29. fejezet

29.      Örökké a tiéd vagyok, de úgyis le fogom tagadni, ha megkérdezik

Kyler

Durva rémálmom volt. Még kicsi voltam, és teljes erőmből szaladtam, hogy figyelmeztessem apámat, óvatosan vezessen, mert Don a kertben szabadon járkál. A szívem gyorsabban dobogott, mint előtte bármikor, a vak rémület és a tudat, hogy nem fogok odaérni összeszorította a torkomat. Éreztem, ahogy a könnyek szúrják az égő szemeim, de nem engedhettem meg magamnak, hogy bőgni kezdjek, hiszen még nem történt semmilyen tragédia.

Annyira rohantam, hogy az összes lélegzet bennem rekedt, kiabálni akartam, de a szavak nem akartak kijönni. Akkor hallottam meg a fékcsikorgást, és azt a furcsa hangot, amit nem tudtam hova tenni, mégis legbelül tudtam, mi történt.

Lelassítottam a lépteimet, szinte csak vánszorogtam tovább, mert nem akartam látni. Innen következett a rémálom igazán durva része. Amikor odaértem, nem is az apám kocsiját láttam. Egy szürkéskék, régebbi típusú Ford volt. Ismeretlen autó, mégis mintha már találkoztam volna vele valahol. Nem is igazán számított, a teknősöm után néztem, mert tudtam, hogy a kocsi átment rajta, aztán beugrott, hogy hol láttam a Fordot.

Majdnem elütötte Jodyt az én hibámból. Hirtelen sötét lett körülöttem, és már nem is voltam olyan kicsi. Néztem a Fordot, majd a szemem arrébb siklott a földön fekvő mozdulatlan alakra. Ki akartam mondani a nevét, le akartam térdelni mellé, hogy megnézzem, jól van-e, de csak annyit tudtam tenni, hogy álltam, és néztem őt. Nem mozdult, biztos voltam benne, hogy elveszítettem…

Izzadságban fürödve, zihálva ébredtem, mintha valóban futottam volna. A szemem előtt Jody moccanatlan alakját láttam, az egész belsőmben az a reszkető érzés forrongott, amitől frászt kaptam. Rögtön tisztában voltam vele, hogy csak egy hülye álom volt az egész, de ettől az érzés még mindig bennem volt. Nem szabadultam tőle jó ideje, és amikor az a Ford majdnem elcsapta Hajpántot csak még erősebben, még rémisztőbben kísértett. Nem kellettek hozzá idióta álmok, hogy tudjam az eredményt. A kór, ami kínzott nem volt ismeretlen.  

Halkan, nehogy felébresszem Jodyt ebben az istentelen időpontban a fürdőszobába osontam, és megmostam az arcomat. Ideges voltam, izgatott, így alvásról szó sem lehetett.

Jobb híján felhívtam Henryt. Csak a negyedik csörgés után vette fel.

- Kyler, mi a franc van?

- Szerelmes vagyok Jodyba – feleltem, mintha minden rendben lenne hangon.

- Remek, akkor most békén hagynál? Hajnali három van!

- Meg sem lepődtél? – kérdeztem döbbenten.

- Haver, azóta tudom, hogy belé vagy zúgva, amióta először megcsókoltad. Sőt, már előtte is sejtettem. Most hagysz aludni?

- Hogyan tudhattad, ha még én sem tudtam? – kérdeztem szkeptikusan. – Amúgy meg nem akarod tudni, hogy mi volt Tinával?

- Mi lenne, ha reggel hívnál vissza, és akkor mesélnéd el? Most Melodynál vagyok, nem akarom, hogy…– suttogást hallottam a háttérben. – Ó, remek! Melodyt is felébresztetted!

- Szia, Kyler! – köszönt Melody hangosabban. – Nem baj, ha Henry kihangosít? Szeretném hallani, mi történt!

- Oké – vontam vállat, bár ezt úgysem látták. – Ezek szerint kibékültetek ti ketten, ugye?

- Össze sem voltunk igazából veszve – csicseregte Melody. – De mesélj, kérlek! Sikerült lerendezned a fogadást?

- Honnan tudsz róla? – kérdeztem gyanakodva.

