5. fejezet

5.      Van egy saját (idegesítő) Yodám a józanész azt mondja, hallgassak rá

Kyler

- Egyet mondj meg nekem – kezdte Henry, amikor végre leakadt Melodyról, és majd egy hét után hajlandó volt találkozni velem –, jársz, vagy nem jársz Jody Whitetakerrel?

- Úgy kérdezed, mint legjobb barátom, aki még a barátnője előtt is tartja a titkaim, vagy mint valaki, akinek első dolga lesz világgá kürtölni az igazságot? – kérdeztem vissza élesen.

Oké, lehet, hogy rossz kedvem volt, de csak mert Jody Hajpántnélküli Whitetaker nevéből kezdett nagyon is elegem lenni. Egy kegyetlen, álszent csaló volt, semmi más. Minden, amit Emery összehordott róla, hogy ért az emberekhez, rohadtul nem igaz. Csak egy… még mindig nem sikerült rájönnöm, miféle lény is ő.

- Hé, Kyler, ne csináld már! – nógatott Henry. – Ha titok, akkor megtartom. Tényleg jársz vele, igaz?

Hitetlenkedve pillantottam rá. Jody csak szeretné, ha járnék vele! Nyilván azt hiszi, nem látok át a gúnyos beszólásain, pedig tisztában vagyok vele, hogy akárcsak a többi csaj, ő is odavan értem. Mivel ezt igyekszik titkolni – esküszöm, még magának sem vallja be –, képmutatóbb már nem is lehetne. Vajon mit hitetett el Emeryvel, amiért a húgom az édes szót használta rá, mint egyik fő tulajdonságát?

- Kizárt, hogy valaha is összejöjjek egy ilyennel! – vágtam rá. – Csak azért híreszteltem el, azt a hülyeséget, hogy járunk, mert le akartam koptatni Chanelt. Igazából órákat ad nekem – ismertem el. – De nagyon bénán csinálja.

Henry felvont szemöldökkel meredt rám, így gyorsan elmondtam neki az egészet. Hogy Jody Whitetaker azt képzeli, tud bármit is rólam, hogy olyasmire vesz rá, mint a meditálás, de amikor végre elérek valamit és tényleg nem gondolkodom, egyszerűen belém csíp. Meg azt is csak azért, mert valakinek hiszi magát, attól még egy nagy senki.

- Egyedül azért nem dobtam még, mert vannak pillanatai, amikor szórakoztat – fejeztem be dohogva.

- Szórakoztat? – ismételte Henry. Volt valami a hangjában, amitől úgy éreztem, védekeznem kell.

- Nem úgy, mint nő – szögeztem le. – Hanem, mintha egy földönkívülivel ismerkedtem volna meg. Minden nap van valami újabb őrültsége. Magába töm egy csomó kaját, mert hízni akar, írt egy hülye listát, amin mindenféle idiótaság van, mint duriánt szedni. Azt sem tudom, mi az! Kiakasztanak a hamiummjai is, ráadásul…

- A mijei? – vágott közbe Henry döbbenten.

- Az a hülye kántálás. Omipanihamiummmmm… vagy valami ilyesmi, folyton változtatja a szöveget. Tisztára őrült a csaj!

Henry röhögni kezdett.

- Komolyan csináltad azt a kántálást?

- Látod? – csattantam fel. – Még az is lehet, hogy csak hülyét akar csinálni belőlem! Inkább nem is találkozom vele többször.

- Melody ismeri őt – jegyezte meg Henry. – Azt mondta, hogy Jody különleges, ezért is gondoltam, hogy tényleg jártok.

- Ja, különlegesen borzalmas. Komolyan mondtam, hogy nem kezdenék vele, szerintem nincs olyan férfi, aki…

- Emlékszel, Darrinre? – Üres tekintettel néztem rá. – A büdös lábú srácra, akinek elloptad a cipőjét, és elrejtetted a szellőzőben, mert azt hitted, a szagát majd az egész suliban érezni lehet.

- Érezni is lehetett – nevettem fel. El is felejtettem azt a srácot, egyszerűen nem lehetett megmaradni mellette az öltőzőben, sőt a helyiségből is mindenki menekült, ha levette a csukáját. – Az igazgatóhelyettes biztos volt benne, hogy patkány döglött meg a szellőzőben!

- Jody Whitetakerrel járt.

- Nem igaz!

- És volt valami másik hapsi is, állítólag nagy szerelem volt köztük.

- Igen? – Ezt el nem tudtam képzelni. Milyen lehet egy olyan csajjal, mint Jody? – Szegény balekok!

- Komolyan annyira borzalmas? – kérdezte Henry kétkedve.

- Ja, valami olyasmit mondott, hogy törődjek a vállalatokkal. Nem is, inkább azt, hogy felelőtlenül állok hozzájuk. Mintha nem az enyém meg Emeryé lenne majd az egész, nem érünk rá akkor foglalkozni velük, és akkor olyan munkamániás, savanyú alakokká válni, mint apám? Úgy beszélt, mintha tudná, milyen az öreg! Viszont egyetlen jó dolgot mondott – gondolkodtam el a dolgon. – Azt, hogy változtassak a viszonyomon Emeryvel. Talán abban igaza van, hogy több időt kellene vele töltenem, de ezt még te is megmondhattad volna.

- De hallgattál-e volna rám? Ezer év alatt sem vettelek volna rá a meditálásra. Akármit is csináltok ti ketten, nem szabad abbahagynod. Talán még várni kell az áttörésre.

- Minden alkalom olyan, mintha Yodával lennék! „Tedd vagy ne tedd, de ne próbálkozz!”^* Szerinted ez tényleg vezet valahová?

