13. fejezet

13.      Mellek, combok és nagyon karcsú derék… egy valódi lány

   Kyler

Magam sem hittem, hogy Róma ilyen jót fog tenni nekem, de vidámabban ébredtem, mint valaha, méghozzá otthon, a kúriában. Nem volt kedvem kipakolni a táskám, végül mégis kiszórtam mindent az ágyra, hogy megkeressem az Emerynek szánt ajándékot.

Biztos voltam benne, hogy sosem kapott még szalámis papírba csomagolt bizsugyűrűket, de abban is, hogy örülni fog nekik.

A gyűrűk eszembe juttatták a Jodyval folytatott kis vitát az adásról meg a kapásról, és enyhe rossz szájízzel gondoltam arra a mondatára, hogy meg akarom vásárolni az embereket, így végül zsebre dugtam a csomagot, majd anélkül sétáltam át Emery szobájába, hogy rögtön odaadtam volna neki.

A húgom hason fekve, pizsamában lóbálta a lábait az ágyán, épp a mobilján beszélt valakivel, közben pedig hangos zene szólt, így először észre sem vette, hogy beléptem. Némileg nosztalgiázva gondoltam a régi szép időkre, amikor még olyan kicsi volt, mint Aliz és minden nap úgy indult, hogy agyba-főbe vertük egymást a párnáinkkal. Ráadásul az sem zavart bennünket, ha egyikünk még alszik. Időtlen idők óta nem ébredtem arra, hogy egy párna csapódik keményen az arcomba. Nem hittem volna, hogy ezt valaha hiányolni fogom.

Közelebb osonva egy hirtelen mozdulattal megragadtam Emery egyik bokáját, és félig lerántottam az ágyáról, amit ijedt sikítással jutalmazott.

- Jézusom, Kyler! – kiabált rám nevetve. – Meg akarsz ölni? – Jody ugyanezt kérdezte, amikor elestünk a parkban.

- Hiányoztam, hugi? – kérdeztem elvigyorodva.

- Majd visszahívlak – mondta a mobiljába, majd félrehajította. – Persze, hogy hiányoztál, Kyler, nem is tudom, mikor láttalak utoljára! – Láttam a szemében, hogy igazat mond, nem is értettem, miért kételkedtem ebben egy pillanatig is.

Lehajoltam hozzá, és átöleltem. A gyerekekkel töltött idő ráébresztett pár dologra, például arra, hogy milyen kevés testi érintkezésben van részem mostanában. És még csak nem is olyan dolgokra gondolok, aminek köze van a szexhez, hanem egyszerű baráti érintésekre, mint egy ölelés vagy néhány puszi. Emery egy pillanatig, mintha meglepődött volna, hogy mikre ragadtatom magam, de aztán megkaptam az áhított puszikat is.

- Szeretlek, Kyler! – mondta egyszerűen, ami olyan ritkán hangzik el közöttünk, hogy már-már túl soknak éreztem.

- Én is – feleltem szűkszavúan, majd elhúzódtam. – Akarod az ajándékot, amit hoztam neked?

- Persze! – vágta rá izgatottan. – Mi az? – Előhúztam a zsebemből a szalámis papírt. – Uh, mi az? – kérdezte most egy fokkal kevésbé élénken.

- Bontsd ki! – adtam a kezébe. – Igazi olasz szuvenír.

Lassan kibontotta, és elkerekedett a szeme a gyűrűk láttán. Izgatottabb voltam, mint karácsonykor vagy a szülinapjakor, hiszen azokra az alkalmakra olyan ajándékot veszek, ami nagyon sokba kerülnek, ezáltal biztos lehetek benne, hogy értékelni fogja őket, de ezek a gyűrűk bagóért voltak, nem is voltam biztos benne, van-e igazi értékük, hacsak az nem, hogy a saját kezemmel válogattam őket Emeryre gondolva. Úgy látszik, kezdek átmenni érzelgősbe. 

- Ezek nagyon szuperek – lelkesedett a húgom. – Köszönöm!

