18. fejezet

18.      Kyler képében egyre vadabbul pofozgat az élet

Jody

Megvártam, amíg befejezi az utolsó mondatot és elfordul, aztán az egyik kinti lámpást megkerülve elé léptem, és teljes erőből pofon vágtam.

Különös módon pár másodperccel később mégis az én arcom lett vörösebb kettőnké közül. Úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy vele ilyesmi megtörténhet. Nem értem, miből gondolta, hogy szótlanul odébbállok, és úgy teszek, mintha semmi se történt volna az utóbbi hetekben, mintha elfelejthetném, milyen jó volt vele, mennyit tanultam tőle. Egyszerűen ki akart dobni, mint valami megunt játékszert.

- Mégis mit képzelsz, mi folyik az ereimben, békanyál? – kérdeztem higgadt hangon, próbálva elnyomni a bennem dagadó feszültséget. – Nem vagyok ufó, Kyler, ember vagyok, akinek vannak érzései, és aki néha tévedhet. Soha nem mondtam, hogy a megváltást várd az együtt töltött időtől. Ami neked hülyeség volt, az nekem páratlan élményekkel tarkított nyári szünet, és nagyon bánt, hogy te felesleges baromságnak tartod.

Újra elfordult, és nem szólt semmit, még a pofon miatt sem tört ki. Nagy levegőt vettem, figyelmen kívül hagytam, hogy úgy szólván le akar rázni, és valamivel emberibben szóltam hozzá.

- Ne haragudj, ha olyat tettem, ami fájt neked, nem szánt szándékkal tettem. Kivéve ezt a pofont, mert azt direkt kevertem le, és egyáltalán nem bántam meg. Olyan félvállról vetted a csókot, mintha egyáltalán nem esne latba, azt hittem, annyira érintett meg, mintha izé, ettél volna egy almát.

Mikor megint megkerültem egy fehér lámpást, hogy láthassam az arcát, észrevettem, hogy összeszorított szájjal bámul maga elé, és kezd vörösödni. Reméltem, hogy nem a dühtől. Bár szerettem volna neki elmondani, mennyire rosszul esett nekem pár mondata és arckifejezése, arra gondoltam, inkább nem teszek neki több szemrehányást a fogadás és a pofon után, így más, hasonlóképp fontos témára tereltem a szót.

- Kyler, nem akarom, hogy Emeryvel akár miattam, akár más miatt megint rossz legyen a kapcsolatod. Megérdemli, hogy törődj vele, és…

- Kit érdekel most Emery? – csúszott ki a száján. Tudom, hogy nem gondolta komolyan, csak azért mondta, mert mérges volt rám, és nem tudta kontrollálni magát.

- Kérlek, ne söpörd félre az embereket. Figyelned kell rájuk, hiszen… - elharaptam a szót.

Láttam lesütött pillantásán, hogy nem kíváncsi rám. Tehetetlenül álltam egyik lábamról a másikra, miközben egyre mélyült a csend. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék még. Végül jobbnak láttam menni.

- Na, jó, akkor megyek. Ha tényleg nem kellenek a növények, visszajövök értük később, nem akarom őket a nyakadba varrni. Felesleges kikísérned, kitalálok.

Egy szóval se marasztalt. Más helyzetben vicces lett volna némasági fogadalma, de most legkevésbé se volt az. Valami eddig ismeretlen feléledhetett bennem, mert megelégeltem hallgatását, és odaugorva hozzá két kézzel ragadtam meg balját.

- Ne légy már ilyen makacs, legalább áruld el, mitől változott meg a véleményed! Egyedül a fogadás miatt utáltál meg? – Lerázta kezéről a kezeimet, és úgy húzódott hátrébb, mintha leköptem volna. Döbbenten pislogtam rá.

- Nem mondtam, hogy utállak – mondta, de olyan utálatosan, mintha legszívesebben belém rúgna. A kézfogdosás közben kibomlott lófarokba fogott hajam, amit most indulatosan hátra löktem. Mivel nem válaszolt kérdésemre, nem volt más választásom, mint elhagyni a házat, ha már így bejelentettem. Tétován elindultam kifelé. Még egy pillanatra visszafordultam.

- Egyet mondj meg. Ilyen vagy igazából?

