30. fejezet

30.      Te szerencsés marha

Jody

Saját káromon kellett megtanulnom, hogy az agyra leszálló, mindent elborító köd tényleg meg tudja őrjíteni az embert, és nem csak a regényekben használják jól csengő hasonlatként. Szinte nem is láttam Kylert, csak öleltem, simogattam, ahol értem, és percek múltán jutott csak eszembe, hogy délutáni magabiztos kijelentésem cáfolataként majdnem megfeledkeztem a védekezésről. A sors iróniája volt, hogy míg terhességi tesztből egy vagonra való volt a hotelszobában, nálam semmilyen fogamzásgátló nem volt – végül is miért kellett volna hoznom? Kyler szentül ígérgette, hogy nem lesz köztünk több csóknál és ölelésnél, most meg annyi időre is alig bírtam leszedni magamról, amíg elléptem a fiókos szekrényig, hogy átkutassam a tartalmát. Zihálva kutakodtam az iratok között. Kylertől eltávolodva némileg kitisztult agyam, és rájöttem, milyen rég akartam valakit ennyire.

A Kyler-féle szerelmi vallomás után teljesen kész voltam, nehezen tudtam másra gondolni, minthogy tényleg szeret, de nem olyan tündérmesésen, hogy bemondja a rádióba, vagy azt akarja, hogy folyton a nyakán lógjak, hanem a saját módján. Az út végére érve örültem neki, hogy nem változott meg, hogy ugyanolyan bolondos, magabiztos és impulzív maradt, mint amilyen korábban volt. Ki hitte volna, hogyha egyetlen dimenziót átformálok jellemében, az majd mindent magával húz? Szerelmes lett belém, és ehhez igazított mindent. Más szemében különösek lehetettek a történtek, hiszen akárhogy is nézzük, mégiscsak Kyler McNeil-Stone-ról volt szó, de mindegy volt, hányszor ismételgettem magamban nevét, már nem azt jelentette, amit régen. Attól tartok, komolyan beleszerettem.

- Mit csinálsz? – kérdezte elfúló hangon, és igyekeztében, hogy közelebb jusson hozzám, leesett az ágyról.

- Semmit – mondtam neki, mikor pillantásom leesett a kezében lévő dologra.

Úgy tűnt, mégse gondolta olyan komolyan az önmegtartóztatást. Visszamászott az ágyra, én meg lehuppantam mellé. Karjaival átfogta derekamat, és a nyakamat kezdte csókolgatni, mikor megcsörrent mobilom. Ha elég közel lett volna, elrúgtam volna magunktól, így csak hagytam, hogy csörögjön, de nem vált be ez a módszer. Bármennyire is el voltunk foglalva egymással, idegesített minket a csengőhang, amit Clem suttyomban állított be.

Kissé illúzióromboló volt egy bébi gőgicsélését hallgatni smárolás közben.

- Felveszem – nyögtem fel csalódottan, és másodjára löktem el magamtól Kylert. Rosszul esett otthagyni, ami meg is hallatszódott hangomon. – Mi van?

- Micsoda kellemes fogadtatás – nevetett bele Tina a telefonba. – Csak nem zavarlak?

- De. Nagyon. Akármit is akarsz megbeszélni, hívj vissza egy óra múlva. Vagy inkább legyen kettő.

- Rám meg húsz percet akart szánni, mi? – kérdezte álkomolyan, a kuncogás ott vibrált hangjában. Ha a vele való beszélgetés és egy betörő között kellett volna választanom, most a betörőt választottam volna, mert őt hamarabb le lehet rendezni mindennel együtt, mint Tinát.

- Rosszul fogalmaztam, nem nagyon zavarsz, hanem hallatlanul – morogtam a mobilba, de valami megakadályozta, hogy letegyem. Biztos nem Kyler, mert ő odajött az ágy széléhez, és megpróbálta kitépni a kezemből a telefont.

- Bocs, Jody, de szerintem el kéne mondanunk Kylernek, hogy a kollégiumi társad leszek.

- Most? – aggályoskodtam. Nem akartam elterelni gondolatainak ösvényét.

- Hát mikor, holnap, amikor súroljátok le magatokról a sok paradicsomos…

- Jó, jó – félretettem a mobilt, és Kyler felé fordultam. Pár centi választott el minket, ezért nem vittem túlzásba a körítést, kerek perec megmondtam neki, mi a helyzet. – Tina Alina lesz a kollégiumi szobatársam.