Magára hagytam, mikor próbálgatni kezdte őket. A szobámba visszaérve Chanelt találtam ott, épp a kiszórt cuccaim bámulta olyan arccal, mintha turkálni készült volna közöttük, ha nem érek vissza időben. A derűs hangulatom, még rá is kiterjedt.

- Kyler, nagyon régen nem láttalak – pislogott rám édesen mosolyogva.

- Hogy vagy? – kérdeztem, ami a lehető legudvariasabb volt tőlem, hiszen azt is kérdezhettem volna, mi a francot keres a szobámban az engedélyem nélkül. Mondom, a jó hangulatom a szerencséje.

- Nagyon jól – felelte olyan lelkesedéssel, mintha legalábbis szerelmet vallottam volna. – Megkaptam egy munkát Cipruson, az egész szeptembert ott fogom tölteni, az ügynököm szerint bla bla blabla – legalábbis a vége így maradt meg a fejemben.

Vajon a kis pillangóagyú fejében nincs belekódolva, mit jelent, ha egy pasas ásítozni kezd, miközben ő beszél? Hogy lehet egy ilyen dögös csaj annyira zokni agyilag, hogy teljesen elveszítse a vonzerejét? Ráadásul az őrült rajongók tekintete még mindig ott volt a szemében, amitől még a hideg is kirázott tőle. Hiába volt az ajka olyan vastag és fényes, a világért sem csókoltam volna meg, nem létezett olyan erő, ami erre rávett volna. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor valami esküvőt emlegetett.

- Tessék? – kérdeztem a legrosszabbakra gondolva. Talán a távollétemben megrendeztek valami esküvőt, és amint véletlenül kimondom az igen szót Chanel férje leszek? Nem lenne lehetetlen, még szerencse, hogy nem írtam alá semmit. Apám legfőbb tanítása az életre: ne írj alá semmit, amíg nem látta az ügyvéded!

- Azt kérdeztem, nincs-e kedved elmenni az esküvőre – ismételte Chanel reménytelien harapdálva az ajkait.

- Milyen esküvőre?

- Tudod, Anna esküvőjére, találkoztál már vele tavaly nyáron. Akkor kezdett randizni a herceggel, emlékszel? – A csajra emlékeztem, hihetetlenül bejött, de nem jutottam vele semmire, mert Chanel a nyakamon volt. – Elmehetnénk, ha van kedved.

- Figyelj – ráztam meg a fejem –, komolyan gondoltam, mikor azt mondtam, hogy kettőnk között vége – magyaráztam lassan. – Nem akarom, hogy utánam epekedj, keress valaki mást, rendben? Jól nézel ki, akárkit megkaphatsz… jobbat érdemelsz, mint egy srácot, akit nem is érdekelsz, nem igaz? – Próbáltam bíztatóan nézni, ezután a nyálas szöveg után, de nem úgy láttam, hogy használt volna.

- Még mindig azzal a csúnya lánnyal találkozgatsz? Még azután is, hogy szakított veled?

Nem akartam belemenni ebbe a szövevényes hazugságba, amit magam gyártottam, és eddig azt hittem, már lezárult, így csak megvontam a vállam.

- Jodynak ehhez semmi köze. Egyszerűen csak nem érdekelsz már, nem miattad, miattam.

Szerintem egyik fülén be, a másikon ki, vagy csak egyszerűen nem fogta fel, mert mielőtt végre kiment, hevesen odahadarta nekem.

- Én majd itt leszek neked, mert ő úgysem tud boldoggá tenni! Még csak nem is úgy néz ki, mint egy nő!

A fejemet csóválva bámultam utána. Biztos, hogy nem fogná fel, Hajpánt valóban nem olyan, nekem, mint egy nő. Inkább, mint egy jó haver, aki történetesen lány is. Fura, de miért ne lenne lehetséges?

K~y~l~e~r

- Mert nem veszem be! – vágta rá Henry, mikor feltettem neki is ezt a kérdést. – Nem tudom elhinni, hogy ez „barátság”. Nem vallana rád, Kyler.