- Igen – felelt unott hangon, mint akinek teljesen érdektelen a téma, de én éreztem hangjában a lappangó dühöt. Azt hiszem, sikerült megutáltatnom magam vele. – Ezt akartad hallani, nem? Á, nem is, elfelejtettem, hogy Jody Whitetaker mindig az igazat akarja hallani!

Vagdalkozása rosszul esett, de megálltam, hogy nem mondjak rá semmit. Igaz, sikerült megragadnia jellemem egy szeletét, és ellenem fordítania akkor, amikor igazán érdekelt volna válasza, de ez tőle már meg sem lepett.

Eleget bántottuk már egymást az előző percekben, nem akartam folytatni a sort, további ottlétem úgyis meddő vitákat eredményezett volna, és tovább mérgezte volna Kyler és Emery mostanra egészen kikupálódott testvérkapcsolatát. Így hát fogtam a legkisebb, legcsúnyább húsevőnövényt, ami elfért a markomban, és további köszöngetés nélkül sétáltam el arra, amerre bejöttem. Pont ugyanolyan volt minden, mint a teniszezés délutánján – a ragyogóan fehér falak, a tulipánok -, azzal a különbséggel, hogy most nem hívogatott, hanem taszított a látvány. Keserű szájízzel hagytam el a kúriát.

J~o~d~y

Hazaérve rosszkedvűen néztem meg kertünkben a Nate alkotta mini lápot, ami körbeölelte a frissen ásott ágyásokat, ahova húsevőnövényeimet szándékoztam ültetni. Még egy szélfogót is összetákoltam nekik, ami nem vált éppen a kert díszévé, de jól szolgált volna, ha tényleg itt akarom nevelni szerzeményeimet. Mivel azonban csak egyet hoztam el Kylertől, azt nem akartam elültetni, végül is minek árválkodjon az egyik sor végén. Bementem a házba, egy kis pipettával vizet csöpögtettem a leveleire, amitől megszívták magukat, és készen álltak a zsákmányszerzésre. Komolyan irigykedni kezdtem egy húsevőnövényre, mert én bár ahány pohár vizet ittam, ugyanolyan rosszul éreztem magam, mint korábban.

Leverten vonultam vissza szobámba, és elhatároztam, hogy valami értelmessel foglalom le magamat. A délutánt szabaddá tettem, mert azt hittem, hogy elkezdjük a méregkertépítést, még egy skiccet is felvázoltam arra az esetre, ha Kylernek nem lenne ötlete, melyik növényt hova ültessük. Tegnap még zavarba hozott a gondolat, hogy nála legyen a méregkert, hiszen alaptermészetét ismerve sose tudhattam, mivel áll elő legközelebb. Még szerencse, hogy nem kezdtünk bele, ma nagyon szépen bebizonyította, hogy hagyná meghalni a növényeket, ha épp úgy hozná úri kedve. Szerettem volna azonnal elhozni a palántákat, de nem akartam őket a buszra magammal vinni, az még egy sokat megélt buszsofőrnek is sok lett volna. Na meg nagy kedvem se volt az ültetéshez, ennyi erővel aztán ott is állhatnak cserépben, legalább nincsenek az útban, mint itthon.

Kinyitottam félkész bestiáriumomat, elkezdtem bele rajzolni, de mikor kitört a ceruza hegye, félretettem a ceruzával együtt. Levetődtem fotelembe, és elővettem az egyik Braille-könyvemet, amit éppen a legizgalmasabb résznél hagytam abba, de vagy húsz sor után nem bírtam tovább olvasni, és csak bámultam a lapokra, amíg a pontok össze nem mosódtak a szemem előtt. Becsaptam a könyvet, és a padlóra dobtam, aztán átgondoltam, mi más hasznosat tehetnék. Ehetnék is, de azt háborgó gyomrom instabil állapotából következtetve hamar viszontlátnám.

- Hát ez gáz – mormoltam magamnak. Szétnéztem, még mi van, amivel tehetnék bármit is, és pillantásom fésülködőasztalomra esett, amin a tükörrésznek támasztva ott állt az egyik hajpántom. Odamentem, és a kezembe vettem. Gondoltam, most már nyugodtan hordhatom, Kyler úgyse fog többé Hajpántnak szólítani, sőt nagy eséllyel semmi másnak sem, de aztán homlokráncolva tettem vissza a helyére, mert rájöttem, hogy ebből esetleg arra gondolna, hogy így akarom felhívni magamra a figyelmét. – Nincs igazság a Földön.