Egy másodpercig bámult rám, szerintem el se jutott az agyáig az, amit mondtam, csak az, hogy letettem a mobilomat. Mormolt valami olyasmit, hogy Oké, aztán megcsókolt. A továbbiakban egy - azaz egy - másodpercig vesztegettem az időt annak átgondolására, hogy Tina letette-e a másik oldalon, mert, hogy én nem nyomtam ki, az tuti fix volt. Akadt jobb dolgom.

J~o~d~y

Már kora délelőtt kimentünk a térre, mert Kyler nem akarta elhinni, hogy a környező boltok üvegeit mind beborítják fóliával, hogy ne kelljen tavaszi nagytakarítást csinálniuk utánunk. Elsétáltunk az egyik nagyobb kirakat mellett, amin ujjnyi vastagon állt a por. Kyler megállított, és lehajolt hozzám.

- Ide fogok jönni ehhez az üzlethez, félrehajtom a fóliát, és már csak azért is megdobom paradicsommal. Nem értem, hogy élhetnek ilyen mocsokban.

- Szerintem erősen hasonlítanak rád – szóltam rá csípősen, emlékeztem a lakásában látott felfordulásra. – Ha nem járna hozzád takarítószolgálat, nálad sokkal nagyobb rendetlenség lenne.

- Olyan nem fordulhat elő, hogy hozzám nem jönnek – vigyorgott rám.

Eszembe jutott egy jó ötlet, amivel megszabadíthattam volna lustaságától, de karomra tette kezét, és nem hagyta elmondani.

- Kérlek, Jody, most, hogy a barátnőm vagy, ne viselkedj velem úgy, mint valami… hm… tanítvánnyal.

- Így érzed? – kérdeztem, és alig bírtam elfojtani a nevetést.

- Igen. Rosszul érint, amikor a barátnőmhöz szólok, és a világ legokosabb lánya felel, aki mindenre tudja a megoldást, még ha én nem is vagyok rá kíváncsi – válaszolt komolyan.

- Értem. Köszönöm, hogy megosztottad velem az érzéseidet – bólintottam pajkos mosolyt vetve rá, de csak visszamosolygott, nem merült fel benne, hogy ez utóbbi kérdésemmel is őt akartam tesztelni.

A továbbiakban nem nyaggattam, helyette megnéztünk pár üzletet. Az egyikben még az én ízlésemnek is ronda, eszelősen recés felületű hajpántokat árultak, Kyler mégis odament, és elvett egyet. Narancssárga alapon apró filc méhecskék voltak rajta, két szélén fűsáv.

- Nézd, ezt megveszem neked – mutatta.

Vacilláltam, mit mondjak rá, értékeljem, hogy oly fokon nem számít neki, mi van rajtam, hogy még ezt is képes lenne hozzácsapni eddigi hajpánt-kollekciómhoz, vagy valljam be, hogy ez még nekem se tetszik. Végül megköszöntem neki az ajándékot. Nem mintha hordani akartam volna, de gondoltam, elteszem emlékbe, és mikor kétkedni fogok Kyler szerelmében – ami viharos természetéből adódóan előfordulhatott a közeljövőben -, majd előveszem, és megnézem, legalább lesz egy igazi, kézzel fogható, stílusos bizonyítékom, amit még akkor is mutogathatok az unokáimnak (akár ő lesz a nagyapjuk, akár nem), amikor a tőle kapott nyakláncot már rég elhagytam valahol.

Az eladónő a végletekig hálás volt, hogy Kyler megvásárolta a hajpántot, adott mellé ajándékba egy jópofa teknősfigurát, amit eltettünk Nate-nek. Miután végigsétáltunk a téren, és minden boltba bekukkantottunk, beültünk egy csendes kávézóba. Még nem gyülekeztek az emberek a paradicsomdobálásra, így nyugton voltunk, rendeltünk kávét és paradicsomos rizottót. Itt is szerettek minket, elmesélték a város történetét, és megkérdezték, nem akarunk-e olcsón kamerát vásárolni. Nem akartunk, de azért tetszett, milyen barátságosak. Elnéztem a tér gyönyörű kövezetét, és azon tűnődtem, komolyan az egész paradicsompiros lesz-e délután kettőre.

