27. fejezet

27.      Angyal vagy ördög?

Kyler

Úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb mocska. Megérdemeltem volna, hogy megnyíljon nekem egy szakadék egyenesen a pokolba, de nem volt olyan szerencsém, hogy ilyen könnyedén elmenekülhessek a saját magam által generált probléma elől.

A szám még égett Jody csókjaitól, amikben az álomrandija végződött itt a közös lakosztályunkban, ahol egy pillanatig úgy tűnt, benne lett volna akármiben, amit csak akarok. Az ágyán voltunk, és olyan erősen szorított, úgy csókolt, hogy majdnem elfeledkeztem a fogadásról, arról, hogy megígértem magamnak – és neki –, hogy nem megyek túl azon a bizonyos határon, aztán az egész helyzet hirtelen rám zuhant, tönkretéve a hangulatot. Utoljára megcsókoltam Jodyt – hosszan, elraktározva minden másodpercet – majd azt mondtam neki, hogy megyek, átöltözöm a koncertre, és visszavonultam a saját hálószobámba, magára hagyva őt.

Ahelyett azonban, hogy átöltöztem volna, a kulcsot szorongattam a kezemben, ami jéghidegnek és súlyosnak tűnt a kezemben, amit a pokolba vezető szakadék helyett kaptam, és amit viszont nem érdemeltem. Elvégre adott nekem egy kulcsot a szobájához, amit egyrészt tilos – hihetetlenül szexinek tűnt a gondolat, hogy megszegi miattam a szabályokat – másrészt felelőtlenség. Soha nem adnék kulcsot olyasvalakinek a lakásomhoz, akiben nem bízom meg, tehát ez azt jelentette, hogy feltétlenül megbízott bennem, holott átverni készültem. Vissza kellett volna adnom, és megmondani, hogy várjon vele, amíg kiérdemlem, ugyanakkor… ki fogom érdemelni valaha?

Mert lehet, hogy úgy festek, mint egy dögös, földre szállt angyal, de legbelül maga az ördög vagyok. Mi más bizonyítaná ezt jobban, mint az, hogy feltettem egy fogadásra nemcsak a húgomat, még a barátnőmet is, vagyis a két legfontosabb lányt az életemben? A francba, felérek legalább tíz ördöggel!

Már csak abban bízhattam, hogy le tudom rendezni az Alina dolgot úgy, ahogy tervezem.

Betettem a kulcsot a zsebembe, majd némi gondolkodás után inkább áttettem a bőröndbe. De várjunk csak! Mi van, ha Jody megtud valamit, meggondolja magát, és visszakéri? Nálam kell lennie, hogy ne vehesse vissza. Ugyanakkor, ha arra kerül a sor, nem adnám-e oda neki az első csalódott szavakra?

Végül kitettem a kulcsot az éjjeliszekrényre és csak bámultam. Akartam azt a kulcsot, csak egy kicsi nyomorult fémdarab volt, mégis… Nagyon jól tudtam, hogy vissza kellene adnom, ehelyett a lakosztály nappalijába mentem, és az íróasztalnál megcímeztem egy borítékot Henrynek. Írtam pár sort is majd a levélbe hajtottam a kulcsot, beletettem az egészet egy másik borítékba, amit lezártam, majd félbehajtottam, aztán a kis csomagot a megcímzettbe csúsztattam, és újra leragasztottam.

Lementem vele a recepcióra, hogy mielőbb megszabaduljak a bűntudatom bizonyítékától.

- Segíthetek, uram? – kérdezte a pasas, mire odacsúsztattam elé.

- Ezt szeretném mihamarabb elküldeni – mondtam. – Ha lehet, saját kézbe.

Aláírtam valami nyomtatványt, aztán már mehettem is vissza a lifthez egy kicsit nyugodtabb szívvel, de nem kevésbé idegesen. Most jött a java, méghozzá a kellemetlenebb.

Nem is gondoltam, hogy jöhet rosszabb, amíg meg nem állt a lift, és ahogy kinyílt az ajtó megláttam egy vihogó szőke csajt Eric társaságában.

- KMS, haver! – vigyorgott rám. – Nem mondod, hogy te is itt foglaltál szobát!

- Rohadt életbe! – morogtam.

- Kyler, hol van a barátnőd? – nézett körbe a szőke látványosan, mintha azt várná, Jody előbukkan az egyik oszlop mögül. – Mégis nélküle jöttél?

- Vagy dobtad – ütögetett vállon Eric. – Jó, hogy észhez tértél, már kezdtem azt hinni…

- Ne érj hozzám! – löktem félre, belépve a liftbe. – Úgy volt, hogy lehúzod magad a mai estére, nem? Nem kerülhetsz az utamba! – A szabályaink, amiknek a kitalálásakor nem is biztos, hogy ott voltam, de később elsorolták nekem az összeset, kimondták, hogy Ericnek semmilyen módon nem szabad akadályoznia, mert az csalásnak számít.