Elvonszoltam magam a konyha sarkában álló kanapéhoz, ahol Estee szokott terpeszkedni, és elhelyezkedtem, aztán csak néztem ki a fejemből. Próbáltam nem gondolni semmire, de ez kicsit nehéz volt, mivel állandóan hívogattak a mobilon. Bekapcsoltam a TV-t, de mivel nem kötött le a sóval történő mumifikálás története, ki is kapcsoltam. Anya ekkor jött haza, és a TV kapcsolgatásából tévesen arra következtetett, hogy Estee vagyok.

- Ki haldoklik itt? – kérdezte lágy hangon, és rám se nézve lenyúlt, hogy megcsikizzen.

- Anya! – háborogtam. Utáltam, mikor összetévesztett minket.

Meglephette, hogy én vagyok, mert majdnem kiejtette kezéből a magazint.

- Te vagy az, Jody? Mit keresel itthon ilyenkor? Azt hittem, hogy a barátodnál vagy.

- Kyler nem a barátom – mondtam neki gyorsan.

- Nem úgy értettem, hanem tudod, amúgy. – Történetesen tudtam, hogy mire utal, de csak megráztam a fejemet, és felkeltem a kanapéról. Különben is kényelmetlen volt.

- Amúgy sem.

- Jaj, drágám, mindenkivel megesik, hogy összevész valakivel, aki fontos számára, nem kell így letörni. – Rosszkedvemet abból szűrhette le, hogy felültem a konyhapultra, ami velem legfeljebb szökőévenként esik meg. Sáfrány már ott lihegett lábamnál, lelkesen nézett fel rám, mint aki ilyet még nem látott. Azt hiszem, kutyaesze nem bírta kódolni konyhapulton ülő valómat. – Mindketten különlegesek vagytok, különlegesen barátkoztok, így természetes, hogy különlegesen veszekedtek. Vagy akár különlegesen sokat. Erről majd még beszélhetünk a tengernél, jó?

- Más se hiányzik, minthogy még nyaraláskor is róla beszéljek! – vetettem ellen.

- Akárhogy is, el kell kezdenünk pakolni. Ez majd lefoglal. – A kezembe nyomott egy nagy, spirálozott füzetet. – Apád írt egy listát, kérlek, húzz ki mindent, ami az elektronikai eszközökkel kapcsolatos, csak a hajszárítót meg a mobilokat hagyd bent.

Így történt, hogy a délután hátralévő részében felváltva az anyától kapott lista elemeit húzogattam ki és a húsevőnövényemre csöpögettem vizet. Már két napja lelkesen vártam a nyaralást, mint ahogy anyáék is, de most Kyler elrontott mindent. Gyerekes lett volna ezen nyűglődve semmit se csinálni, ezért miközben nyavalyogtam, átnéztem anya csekk könyvét és foglalkoztam Sáfránnyal is, akit nem vihettünk magunkkal a nyaralásra.

A vacsora valóságos istencsapása volt ilyen körülmények között, főleg, mert Estee is hazajött a pasijától, és észrevette, hogy valami nem okés velem. Vacsora végére már mind a hárman engem kérdezgettek, kénytelen voltam kimenekülni előlük a kertbe. Kihallatszott veszekedésük.

- Az a fiú az oka, ugye? Túl sokat járkáltak el együtt, sőt mostanában kérdezés nélkül beállított. Ha engem kérdeztek, elszemtelenedett – mondta apa jó hangosan, hogy a hattal mellettünk élő félsüket szomszéd bácsi nehogy kimaradjon a dologból.

- Ugyan, Roger, ez mindegyik fiúra igaz, Gerardra is! A múltkor itt reggelizett, sőt még a délelőtt felét is itt töltötte – védte Kylert a maga módján anya.

- Arra a fiúra semmit nem mondhatsz, szerencsétlent most fosztotta ki Jody. Esetleg nem szervezhetnénk úgy a dolgot, hogy a szülei ránk küldjék a hatóságot, és vissza kelljen adni nekik azokat a fura növényeket?

