Epilógus

Kyler

Az ember azt hinné, hóangyalt csinálni jó szórakozás, de elárulom, nem az, ha odakint rohadt hideg van, és már vagy századszorra vágod hanyatt magad a hóba. Kezdtem úgy érezni, jobb lenne egyszerűen behunyni a szemem, és aludni egy kicsit, de nem lehetett, mert a rikító kabátos, fülvédős barátnőm számított rám.

Nyögve – és óvatosan, nehogy elrontsam a sormintát – felültem, majd lassan felálltam.

A téliszünet második napja volt, és Jody teljesen rákapott a hóangyalcsinálásra, mondván mindig is meg akart dönteni egy rekordot, miért ne lehetne ez a leghosszabb-hóangyallánc-amit-az-országban-valaha-is-csináltak nevű, így eljöttünk jó messzire a kúriától a szűz hótengerbe véghezvinni a nagy ötletet Szerencsétlenségemre bazinagy hó esett idén, amit Hajpánt – vagy át kellene keresztelnem Csúfbolyhos Fülvédőnek? – tökéletesnek minősített.

- De ki fogja ezt feljegyezni? – kérdeztem fázósan dörzsölve a jéghideggé fagyott kezeimet. A kesztyűm semmit nem ért, kedvem lett volna visszavinni a boltba, és reklamálni a pocsék minőség miatt.

Jody kedvtelve nézett vissza a lenyomataink végtelen sorára, majd előre a még végtelenebb hótengerbe.

- Senki, nem az elismerésért csináljuk – közölte. – Csak a móka kedvéért.

Megcsóváltam a fejem, és figyeltem, ahogy kinyújtott karokkal a legfrissebb angyalom mellé dől, ügyelve rá, hogy a minták olyanok legyenek, mint amik épp fogják egymás kezét. Értelmetlen lett volna megkérdezni magamtól, még mindig szeretem-e, mert biztos voltam benne, ha nem szeretném, most odahaza ülnék a lobogó kandallólángok előtt, és melegednék.

Amikor felkelt, majd megigazította a fülvédőjét olyan mosoly ült az arcán, hogy tudtam, akkor sem kérném, hogy menjünk haza, ha valamilyen megfontolásból félredobva férfiúi mivoltomat panaszkodni kezdenék a hideg miatt. Élvezte ezt az őrültséget csinálni, és mivel én meg azt akartam, hogy boldog legyen, majdnem jól voltam.

- Te jössz – mondta vidáman szemlélve az angyalokat. – Ez lesz neked a negyvenedik. Mit gondolsz, megcsinálunk százat-százat? Azért kezdem érezni a hideget.

Kezdi érezni? Körülbelül öt perce kezdett el megfagyni a tüdőm. Szegény hátsómat már nem is éreztem. Nem is beszélve a szempilláimra dermedő dérről.

- Persze, hogy megcsináljuk – legyintettem, mintha naponta nyomnék száz meg száz hóangyalt a farkasordító hidegben. – Sőt, ha utána lesz még kedved, összedobunk egy iglut is, amiben megmelegedhetünk.

- Nem is rossz ötlet, bár egy igluhoz nem ilyen puha hó kellene…

Öt perccel és négy hóangyallal később biztos voltam benne, hogy letört a fülem. Megigazítottam a sapkámat, és a jéggé fagyott kezem keményen beleütközött valami másik kemény, és fájdalmas dologba, ami nagy borzalmamra a fülem volt.

- Biztos, hogy semmi baja? – kérdeztem Jodyt, és még jobban lehajoltam, hogy megvizsgálhassa. Levette a kesztyűjét, és óvatosan megtapogatta a fülemet. Csak langyos volt a keze, de a fájdalmas helyen forrónak érződött.

- Persze, hogy nem tört le, Kyler – csóválta a fejét. – Habár nagyon vörös, biztosan túlságosan megütötted.

- Elég hideg van, nem? – kérdeztem, mint aki különben még úszna is egyet, ha lenne a közelben tó.

- Nem olyan vészes – felelte az arcomba nézve. – Nagyon fázol? Kezd kékülni a szád.

- Á, nem fázom… csak… csókolj meg, és akkor jobb lesz – rögtönöztem, és gyorsan csókolni kezdtem, hogy ne maradjak szégyenben.

Legnagyobb meglepetésemre működött. Pár percen belül kellemesen átmelegedtem, és készen álltam a további angyalokra, magamban azon tűnődve, meg fogom-e szokni valaha, hogy ilyen jó érzés – már-már életmentő – megcsókolni a barátnőmet.