- Hé, olyan láthatatlan leszek, hogy észre sem fogsz venni – kacsintott rám, én pedig a kelleténél kissé erősebben ütöttem rá a legfelső emelet gombjára. – De ez nem jelenti azt, hogy nem foglak figyelni! – azzal miközben becsukódott az ajtó a szemeire, majd rám bökött, Robert de Niro abban az idióta filmben, amiben Ben Stiller nőjének apját játssza.

Ez cseppet sem tett jót a hangulatomnak, de kikáromkodtam magam, amíg fel nem ért a lift. Amikor beslisszoltam a lakosztályba, Jody ott volt a nappaliban. Átöltözött, és a haját is átkötötte egyetlen copfba.

- Hol voltál? – kérdezte.

Hirtelen alig tudtam válaszolni.

- Öhm… lent… lementem… ööö… elintézni valamit. – Cseppet sem voltam gyanús, Jody alaposan meg is nézett, mintha bizonyítékot akarna találni arra, hogy valami rosszban sántikálok.

Elvigyorodtam, mire még inkább elkomorult.

- Miért… nézel így? – kérdeztem a legártatlanabb angyalhangomon.

- Azon gondolkodtam, hogy nem akarsz-e elmondani nekem valamit – felelte.

Egyvalamiben száz százalékig biztos voltam: Jodyból remek tanárnő lesz. A gyerekek a gatyájukba fognak csinálni attól a nézéstől, amitől még nekem is nehezemre esett nyugodtnak maradni, pedig még csak fel sem emelte a hangját.

- Olyasmit, mint az, hogy szeretlek? – léptem közelebb aktiválva a csábító ördögöt is. – Vagy azt, hogy neked van a legédesebb hajad a világon? Meg a legvadabb szád? Sebesre csókolnál, ha hagynám – simítottam végig az arcán. – Te kis fékezhetetlen smárológép!

Az volt a nagy helyzet, hogy már alig tudtam, mit csinálok, csak amikor megcsókoltam, tudtam, hogy az az egyetlen igazi dolog, amit a szívemből teszek.

K~y~l~e~r

Arra gondoltam, hogy talán szerelmes vagyok Jodyba. Hülye gondolat volt, de nem tehettem róla, egyszerűen halálra untam magam a koncerten, a dalválasztás kifejezetten idegesített. Inkább lettem volna kettesben Hajpánttal, minthogy ott üljek a kényelmetlen széken, és hallgassam a zenét, amit nem is tetszik igazán.

Ha nem jöttünk volna el a hotelből mennyivel jobb lett volna az esténk! Ha ott maradunk, rendelhettünk volna valami kaját – esetleg pezsgőt és epret –, és csókolózhattunk volna, amíg el nem múlik az éjszaka, és vége nem lesz a fogadásnak. Foghattam volna a mobilom, hogy felhívjam Emeryt elmondva neki mindent Ericről, bíztatva, hogy tartson ki Gerard mellett, akármennyire is nagy a csábítás, mégis… volt az a dolog Ericben, ami nem hagyott nyugodni. Valahogy mindig elérte, hogy a legnehezebb falatnak látszó lányt is elcsábítsa, nem hagyhattam egyetlen apró kis rést sem, kockára téve a húgom. Még ha beszélnék is vele, ki tudja, milyen hatással van rá Eric. Ráadásul most feladni, amikor Spanyolországba viszem Jodyt, egyenlő lenne azzal, mintha tálcán kínálnám Emeryt.

A kisebb rossz az volt, ha megcsinálom az évszázad átverését, és reménykedem, hogy Hajpánt nem jön rá. Ha mégis rájön, akkor meg könyörögni fogok, amíg bírom szuflával. Volt bennem egy kis remény arra, hogy ha elmondanám neki az igazat, akkor megértené, és tök okés lenne az egész helyzettel, de nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy a fejemhez vágná, mekkorát csalódott bennem, és hogy bolondság volt tőle, hogy abban bízott megváltozom meg hasonlók. Komolyan, egy csomó ilyesmit el tudtam képzelni a szájából, főleg, ha dühös.