- Apu, anyu, ne térjetek el a tárgyról, hát persze, hogy Kyler miatt ilyen Jody! – szólt közbe Estee. Kösz, nővérkém, gondoltam magamban, vissza az eredeti témához. – Szinte egész délután a konyhapulton ült, pedig általában ide-oda ugrál és nem hagy minket békén.

- Hát jó, ki megy ki hozzá? Menjek én, mint az apja, és biztosítsam, hogy az a kölyök nem illik hozzá? Különben szerintem tényleg találhatna jobbat.

- Apu, láttad már Kyler fenekét? Egyenesen észbontó – nevetett fel Estee. – Ne írjátok le csak azért, mert a hugicám megsértődött rá.

- A húgod véleménye fontosabb egy fiatalember hátsójánál – vélekedett anya, majd lassan felsóhajtott. – Majd kimegyek én, Roger, te úgyse tudnád megértetni magad vele.

- Már hogyne tudnám! – húzta fel magát apa. Kezdett vicces lenni a dolog. – Múltkor is én voltam az, aki elbeszélgetett vele, míg te azt se tudtad, mi baja.

- Az egy különösen komplikált apás ügy volt, de jelenleg nem vagy a helyzet…

Folytatták volna még a végtelenségig, ha Estee egy különösen mesteri húzással le nem torkolja őket.

- Tény, hogy az anyák semmit sem tudnak, de az apák még annyit se. Én megyek utána.

Be is tartotta a szavát, utánam jött. Én akkorra már elbújtam a Nate mesterséges lápjába benyúló, három bokorral takart földrészre, de hamar rájöttem, hogy nem volt szerencsés aznap rikítóan lila felsőbe öltözni, mert a bokrok nem sokat takartak belőle, nővérem gyorsan felfedezett. Bebújt mellém a bokor takarásába.

- Mi a helyzet, nagylány?

- Az történt, ami mondtál – mondtam ki kereken. Tudtam, a vacsorai duzzogásom után úgyse hagyná annyiban a dolgot. – Vagyis valami rossz.

- Gondolom, egy sráccal kapcsolatos. Csak nem átvert az a szépfiú? – Miközben kérdezte, feljebb húzta a térdeit, én meg közelebb bújtam hozzá, egyrészt, mert fáztam, másrészt, mert nem akartam, hogy a szüleim kihallgathassanak minket.

- Nem. Én vertem át őt, csak sajnos megtudta…

- Nem is te lennél, ha ez nem történt volna meg. – Hangjából izgatottság mellett vidámság bujkált. Előre tudta, hogy élvezni fogja a sztorit, amit mesélek. - És hogy történt?

- Fogadtam Gerarddal, hogy megcsókolom Kylert. Nem volt akkora szám, mert már korábban is megcsókolt, és még mondta is, hogy nem bánná a további csókokat. Szóval volt egy khm, kis csók, és most azért haragszik rám, mert rájött, hogy fogadásból csináltam.

- És nem mindegy, hogy haragszik-e? – lesett rám Estee, biztosra vettem, hogy direkt provokál. – Csak egy fiú, terem helyette másik. Vagy a projektsége miatt nem akarod őt elveszteni?

- Ez nála már nem igazán a projekt sikerességéről szól – vallottam be félve ugyan, de határozott hangon. – Van elég működő projektem ahhoz, hogy meglegyen a harminc ember, ilyen szempontból nem számítana, mi van vele. De azért mégiscsak számít, rossz volt látni, hogy haragszik rám.

Estee rátenyerelt egy ágra, miközben közelebb hajolt hozzám.

- Nem lehet, hogy azért volt dühös, mert érdekled? – Kihallottam hangjából, hogy nagyon örülne neki, ha ez a teória beigazolódna. Le kellett, hogy törjem.

- Ma már nem volt dühös, szóval annyira nem érdekelhetem. Inkább olyan volt, mint akit megcsapott az áram, és mozdulni sem bír.

- Hát akkor olyan volt, mint te vacsinál – vonta le a következtetést. Igaz, hogy tévesen, én például olykor válaszoltam a kérdéseikre, és csak kétszer fordultam el tőlük húsz perc alatt, ami azért jó arány. – Mint a sarokba szorított állat. Sarokba szorítottad őt? Mondtál neki valami olyat, amit nem kellett volna?