Dél körül jöttem át hozzá dumálni egy kicsit. Akkor még itt volt Melody is, de annyira nem voltam kiakadva emiatt, nem bántam, ha hallja, amit mesélek az római útról, és meglehetősen kedvesnek mutatkozott, nem is szólt közbe egyszer sem, ahogy Henry tette úgy kétpercenként. Haverom azt akarta tudni, normális vagyok-e, pedig ennél normálisabb nehezebben lehettem volna.

Délelőtt még apámmal is leültem csevegni egy kicsit, megmondtam neki, hogy nem fogom jóváhagyni a házassági szerződést, ha mindenképpen muszáj, finomítassa egy kicsit, hogy a feltevőleges feleségem ne tartson majd egy mocskos rohadéknak, miután aláírta. Apa meglepődött, hogy egyáltalán átolvastam a papírokat, aztán vállon veregetett, és azt mondta, jól van. Azt hiszem, ez volt a leginkább apa-és-fia pillanat közöttünk már hosszú idő óta. Ezután még az sem idegesített fel, amikor Chanel hosszan panaszkodni kezdett, hogy nem megy el az esküvőre, mert nincs kivel mennie, és az ottani leégés helyett inkább az egyik barátnőjével fogja leinni magát egy bárban, ahol aztán engedni fog az első pasinak, aki leszólítja. Lehet, hogy nem kellett volna kedvesen sok szerencsét kívánnom neki, mert nagyon felfújta magát, és a kukába hajította a meghívót. Ennél a közjátéknál mindenképpen idegesítőbb volt Henry hozzáállása Jodyhoz.

- Miért? Nem lehetnek barátaim, akik lányok? Ez érdekes, mert mégis vannak. Legalábbis van, és Jodynak hívják! Határozottan lány és határozottan barátok vagyunk. Még ő is megmondta – legyintettem le Henryt.

-  Most őszinte leszek veled – nézett rám komolyan. – Ismerlek, haver. Tudom, hogy komolyan gondolod, amit most mondasz, de nem lesz ennek jó vége. Meg fogod bántani a lányt, vagy ami még rosszabb lenne, ő fog megbántani téged. Nem azért mondom, de a realitásérzéked sokszor a béka segge alatt van. Egyáltalán mióta hiszel a fiú-lány barátságokban? Mi van azzal az elméleteddel, hogy a világ összes nője szerelmes beléd, csak sokan még nem tudják? – Elvigyorodtam ezen, pedig emlékeztem rá, hogy tényleg én mondtam.

- Meglehet, hogy kicsit eltúloztam – vontam vállat. – Régen valóban nem hittem benne, de most már igen. Hajpánt és én barátok vagyunk. Minek neveznéd különben, hogy együtt nyaralunk meg hogy ő volt az egyedüli, aki rám nézett, amikor rosszul voltam? Hogy a francban bántanánk már egymást? Jody jófej, szeretek vele lenni.

Henry hitetlenkedve nézett rám.

- De azt mondod, nem vonzódsz hozzá, mint nőhöz? Csak úgy elvagytok a szokásos Kyler-féle flörtölgetés nélkül?

- Persze – vágtam rá, bár a flörtölgetésben nem voltam biztos. Az néha magától jön, nem tehetek róla, hogy csak úgy kitör a sármom. – És nem vonzódom, legalábbis testileg. Ő nem az a szexi típus – merengtem el rajta. – Inkább olyan vicces meg ugrálós.

- Ez mit is jelent? – kérdezett rá Henry. Igyekeztem megfogalmazni.

- Hát, amikor vele vagyok, nem azon tűnődöm, hogy néz ki, meg hogy vannak-e mellei, meg ilyesmi, mint más lányoknál. Ő inkább olyan, mint te. Lehet vele lógni, meg nevetni az őrült dolgain.

- Értem – hagyta rám Henry, de még mindig amolyan rosszalló arcot vágott. – Ő ugyanazt gondolja, mint te?

- Miért ne gondolná azt? Remélem, most nem jössz azzal, hogy nem vagyok jó barát!