Ami nevetséges is lehetett volna, hiszen nincs olyan, amit még ne hallottam volna dühös nő szájából, csak épp Jody nem volt csak egy csaj, aki felőlem mondhatott, amit csak akart. Több volt annál, a haverom, a barátnőm és a lány, akit szeretek egy személyben. Mert szerettem, annyira igyekeztem elhitetni magammal a dolgot, hogy majdnem sikerült is. Szerettem, viszont abban nem voltam biztos, hogy miféle szeretet ez. Szerelmes lennék belé? Nem kellene annak valami nagyobbnak lennie? Nem érezném magam emelkedettnek és a világ legboldogabb emberének, ahogy Henry? Ha beleszerettem, nem kellene még jobban odalennem Hajpántért? Mert azért még nem tartok azon az őrült szinten, mint Henry, és nem is sóhajtozom, mint Emery Gerard miatt. Vagy mindezeket csinálom, csak észre sem veszem? Na, az lenne nagy szívás, mert eszemben sem volt megszeretni Jodyt, mégis valami olyasféle van most. Szeretem valamilyen szinten, de hogy ez olyan szerelemizé lenne, amiben nem is hiszek, az… oké, nem hittem benne, de létezett, csak épp mindig rosszul végződött. Ahogy most a miénk is fog, mert ha ez tényleg szerelem, akkor nem lehet más a vége, csakis csalódás. Inkább azt kívántam, mégse legyen igazi szerelem, hanem csak valami barátság-szeretet-vágy kombináció, ami jó sokáig kitart, bármi is történik.

- Mi a baj?! – ordította Jody, ahogy elméláztam ezen. Megérintette a karom, mire odanyúltam és a tenyerembe szorítottam a kezét.

- Semmi! – kiabáltam vissza, majd csókot nyomtam a szájára, és Tina Alina felé fordultam, aki épp Shakirát is megszégyenítő csípőmozdulatokat mutatott be a színpadon. Kissé hihetetlen volt, hogy pár órán belül ezzel a csajjal kell kettesben maradnom minimum húsz percre, ami elég lesz ahhoz, hogy azt hazudjak Ericnek, amit kell. Fogalmam sem volt, mit csinálok majd Jodyval azalatt a húsz perc alatt, de igyekeztem nem gondolni rá.

- Biztos? – kérdezte egy fokkal halkabban, amikor véget ért a csípőrázós szám, és Alina egy pillanatnyi szünetet tartott.

- Persze – hazudtam, és rámosolyogtam, hogy megnyugtassam.

A kezét még akkor sem engedtem el, amikor Tina belekezdett egy lassabb, idegesítő számba. Mert elég volt nekem már az, hogy úgy kellett tennem, mintha figyelnék rá, de a nem felejthetem, hogy hazudtál nekem/próbáltam mindent, de elmúlt a szerelem soraival mintha direkt engem kínzott volna. Hát még, amikor rátért a refrénre!

Hazug fiú, mocskosul összetörted a szívem

Csúnyán átvertél, ám van neked egy hírem

Próbálkozhatsz, de velem nem játszol többé

Olyan csaj vagyok, aki nem vár rád örökké!

 Mi a francért kell pont ezt énekelnie? Még a végén ötleteket ad Jodynak. Habár, gondoltam rásandítva, nem kellenek neki ötletek, önmagától is ki tud ilyeneket találni, ráadásul még csak nem is figyelt a dalra. Az embereket figyelte, és látszott rajta, hogy unatkozik, akárcsak én.

Valahogy azért csak túléltük a koncertet, bár, ahogy kifelé sétáltunk, azt kívántam, bárcsak tovább tartott volna.

- Hol is lesz az a buli? – kérdezte Hajpánt, alighogy kiértünk a szabad levegőre.

- Abban a bárban, ami háromsaroknyira van a hotelünktől – informáltam nem túl lelkesen. – Majd gyalogolunk, ha nem bánod. Nem is muszáj sietnünk, visszamehetünk egy kicsit a hotelbe is, ha át akarsz öltözni vagy valami.

Jody le sem vette rólam a szemét.

- Azt akarod, hogy átöltözzek?

- Nem, csak…– azt, hogy minél később érjünk oda, de ezt mégsem mondhattam –, felajánlottam a lehetőséget. Egyébként pedig…

- Hé, KMS! Micsoda meglepetés! – A fogamat csikorgatva fordultam meg, hogy megtudakoljam Erictől, mi a francot akar, elvégre azt mondta, hogy láthatatlan marad (ami nagy teljesítmény lett volna tőle, hiszen három hiénaszerűen vihorászó csaj is volt vele, nem értettem, hogy csinálja, hogy mindig csapatostul ragadnak rá). – Nem mutatsz be az elragadó barátnődnek?

A legjobb az lett volna, ha az öklömnek mutatom be, de inkább csak átkaroltam Jodyt, és magamhoz húztam.

- Ez Eric – mormoltam neki. – Ne törődj vele, akármit is mond.

- Eric vagyok! – jött oda a mocsok, és megfogva Jody kezét, csókot nyomott rá. – Buona Sera, bella! – mondta, mire Jody felnevetett.