- Hogy én? – Felnevettem. Folyton úgy bántam vele, mint a porcelánnal, másokkal, még a legkedvesebb ismerőseimmel is keményebb vagyok, mint vele. Azért minden szavamat én sem válogathattam meg. – Semmi rosszat nem mondtam neki.

Nem akart hinni nekem, elgondolkozva nézett, mintha a szememből kiolvashatná, mire gondolok. Lesütöttem, mire átkarolt, és magához szorított.

- Tudtam, hogy ezt fogjátok csinálni egymással, szétmorzsoljátok a másikat ahelyett, hogy egymáshoz csiszolódnátok. De ne félj, míg engem látsz! – Felpattant, és felrántott a földről, amitől Kyler-utánérzésem lett, ő csinálta ezt velem többször is.

A nővérem behúzott maga után a házba, ott is az előszobába. Anyáék szerencsére ekkor már eltűntek a konyhából, a lámpa se égett. Elég kísérteties volt a sötét szobában, a Nap már lement, így viszonylag kevés fény volt, anyáék szobájából szűrődött ki csak egy kicsi. Estee kihozott a konyhából egy széket, a tükörrel szembe állította, majd ráültetett. Csodálkozva néztem rá, aztán tükörképemre. Az árnyékok fura tréfát űztek velem, felnőttesebbnek és okosabbnak tűntem tőlük a tükörben.

- Én is tudok ám jó trükköket – guggolt le Estee mellém, vigyázva, nehogy lássam őt a tükörben. – Nézz szembe magaddal, és mondd ki őszintén, mit gondolsz Kylerről.

- Nem akarom – vetettem ellent. Kicsit kényelmetlen volt, hogy a nővérem megkóstoltatja velem saját főztömet. Eddig soha nem gondoltam arra, milyen lehet projektnek lenni.

- Akkor mondj rá egy szinonimát. Olyan Kyler, mint egy…

- …morcos sündisznó – morogtam. Ez jutott eszembe először a télikerti incidensről.

Persze Estee nem fogadta el válaszomat, ütögetni kezdte bal térdemet, hogy koncentráljak a kérdésre, és lépjek túl a felületességen. Azt akarta, hogy ne hagyjam magam befolyásolni amiatt, ami a mai napon történt, hanem próbáljam általánosságban megragadni a lényét. Ökölbe szorítottam a kezemet, miközben farkasszemet néztem magammal. Felidéztem a Kylerrel való kellemesebb emlékeimet, mint a fára mászást, a táncot, a párnacsata elejét, a teniszt, a városnézést… azt, amikor folyton leejtette villájáról a pármai sonkát, csak, hogy rá figyeljek, meg mikor végighúzta a kezét a Braille-könyv egyik lapján, és úgy tett, mintha értené, mi van rá írva. Mosolyognom kellett.

- Olyan, mint a kemence széle – suttogtam.

- Meleg? – kérdezte Estee áhítatosan. Elnevettem magam.

- Pont akkor vicceled el, amikor már jó lenne! Tudod, hogy nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy… hogy olyan kellemesen melengető tud lenni, meg annyira ellenállhatatlan, hogy az már…

Mondat közben jártam, mikor vakító világosság öntötte el a szobát. Azt hittem, anya vagy apa jött ki, de nővérem volt az, aki hirtelen felkapcsolta a villanyt. Hunyorogva néztem bele a tükörbe. Meg akartam kérdezni, mi a fenét csinál, de nem volt rá időm, villámgyorsan oda hajolt hozzám.

- Most megvagy, elpirultál, mikor beszéltél róla.

- Nem igaz – mondtam gyorsan, de azért megnéztem magam a tükörben. Most, hogy már kezdtem megszokni a fényt, láttam, hogy egy kicsit tényleg ki vagyok pirulva, de az akár a sötétségtől való félelemnek is betudható. Azt leszámítva, hogy világéletemben sosem féltem a sötéttől.

- Nem nyitok vitát a nyilvánvalóról – egyenesedett ki Estee. - Szerintem az a legnagyobb gond, hogy nem értetek szót egymással, különben már rég rájöttetek volna, hogy nyakig egymásba vagytok esve!