Eltöprengve nézett rám. Ennyit a derűmről és a jókedvemről.

- Azt gondolod, hogy nem vagyok jó barát?! – kiabáltam.

- Nem gondolom azt – nyugtatott meg. – Te csak… más vagy egy kicsit, mint… - Nyilván látta rajtam, hogy nézek rá, mert elharapta a mondat végét. – Figyelj, amikor apa meghalt, te voltál az egyetlen, aki nem nyilvánította ki a részvétét…

- Mi? – ugrottam fel. – Mondtam, hogy sajnálom!

- Nem mondtad – lépett oda mellém, és erőszakosan visszanyomott ülőhelyzetbe. – Hagyd, hogy befejezzem! Miután meghalt, nem mondtál semmit, nem veregettél vállon, vagy sajnálkoztál, egyszerűen csak ugyanúgy viselkedtél, mint máskor. Dühös voltam rád, amikor folyton nyaggattál, hogy szórakozni akarsz menni. Emlékszel, mikor két nappal később felhívtál, hogy menjek át, mert valami jó buli van nálatok? Én meg lecsaptam a telefont, de te fél óra múlva ott voltál…

- Apám 69-es Lincolnjával – fejeztem be. Azt nem fogom elfelejteni, apám tajtékzott, amiért elvittem.

- Tizennégy évesek voltunk, mégis képes voltál rávenni, hogy üljek be melléd, mert azt mondtad, ha nem az utakon megyünk, akkor nem számít, hogy nincs jogsink – folytatta elvigyorodva. – Engedtél vezetni, én meg véletlenül belehajtottam abba a gödörbe, amiből nem tudtunk kijönni.

- Az apám és az anyukád felváltva ordítoztak velünk – vettem át a szót, ahogy belegondoltam a továbbiakba. – Több mint egy hónap szobafogságot kaptál, apám meg azóta is eldugva tartja a garázskulcsát.

- Pontosan – bólintott Henry. – Korábban ezerszer is elmondtad, hogy a Lincoln szent és sérthetetlen, aznap mégis elkötötted. Miattam csináltad, nem? A magad módján fel akartál vidítani, ahogy egy barát teszi, csak te egy kicsit másképp gondolkodsz a dolgokról, épp ezért…

- Tuti módszer volt – vágtam közbe. – Hónapokig a legmenőbb srác voltál, amikor elterjedt a suliban, és még évekkel később is beszéltek róla, hogyan csórtuk el a Lincolnt.

- Igaz, de most nem erről van szó. A lényeg, hogy néha túlzásokba esel, és nem vagyok biztos benne, hogy Jody nem ért-e félre téged.

- Mit értene félre? – Nem jellemző Hajpántra, elég okos, még…

- Nem lehet, hogy neki ez több mint barátság, csak te nem vetted észre?

- Úgy érted, hogy rám mozdulna? – nevettem fel. – Nem ismered őt, Henry. Különben sem akar pasit, csak a listájával törődik, hogy eljusson a paradicsomdobálásra meg a királyi esküvőre.

- Azt mondta neked, nem akar…

Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit keményen fejbe vágtak, hogy jusson már eszébe az, amit eddig észre sem vett. Anna Webb-Heller megy férjhez. Az a csaj, aki kijelentette, hogy csak király sarjhoz megy feleségül. Chanel meg valami herceget emlegetett… Szinte lassított felvételként láttam magam előtt a meghívót, amit Chanel a kukába hajított, és ami egy valódi királyi esküvőre szólt.

Henry még mindig beszélt, de már nem figyeltem rá.

- Most el kell mennem! Lehet, hogy még mindig ott van!

- Várj, most meg hova…

- El kell mennem egy esküvőre! – hadartam, és már rohantam is kifelé.

Elővettem a mobilom, hogy tárcsázzam Jodyt, de nem akartam hiú reményeket kelteni benne, ha esetleg mégsem raktam össze jól a kockákat. Elvégre lehet, hogy tévedek, és az a herceg, nem olyan herceg, vagy akármi.