Nekem is röhögnöm kellett, mert Hajpántból semmiféle elragadtatottságot nem váltott ki az édeskedés, egyszerűen szemberöhögte Ericet, mintha nála nagyobb majommal még sosem találkozott volna. A szemétláda úgy tett, mintha nem venné észre.

- Jody, ugye? Nagy pech, hogy annyi évig elkerültük egymást a suliban, nem igaz?

- Nem hiszem – vágtam rá, mire Eric nevetett.

- KMS, nem kellene rejtegetned, mint valami alkalmi szeretőt. Miért nem hoztad el már korábban az egyik partimra?

- Mert jobb dolgunk is volt – feleltem, és elfordultam, magammal húzva Jodyt is. – Ha nem haragszol, sietünk!

- Találkozunk a bulin!

- Szóval ő Eric – mondta Jody tárgyilagosan, amikor elég messze kerültünk tőlük, és én a Bentley kulcsa után kutakodtam.

- Hallottál már róla? – kérdeztem felnézve rá.

Egy pillanatig attól tartottam, tud a fogadásról, de aztán elvetettem ezt a gondolatot. Ha tudná, nem hallgatna róla, hanem meg akarná beszélni.

- Emery mesélt róla.

Emery említésére csak még jobban kiéleződött a helyzet. Akárhogy is aggódtam érte, volt az a halk hang a fejem hátuljában, ami arról győzködött, hogy mondjam le az egészet, amíg nem késő. Az a kis hülye reménykedett a legjobbakban, abban, hogy Eric nem elég agyafúrt, Emery pedig elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek, de ez totálisan reménytelen volt.

Amikor leparkoltam a kocsit a szálloda parkolójában, még egyszer megkérdeztem Jodyt, fel akar-e ugrani a lakosztályunkba, de azt mondta, inkább menjünk, így kézen fogva – nagyon lassan – elindultunk a bárba.

Hatalmas tömeg volt előtte, de azt hallottam, senkit nem engednek be csak azt a kiválasztott háromszáz embert, akiket Tina Alina meg az ő barátai szegről-végről ismernek. Mivel én nem ismertem egyiküket sem – kivéve egy csajt, de ő annyira nem volt jóban Tinával, csak egy osztályba jártak – láttam rá esélyt, hogy Eric mégsem juttatott fel a listára. Persze mindketten rajta voltunk, Eric szerette a fogadásokat, és azt hiszem, abban is tisztában volt, hogy ha meg is nyerem a fogadást, akkor is veszíteni fogok. Neki mindenképp megérte.

A rengeteg rajongó féltékeny pillantásától kísérve bementünk. Ahogy sejtettem is, Alina még nem érkezett meg, ezért kerestem egy kellőképpen félreeső helyet – egy kényelmesnek tűnő borzalmassárga kanapét a sarokban, ahová leültettem Jodyt, és megkértem, hogy várjon egy percet, amíg hozok valami innivalót neki. Valójában csak körbejártam a terepet, hogy tisztában legyek vele, mire számítsak. Még nem volt ott mindenki, de azért a fele vendégsereg ott nyüzsgött a környéken. A szavaikból kivettem, hogy Tina a testőrei nélkül lesz jelen, de hogy egy kicsit mégis elkülönülhessen a galérián fog tanyázni a legjobb barátaival. Odafent volt egy kis tánctér, még több sárga kanapé, és ami kapóra jött, egy ajtó, ami mögött akármi lehetett, és ahogy a dolog kinézett, ott kellett eltűnnöm vele. Minimum húsz teljes percre.

Jody felé néztem, és mivel nem is láttam el odáig, feltételeztem, hogy nem fog látni, amikor majd felsurranok. Már ha a helyén marad. A francba, mennyire szerettem volna, ha Hajpánttal tűnhetek el, ehelyett hosszú percekre magára kell majd hagynom. Már azt is sajnáltam, hogy erre az öt percre otthagytam, hogy körülnézhessek.

Vittem neki egy kis narancslét, és letáboroztam mellette.

- Kösz, hogy eljöttél velem, pedig semmi kedved nem volt hozzá – emeltem rá a poharam. – Te vagy a legjobb barátnő a világon! Cserébe elviszlek majd egy olyan bulira, ahol habfürdőben tocsoghatsz. Imádnád a derékig érő habot, mi?

- Csak az lenne a baj, hogy a tömeget nem annyira bírom – mosolyodott el a gondolatra.

- Akkor majd mi rendezünk egy habos bulit – döntöttem el. – Csak a barátainkat fogjuk elhívni, jó?

- Tudod, én mit várok? Hogy lássalak talpig paradicsomban! Mondjuk neked háromszor rosszabb lesz, mint a mézes tojásfehérje.

Elvigyorodtam az emlékre.