- Mi, hogy ő belém és főleg én belé?

- Van rá bizonyítékom.

Már nyúlt is a zsebébe, és elővett egy cetlit. Széthajtotta, és elém tartotta. Egy csekk volt, amin felismertem Kyler aláírását. Nem értettem, mit akar vele, míg rá nem ébredtem, honnan szerezhette Estee. A sulinak rendezett fogadásról, ahol lehetett adakozni. Kitéptem kezéből a csekket, és jobban megnéztem. Ötszáz font volt kiállítva rajta, ami az iskola történetének egy magányszemélytől származó második legnagyobb adománya lehetett. Ledermedve néztem rá. Csak úgy hasra ütve adott a sulinak ötszáz fontot.

- Ez csak azt bizonyítja, hogy szórja a pénzt – adtam vissza a csekket, és próbáltam úgy ülni, hogy ne kelljen látnom egyre pirosodó arcomat a tükörben.

- Mennyi ideje is ismert akkor? Pár napja, két hete? Ötször annyit adott, mint átlagban a nagy támogatóink, Jody. Ez nem tudható be kizárólag annak, hogy gazdag.

- Hát… hát nem is tudom. – Tényleg nem tudtam, mire gondoljak, semmi másra nem vágytam, mint az ágyamra feküdni, és aludni másnap délig. Na jó, talán még egy forró fürdő jöhetett volna.

- Most úgysincs idő gondolkozni, öltözz! – parancsolt rám Estee. Ijedten ugrottam fel a tükör elől. Még képes, és elrángat Kylerhez!

- Mit akarsz csinálni?

- Sok mindent, de most nem rólam van szó, hanem rólad. Tudod, osztálytalálkozó! Egek, azt ne mondd, hogy Kyler kiverte a fejedből!

- Az holnap lesz, és nem is akarok elmenni – magyaráztam, miközben rángatott a szobám felé. Vigyorogva húzott el az ajtóig, majd miután bent voltam, bezárta mögöttünk.

- Az egyik csajszi szólt, hogy szombatról áttették péntekre, szóval készülj. Mit gondolsz, miért ettünk ilyen korán? Már az egyik barátodnak is szóltam, hogy jöjjön érted. Nyugi, nem Kylernek. Mindjárt nyolc, szuper esti találkozó lesz, bárcsak nekem is lett volna ilyen.

Míg ő a ruháim között turkált, sikerült összekapcsolnom az osztálytalálkozót és Kylert. Bár másik osztályba jártunk, volt rá egy kis esély, hogy az ő osztályának is akkor legyen nyári találkozója, amikor az enyémnek, és hogy ott legyen rajta. Az utolsó, amit akartam, hogy az osztálytársaink körében találkozzunk, ezért hevesen ellenálltam Estee-nek. Azzal viszont nem számoltam, hogy segítséget is hívott Olive és Tamy személyében.

- Hogy nézel ki, sírtál? – rontott be szobámba Olive, majd rögtön megnézte az arcomat, ami a sok hirtelen dologtól jól kivörösödött, és úgy maradt.

- Szerintem csak melege van – mondta szégyenlős mosollyal Tamy, és kinyitotta az egyik ablakot. – Odakint szép az idő!

- Nem megyek sehová. – Ahol Kyler is ott lehet, tettem hozzá magamban. Olive olyan széles mosollyal figyelt, mint aki meg se hallja, mit mondok. – Rosszul érzem magam.

- Nyugi, Jody, a keserűség éjszakája után szép új nap virrad ránk – vigasztalt Tamy teljesen feleslegesen. Bárcsak értettem volna, mit keres nálunk, de őszintén szólva fogalmam se volt. Mivel Estee közben megpróbálta rólam lerángatni a rajtam lévő ruhát, nem is volt rá sok esélyem, hogy megtudjam.

- Hát nem volt elég keserű az egész napom? Legyen olyan az éjszakám is? – jajdultam fel, aztán magamtól levettem a nadrágot, mert tudtam, hogy a három felcsigázott nőszemélyt már csak bajosan tudnám leállítani. Olive kiválasztott egy felsőt, aztán felénk dobta. Estee elkapta, és a kezembe nyomta. – Gyerekek, ne csináljátok ezt velem.