Rekordidő alatt tettem meg az utat a Bentleyvel a kúriába, és rögtön a meghívó után néztem, de az extra szorgalmas szobalányok már el is tűntették, ezért ki kellett faggatom őket, hova került az aranyszínű boríték. Amilyen szerencsés fickó vagyok, még épségben megvolt, ráadásul királyi esküvőre szólt. Jody imádni fog!

K~y~l~e~r

Az egész annak az antijodys ruhának a hibája. Azt hittem, minden sikerülni fog, telefonáltam neki, volt percrekész öltözékem, amit csak fel kellett kapnom, még holmit is sikerült pakolnom magamnak, és már ott is voltam, de az a ruha elrontotta a dolgokat.

Az egyik pillanatban még a cipőmről törölgettem a sarat, ami akkor került rá, amikor megnéztem Nate teknőskerítését – az a gyerek kissé félreértette, amit mondtam, és kartondobozokból próbált összehozni valamit, de megígértem neki, hogy majd máskor segítek összerakni egy stabilabb, megbízhatóbb fajtát –, a következőben Jody végre elkészült, én pedig megláttam abban a ruhában, amiben nyilvánvalóvá vált, hogy vannak mellei.

A dolog felért egy pofonvágással, de sikerült úgy tennem, mintha nem kötné le a figyelmem, ugyan miért olyan jodytalanul szűk a ruha felső része. Ha lehetett volna választani, életem végéig nem akarom észrevenni, hogy vannak mellei. Eddig elrejtette őket a nevetséges felsőibe meg pulóvereibe, most meg csak úgy nyilvánosságra hozza. Sokkoló! Nem mintha olyan szuper mellek lettek volna, amitől az embernek rögtön piszkos gondolatai támadnak, de mégiscsak voltak, és a haverjaimnak jobb esetben nincsenek, ettől furcsa lett a helyzet.

Pedig ugyanúgy viselkedett, mint szokott. Megint a hátsó ülésen foglalt helyet, még beszélgettük is, már-már túltettem magam a dolgon – cicijei vannak, üsse kő, nem lehet tökéletes –, amikor megérkeztünk a kastélyhoz. Amikor kiszállt a kocsiból merő véletlenségből tetőtől talpig megnéztem magamnak, és rádöbbentem, hogy combjai is vannak, meg nyilván feneke is, bár azt esküszöm, nem néztem meg. Elég volt nekem, hogy Jody Hajpánt Whitetaker tényleg egy lány, de nemcsak egy lány, ő a lány, akivel barátkozom.

Reméltem, hogy nem veszi észre, hogy én észrevettem. Vagy lehet, hogy észrevette, csak úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy ne vegyem észre, hogy észrevette, hogy észrevettem?

Erre innom kellett. Szerencsére a vacsora már kezdődött is alighogy leültünk pár vigyorgó dám hapsi közé – még jó, hogy nem olyan asztalhoz kerültünk, akik megkérdezhették volna, honnan ismerjük a párt –, és volt alkalmam bedönteni pár pohár pezsgőt, amitől már nem is láttam nagy ügynek Jody melleit és egyéb női testrészeit. Sőt, gondoltam, mi ebben az ügy? Az lenne a furcsa, ha tényleg nem lennének ilyen testrészei. Elvégre ő egy lány.

Nem beszélgettünk túl sokat, mert nagyon elfoglalta, hogy mindent megnézzen. Esküszöm, még az evőeszközöket is megforgatta a szeme előtt, ahogy az ételeket is alaposan megfigyelte, mielőtt enni kezdte őket.

Az egyik dán mellettem váltig azt akarta kideríteni, hogy Jody és én járunk-e, de akárhogy is mutogatta el, mindig nemet intettem, amit nem volt képes felfogni, ezért újra és újra kérdezgette.

Az egész esküvő nem volt nagy cucc, nem szeretem az ilyen felhajtást, ahol nem én vagyok a középpontban, ezért gondoltam, kicsit megtáncoltatom Jodyt, mielőtt részegre innám magam, hogy legalább egy kis örömöm legyen az egészből.