J~o~d~y­ & K~y~l~e~r

Az ember azt is hinné, hogy több hónapnyi távollét után valami is megváltozott, de minden ugyanaz maradt. Jody és én ugyanazokon a macskaköveken sétáltunk, mint nyáron, és az ismerősök még most is odabiccentettek – a legújabb őrület, kedvesen elmosolyodtak, és kellemes ünnepeket kívántak – vagy épp intettek nekünk.

Úgy tűnt, hogy soha nem érünk már oda a teaházba, ahol végre megihattam volna egy bögrényi forró teát, mert Hajpánt egyszerűen nem bírt magával. Ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el előbb a térre, ahol boldogan szökdécselt egy sort, majd szóba elegyedett az egyik padon üldögélő furán kinéző sráccal. Már nem is csodálkoztam, Jody még az Oxfordon is folyton összeszedte a csodabogarakat. Mivel én a jófejeket ismertem, ő meg a furákat ketten együtt szinte mindenkiről tudtuk, hogy kicsoda. Alig vártam már a percet, amikor majd az én drágám kitalálja, hogy vegyítsük össze őket. Teljesen biztos voltam benne, hogy ilyen is lesz.

Míg Jody a fura sráccal dumált, vettem egy kis zacskó sült gesztenyét, és titokban rágcsálni kezdtem. Igaz a mondás, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb, amióta Jodyval járok, időnként rám jön a vágy, hogy alaposan begesztenyézzek, talán pont azért, mert utálja. Szerencsére lapult valamelyik zsebemben egy szelet rágó, gondoltam, azzal majd megmentem magam, ha csókolózásra kerül a sor.

- Mehetünk! – ugrándozott vissza végül hozzám vissza-visszaintegetve a fura srácnak. – Remélem, még semmid nem fagyott le, néhány testrészedet nagyon sajnálnám – nevetett.

- Például melyiket? – fogtam meg a kezét, miközben végre elindultunk a teaházba.

Különösen jónak ígérkezett a téli szünet, leszámítva persze a hóangyalgyártást és az unalmas ajándékvásárlást a barátainknak. Meg az összcsaládi vacsorákat, amikor Jody apja és az enyém megint összevitatkoznak majd egy-egy apróságon, ami végül mindkettejük részéről dühös mormolásba fullad, miközben a feleségeik alaposan rájuk pirítanak. Ja és azt hiszem, meglennék Emery folytonos nyaggatása nélkül is, hogy szerintem Gerard nem cseréli-e le valamelyik egyetemi macára, holott közöltem a pasijával mi lesz, ha megbántja a húgomat, Emery mégis állandóan aggódik. Szóval ezeket nem számítva jó szünetnek ígérkezett, hiszen az egészet Jodyval terveztem tölteni.

Nem mintha az egyetemen nem találkoznánk minden nap, de ott szinte mindig megzavar valaki, hol Tina Alina töri ránk az ajtót (most, hogy ismertem, nem is volt olyan nagy szám, bár az igaz, hogy a jóvoltából mindig ott voltunk az összes klassz bulin), hol Jody egyik egyetemi projektjének van vészhelyzete, hol Estee telefonál. Persze bírtam Estee-t, de rohadtul idegesítő tud lenni, amikor felhívja Hajpántot, és nem száll le róla, amíg el nem magyarázza a legújabb ötletét az esküvőjével kapcsolatban – ami átlag egy teljes órába szokott telni.

Most, hogy itthon voltunk, akartam egy kis privát időt vele, mondjuk a lakásomon, kikapcsolt mobiltelefonokkal meg forró fürdővel. Még takarítanék is majd magunk után, amire egyébként kezd rászoktatni. Mert oké, a takarítószolgálat is megteszi helyettem, de ha én csinálom, az mégis másabb. Otthon érzetet ad a helynek, ahol épp tanyázom, ráadásul Jody egyre ritkábban gondolja azt rólam, hogy egy trehány disznó vagyok. Legalábbis remélem.

- Megeheted ám az eldugdosott gesztenyéidet – szólalt meg hirtelen évődve. Persze a testrészeimről nem akart beszélgetésbe bonyolódni!

- Te mindent észreveszel, mi? – kérdeztem savanyúan.

- A fél szemem mindig rajtad tartom – válaszolta, amitől egyből elvigyorodtam.

Már azt sem bántam, amikor újabb ismerőssel futottunk össze, a teaház kapujában. Bentről már szinte éreztem a meleget, és hallottam a nyári hangulatú zenét, ami kiszűrődött, mégsem léphettünk be, mert a szagló srác megállított minket.