- Kiszedtem Henryről. Ne haragudj rá, Kyler, nem tudod, milyen tudok lenni – hallottam pár súrlódást, cuppanó hangot és kuncogást, amiről inkább nem vettem tudomást.

- Jól van, semmi vész, úgyis kíváncsi vagyok a véleményedre. De előbb meg kell ígérned, Henry, hogy ránézel Emeryre. Eric elég dühösnek tűnt, amiért megnyertem a fogadást, nem biztos, hogy betartja…

- Megnyerted?! – sikította Melody. – Hogyan… de hát… mesélj el mindent! A legfontosabb, Jody jól van, ugye?

- Most alszik – biztosítottam elvigyorodva. – És rendben vagyunk. Több mint rendben. De azért nem volt ennyire egyszerű a helyzet…

Mesélni kezdtem az elejéről, mi történt. Legnagyobb meglepetésemre Melody remek hallgatóság volt, Henry csak hallgatott, de Melody izgatottan sikkantott, vagy sürgetett, ha izgalmasabb részhez értem. Hallottam, ahogy levegő után kap, amikor elmondtam, hogyan bukkant fel Jody Erickel és hangosan nevetett, mikor odaértem, hogyan rúgott bele a mocsokba. Ezen még én is nevettem, mert bár akkor nem tűnt viccesnek, most nagyon is éreztem a dolog iróniáját. Másfelől viszont nagyon sokat jelentett nekem az a rúgás. Sőt, nemcsak a rúgás, hanem, ahogyan Jody viselkedett. Nem fordult ellenem nyilvánosan, nem hisztizett, még abban is segített, hogy eszemen maradjak, és amikor Tina is megjelent… akkor láttam életemben először igazi döbbenetet az arcán. Nem is döbbenet volt, inkább meghökkenés és csalódás. Ebből tudtam, komolyan elhitte, hogy képes voltam megcsalni őt. Ami mondjuk nem nagy újdonság, tényleg csaltam már meg pár lányt, de őt sosem tudnám. Azt akartam, hogy tudja ezt, hogy később, ha újra ilyen helyzetbe kerülök – nem terveztem, de akármi megeshet –, akkor rögtön lelegyintse a dolgot, magában annyit mondva: Kyler engem szeret, sosem csinálna olyasmit, amivel megbánthat.

Persze hiú remény volt, naná, hogy dühös lett, csalódott bennem és még sírva is fakadt, de emiatt csakis magamat hibáztathattam. Hiszen sosem mondtam neki, hogy mit is jelent nekem, sosem sikerült megértetnem vele, hogy komolyan vegye. Ami mondjuk azért is lehet, mert eddig bizonytalankodtam az érzéseim felől. Most már nem. Ezek után – és azután, hogy majdnem elcsapta egy kocsi miattam – már nem ellenkeztem önmagammal, arra jutottam, hogy őszintén és őrülten szeretni őt nem is olyan nagy katasztrófa. Elvégre viszontszeretett.

-… így most alszik – fejeztem be a történetemet, mire Melody nagyot sóhajtott.

- Kyler, ez annyira romantikus! Olyan szerencsések vagytok!

- Hé, mi is romantikusak vagyunk! – morgott Henry. – És szerencsések is!

- Persze, kicsim – hagyta rá a lány olyan hangon, hogy anélkül is láttam magam előtt Henry megnyúlt képét, hogy ott lettem volna.

- Szóval van egy kérdésem nektek – mondtam végül. – Hogyan értessem meg Jodyval, hogy mennyire fontos nekem? Azt akarom, hogy elhiggye.

K~y~l~e~r

Jody nem akarta elárulni, hogy mi dolga van délben, én pedig nem kérdeztem, bármennyire is érdekelt, mert tiszteletben tartottam, hogy lehetnek magánügyei. Önmagam is megleptem ezzel a gondolattal, bár azért nem voltam annyira egyenes, mint amennyire annak mutattam magam. Önző okok vezéreltek, mint általában mindig.

Ki akartam érdemelni Jody szerelmét – azt hiszem, ez meg is van – és a feltétlen bizalmát, hogy biztos lehessen benne, nekem bármit elmondhat, így csak megreggeliztem vele, megbeszéltük a délutáni programot, aztán útjára engedtem. Ilyen egyszerűen. Még csak azt sem kérdeztem meg, hogy mikor jön vissza.