- Sietnünk kell, Gerard kint vár a kocsival – tájékoztatott Olive. – Vagy ha behívjuk, akkor gyorsabban öltözöl?

- Minek egyáltalán átöltözni? – kérdeztem, miközben magamra rángattam egy bézs színű szoknyát. – Ez nem csak afféle baráti összeröffenés lesz?

- Persze, de pasikkal. Például Darrin is ott lesz. Mondjuk, ő elég nagy visszalépés lenne Kyler McNeil-Stone után – mosolygott Olive.

- Nem vagy te szerelmes a srác vezetéknevébe? – vonta fel szemöldökét Estee. Kis álszent, mintha ő nem azért lett volna oda.

Olive közben kezdte átlépni a barátnőség határait azzal, hogy majdnem megfojtott egy sebtében előkapott és rám erőszakolt ezüst nyaklánccal. Fuldokolva láttam, hogy Estee felém közelít egy fésűvel. Közben Tamy vidáman mesélte, milyen hangulatos útjuk volt idefelé.

Öt perc alatt elkészültem, és még csak bele se haltam, ami meglehetősen jó jel volt az előeste eddigi történéseit figyelembe véve. Elmondtam magamban egy imát, majd beszálltam a kocsiba. Gerard hátradobott nekem egy táskába csomagolt valamit.

- Találd ki, mit kaptam a szöszke csajtól! Délután beállított, és hozott egy előzőhez hasonló kamerát, még olyan extrákat is adott hozzá, amikről azt se tudom, micsodák.

- Emeryről beszélsz? – kérdeztem vissza.

- Nem, a bátyjáról – ironizált Gerard. – Különben miért nem vele mész? Azt hittem már, puszipajtások vagytok. Érted, szó szerint… aú!

- Ne ütlegeld a tesómat vezetés közben! – szólt rám Olive. – Várd meg, amíg odaérünk. Amúgy tényleg, mi van a szőke herceggel?

- Semmi. Rám unt. – Igyekeztem minél hamarabb lezárni a témát.

Nem jött be, mindhárman rám néztek, még a vezetőülésben lévő Gerard is. Tamy megrázta a fejét, majd arrébb csúszott az ülésen, hogy Olive át tudjon mászni felette, és lehuppanhasson mellém.

- Rád? Ez hülyeség. – Egy szempillaspirált húzott elő a retiküljéből.

- Ne közelíts felém azzal, még megvakítasz – szóltam rá. Vállat vont, és hátradőlt.

- Csak közelebbről akartam hallani, mit mondasz.– Saját szempilláit kezdte festegetni, ami Gerard vezetési stílusát tekintve több mint balesetveszélyes volt. Egy nagyobb zökkenő után hátratettem az ablakba az ölemben tartott kamerát.

- Nem akarok vele találkozni! – közöltem velük, míg kinéztem az ablakon. Gerard erre már elnevette magát, és egy kézzel kezdte vezetni a kocsit. Megmarkoltam az ülést.

- Egy osztálytalálkozón ez kicsit nehéz lesz.

- Miért? Nem is egy osztályba jártunk!

- Igen, de a három osztálynak egy termet béreltek, mert amúgy is sokan ismerik egymást párhuzamos osztályokból, meg hát egy évfolyam vagyunk, könnyen összerázódunk – mesélte Tamy.

- Bennem jelenleg a kaja rázódik össze – nyögtem ki, aztán mélyet lélegezve összeszedtem magam. – Hát jó, jöjjön, aminek jönnie kell, ha leütne valamelyikünket, én előre szóltam.

- Annyira rossz a helyzet? – kérdezett rá Olive, de aztán meglátta a szórakozóhelyet, ahova jöttünk, és egy ideig más nem is foglakoztatta. – Milyen szuper hely, gyertek gyorsan!

J~o~d~y

Félig lehunyt szemmel közlekedtem, hogyha esetleg meglátnám Kylert, akkor se lássa, hogy megláttam, így viszont ki voltam szolgáltatva Tamy és Olive húzásának, akik amúgy többnyire kétfelé szándékoztak indulni különböző ismerősök után kutatva. Rossz dolog volt a barátnőlánc középső tagjának lenni, de még így is jobb volt, mint vakon mászkálni a Kyler veszély miatt.