- Látod, és te még azt akartad nyár elején, hogy hagyjalak itt paradicsomot dobálni, és menjek el egy hotelba valami egzotikus masszázsra. – Pontosan idézte szavaimat, emlékeim szerint ezt akkor mondtam neki, mikor hallottam, hogyan pocskondiázza Melt. Bólintottam. – Őszintén, mit csináltál volna egyedül?

 - Úgy érted, most egyedül, mindazok után, ami történt, vagy egyébként, ha semmi nem történt volna kettőnk között? – kérdeztem.

A másodikra volt kíváncsi. Megvontam a vállamat, könnyednek álcázott hangon feleltem.

- Remekül ellettem volna, gondolom, összehaverkodok néhány turistával, elmegyek velük vacsorázni, és elégedetten megyek haza. De ez még előtte volt. Akkor még úgy gondoltam, hogy csak a lista fontos, semmi más, pedig úgy fontos a lista, hogy legyen kinek mesélni róla és legyen kivel megosztani az élményeket.

Rám mosolygott. Zavarba jöhetett, mert hülyülni kezdett, megbökött könyökével.

- Ha megmutatnád a listádat, együtt hamarabb végigmennénk rajta.

- Ez az én titkom, Kyler, soha nem fogom megmutatni – húztam ki magam a széken, és pár centivel arrébb siklottam tőle.

- Miért, van benne Kyler McNeil-Stone pont? – kérdezte.

- Igen – csúszott ki számon. Meghökkenve nézett rám.

- Add csak ide azt a listát!

- Nem, mondtam, hogy nem adom, különben sem olyan, ami téged érdekelne! – mondtam hangosan, és még arrébb csúsztam tőle. Kellett is elhoznom a listát a hátizsákomban.

- Viccelsz, minden érdekel, ami velem kapcsolatos! – kiabálta. Upsz, öngól. – Vagyis ami a listádon velem kapcsolatos. Na, add ide!

Abbahagytuk a veszekedést, mert a pincérnő hozta a desszertnek rendelt churrost és hozzá a forró csokit. Visszahúztam székemet, és békítően mosolyogtam rá. Csendben ettünk, amíg nem nyílt az ajtó, mert bejött valaki, akit ismertem. Lenyeltem a falatot, és már álltam volna fel, hogy üdvözöljem, de Kyler maga mellé húzott, és szorosan átkarolt. Végtére is mindegy volt, állva vagy ülve köszönök Darrinnak, ezért ráhagytam.

- Szia, Darrin!

- Jody! – Széles mosollyal jött oda asztalunkhoz. – Hát tényleg igaz a hír, megtaláltad a lelki társadat? Kérem a tíz fontot.

Elhúztam számat, és nem akartam foglalkozni a dologgal, de Kyler azonnal kérdezgetni kezdett, miről van szó. Egy fogadás volt, amit Darrinnal kötöttem a második randinkon arról, hogy az ember a lelki tükörképeihez vagy az ellentétéhez vonzódik. Biztos voltam benne, hogy hasonló a hasonlót vonzza, de az utóbbi hetek kicsit rácáfoltak erre. Elsimítottam a dolgot annyival, hogy Kylerben meg bennem vannak közös dolgok, például mindketten nagy feltűnést szoktunk kelteni, határozott állásponton vagyunk és – ami egy újabb közös pont - szeretjük egymást. Próbáltam más vágányra terelni a beszélgetést.

- Még csak nem is köszöntél neki – súgtam Kylernek, aki felsóhajtott, és megdobta Darrint egy rideg hellóval. Visszafordultam Darrinhoz, megkönnyebbült voltam, hogy nem hozta fel a bosszú-dolgot. Talán sikerült túltennie magát Kyler gyermeteg csínyén. – Örülök, hogy eljöttél, gondoltam, hogy érdekelni fog a dolog, annyira odavoltál érte régen.

- Csak érted – mosolygott el. – Most meg egy másik lányért, őt hoztam el, jó randi tipp.

Visszamosolyogtam.

- Boldognak látszol. Remek színben vagy.

- Te viszont kicsit sápadtnak tűnsz. Vagy csak a partnered szorítja el a vérkeringésedet?