Most, hogy ez megvolt, úgy döntöttem, lecsekkolom magam is Emeryt, már ha Henry már megtette. Elüldöztem az ostoba gondolatokat arról, hogy Hajpánt vajon milyen oldalakat nézegetett, amikor beléptem, és erre hirtelen lecsapta a laptop tetejét, helyette tárcsáztam a húgomat. Szinte még ki sem csengett, már felvette.

- Tudok mindent, Kyler!

Nem tudtam rögtön eldönteni, dühös-e rám vagy sem. Mostanában elég fura a kapcsolatunk, egyszer haragszik, egyszer nem, most úgy éreztem, megérdemelném a dühét.

- Nem haragszom! – mondta végül. – De azért elmondhattad volna, hogy ezért nem akartad, hogy Erickel legyek. Mekkora idióta! Épp a Facebookon olvastam, hogy mi történt tegnap éjjel, amikor meghívott, és képzeld, megpróbált randira hívni!

Olyan felháborodottan mondta, hogy vigyorognom kellett.

- Már eleve milyen dolog, hogy egy fogadáson nyerne velem egy randit? Azért ennél én sokkal több vagyok, nem valami díj, amit el lehet nyerni! Annyira dühös voltam rá, hogy elküldtem a fenébe, anya még rám is szólt, mert meghallotta, miket mondtam. Komolyan azt hitted, hogy randiznék egy olyannal, mint ő?

- Öhm… igen – vallottam be. – Nagyon tetszett neked, hugi, nem igaz?

- De hát én most Gerarddal vagyok! Ő olyan édes, most már hivatalosan randizgatunk, nemsokára a barátnője is lehetek… de ez most nem fontos. A lényeg, hogy nem kellett volna kockára tenned a kapcsolatod Jodyval miattam. Henry mindent elmondott – tette még hozzá, mielőtt kérdezhettem volna. – Először dühös voltam rád, de most már nem vagyok, csak csodálkozom, hogy… ó, Kyler olyan romantikus lehetett, ahogy próbáltam megvédeni Jodyt. Nagyon szereted, igaz?

- Igaz.

Emery úgy sikított, hogy majdnem megsüketültem.

- Tudtam, tudtam, tudtam! Ez annyira édes! Olyan édesek vagytok, de sosem gondoltam, hogy ez igazi szerelem! Most hallottam a hangodban! Eddig még sosem, eddig csak gondoltam, de most… jaj, ígérd meg, hogy sosem szakítasz vele! Ő nekem a legkedvencebb lány azok közül, akikkel eddig voltál!

- Oké – nevettem. – Nekem is ő a legkedvencebb.

Végighallgattam a locsogását, amíg ki nem fulladt, aztán letettük. Ahogy megszakadt a vonal, szinte azonnal megcsörrent újra a mobilom. Henry volt megint.

- Haver, padlót fogsz ettől a hírtől! – mondta köszöntés gyanánt. – El nem fogod hinni, hogy Eric mitől kattant be ennyire! Tudom, miért görcsölt rá annyira a fogadásotokra!

- Biztos, hogy érdekelni fog? – kérdeztem kétkedve.

Ahogy a dolgok álltak, az utolsó, amivel foglalkozni akartam, az Eric volt. Helyette inkább szerettem volna kitalálni, mivel kedveskedjek Jodynak, amivel elősegítem a célom elérését, vagyis, hogy elhiggye, mennyire fontos nekem. Egyszerűen tudnia kellett, hogy soha többet ne kételkedhessen, akármi is lesz velünk. Ez fontos volt.

- Naná, hogy érdekelni fog. Chanel is benne van.

- Micsoda? – hűltem el. – Mi köze a kullancshoz Ericnek?

- Nem biztos, hogy így kellene hívnod, igazából elég hízelgő rád nézve, ami történt.

- Ne kímélj!

- Oké, Chanel és Eric fogadtak… Vagyis inkább növelték a téteket a kettőtök fogadásán. Erről hangos az egész környék, főleg most, hogy elterjedt a híre, hogy nyertél.