- Ki fogom bírni. – Jody felvonta a szemöldökét. – Kárpótolni fog érte, amikor majd paradicsompürébe merítelek!

- Szerintem pedig rosszul leszel, amint az első paradicsomot a hajadba kenik.

- Ez övön aluli volt! – nevettem, pedig tényleg kirázott a hideg a gondolatra, hogy valami trutymóval mocskolják be a hajamat. – De ugye nem fogja majd meg az a piros izé?

K~y~l~e~r

Jody és én mintha egy külön világban lettünk volna, majdnem egy órán keresztül beszélgettünk Spanyolországról, a paradicsomokról, arról, hogy mit kell megnéznünk, amíg ott vagyunk, és erről eszünkbe jutott a római kirándulás, aztán felvetettem, hogy melyik európai országokba kellene még ellátogatnunk együtt. Még azt is sikerült megígértetnem vele, hogy eljön velem LA-be, ha úgy alakul, hogy megyek teljesíteni a célomat – milyen hülye cél, már nem is érdekelt annyira eljutni az egyik luxusbárba.

Ekkor futott be Tina Alina, amit a tömeg hangos ovációval jelzett. Még csak nem is láttuk őt, mert nagyon zsúfolt volt a hely (esküszöm, voltak vagy ötszázan), ráadásul egyikünk sem állt fel a kanapéról, hogy utánanézzen.

- Oda akarsz menni hozzá? – kérdezte Jody hirtelen. Kérdőn néztem rá, mire folytatta. – Aláírást kérni vagy ilyesmi. Nagyon szereted, nem?

- Igen – hazudtam. Különben már utáltam. Tudtam, hogy nem Alina hibája, de nem tehettem róla, valakinek el kellett vinnie a balhét. -  Majd később meglátom, mit tehetek.

Fél óra múlva már mindenki vadul bulizott, én pedig idegesen figyeltem az embereket, mígnem úgy döntöttem, itt az ideje, hogy csináljak valamit.

- Mindjárt jövök, jó? – nyomtam egy puszit Hajpánt szájára. Úgy nézett rám, mintha belém látna, mint az a kék Na’vi csaj a hatalmas sárga szemeivel, miközben azt mondja a főhősnek: látlak téged. – Sietek vissza – mondtam végül, és eltűntem a tömegben.

A galéria felé sétáltam, aminek a szélén Tina táncolt két pasassal egyszerre, egy pohár itallal a kezében. Hirtelen azt sem tudtam, hogyan fogjak neki. Nem akartam kikezdeni vele, de azt is tudtam, hogy Eric figyel valahonnan.

Rendben, mit tennék, ha nem lenne Jody? Milyen trükköt vetnék be?

Elgondolkodtam, majd rájöttem, hogy a legegyszerűbb, ha az alapoktól indulok. Korábban már bevetettem ezt, amikor egy helyen tartózkodtam vele, most is beválhat.

Nekidőltem a galéria lépcsőjének, és csak néztem. Igen, ennyi volt a nagy trükk, de ez mindig bejött. A csajok észreveszik, ha valaki figyeli őket, és mivel Tina kétség kívül nő volt, észre kellett vennie, még egy ilyen hatalmas tömegben is. Néztem, amíg a szeme nem találkozott az enyémmel. Kicsit lelassított a tánccal, hogy igyon egy kortyot a poharából, és közben végig nézett.

Láttam rajta, hogy emlékszik rám. Emlékeznie kell, hogy ezt már játszottuk, ahogy a következő lépésemet is ismerhette. Most, hogy észrevett, intettem egyet neki, villantottam egy mosolyt, és vártam, hogy elkapja a pillantását. Amikor ez megtörtént, mentem a dolgomra.

Régebben Henry volt, aki figyelte helyettem, hogy utánam néz-e, de most tudtam magamtól is. Amikor először csináltam ezt, még nem jött be, de utána mindig. Igazság szerint túl jóképű vagyok ahhoz, hogy csak úgy keresztül lehesse nézni rajtam.

A következő lépés, ami már rizikósabb szokott lenni, későbbre maradt. Most látnom kellett Jodyt, nem néztem az órát, de úgy éreztem, már legalább tíz perce otthagytam. Ahogy közeledtem már messziről kiszúrtam, hogy valami nincs rendben. Jody az ismerős hiénafalkával volt körülvéve. Mi a franc?

- Hé, KMS! – ragadta meg hirtelen a karom Eric, akit nem vettem észre, mert Hajpánton tartottam a szemem. – Úgy döntöttem, kicsit segítek neked.

- Mi a fenének nem hagysz inkább békén?! – kérdeztem kirántva magam a karjából. – Úgy volt, hogy nem kerülsz az utamba!