Elvégre valóban egy igazi lány, szó sem lehetett róla, hogy petrezselymet áruljon egész este, mikor mindenki táncol. Ahhoz most túl lányos volt. A lehető legrosszabb és legijesztőbb ötlet volt, hogy táncba vittem.

A legrosszabb, mert amint elkezdtük, nem akartam leállni. Élvezte a táncot, én meg élveztem táncoltatni, és forgatni, amitől olyan vidáman nevetett, ahogy körülöttünk mindenki. Csakhogy, amíg mások nevetése nem érdekelt, Jodyét jó volt hallani, ezért nem álltunk meg hiába lett vége egy számnak, úgyis szinte azonnal jött egy másik. Ráadásul észrevettem, hogy a mellein és a combjain kívül csípője és dereka is van, utóbbi hihetetlenül vékony. Akárhányszor megfogtam, majd elengedtem a tánc alatt, arra jutottam, hogy újra át kell fognom, mert egyszerűen nem létezik, hogy csak ekkora az egész. A soványságnál kifejezőbb szót kerestem rá, míg végül a karcsú ugrott elő a szókincsemből. Jodynak nagyon karcsú dereka volt.

Ezután jöttek az ijesztő részek, mert annyit táncoltunk, hogy csak-csak túltettem magam a mellein, a combokon, és a nagyon karcsú derekán, azok helyett elkezdtem az arcára koncentrálni, és a száján merengve arra gondolni, milyen lehet csókolózni vele. Még nem is az volt az ijesztő, hogy elkezdtem azon tűnődni, milyen lehet a csókja, hanem, hogy nekiláttam a kivitelezésnek. Kicsit közelebb vontam magamhoz tánc közben, és még a hátát is megsimítottam néhányszor.

Abba kellett volna hagynom, de nem tettem és nem tudtam, miért, ez volt a legijesztőbb az egészben. Rendben, ez nem igaz. Tudtam, hogy miért, és az még ijesztőbb volt.

Aztán hirtelen megálltam, ő is megállt. Mindketten ziháltunk, a kezeim a vállán voltak, a csillogó szemeit és a kipirult arcát figyeltem, ő pedig visszanézett. Megcsókolhattam volna, de végül elvettem a kezeim, és hátraléptem.

- Elfáradtam – ismertem be enyhén összezavarodva. Komolyan ezt akartam tenni vele? Miért?

- Elég késő van – felelte körbenézve, olyan hangon, mintha neki eszébe sem jutott volna a csók gondolata. Ezt egyrészt nem bántam, másrészt meg, miért nem jutott eszébe? Fura egy lány.

- Menjünk lefeküdni? – kérdeztem kissé nyersen. Elnézve őt, nem tudtam volna megmondani, milyen indíttatásból akartam csókolgatni. – Vagy maradni akarsz még?

Nem akart, így elindultam kideríteni, melyik szobákat lehet igénybe venni. Arra jutottam, hogy túl sok pezsgőt ihattam – annak ellenére, hogy egy kicsit sem éreztem ittasnak magam –, ezért zavarodtak össze a gondolataim. Vagy ez hülyeség lenne, és csak azért akartam megcsókolni, mert rájöttem, hogy lány? Nevetséges, nem szoktam minden csajt megcsókolni, csak ezért! Na jó, de igen. Emeryn, anyámon és a szobalányokon kívül minden lányt megcsókoltam eddig, akikkel összehozott a szerencse vagy a balszerencse (lásd, Chanel). A francba is, egy valóságos csajcsókoló gép vagyok. Többet smároltam ebben az évben, mint amennyiszer ettem! Legalábbis addig a pontig, mikor elegem nem lett mindenből.

- Jöjjenek, odavezetem Önöket a szobájukba! – mosolygott rám az egyik hostesslány, miután kérdezősködtem.

Na, ez a csaj például elég jó bőr, mégsem érzek indíttatást rá, hogy lekapjam (nem bánná, lerí róla), tehát Hajpántot nem azért akartam megcsókolni, mert lány. Nyilván tényleg csak a pezsgő miatt.