- Mivel növelték a téteket? – kérdeztem a fejemet rázva. – Hihetetlen, hogy Chanel nem tud megülni a seggén.

- Azt hallottam, úgy kezdődött, hogy Eric ki akart kezdeni vele, de a csaj minden próbálkozást leállított, és folyton csak azt mondogatta, hogy senki nem ér fel hozzád. – Ez jellemző Chanelre, meg sem lepődtem. Még mindig totál őrülten belém volt habarodva. – Erre Eric bepöccent, kijelentette, hogy te egy lúzer vagy, és még a fogadást is el fogod veszíteni. Chanel persze a védelmedre kelt, azt mondta neki, hogy nyerni fogsz, mert Kyler McNeil-Stone sosem veszít…

- A francba, ez azért súlyos! – nevettem. – Ericnek biztosan fájt. El kell ismerned, hogy Chanel mindig is jó volt az egóm legyezgetésében.

- Az nem kifejezés. Felajánlotta saját magát, ha veszítesz – mondta Henry drámaian.

- Nem igaz! – hördültem fel. Ezt azért nem néztem ki Chanelből. – Vajon komolyan megtette volna, ha veszítek? Majdnem veszítettem!

- Valószínűleg – mormolta Henry. – De tudod, én nem vagyok beléd zúgva, mégis tudtam, hogy nem fogsz veszíteni. Még fogadtam is rád, bár erről hallgass Melody előtt, épp tegnap ígértem, hogy sosem fogadnék ilyen dolgokra. Szóval, akik ismernek téged, azok tudják, hogy nem veszítesz. Mondhatsz akármit róla, Chanel tudta, hogy nyerni fogsz, ahogy én is.

- Én is szeretlek, drágám! – vigyorogtam a mobilba, majd komolyabban hozzátettem. – Kösz, hogy mellettem voltál a szarban. Tényleg. Tartozom neked.

- Nem erre valók a legjobb haverok? – kérdezte.

Éreztem a hangján, hogy fülig ér a szája.

- De. Pontosan erre.

K~y~l~e~r

Mit is mondhatnék? A szívem vezetett, amikor ott találtam magam Jody előtt pár méterre. A délutánt az üzletek járásával töltöttem, hátha ihletet kapok Hajpánt ajándékát illetőleg, és lám, már a zsebemben is volt az a kis izé, amivel majd kedveskedek neki. Már csak a hotelbe kellett visszaérnem, hogy megvárjam ott, majd odaadjam neki. Ehelyett egyenesen belé futottam, amint Tina Alinával beszélgetett.

Erre egyáltalán nem számítottam. Fogalmam sem volt, hogy mit keresnek ezek együtt – csak nem rólam beszélgettek? –, de aztán leesett, hogy nem is akarják, hogy tudjam. Jody arcáról leolvastam, nem számított a felbukkanásomra, Tina pedig gyorsan feltette a napszemüvegét, mintha azt hinné, attól majd egy szimpla random csajnak tűnik. Pont számomra, akik egyszer több száz képet nyomtatott ki róla, köztük olyanokat is, amint ugyanazt a napszemüveget viselte, mint most. Ha jól emlékszem, akkor is rejtőzködni próbált, de pár paparazzo lefülelte.

Gyorsan kellett cselekednem, így végül úgy tettem, mintha észre sem venném Tinát – illetve, mintha csak egy lány lenne a sok közül, akik eltörpülnek a szememben Hajpánt mellett – habár az sem változtatott volna semmin, ha elismerem, hogy tudom, ki ő. Egyszerűen nem érdekelt jobban, mint akárki más, aki nem Jody.

- Hé, micsoda meglepetés, Hajpánt! – Gyorsan és mohón megcsókoltam derülve az arckifejezésén, majd lenéztem a szatyraira. – Ezek mik? Csak nem vásároltál nekem valami ajándékot? Mert az fura véletlen lenne, hiszen én is vettem neked valamit. Ugye nem zavarok? – vetettem egy pillantást Tinára, aki nagyon be akart olvasni. – Csak egy szavatokba kerül, és eltűnök.

- Nem kell, ő már úgyis indult, nem igaz? – nézett Jody Alinára, aki bólintott, és simán elsétált. Még csak el sem köszöntek egymástól.