A három osztályt tényleg egymásra szabadították. Többen is úgy néztek ki, mint akik bálra hivatalosak. Végül kiderült, hogy két termet béreltünk, az egyik volt a csendes, beszélgetős szoba, amit széles ívben kerültem, nehogy valakivel beszélgetnem kelljen a nyárról vagy Kylerről (ami az én esetemben gyakorlatilag egy téma volt), a másik pedig a zenétől harsogó buli hely, ami egy középszerű bárra hajazott. Mindenhonnan füzérek lógtak le, és fogalmam sem volt, min tapostam, de nem is akartam tudni.

Éreztem, ahogy valaki megfogja a hajamat, amiről eszembe jutott, hogy még a héten le kellett volna vágatnom, hogy ne tudják tapizni. Visszanéztem, de nem tudtam meg, ki volt az, mert Olive elkezdett vonszolni egy csapat ismerős lány felé, míg Tamy észrevette a kajás állványt, és salátát akart szerezni magunknak. Mivel meg akartam nézni a hajamat fogdosó pasit - vagy csajt? -, normálisan kinyitottam szememet, aztán elfelejtettem félig visszazárni, aminek következményeként megláttam Kyler haverját, Henryt. Összerezzentem, és gyorsan elfordultam Tamy felé, mielőtt Kyler is felbukkanhatott volna.

Miután ettünk egy kicsit, elegem lett a nyüzsgésből, ezért kimentem a friss és nagyon hideg levegőre. Néhány dohányoson kívül csak egy utcalány volt ott, aki arra várt, hogy az egyik részeg srácnak elég pénze legyen ahhoz, hogy szobára mehessenek. Csendben néztem a szórakozó környékét, és már nem is fáztam annyira. Éppen kezdtem tűrhetően érezni magam, mikor megcsörrent a mobilom. Emery volt az.

- Mi a helyzet? – kérdeztem próbálva nem vacogni. Mégis el kellett volna valami könnyű kabát így kilenc óra tájékában.

- Jody, nem érzem jól magam – suttogta bele a telefonba. Hát ezzel ugyanúgy voltunk. Mégis volt valami a hangjában, ami miatt figyelmen kívül hagytam a dohányosokat, és arrébb húzódtam, hogy egyedül rá koncentrálhassak.

- Hol vagy most?

- Itthon – felelte továbbra is suttogva. – Nem tudom, mi van velem. Most ébredtem, és furán érzem magam. Anyáék nincsenek itthon, azt hiszem, elmentek valami bankettre vagy mire.

- Az a lány nincs ott, aki veletek lakik? – kérdeztem.

- Nem, ő is elment, és szerintem még egy ideig nem jön haza. Kylert meg nem tudom elérni, fogalmam sincs, hol van.

- Semmi baj, mindjárt odamegyek, még annyit mondj meg, ettél vagy ittál valami furát?

- Nem, csak amit hozott a kifutófiú, mert pizzát rendeltem. Néha szoktam, de még soha nem volt ilyen. Lehet, hogy csak lázas vagyok, de idejönnél? – kérte halkan. Már értettem, miért suttog. Nem azért, mert fél, hogy valaki meghallja, hanem azért, mert ennyihez van ereje. Kezdtem komolyan aggódni.

- Igen, megyek. Amíg odaérek, maradj a vonalban, jó? Szólj, ha valami baj van.

- Jó – suttogta olyan álomittas hangon, hogy azt hittem, mindjárt visszaalszik. Miután párat belehallóztam a vonalba, reagált. – Itt vagyok, csak kihangosítottam.

- Rendben, addig is pihenj – mondtam neki, aztán befogtam a mobil alsó nyílását, hogy ne hallhassa sóhajomat. Busszal nem mehettem oda hozzá, túl hosszú út lett volna, nyilvánvaló volt, hogy meg kell keresnem Kylert, különben is az ő húga volt, jogában állt tudni, mi van vele, még akkor is, ha nem vette fel a mobilját.

Már nem érdekelt, mi van Kylerrel és velem, most Emeryről volt szó. Megfordultam, hogy megkeressem a bátyját.