- Ne nyavalyogj már! – legyintett le. – A csajok elterelik a szörnyikéd figyelmét, amíg az istennőre hajtasz – magyarázta.

Az egyik pillanatban még a fogamat csikorgattam, a másikban Eric torkát ragadtam meg. Megleptem magamat, mert nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen menő mozdulatra. A mocsokláda is teljesen ledöbbent tőle. Mindazonáltal dühös voltam, ezért ha már ott volt a kezem, nem is vettem el.

- Maradj távol tőle, te mocsokláda, és szedd le róla a hiénáidat most azonnal! – azzal elengedtem.

- A francba, KMS, csak segíteni akartam!

- Tűnés! – morogtam az újonnan felfedezett fenyegető hangomon. Henry nem fogja elhinni, ha elmesélem. Nem mondom, hogy nem vagyok tökös férfi, de azért nem is szoktam ilyen erőszakos lenni. Olyan volt, mintha én lennék Wesley Snipes. Kár, hogy nem hoztam napszemüveget. Az ingemet is átcserélhettem volna egy feketére.

Mire odaértem Jodyhoz már épp takarodóban voltak a hiénák, pedig nem láttam, hogy Eric szólt volna nekik.

- Mit akartak? – kérdeztem lehajolva az én kis Hajpántom mellé. Az én nőm volt, és képes voltam megvédeni, most már tudtam.

- Azt mondták, majd szórakoztatnak, amíg vissza nem jössz – mondta olyan hangsúllyal, hogy tudtam, ezt nem jött be.

- Lepkeagyú bagázs. Mit szólnál, ha lelépnénk?

- Még nincs tíz óra sem – lepődött meg.

- De a buli szar – vontam vállat. – Inkább menjünk vissza a hotelbe, és rosszalkodjunk – húztam fel, majd megcsókoltam. – Benne vagy?

- Menjünk – felelte.

Azt hiszem, az ördög kerekedett felül bennem, mert a terveim egy fokkal sunyibbakká váltak. Azt találtam ki, hogy visszaviszem Jodyt a szállodába, letámadom, amíg azt nem mondja, elég, aztán sajnálkozva visszavonulok a szobámba, és hagyom, hogy elaludjon. Amint ez megvan, visszajövök, és eljátszom Alinával a színjátékot. Jodynak még csak meg sem kell tudni, ha pedig beszélnek majd, lerendezem azzal, hogy ne higgyen mindenféle pletykáknak, amik egyébként valóban pletykák lesznek. Még csak hozzá sem nyúlok másik csajhoz, csak hírbe keverem magam.

Ez nem olyan hatalmas bűn. Vagy legalábbis ezzel áltattam magam. Csak egyszer engedtem el Jodyt – amikor odamorogtam Ericnek, hogy még visszajövök –, egyébként egymáshoz simulva sétáltunk vissza a hotelbe.

A lakosztályunkba érve szabadon engedtem az ördögöt és az angyalt is, hadd garázdálkodjanak, amíg Jody le nem állít. Úgy csókoltam, hogy abba beleengedtem minden érzelmemet, a frusztrációt, a dühömet, az ígéreteket, miszerint nem megyek túl messzire Tinával, a szerelemféleséget, amit éreztem iránta és nem mellesleg az összes mocskos, talán bűnös vágyamat, hogy láthassa, mi van bennem. Azt akartam, hogy megállítson, akartam, hogy ellökjön, azzal is jelezve, hogy nem vagyok elég jó hozzá, hogy nem érdemlem meg az ő forró, őrjítő csókjait, de nem ellenkezett. Úgy ölelt, mintha elfogadott volna annak, aki vagyok az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt, anélkül, hogy arra kért volna, változzak meg, vagy legyek valaki más, nem pedig az, aki vagyok.

Minél tovább tartott ez, annál inkább nőtt bennem az elégedettség és az elragadtatottság, amiért ő ilyen különleges. Oké, lehet, hogy tényleg szerettem, ha lett volna egy kis időm kikísérletezni, mennyire érzem, amit, akkor rögtön elkezdem, de most még mindig ideges voltam a nyamvadt fogadás miatt. Előbbit későbbre halasztottam.

Minden további óvatoskodás után Jody mellére csúsztattam a kezem, várva, hogy ellökjön, ehelyett belenyögött a számba. A tervem, miszerint átlököm azon a bizonyos határon, dugába dőlt, ugyanis azzal a hanggal ő lökött át engem. Nem érdekelt semmi más, akartam Jodyt ott és azonnal, ahol épp voltunk. Hirtelen emlékeztem mindenre, ami a medencében történt, hogy milyen volt megérinteni, és mire gondoltam akkor, pedig még nem is jártunk.