Nagyon erős volt a kísértés, hogy kérdezzek, de lenyugtattam magam. Jody el fogja mondani, ha kiérdemlem.

- Szóval, mit vettél? – kérdeztem, próbálva belekukkantani a szatyrokba.

- Terhességi teszteket – felelte. Elhűlve néztem rá.

Éjjel mondott valamit Gerardról és egy részeg éjszakáról, de akkor azt hittem, hogy csak viccelt, most viszont…

- Mondd, hogy nem vagy terhes a húgom pasijától! – könyörögtem, mire nagy szemeket meresztett rám.

Tudtam! Tudtam, hogy lesz valami, amitől elromlik minden. Most mégis mit fogunk csinálni a babával? Jody és Gerard határozottan nem fognak összeházasodni vagy ilyesmi, a szegény gyereknek meg apa kell. Olyan, aki ott van mindig. Talán a nevemre vehetném, megmentve Jodyt a leányanyaságtól, és mondhatnánk mindenkinek, hogy az enyém. Még el is venném, ha kell, habár apám kiidegelne a házassági szerződéssel.

- Oké, figyelj… - kezdtem, pont, ahogy ő is belekezdett.

- Emery pasija? Mióta tartanak ott? Azt hittem, csak randizgatnak.

- Kit érdekel ez most? – legyintettem feldúltan, a hasát bámulva. – Ha babát vársz…

- Ne legyél nevetséges! – nevetett fel, amivel az arcára vonta a figyelmem. – Nem vagyok terhes, azért okosabb vagyok annál, hogy védekezés nélkül szeretkezzek valakivel. Clem terhes… vagyis lehet, hogy terhes, épp ezért vettem a teszteket.

- Hű, hála Istennek! – csúszott ki a számon megkönnyebbülésemben. – Szeretlek, Hajpánt, de ha egy másik férfi gyereke lenne benned, kissé kiakadnék. Nem akarok önzőnek tűnni, de a közeljövőben csakis tőlem lehet kisbabád, oké? – karoltam át, majd puszit nyomtam az arcára.

- Kyler, ne hülyéskedd el! – mondta, de azért nevetett. – Nem akarok babát egyelőre, jó? Különben is, Estee dühös lenne, ő akar az első lenni. Tényleg Clemnek kellenek a tesztek.

- És vajon majd gratulálni kell neki? – kérdeztem. – Ugye nincs olyan helyzetben, hogy ne tudja megtartani? A pincérnők nem keresnek valami jól, nem?

- Várjuk meg az első eredményeket – rázta meg a fejét, de láttam rajta, hogy nagyon foglalkoztatja a gondolat.

Hogy kissé eltereljem a figyelmét elmeséltem, mit hallottam a húgomtól Gerard fronton, majd közöltem vele, hogy párocska megkapja az engedélyt, ha Jody rendszeresen a körmére néz a fickónak.

Már visszasétáltunk a hotelbe, amikor újra eszembe jutott az ajándék.

- Nem is kérdezted, hogy mit vettem neked – emlékeztettem.

- Nem, mert már így is sok dolgot kaptam tőled, Kyler – felelte. Láttam rajta, hogy próbál óvatosan fogalmazni, hogy elkerüljünk egy olyan vitát, mint Rómában.

- De ez nem olyasmi, amit csak úgy megvehettem – folytattam felvidulva. – Ráadásul téged már amúgy is megnyertelek, nincs értelme még jobban megvennem téged. Ez csak… ez valami, amit én készítettem. Persze fizettem azért, hogy megcsinálhassam, de akkor is, ezzel a két kézzel készült – mutattam fel mindkét tenyerem.

El sem hittem, amikor rátaláltam arra a fura ékszerboltra, ahol egyedi ajándékokat ígértek, és ahol saját magam formázhattam meg egy kis szív alakú medált, amibe belekarcoltam a kezdőbetűinket. Rendben, a láncot készen vettem, de kellett valami, amire felfűzhetem, nem?

Szóval elővettem a zsebemből a kis színes díszzacskót és átnyújtottam Jodynak. Édes mosoly ült az arcán, amikor a tenyerébe csúsztatta a tartalmát.