- Fáj a lábam – panaszkodott Jody, amikor intettem neki, hogy kövessük a csajt. Kijelentése után megragadta a karom, és belém kapaszkodva, lerúgta magáról a cipőket, majd megkönnyebbültebben, lábbelijeivel a kezében indult felfelé a szobákhoz vezető lépcsőn. – Mindjárt jobb – dünnyögte csak úgy magának.

Azt vettem észre, hogy vigyorgok, mint a vadalma, pedig nem volt vicces, inkább csak olyan… Jodys. Persze rögtön elment a kedvem a vigyorgástól, mikor kiderült, hogy Chanel nevéről nem érkezett visszajelzés, hogy maradna éjszakára, ezért csak egy szobát tudnak felajánlani. Egyetlen szimpla franciaággyal.

Jody szerencsére még nem hallotta ezt – halkan beszéltem a csajhoz, nem akartam, hogy Hajpánt esetleg rájöjjön, Chanel voltaképpen ellopott meghívójával vagyunk itt –, így gyorsan mondtam neki, hogy felhozom a cuccát a Bentleyből, majd rácsuktam a szoba ajtaját.

- Biztos van másik szoba is – mosolyogtam a csajra, hátha sikerül elérni valamit. – Nem létezik, hogy teljesen tele vannak.

- Ez az egy maradt – rebegte a Kyler-sárm hatása alatt. – Tényleg csak ennyit tehettem, uram! – Ja, tényleg, azt már elértem, hogy egy szobát kapjunk. Ki is ment a fejemből, hogy szegény hostess már a második adagot kapja a bűvöletből. Biztosítottam, hogy megleszünk, majd lementem a cuccokért.

Visszafelé már azon tűnődtem, mit fog szólni Jody, hogy egy szobában kell aludnunk. Persze maradhattam volna a Bentleyben is, de attól, hogy meg akartam csókolni Hajpántot, még nem őrültem meg. Legalábbis nem ennyire.

- Rossz hírek – közöltem Jodyval köznapi hangon, amikor beléptem a cuccainkkal. Épp az ágyon ült, és a lábfejeit masszírozta. – Nincsen másik szoba, ezen kell osztoznunk.

- Van itt elég hely – vont vállat körbemutatva. – Ha nem bánod, előbb enyém a fürdőszoba.

- Menj csak – mormoltam.

Nem bánja, ha osztozunk a szobán? Ez több mint furcsa, hacsak nem gondolt ő is olyasmire, mint én. Sőt, lehet, hogy ő már tovább gondolta, mert én csak a csókig jutottam, de… nem, akármennyire is begőzöltem a pezsgőtől, ő nem ivott egy kortyot sem. Kizárt, hogy arra gondolna… hacsak nem mégis… de az nem lehet.

- Mehetsz – lépett ki a fürdőből pár perccel később, mikor még mindig dönteni próbáltam. Egy olyan hatalmas pólóban volt, ami bőven elrejtett mindent, aminek a látványa zavart az este alatt viselt ruhában. Kész megkönnyebbülés volt újra a réginek látni.

- Melyik oldalát akarod az ágynak? – kérdeztem fellélegezve, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Meg akarod osztani az ágyat? – bámult rám, majd az ágyra. – Azt hittem, a földön akarsz aludni. Vagy majd én…

Azzal könnyedén ledobált pár párnát az ezernyiből a padlóra.

- Én alszom a padlón – mondtam végül, mielőtt bementem a fürdőszobába.

Rendben, mégsem volt olyan a nagy pólóban, mint előtte, mert emlékeztem rá, hogy festett a ruhában. Nem értettem, mi van velem. Ütős lehetett az a pezsgő, ha még azt is felajánlottam, hogy én, Kyler McNeil-Stone majd a földön alszom. A puszta padlón!

Mire kijöttem, Jody már egész kényelmesnek tűnő vackot rittyentett az ágy végéhez.

- Nem hittem volna, hogy tényleg hordod ezt a nadrágot! – nevetett fel meglátva abban a nadrágban, amit egyszer ő is felvett még nálam.