- Őrjítően szexi vagy – leheltem a fülébe, mielőtt a nyakát is megcsókoltam. – Sosem szerettem még senkit ennyire, mint téged!

Az arcomra tette a kezét, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Közvetlen közelről néztem őt, éreztem a zihálását az arcomon, ahogy nyilván ő is érezte az enyémet, ráadásul az egyik kezem a hasán volt, ahol még inkább nyomon tudtam követni, ahogy emelkedik és süllyed lélegzés közben. A gondolatra, hogy már az is borzasztóan szexi, ahogy levegőt vesz, képzeletben megcsóváltam a fejem. Totálisan az uralma alatt voltam, csak az nyugtatott meg egy kicsit, hogy képtelenségnek tartottam, hogy ő másként érezzen irántam.

- Én is szeretlek – súgta két kis zihálás közben. Még sosem hangzott ennyire igazinak.

Elvettem róla a kezem, és kicsit elhúzódtam. Ezt mégsem csinálhatom vele! Nem most, és nem így! Le kellett hűtenem magam, hogy gondolkodni tudjak.

- Mindjárt jövök – hadartam, majd bevetettem magam a fürdőbe, és hosszasan vizet fröcsköltem a képembe.

Igyekeztem szabályosan lélegezni, de a szívem nem akart lenyugodni, ahogy a vízzel is csak annyit értem el, hogy elázott az ingem mindkét ujja és gallérja. Nem volt más választásom, visszamentem Jodyhoz, majd indítványoztam, hogy feküdjünk le, persze külön-külön hálóban.

K~y~l~e~r

 - Az a csaj majd felvisz Tinához – veregetett hátba Eric, egy már messziről is részegnek tűnő barna hajú csaj felé bökve. – Onnantól pedig a te dolgod, hogy mit teszel.

Legszívesebben visszamentem volna a szállodába, hogy vagy hatodszorra is ránézzek Jodyra, alszik-e már, de arról már lemondhattam. Itt voltam, tehát nem volt más választásom, mint előre.

- Remélem, hogy nem fogsz majd rám kopogni vagy ilyesmi – vigyorogtam szarkasztikusan a mocsokra, aki eléggé be volt tojva a fojtogatós jelenet után ahhoz, hogy minimálisra csökkentse a gúnyolódást.

A parti még mindig ezerszázalékosan tombolt, Eric szerint Alina már a nyolcadik pohár piánál tartott, nem volt más hátra, minthogy bevessem magam. Odamentem ahhoz a részeg csajhoz, akihez kellett, és táncolni kezdtem vele. Persze már az első pillanatban odavolt értem. Nem volt a legszebbek közé való, ránézésre az volt a legjobb tulajdonsága, hogy Tina belső baráti köréhez tartozott. Elég volt egy kis sejtelmes suttogás a fülébe, máris felvitt a galériára. Hamar sikerült leráznom, aztán szereztem egy italt magamnak, és közelről is megfigyeltem a célpontot. Csak egy kis izé volt rajta, ami szabadon hagyta a hasát, de tökre hidegen hagyott a hasa. Biztos voltam benne, hogy egyetlen porcikája sem olyan édes, mint Jodyé.

Azért a kellő pillanatban odaléptem Alinához, és megszólítottam.

- Tetszik a bulid. – A saját tapasztalataim szerint a dögös csajok kapnak elég bókot, nem lehet azzal nyitni, hogy őket dicsérem, kell valami más, ami vagy bejön, vagy nem.

Tina rám nézett, és rögtön felismert, láttam rajta. A maival együtt a hatodik alkalom volt, hogy konkrétan láthatott, valljuk be, egy nő sem felejt el, ha már hatszor látott engem.

- Hol van, Vicky? Az előbb még vele táncoltál! – nézett rám rosszallóan. Valószínűleg ezerszer megtörtént már ugyanez. Egy srác feljött az egyik barátnőjével, aztán otthagyta a csajt őérte. Elnevettem magam.

- Lerészegedett, és olyasmit kezdett ajánlani, amit józan állapotban sosem mondana. – Nem tűnt meglepettnek, de aggodalmasan a barátnője után nézett. – Te írtad azt a dalt a hazug fiúról? – kérdeztem belekortyolva abba a valamibe, amiben biztos, hogy nem volt alkohol. Hirtelen nem is tudtam, mit iszom, de nem érdekelt, csak az, hogy becsaljam Alinát abba a szobába. Húsz percre.

- Én – felelte félvállról.

Nem tűnt elbűvöltnek tőlem, amit minden más alkalommal izgalmasnak találtam volna, de most nem jött jól. Még jobban kellett tepernem, így amikor elfordult, utána szóltam.

- Mert szerintem elég béna. Saját tapasztalatból írtál a szegény srácról?