- Látod? – mutattam a szívben a K-betűmre. – Ott van rajta a Kyler-kanyar, le sem tagadhatod, hogy én csináltam saját kezűleg.

- Kyler-kanyar? Az mi? – kérdezte értetlenül.

- Ez a kis kanyar itt, ni! – hajoltam közelebb. – Így írom a K-t, ezzel a kanyarral, ahol a vonalak találkoznak, érted? Ez a Kyler-kanyar.

- Látom – felelte halkan, a szemembe nézve. – Nagyon tetszik.

Elmosolyodtam.

- Szeretlek, Jody! – mondtam határozottan, komolyan gondolva minden egyes szótagot. – Hadd tegyem fel a nyakadba!

Bólintott, így fogtam a láncot, és némi babrálás után – az a csat túl kicsi volt az ujjaimhoz képest, de a finom szemű lánchoz nem illett volna durvább darab, így nem panaszkodtam – a nyakába került. A szív pont illett hozzá, ahogy betűink egymáshoz. Viselte egész nap, de a valahogy mégsem éreztem, hogy sikerült bebizonyítanom, amit akartam.

K~y~l~e~r

A repülőút Londonból Valenciába simán ment, viszont a bérelt kocsinkkal akadt egy kis probléma. Egy rakás szar volt, de ezt csak akkor vettük észre, amikor már kiértünk Valenciából és Bunolba indultunk. Oda akartam érni az esti tűzijátékra, de a kocsi nem akart normálisan gyorsulni.

- Semmi baj – nyugtatgatott Jody, akit a maga részéről semmi nem tudott kihozni a sodrából, sőt mintha külön öröm lett volna számára, hogy a kocsiban büdös van. – Biztos, hogy te is láttál már elég tűzijátékot az életedben, úgysem az a lényeg. Reggelre biztosan odaérünk.

- Még jó, hogy az egyikünk örök optimista – csóváltam a fejem. – Az biztos, hogy ezek után ezerszer nagyobb becsben fogom tartani a Bentleyt.

- Szeretem azt az autót – felelte.

Szerencsére odaértünk Bunolba a tűzijáték előtt, még a szállodába is sikerült bejelentkeznünk – a szálloda is béna volt, el sem hittem, hogy bedőltem, a négy csillagos, de kényelmes szövegnek –, aztán rohantunk a főtérre.

Rengetegen voltak, amit nem néztem volna ki egy ilyen kisvárosból, de Jody elmondta, hogy átlag negyvenezer turista jelenik meg a fesztiválon, így máris értelmet kapott a dolog. Amikor elkezdődött a tűzijáték, átöleltem Jodyt, és együtt néztük a színes fényeket, amit én elég hamar meguntam, így jobb elfoglaltság után néztem. Az ujjaimra tekerve Jody hajtincseit, puszikat nyomtam a nyakára, amíg elégnek nem ítélve a nyilvánosságot – mondjuk senki nem figyelt minket, úgy bámulták a tűzijátékot, mintha soha jobbat nem láttak volna.

Bár kissé fáradtak voltunk, megegyeztünk, hogy előbb harapunk valami igazán spanyol kaját, így becserkésztünk egy éttermet, és mindketten paellát ettünk, csak aztán mentünk vissza a szállodába. A lakosztály, amit foglaltam egy kétszobás kis lukat jelentett egyetlen fürdőszobával. Nem volt valami nagy élmény.

- Sajnálom, hogy ilyen béna helyet választottam – fintorogtam, amikor felfedeztem, hogy a minihűtőben sincsen normális kínálat.

- Nincs ezzel a hotellel semmi baj, Kyler – rázta meg a fejét hitetlenkedve pillantva rám. – Vagy már nem is jó velem lenni, ha nincsen százszázalékos gyapjú köntös és olyan puha papucs? – mosolygott.

- Te vagy az egyetlen oka annak, hogy itt vagyok – vigyorogtam vissza. – Ugyanakkor nem bűn az, ha szeretném élvezni azt a luxust, amit képes vagyok megfizetni, és amihez hozzászoktam. Én már csak ilyen elkényeztetett vagyok – ásítottam egyet. – De ilyennek is szeretsz, nem?

