a pillanatban, amikor Emery benyitott rajta, és hátralépve széttárta kezeit, mintha körútra vitte volna otthonában a vendégeit.

- Tádám, a bátyám szobája!

Szám elé kaptam kezemet, nem tudván, nevessek vagy kiáltsak. Kyler hasonló állapotban volt, le mertem volna fogadni, hogy az járt a fejében, hogy tüntessen el engem a szobájából. Tévedtem, megragadott, és a szoba közepére lökött, aztán kikapcsolta a TV-t.

Emery barátnői ekkor már észrevették az ablakon beszűrődő holdfényben, hogy nincsenek egyedül, nagyokat sikongattak, és nevettek, mire Emery megfordult, és szembetalálta magát velem. Tátott szájjal nézett Kyler-nadrágos alakomra, aztán a TV mellett álldogáló bátyjára.

- Mit kerestek itt? – kérdezte fojtott hangon.

- Úgy érted, a szobámban? Miért kell mindig kopogás nélkül bejönnöd? – mordult rá Kyler. – Éppen a közepén voltunk a… szóval valaminek.

Emery a többiekkel együtt sikeresen félreértette a dolgot, és hiába kezdtünk volna magyarázkodni, úgyse hallgattak volna a józanészre. Egyik szőke barátnője eddigre elszaladt megvinni a többieknek a nagy hírt.

- Szerintem távoznom kellene – mormoltam Kyler felé, aki hátrébb lépett a sötétbe, hogy ne láthassa húga barátnőinek ránk vetett sokatmondó pillantásait.

- Szerintem nem. Honnan az ördögből van kulcsod a szobámhoz? – rivallt rá testvérére. Emery beharapta ajkát.

- Cha-Chaneltől. – Kezdett beijedni. Jobbnak láttam közbelépni.

- Semmi baj, mindenkivel megesik… – Mielőtt odaérhettem volna hozzájuk, Kyler lépett ki elém, kilökdöste húgát a szobából, aztán bevágta az ajtót.

- Vissza ne gyertek! Se senki más! – üvöltötte még utánuk. Megint kettesben maradtunk. Fogalmam sem volt, mit mondjak, kiürült az agyam. Tudtam, hogy órák kérdése, és a város tini lakossága azt fogja hinni, hogy lefeküdtem Kylerrel. Ennél távolabb nehezen állhattak volna az igazságtól.

Egészen közel volt hozzám, így amikor megfordult, karja súrolta karomat.

- Erre inni kell.

Egyetértettem vele, így ahelyett, hogy megbeszéltük volna a nyilvánvalót, leültünk, és mindenfélét összeittunk. Ahogy elnéztem, holnap este nemhogy kihagyja a koncertet, de örülni fog, ha egyáltalán fel tud kelni az ágyból. Ültünk, ittunk, és hajnali ötig azt néztük, miként sutyorog rólunk Emery baráti köre. Vad orgiák helyett a pletykával voltak elfoglalva.

J~o~d~y

Hetedhét ágra sütött a nap, de eljött a pillanat, amikor legszívesebben napszemüveg mögé bújtam volna.

- Jody, te dühöngsz! – röpítette felém a labdát Gerard. Kapásból visszaütöttem.

- Nem gondoltam volna, hogy Olive mérges lesz rám, és nem hiszi el, hogy semmi közöm Kylerhöz! Emery barátai sokkal megátalkodottabbak, mint hittem volna, így pletykálkodni…

- Engem nem lep meg – ütötte meg lendületesen a labdát. A városcentrumban elhelyezkedő teniszpályán voltunk, ahol természettel körülvéve lehetett kikapcsolódni. Számomra ez az indulat-levezetést jelentette, Emery barátainak fejét képzeltem a labda helyére, és erősen csapkodtam teniszütőmmel. Ismerőseim szerint megveszekedett hurrikánra hasonlítottam. Játszottam még egy negyedórát, majd intettem Gerardnak, hogy kiszállok.

- Máris mész? Rád férne még egy kis mozgás – mondta, majd körülnézett partner után.

- Állófogadásra vagyok hivatalos. – Megráztam egyik kezemet, hogy ellazítsam görcsös izmaimat. – Hattól kilencig tart, és találd ki, kivel megyek!

- McNeil-Stone-nal?

- Nagyon jó vagy – mosolyodtam el egy pillanatra. – Nem is tudom, mit kéne tennünk, hogy ennél is jobban a szájára vegyen minket a város.

- Meztelenül bele kellene ugranotok a tér szökőkútjába – nevette el magát haverom. - Az aztán listavezető lenne!

Igazat adtam neki, aztán két oldalról megpusziltam.

- Mennem kell, várnak a szüleim – köszöntem el. Bárcsak ne várnának, gondoltam. Kicsit mérgesek voltak, amikor mondtam nekik, hogy a sulis cucc miatt nem hagyom ki a teniszt, és hogy készülődjenek egyedül a fogadásra, én majd később utánuk megyek. Tudtam, nagyjából addig fog tartani haragjuk, amíg meglátják Kylert.

Gerarddal való kis csevejünk után elmentem zuhanyozni. Átöltöztem tiszta fehér ruhámba, hogy ezúttal senki se találhassa szembántónak a rajtam lévő színösszeállítást. Feljebb húztam szintén fehér zoknimat, amit azért vettem fel, hogy fehér cipőm ne törje fel lábamat, majd a szoknyám redőit hajtásvonallal takarva megigazítottam az alsó csücsköket. Nagyon zavartak a szoknya alján lévő csipkefodrok, de le nem szakíthattam őket, ezért fogtam a teniszmester ollóját, és megkurtítottam szoknyámat. Még magamhoz képest is meglehetősen szokatlan látványt nyújtottam benne.

- Akit zavar, nézze a fejemet – mondtam fennhangon. Hajamat egyszerű lófarokba fogtam, mint mindig, amikor teniszezni mentem vagy onnan jöttem. Egy rövid meditációs gyakorlat után kisétáltam a teniszpálya előtt lévő parkolóba, és megkerestem Kyler kocsiját.

Könnyen megtaláltam a régebbi autók között.

- Szia – szálltam be a hátsó ülésre.

Már meg se lepődött rajta, hogy nem mellé ülök. Az utóbbi egy napban nem beszéltünk Emery bulijának estéjéről, így nagyjából rendben voltunk. Amennyire engem zavartak a pletykák, annyira hagyták őt hidegen. Elhatároztam, hogy a tegnapi pihenő után magasabb fokozatra kapcsolok, megpróbálom elfogadni egyenrangú félnek, és rátapintani a lényegre.

- Hova parancsolja? – A visszapillantóba nézve rám villantott egy mosolyt.

- A Maccoby Általános Iskolába – néztem egyenesen szemébe.

Tíz perc alatt megérkeztünk, messziről már láttam is anyát és négy kollégáját az iskola épületéhez vezető, kétoldalt fákkal szegélyezett lépcsőn állva üdvözölni a vendégeket. Kyler egyenesen a suli előtti lepukkant parkolóba ment, és úgy állt le, hogy egyszerre két kocsi helyét foglalta el.

- Hát, akkor, adjuk meg a módját, Hajpánt kisasszony – vigyorgott rám hátrafordulva, majd kiszállt a kocsiból. Mosolyában volt valami, amitől én is felderültem, félmosollyal arcomon követtem.