- Ez akadt a kezembe, mikor pakoltam – legyintettem elvigyorodva, majd fekhelyemhez sétáltam.

- Alszom én a padlón, nekem nem gond – ajánlotta.

- Nekem sem probléma – vágtam rá gyorsan. – Feküdjünk le, fáradt vagyok.

- Oké – felelte némileg furcsállkodva figyelve engem.

Gyorsan ledőltem a takarókra és a párnákra. Nagyon reméltem, hogy reggelre elmúlik ez az izé, most kialszom a pezsgőt, holnapra pedig megint csak egy vicces lányt látok Jodyban, akit eszembe sem jut majd megcsókolni. Alig vártam már, hogy reggel legyen, kitisztuljon a fejem, és jót röhögjek ezen az egészen. Tuti, hogy Henry beszélte bele a fejembe!

- Jóéjt! – hallottam Jody hangját, mikor lekapcsolta a lámpát. Jóideig nem feleltem, csak hallgattam a lentről felszűrődő zenét.

- Neked is – mondta végül, de még órákig nem jött álom a szememre.

K~y~l~e~r

Úgy éreztem, egyetlen percet, ha aludhattam, amikor egy párna csapódott az arcomba.

- Kyler, ideje már felkelned! – noszogatott Jody.

Döbbenten felültem, és hitetlenkedve néztem rá. Reggel volt már, sőt bőven a délelőttben jártunk. Jody pedig egy párnát hajított a fejemnek.

- Nem merészeltél megdobni egy párnával, igaz?!

Elmosolyodott.

- Mi van, ha mégis? – kérdezte élcelődő hangon.

Kiragadtam a párnát magam mögül, és teljes erőmből felé hajítottam, de sikerült elkapnia, viszont nem számított rá, hogy rögtön egy második érkezik. A párnacsata fontos szabálya: sose hagyd, hogy az ellenfeled levegőhöz jusson, mert elkezd visszadobálni, így összekapdostam az összes párnát a közelemből, és mindegyiket felé hajítottam. Pechemre ismerte a játékot, ezért már képen is talált egy különösen kemény darab, mielőtt az utolsót is eldobhattam volna. A csata sokban hasonlított azokra a meccsekre, amiket Emery és én vívtunk annak idején, de voltak fontos, merőben más részletek. Például amikor egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és egyre hevesebben hajigáltuk a párnákat, Emerynek mindig adtam egy kis előnyt, hiszen ő volt a kisebb. Ellenben, mikor Jody megpróbált az ágyon keresztül menekülni, megragadtam a vádliját, és visszarántottam, hogy alaposan elverjem a kezemben tartott vánkossal. Fél kézzel lenyomva tartottam, és készültem ütni, mikor hirtelen beugrott minden, ami előző este történt.

Tökre kiment a fejemből, hogy meg akartam csókolni, meg hogy vannak mellei, és hihetetlenül karcsú a dereka, de most megint ott volt az egész az orrom előtt, a kezem alatt, és nem az a rohadt pezsgő volt a hibás. Volt valami Jodyban, ami ellenállhatatlanul vonzott, amit meg akartam próbálni, még akkor is, ha fogalmam sem volt, mi lesz belőle.

Így hát leejtettem a párnát, és elengedtem Jodyt, mire természetesen megfordult, pont, ahogy képzeltem is. Nem törődve a meglepett tekintetével, mellé térdeltem, és fél kézzel gyengéden megérintve az arcát, lehajoltam, hogy megcsókoljam.

Volt még egy minden eddiginél ijesztőbb dolog az egészben. Nem az, hogy máshogy csókoltam – nem úgy, mint az összes eddigi lányt az életemben, hanem mint Jodyt, aki a barátom – nem is az, hogy a szája meglepően puha és finom volt. A legeslegijesztőbb az volt, hogy élveztem csókolni, mégpedig nagyon.

Szerzői megjegyzés Lanától: véletlenül nem vetettek észre valami furcsát a 11. 12. fejezetnél?