Az ösztöneim mindig azt súgták, hogy ne bízzak egy illatózó pasasban, de sikeresen elhallgattattam őket. Bírtam Colint, az egyik kedvenc ismerősöm volt, ahogy Jodynak is – mert ő meg nagyon helyesnek és édesnek találja, de erről most nem ejtek szót – egyszerűen muszáj volt leállni vele pár szóra.

- Érkezett a kedvenc teádból – veregetett vállon. – Tettem félre csak neked, haver! Tudom, hogy mennyire bírod a fügéset.

- Naná – vigyorogtam rá, majd az én kis Fügécskémre.

Sosem szoktam így nevezni, pedig néha nagyon ráállt a szám. El is döntöttem, ha öt percen belül nem leszünk a melegben, kipróbálom, hogyan hangzik, és mi lesz a hatása. Ez kis vitázgatás úgysem árthat a kapcsolatunknak, legfeljebb édesebb lesz a békülés.

  

J~o~d~y­ & K~y~l~e~r

Jody

A hóangyalkázást megtorlandó Kyler vett egy csomag sült gesztenyét, csak éppen pont abból a fajtából, amit én is nagyon szeretek, ezért vigyorogva néztem, ahogy boldogan ette. Az elégedettsége csak még teljesebb lett, mikor összefutottunk Colinnal, aki félretett neki a fügés teafűből – ami szerintem különben az életben nem látott fügét –, így arra gondoltam, pár perc erejéig megbeszélem Colinnal a közelmúlt változásait, minthogy nővérem tényleg azért napolta-e el az esküvőjét, hogy a teaházban rendezhesse az esküvő főpróbáját a város egyik legmenőbb étterme helyett, mindezt az én kedvemért. De Clem észrevett minket, és kivágva a bejárati ajtót kilépett mellénk a szapora hóesésbe.

- Gyertek be, nagy hírem van – mondta széles mosollyal.

- Lássuk csak, azt már bejelentetted, hogy mégsem vagy terhes, aztán azt, hogy úgy megtetszett a terhesség gondolata, hogy mégis szeretnél babát, majd az eljegyzésedet Roy-jal, végül, hogy tényleg terhes vagy, mi jöhet ezek után? – kérdeztem hisztérikusan. Mindenki az lenne, ha a legjobb barátnője mindössze közel négy hónap leforgása alatt ennyi mindent művelne. Lassan kezdtem úgy érezni, hogy Estee hozzá képest megfontolt és kiszámítható személyiség – pedig nagyon nem volt az.

- Csak gyertek, jó? – szélesre tárta a mögötte bevágódó ajtót, és megvárta, amíg Kylerrel bejöttünk. Colin éppen egy újabb szállítmányért indult volna, amikor velünk összefutott, de ő is be lett paterolva.

A teaházban kellemes meleg és pergős szamba ritmus fogadott. Ismerőst nem láttunk, csak Clem szerelmét, aki integetett az egyik asztali kendővel meg azokat a pasikat, akik régebben miattam jártak ide, de mostanra úgy megkedvelték magát a helyet, hogy vissza-visszatértek távollétem alatt is. Tudtam, hogy remek vevőcsalogató vagyok.

Levettem kabátomat és fülvédőmet, Kyler is a fogasra dobta kabátját meg sapkáját, majd öles léptekkel odasétált Roy-hoz, és kezet fogott vele. Mostanában a legtöbb sráccal kezet akart rázni, sőt odáig elment, hogy legutóbbi közös vacsoránkon még apámnak is kezet nyújtott. Apa úgy meredt rám, mintha azt kérdezné, hogy a kisbaltát vagy a nagyot vágja Kylerbe, de én csak mosolyogtam egészen addig, amíg a kézfogás után Mr. Stone elkezdett azzal hencegni, hogy az ő utóda milyen férfias, és hogy ennek jegyében lehetnék egy kicsit én is nőiesebb. Szerencse, hogy anya meg Kyler édesanyja jól megértették egymást az unokák számát és nemét illetően (nem mintha sok közük lenne hozzá meg egyáltalán esélyük arra, hogy lesznek közös leszármazottaik, de mint ahogy azt Kyler mondta nagy röhögés közepette, Isten útjai kifürkészhetetlenek).

- Üljetek le – szólt ránk Clementine.

Kétkedve néztem rá, de azért helyet foglaltam. Kyler leült mellém, és a sült gesztenyét az asztalra téve fordult Clemhez. Barátnőm hümmögött egy sort, megevett két gesztenyét, és letörölgetett egy asztalt, csak aztán jött vissza hozzánk. Határozottan nézett ránk, de ahogy megszólalt, képtelen volt nem vigyorogni.

- Jody, Kyler, lennétek a kisbabám keresztszülei?