- Lehet, hogy azért látsz sápadtnak, mert a vakító napról jöttél be, és ilyenkor minden olyan fakó – hárítottam a kérdést, de azért kibújtam Kyler szorításából. Az már tuti, hogy kihagyta vallomásából azt, hogy esetenként iszonyat féltékeny lesz rám. Előrébb csúsztam a székkel, rákönyököltem az asztalra. – Nem csatlakozol?

Mikor Darrin le akart ülni, Kyler nem tudom, mit akart csinálni, de majdnem felborult a székkel, ezzel újra magunkra vonva a pincérnő figyelmét. Darrin tétován nézett egyikünkről másikunkra, majd elnevette magát.

- Fura, de illetek egymáshoz. Lehet, az is közrejátszik ebben, hogy teljes két perce vagyok McNeil-Stone társaságában, és még egy sértést sem vágott a fejemhez, de tudod, Jody, azért ez nem semmi, jó látni, hogy nem adtad alább.

Gyorsan elköszöntem tőle, mert láttam, hogy Kyler nyelvén van egy Hogy mered hozzám mérni magad, vadbarom? felkiáltás, amit mindenképpen el akartam kerülni.

- Úgy látszik, minden megoldódik – mondtam gyorsan, miután Darrin odament a kávézó pultjához rendelni. – Mi együtt vagyunk, Estee férjhez megy, Emery jó emberbe szerelmes, Clem talán nem is terhes, és bár a kertünk még mindig gazos, nem bánom. A sok fejlődés közepette kellenek olyan dolgok, amik sose változnak.

- Várj csak – nézett Kyler Darrinról rám. – Mi történt az iskolás dologgal? Meg van a pénz, vagy mi van vele? Beszálljak egy nagyobb összeggel?

- Nincs meg, de nem is kell kölcsönadnod, jövő évben sok pályázatot fog nyerni az iskola, és a szociális munka mellett dolgozni akarok, hogy én is tudjak nekik adni egy kis pénzt.

Kyler összeráncolta homlokát.

- Ha egyetemre jársz, szociális munkát végzel, dolgozol és projektezel, mégis mikor leszel velem? – Mielőtt megmondhattam volna neki, hogy azért marad emellett szabadidőm, valami furát mondott. – Kénytelen leszek én is diákmunkát keresni. Azért ne valami lányos munka legyen, mint a bébiszitterkedés, hanem valami nem túl megterhelő, változatos munkakör.

Nevetéssel vontam el figyelmét arról, hogy Darrin megint minket nézett.

- Azért is jó, hogy Tina velem fog lakni, mert azt mondta, ingyen be fog tudni vinni minket mindenféle koncertre meg bulira, így a szórakozásra nem kell kiadnunk egy centet sem.

- Úristen – suttogta, és tenyerével eltakarta száját. - Azt nem csak hallucináltam? Olyan képtelenségnek tűnt… te tényleg Tina Alinával fogsz lakni egy szobában?

- Tényleg, aláírtam papírokat is róla, meg minden. Tudod, azért is akadtam ki annyira, mikor megláttalak titeket a buliban együtt. Nem mondta meg nekem, hogy ő Tina, én meg a hiányos popkultúrális ismereteimmel bevettem, hogy egy átlagos lány. Na, elég ebből, ideje menni, mielőtt megtelnek a kávézók falkákban röhögő, sört vedelő turistákkal. Mondtam már, hogy a Paradicsomdobálás legtöbb résztvevője férfi, és fürdőruhában dobálják egymásra a paradicsomokat?

- Nem, de kösz az infót így két órával kezdés előtt – mosolyodott el Kyler.

J~o~d~y

Azt hittem, hogy a Paradicsomdobálásban Kyler megdobálása lesz a legélvezetesebb rész, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban tetszik, amikor ismeretlenek hajigálják meg löttyedt paradicsommal. Mindannyiszor olyan arcot vágott, mintha csodaszámba menne, hogy rajtam kívül bárki is hozzá meg vágni valamit, pedig paradicsommasszától borítva még a saját anyja se ismerte volna fel. Vad visszadobálásba kezdett, és közben teljesen kiment a fejéből, hogy be akarta paradicsomozni az egyik kirakatüveget.