Visszanézett rám, a szemeiből rögtön láttam, hogy ez betalált.

- Szegény? Egy barom volt!

- Adtál neki esélyt, hogy megmagyarázza, vagy csak kidobtad, aztán megírtad róla a szöveget? – A beszélgetés fenntartásának legfontosabb szabálya, hogy mindig kérdéssel kell befejezni a mondandót.

- Mi közöd van hozzá? – kérdezte, de már visszafordult felém. Megvolt a témája, még csak eszembe sem jutott, hogy pont a hazug srác jön be. Ezt nevezik piszkos szerencsének.

- Igazából semmi – vontam vállat. – Csak sajnálom a szegény srácot, akárki is volt. Úgy tűnt, próbált magyarázkodni, csak nem hallgattad meg.

- Nem kellett meghallgatnom, tudtam, hogy nincs rá magyarázata! – vetette oda nekem.

- Mindig van magyarázat – bölcselkedtem. – Csak nem mindig jó. Azért meghallgathattad volna, és akkor talán nem így alakul. Fogadjunk, hogy engem sem hallgatnál meg!

Kész volt, kidobtam a csalikat, már csak várnom kellett, hogy rájuk akadjon.

- Az attól, függ, hogy mit kellene hallgatnom – vágott vissza. – Bocs, de nem vagyok elég részeg egy hozzád hasonló szövegéhez! – Megint elfordult, de ezúttal is utána szóltam.

- Ha ilyen löttyöt ittál, mint én, akkor biztosan nem! Amúgy meg csak egy szerelmi történetet mondanék el, de biztos nem érdekelne. Tökre romantikus! – mondtam az utolsó szavakat, mintha nekem sem tetszene, hogy az.

Nevetett, és naná, hogy visszafordult.

- Tippelek, jó? Kettőnkről szólna? – kérdezte gúnyosan.

- Egyáltalán nem. Arról a lányról szól, akit szeretek.

Gyanakodva nézett rám, én pedig elgondolkodtam rajta, hogy nyilvános helyen is megjelent-e az arcomon az a mosoly, ami csak Hajpántnak szól. Reméltem, hogy nem.

- Hol van most?

- Abban reménykedem, hogy alszik, és nem tudja meg, hogy itt vagyok – feleltem. – Igazából a te hibád, hogy ekkora bajban vagyok. A legkevesebb lenne, hogy segítesz megoldani, mit szólsz?

Beleharapott az ajkaiba, és körbenézett, hogy ki hallhat minket. Bár ő volt a központ most senki nem figyelt rá, legalábbis azon a pár hapsin kívül, akik engem fixíroztak gyilkosan.

- Hogy lehetnék én a hibás, amikor nem is ismerjük egymást? És miért kellene segítenem?

- Nem tudom. Később írhatsz erről egy dalt vagy valami. – Bizonytalanul nézett rám, így végül kimondtam az első mondatot. – Feltettem a húgomat egy fogadásra, aminek a tétje, hogy ágyba tudlak-e csábítani. – Felháborodva kinyitotta a száját, de gyorsan folytattam. – De nem akarom megcsinálni, mert van az a lány, aki különleges nekem, akit… szeretek. Viszont valahogy meg kell, hogy mentsem a húgomat egy szemétládától, és…

Beszéltem, míg meg nem született a hivatalos eredmény. Tina Alina szerint egy rohadék vagyok, amiért ilyesmire fogadtam (még ha részeg voltam is), de érdeklődve hallgatta a történetet, ahogy megismerkedtem Hajpánttal, és azt, ahogyan ő mindent megváltoztatott számomra. Mire elértem az első csókunk elmeséléséhez, Tina beleegyezett, hogy húsz percet töltsünk a hátsó szobában, ami egy iroda volt, kanapéval és fotelekkel. A húsz percet bőven kibeszéltem, főleg azzal, hogy részletesen leírtam a méregkertünket. Sosem jutott még eszembe romantikus történet elmesélésével megfőzni egy csajt, de sikerült. Persze hozzá sem nyúltam, és azt mondta, ezt hangoztatni is fogja másoknak, de nekem elég volt, hogy senki nem tudja, mi történt igazából odabent.

Amikor kijöttem – gyűrött ingben, összevissza borzolt hajjal, elégedett vigyorral a képemen –, mindenki bámult, de nem érdekeltek túlzottan. Eric nem hazudtolhat meg, mert nem volt bent így akárhogy is nézzük, megnyertem a fogadást.

Visszamehetek Jodyhoz, és…

A galéria lépcsőjén álló alakok láttán megtorpantam. Az egyik Eric volt fülig érő vigyorral, de nem ez volt, amitől az enyém semmivé foszlott. Jody állt mellette kiismerhetetlen arccal.

- Jody…