Leesett az állam, nagy szemekkel meredtem barátnőmre. Kyler ellenben felnevetett, és már majdnem kimondta az igent – ő aztán mindenre igent mond, még Gerard gyerekét is képes lett volna felnevelni –, mikor megelőztem.

- Nem! – felkiáltásomat Clem kissé rossz néven vette, elhúzta a száját, ami nem is csoda, de én meg azt, hogy még egy szállal össze akar fűzni engem és Kylert, pedig ilyet egyszerűen nem lehet csinálni. – Úgy értem, ezt gondold át még egyszer. Erősen. Gondolj bele, mit kérsz tőlem… tőlünk.

- Hogy szeretgessétek meg puszilgassátok a kisbabámat, hogy játsszatok vele, hogy gyertek el velünk az ovijába a farsangi mulatságra, hogy hallgassátok meg, hogyan szaval verset, hogy legyetek ott a ballagásán, és ha felnő, adjatok neki választ olyan kérdésekre, amiket nekem nem mer feltenni – mondta Clem, és könnyes lett a szeme. Hormonok.

- Persze, hogy szívesen lennék a kicsi keresztanyja – mondtam sietve, nehogy félreértsen. – Khm… csak Kyler…

- Én meg a keresztapja – jelentette ki Kyler magabiztosan. – Még egy keresztgyerekem sincs, és mivel ő az első, vele fogok legtöbbet törődni.

- Látod? – mutattam Kylerre, miközben Clem felé néztem. – Máris részrehajló! Hogy lesz így belőle jó keresztapa?

- Ó, szóval ez a bajod – Clem lassan elmosolyodott. – Nézd, valljuk be, Roy se egy tipikus apa alapanyag, de mindent bele fog adni, oké? Mint ahogy Kyler is. Hát akkor ezzel meg is volnánk, mindketten igent mondtatok, ez az! – A levegőbe dobta kezeit, majd elment a pult felé. Párja jött oda hozzánk vigyorogva.

- Fogyasszatok csak annyit, amennyit tetszik!

J~o~d~y­ & K~y~l~e~r

- Komolyan, te, mint keresztapa? – kérdeztem rá, mikor újra kint voltunk a hidegben, és kézen fogva törtünk magunknak utat lakása felé.

- Pár hónappal ezelőtt a te, mint a barátnőm gondolattól futkározott a hideg a hátamon, szóval igazán nem mondhatod, hogy nem vagyok képes a változásra. Az a kölyök, akár fiú, akár lány lesz, imádni fog engem, felvásárlom neki a fél játékipart, és megtanítom minden olyan dologra, amire más nem taníthatná meg. – Kérdőn felvontam szemöldökömet, mire vállat vont. – Például a csábítás művészetére.

- Még csak Clem pocakjában van, de te már szoknyavadászt vagy férfifalót akarsz belőle nevelni! – Erre a gondolatra nevetnem kellett, kinéztem belőle, hogy képes, és megcsinálja.

Megálltunk egy pillanatra a lakása előtt, és végignéztünk az előttünk elterülő utcarészleten. Egy úr ajándékos dobozokat cipelt, egy kislány egy kissrácot csipkedett, fiatalok csoportosan kutyát sétáltattak, minden olyan békés volt és szép, eltekintve egy bömbölő háromévestől, aki rövid rohanás után elvágódott a csúszós úton. És ott voltunk mi, két teljesen eltérő valaki, akik nagyjából annyira passzoltak egymáshoz, mint Beethovenhez egy motorbicikli, mégis egymás kezét fogtuk, és minden ismeretlen csak egy szerelmespárt látott bennünk. Kellemes érzés volt egy kicsit kilépni az én, Jody körből, és átmenni a mi, Kyler és Jody területre.

Ezt Kyler is érezhette, mert hozzám hajolt, majd szájon puszilt. Kissé kaján pillantást vetett rám, kíváncsi volt, hogyan fogok reagálni a gesztenyére, de csak mosolyogtam, és el akartam indulni felfelé. Nem volt megelégedve reakciómmal, karomnál fogva elkapott, visszahúzott magához.

- Mi lesz már, Fügécske?

- Két dologra van kilátás – súgtam oda neki. – Az egyik az, hogy tovább Fügécskézel, és felmegyünk a lakásodra, ahol beléd tömök egy csomó marcipános sütit, és aztán, hogy ki tudjalak engesztelni, addig csókollak, amíg eltűnik a szádból a szerinted undok marcipános íz, a másik, hogy...

- Fügécske, Fügécske, Fügécske – kezdte skandálni pimasz vigyorral.

Tíz perccel később még mindig lent csókolóztunk.