Mivel mindenkit paradicsom borított, és a legtöbb pasas félmeztelen volt, igazából könnyű lett volna összekeverni Kylert egy idegennel, de megvolt erre is a trükköm: ha szem elől vesztettem, megálltam kicsit arrébb, hogy csak félig-meddig legyek célpont, és megkerestem azt, aki eszelősen rohant mások után paradicsommal a kezében, hogy megtorolja a rajta ejtett paradicsomfoltokat, ő volt az. Egy kirohanása után odajött hozzám, lehámozott arcomról némi paradicsompürét, és megcsókolt.

- Az alvós randi is jó volt, de ez! – nevetett, miközben a paradicsomok mellett egyéb zöldségek röpködtek el feje mellett. Volt, aki önerőből pluszba bevásárolt.

- Ez kinek ne tetszene? Előhívja a bennünk lévő gyereket. Nem csoda, hogy a résztvevők háromnegyede férfi – öleltem át nyakát.

- És nem csoda, hogy te is el akartál jönni – mondta, és karjait csípőm köré fonta.

- Gondolod, hogy rendben leszünk? – kérdeztem meg tőle. Keresve sem találhattam volna a paradicsomesőnél alkalmatlanabb környezetet ennek az átbeszélésére, de Kylert ez nem zavarta, sőt amikor valaki telibe találta a hátát, meg se rezzent.

- Melody szerint Rómeó és Júlia után mi vagyunk a földkerekség legromantikusabb párja a legromantikusabb történettel és a legromantikusabb randikkal. Annyit hozzátett, hogy azért nekünk nem kötelező belehalni a nagy szerelembe.

Nevettem azon, amit mondott, meg azon is, hogy ugyan mi romantikus van a szétplaccsant, cafatokra tépett paradicsomok között csurdogáló paradicsomlében mászkálni.

- Tudod, így belegondolva az ismerőseink jó része menthetetlenül romantikus, gondolj csak Clemre, Melodyra és Emeryre, szóval lehetnek helyettünk romantikusak, nekünk nem kell annak lennünk. Főleg nem kell elcsépelt romantika. De azt értékelném, ha felkapnál a paradicsomzuhé közepén – húzódtam közelebb hozzá.

Újabb negyedórás paradicsomcsata után arra eszméltem, hogy hátulról felemel. Igaz, hogy én kértem rá, de nem gondoltam, hogy előtte nem szól. Fura érzés volt, először megijedtem, hogy kicsúszik lábam alól a talaj, kapálózni és rugdalni kezdtem, mire egy ismeretlen turista nevetgélve lefotózott minket. Kyler fordított egyet rajtam, hogy nyakába tudjak kapaszkodni, és karjaiban velem megpördült.

- Ha elesünk, neked vagy nekem fog jobban fájni? – kérdeztem, de nem bírtam megállni a nevetést. Még egyet pördült, aztán egy kicsit feldobott a levegőbe, mire rögtön két kézzel kapaszkodtam nyakába. – Na, nem vagyok játékbaba!

- Nem, annál jobb vagy, egy igazi! – mormolta nyakamra hajolva.

Mikor újra rám nézett, nagyjából letörölgettem az arcáról a paradicsomot. A művelethez közel hajoltam hozzá, amit persze kihasznált, megcsókolt. A körülöttünk levőkkel mit sem törődve csókoltam vissza, fejünk fölött záporoztak a paradicsomok, egy srác kiabált valamit és nagy-nagy nevetés harsant, mi meg csak csókolóztunk. Vakuvillogásra tértünk magunkhoz – valaki fotózgatott minket. Mint utóbb kiderült, nem is valaki, hanem valakik, vagy hatan körbeálltak, és képeket csináltak rólunk.

- Remélem, nem bánjátok! – röhögött fel az egyik húszas éveiben járó srác. – Közel és távol ti vagytok az egyetlen szerelmes pár, szóval ezt visszük haza szuvenírnek…

- De nagyon is bánjuk – mondta Kyler, mire megveregettem vállát.

- Ne légy már ilyen velük, hisz csak szórakoznak…

Belém forrt a szó, mikor az egyik kamera mögött Darrint fedeztem fel.

- Azt mondtad, hogy nem fogod ezt csinálni! – kiáltottam felé.

- Bocs, a bosszú az bosszú! A kedvedért semmi erőszakos nincs benne, csak egy kis fotó, ami körbe fog járni otthon, bizonyítva, hogy a nagy Kyler McNeil-Stone képes volt tetőtől-talpig paradicsomos lenni érted. Nehogy félreértsd, nem az érteden, hanem a paradicsomoson van a hangsúly.