Csak költői kérdésnek szántam, ellenben Jody minden további nélkül válaszolt rá.

- De, ilyennek is szeretlek.

Biztos voltam benne, hogy komolyan mondja, ami újra felvetette bennem a gondolatot, hogy ő tudja-e én igazából szeretem. Olyan nagy szerelem módon.

- Gyere, üljünk le ide! – intettem neki, arra gondolva, hogy a legegyszerűbb, ha elmagyarázom.

Kérdő tekintettel jött oda hozzám, majd leültünk az ágyam szélére egymással szemben. Önkéntelenül is végigsimítottam a nyakába lógó láncon és szívecskén, majd a szemébe néztem.

- Azt akarom elmondani, hogy szeretlek! – Tovább nézett rám, mintha sejtené, hogy van folytatás, ami persze, hogy volt. – Úgy értem, hogy mennyire szeretlek. Nem csak úgy jelentés nélkül mondom, hanem komolyan. Szeretlek, annyira, hogy még azt sem bánom, hogy nyakig paradicsomos leszek miattad. Annyira, hogy nem bánom kikiabálni, ha akarod. Annyira, hogy ha tegnap szakítottál volna velem, akkor sem akartam volna soha többet másik lánnyal lenni, csakis veled, Hajpánt!

Hallgatott, így kezdtem kétségbe esni, hogy esetleg nem hisz nekem. Nem tudtam, mit vár, hogy miért nem mond valamit, ezért folytattam.

- Tudom, hogy te nem látsz tökéletesnek, mint mindenki más, tudom, hogy ezernyi hibát fel tudnál sorolni, ha akarnál, de azt nem tudom, hogy tudod-e, hogy… én megváltoznék érted, ha szeretnéd. Ha nem tetszene a hajam, feketére festeném vagy leborotválnám, ha nagyon akarnád… jó, persze megpróbálnálak lebeszélni, de ha megfenyegetnél vele, hogy elhagysz, akkor…

Elharaptam a végét. Oké ez így nem fog menni. Hülyeségeket beszélek, láttam is rajta, hogy nehezére esik megőrizni a komolyságát.

- Jody, én nem garantálhatom, hogy nem fogok szemét dolgokat csinálni. Lehet, hogy össze-vissza dicsekszem majd mindenkinek, hogy mennyire belém vagy zúgva, vagy a füled hallatára is arcoskodom majd, hogy mindegyik lányt ágyba tudom vinni, ha akarom, de amikor majd ezek lesznek, akarom, hogy tudd, hogy azokat csak úgy mondom. Mert csak téged szeretlek. Nem csak üresen ígérgetek, úgy érzem, örökké a tiéd vagyok, de úgyis le fogom tagadni, ha megkérdezik. Néha csak nem gondolkodom azon, hogy mit beszélek, de attól még nagyon szeretlek, elhiszed ezt?

Komolyan nézett rám, majd előrehajolt, és megcsókolt.

- Elhiszem.

- Komolyan?

Le sem tudtam volna vakarni a vigyort a képemről. Hiába, ő már csak ilyen hatással van rám. Azon csodálkoztam volna, ha megállom enélkül a hülye reakció nélkül.

- Komolyan. És én is szeretlek.

Szóval vettem a bátorságot, hogy megcsókoljam, de úgy, mint még soha. Akartam, hogy érezze, mennyire komolyan beszéltem, mennyire boldog vagyok, és mennyire piszkos dolgok járnak a fejemben. Úgy csókoltam, hogy érezze, ez csak neki jár, hogy senki nem volt még ilyen hatással rám, mert ugyan melyik csaj lett volna képes kihúzni belőlem ilyen szavakat? Jody különleges volt, annyira, hogy eldöntöttem, megtartom egy életre – oké, kit hülyítek? Valószínűleg nekem kell majd teperni, hogy ő megtartson engem –, mert az biztos, hogy ilyen édes kis különcöt még nem hordott a hátán a föld.

Abban a pillanatban nem gondolkodtam ezen, csak csókoltam és simogattam abban a tudatban, hogy előttünk az egész éjszaka, ha pedig ez nem elég, még holnap is szeretni fogjuk egymást. És azután is. Meg még tovább…