Lábam még földet se ért, máris eliramodott. Ekkor Tamy hangja szállt felém.

- Ne félj, Jody, majd én elveszem tőle! – Döbbenten néztem felé, azt hittem, gólyatáborban van. Sóhaj szakadt ki belőle. – Milyen romantikus!

- Mondtam én, romantikus bagázs – mormoltam Kylernek, miután Tamy is eltűnt szemünk elől. Azt hittem, mérges lesz rájuk, amiért úgymond le akarják járatni a köreiben, de vagy jól titkolta, vagy hirtelen már nem is érdekelte, ki milyen fényképeket terjeszt róla. Nagyjából egy fél perc múlva fény derült a titok nyitjára.

- Hagy mutogassák egymásnak a képeket, úgyse azt fogják nézni, hogy mennyire vagyok paradicsomos, hanem hogy mi van a paradicsom alatt – nevetett fel. Homlokon puszilt, aztán elemelve a földtől megint forgatni kezdett egészen addig, amíg meg nem látott egy minket kamerázó embert. - Ez azért már több a soknál! Nem vagyunk mi ingyen cirkusz!

Odament a filmezőhöz, és vitába bocsátkozott vele, aminek végén kiderült, hogy a BBC kirendelt képviselőjével beszél, akinek joga van a Paradicsomfesztivál minden egyes részletét felvenni – kivéve a zuhanyozást. Azt is mondta, hogy megjelenésünkkel vállaltuk a műsorba kerülés kockázatát. Nekem eddig eszembe se jutott, hogy bekerülhetünk a TV-be, de már mindegy volt, elhúztam onnan Kylert, és próbáltam ártatlan tevékenységgel lefoglalni. Ő csókolózással akarta elütni az időt, de elhúztam a fejemet.

- Gondolod, hogyha Nate látni fog minket a TV-ben smárolni, az jót tesz majd neki?

- Még jó, hogy, sokat tanulhatna tőlünk, felülmúlhatatlan a technikánk.

- És ha szegény Emery ül le gyanútlanul a készülék elé?

- Ő maximum Gerarddal a száján fog mostanában tévét nézni, különben is büszke lenne ránk, ha látná, hogy mennyire szeretjük egymást.

Nem sokat kellett győzködnie, újra csókolózgatni kezdtünk, közben el kellett ugrálnunk a paradicsomok elől, de kit zavart. Azt hiszem, még ember annyit nem ugrált pár csókért, mint mi azon a délutánon.

J~o~d~y

A téren felállított instant zuhanyzókban nagyjából levakartuk magunkról a paradicsom masszát, és a hotelbe visszatérve közös fürdőt vettünk a nagy kádban. Kyler szerint nem volt olyan nagy, mint ami elvárható lett volna, de nekem bejött még akkor is, ha emiatt egy kicsit megrugdostam Kylert kiszállásnál és beszállásnál. Lehetséges, hogy napszúrást kaptunk, mert ahelyett, hogy valami értelmessel foglaltuk volna el magunkat, azzal töltöttük a késő délutánt és a kora estét, hogy egymást pocsoltuk, a fürdőszobában fogócskáztunk, vicceket meséltünk és csókolóztunk. Egy ideig nem számíthattunk több ilyen szabad délutánra, így egyéb módon is kihasználtuk az időt.

Este kilenckor csörgött Kyler mobilja. Míg én az ágyon hasalva a hotel szórólapját néztem át, azután kutatva, hol van az leírva, mi a teendő, ha a fürdőszobaajtó kifordul a sarkából, Kyler felvette a mobilját. Jó darabig hallgatott, majd kifakadt.

- De anya, honnan tudhattam volna, hogy a díszvacsorád harmadik fogása közben fogják leadni a műsort? Különben meg minek néztetek tévét kajálás közben?... Ahelyett, hogy a BBC beperelését tervezgetnéd, gratulálhatnál nekünk!

Kipukkant belőlem a nevetés, két kezemet gyorsan számra szorítottam, hogy elnyomjam a hangot. Kyler felém lesett, és úgy öt másodperc múlva folytatta.

- Nem, dehogy nevet az üzleti deficiteteken, igazából…– Hallgatott majdnem fél percig, aztán egy szuszra kezdte mondani. – Szeretem Jodyt, még Emery kedvéért se szakítanék vele, nemhogy miattatok. Komolyan úgy beszélsz, mintha nem láttad volna a felvételt! Szeretem, és teszek rá, mit mondotok. Sőt, tudod mit? Nem is teszek rá, úgyis meg fogjátok szeretni, mert Jodyt előbb-utóbb mindenki megszereti! – Az utolsó szavakat szinte kiabálta a telefonba, majd pár másodpercnyi hallgatás után kinyomta. – Lehet, hogy kitagad.

Akartam mondani neki valami vigasztalót, de az én mobilom is megszólalt, pontosabban gőgicsélni kezdett. Gyorsan felvettem.

- Apa? – szóltam bele.

- Nem, én vagyok az, drágám – hallottam meg anya hangját. – Apád elment mordályt venni. – Mikor nem jött ki torkomon hang, folytatta. – Igen, Nate apjával elhatározták, hogy a hétvégén elmennek vadászni, és addig maradtak el a vadászboltban, hogy lekésték a TV-ben való szerepléseteket. De ne félj, majd takarítás közben eldugom a mordályt, hogy Kyler nyugodtan átjöhessen.

- Akkor… nem is bánod? – kérdeztem óvatosan vidám hangja hallatán.

- Én? Dehogy bánom! Sejtettem, hogy lesz köztetek valami, sokkal többet foglalkoztál vele, mint összességében a többi fiúismerősöddel, és még Nate-et is jobban hanyagoltad miatta. Örülök nektek, szívem, a nővéred pedig valahol Köszönöm-országban van, annyira boldog a sok áldásos hírtől. De azt hiszem, apádnak rendesen be kellene mutatni Kylert, mielőtt megcsináltatja vele azt, amit Max-szal akart.

- Rendben – vágtam rá, és elmosolyodtam az emlék hatására. - Köszi, anya.

- Hívd meg hozzánk vasárnapi ebédre. Vagy, ami még jobb, hívjuk meg a szüleit is.

Ettől féltem… amint megláttak minket hivatalos párként, beindultak. Mondtam anyának valamit arról, hogy majd meglátjuk, milyen a McNeil-Stone házaspár időbeosztása, aztán letettem a mobilt.

- Azt hittem, letudtuk a nehezét, de úgy tűnik, csak most jön – ültem fel az ágyon. Gyorsan elmondtam Kylernek a közös ebéd ötletét. Odaült mellém.

- Ha egyszerre meg tudtam nyerni a Tinás fogadást és meg tudtalak tartani, ezzel ez sem foghat ki rajtunk. Már van is egy ötletem. Összejönnek ők négyen, azt mondjuk nekik, mi is ott leszünk, szépen ki is öltözünk, nehogy gyanút fogjanak, aztán elhúzunk hazulról. Gyors ám a Bentley.

- Nem is rossz ötlet – biccentettem oldalra fejemet. – Mérgesek lesznek ránk, de a közös ellenség legalább össze fogja őket kovácsolni, kiindulópontnak megfelel. Ha társulni akarnak ellenünk, szóba kell, hogy álljanak.

Ennyiben maradtunk, és a másnapi kijelentkezésig nem is pocsékoltunk erre több szót.

A hotel portása - távozáskor - kellemes nászutat kívánt nekünk, amin jót derültünk (vagyis inkább csak én, Kyler krákogva elfordult), a számlarendezés után pedig átnyújtott Kylernek egy borítékot.

Kíváncsian lestem rá, egy ismeretlen kézírást véltem rajta felfedezni. Kyler nem akarta megmutatni, mi van benne, csak a borítékot lengette meg előttem vigyorogva, mert azt nem vette észre, hogy a hotel előcsarnokát elárasztó napfény miatt átláthatóvá vált a boríték, így láthattam a benne lapuló kulcsot. Nagyot dobbant a szívem, főleg, amikor megláttam Kyler felvillanyozott arcát, de igyekeztem a boríték külső részére koncentrálni. Az volt ráírva, hogy Te szerencsés marha.

Kyler felém fordult, és átkarolt.

- Marha vagyok? – kérdezte.

- Szerencsés vagy. Mint én – feleltem, és lábujjhegyre állva csókot nyomtam szájára.

Vége