- Én bírtam Yodát – vágta rá vigyorogva. – Most pont olyan a hozzáállásod, mint Luke-nak, viszont emlékezz, ő hova jutott végül.

- Oké – vontam vállat. – Úgysincs jobb dolgom.

- És a Tina Alina koncert? Elhoztam a jegyeidet – kotort a zsebébe.

- A jegyeim? Miért, hányat vettél? – kérdeztem a legrosszabbtól tartva.

- Négyet, természetesen. Melodynak és nekem, neked és még valakinek, akit elhozol.

- Mondtam, hogy nem megyek duplarandira veletek! Még csajokat felszedni sincs kedvem…

- Hozhatnád Jodyt. – Felröhögtem. – Úgy, mint barátot vagy mestert, ahogy tetszik.

- Kizárt! Inkább megkérdezem Emeryt.

^*idézet Yodától

K~y~l~e~r

- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová? – kérdeztem Emeryt. Henry két perce távozott, és én úgy döntöttem, ideje a tettek mezejére lépni Emery fronton.

- Mi? – hallottam a döbbent hangját.

- Elmehetnénk valahová – ismételtem a telefonba. – Csak mi ketten. Időtlen idők után nem csináltunk semmit közösen.

  Ez igaz. Nem szoktam túl sok időt tölteni a húgommal, sőt, átkotorva az emlékeimet, csak olyan közöseket találtam, ahol még mindketten kis csitrik vagyunk. Ezen változtatnom kellett.

Sikerült meggyőznöm, meg is ígérte, hogy rögtön átjön. Fogalmam sem volt, miről fogok beszélgetni vele – főleg mivel a kis incidens óta Chanellel még jobban elhidegültünk –, de elhatároztam, hogy mindent beleadok. 

Mikor megérkezett, nem engedtem be, inkább lementem hozzá.

- Igyunk meg egy teát – mondtam, mire meglepetten pillantott rám. – Tudok egy jó helyet a közelben.

- Oké – mondta végül.

Elindultunk a teaház felé, de nem mondott semmit, így rövid hallgatás után megkérdeztem.

- Mi újság a pasikkal? – Megtorpant.

- Kyler, mi bajod van? – rémültnek tűnt. – Valamit el akarsz mondani, igaz? Anyáék elválnak? Vagy apának valamilyen betegsége van? Rákos, igaz?!

Úgy tűnt, ez az utca vonzza a hangoskodó hisztérikákat. Bár Emery még nem tartott Chanel szintjén, máris több furcsállkodó pillantást is magára vonzott.

- Nem! – belekaroltam, és húzni kezdtem magammal. – Csak beszélgetni akarok veled. Alig beszélgetünk, te nem így látod?

- Hát… de. Akkor elmondod, mi van közted és Jody Whitetaker között? Jártok, igaz?

Nem akartam hazugsággal indítani, de azt sem akartam, hogy esetleg Chanel fülébe jusson az igazság. Végül úgy döntöttem, hazudni rosszabb, megkapnám érte Yoda-Jody egyik gúnyosabb nézését. Nem, mintha terveztem volna, hogy tudomást szerez erről, így nem is volt értelme rá gondolnom.

- Nem járunk, ő csak… segít nekem, ahogy neked is segített. – Húgom pillantásától hülyének éreztem magam. Lehet, hogy nem kellett volna beismernem ezt?

- Tényleg? – kérdezte gyanakodva. Bólintottam.

- Ma is elmentünk valami romokhoz, meditáltunk és…

- Tudtam, hogy jártok! – ujjongott fel hirtelen, és csúfondárosan nézett rám. – Először nem akartam elhinni, de a kép, ahogy te meditálsz… Honnan vetted, hogy ezt el fogom hinni? Mióta vagytok együtt? Már csináljátok? Jaj, ugye tényleg szerelmes vagy belé?

- Nem járunk! – ellenkeztem, döbbenten figyelve az ostoba viselkedését.

- Aha, perszeee!

Hiába, nagy teher, hogy ennyire jól nézek ki, és egyszerűen tapadnak rám a nők. Még a saját húgom sem hiszi el, hogy létezik olyasvalaki, aki nem indul rám. Különben meg igaza van, hiszen Jody már többször is lebukott a kis megjegyzéseivel. Ha akarnám, egy pillanat alatt az ujjam köré csavarnám; ez a gondolat mindig lenyugtatott, mikor sikerült felhúznia – például, amikor belém csípett, ott közel volt ahhoz, hogy visszaadjam a kölcsönt.

- Gondolj, amit akarsz – hagytam rá végül, mikor besétáltunk a teaházba. – Szóval, mikor is lesz az a bizonyos nagy buli, amit nálunk akarsz tartani? – Körbenézett, mintha nem hinné el, hogy ilyen helyekre járok.  

- Tizenkilencedikén, de te nem leszel ott, anya megígérte, hogy csak az enyém és a barátaimé az egész ház! Menjünk ki a kertbe, jó?

Vállat vontam, és kisétáltam utána. Nem leszek ott? Azt csak hiszi! Már meg is volt a tökéletes tervem. Mielőtt akármit mondhattam volna, valaki a nevemen szólított. Méghozzá egy kellemetlen ismerős: Melody. Nem kellett sokáig szemlélődnöm, hogy észrevegyem a teaház egyik asztalánál, Jody társaságában. Mi a fenét keresnek ezek együtt?

Az első gondolatom az volt, hogy Henry elmondta Melodynak, amiről beszéltünk, és ő rögtön rohant, hogy továbbadja Jodynak, aki minden bizonnyal le fogja szedni a fejem. Mert akárhogy is igyekszem megnyugtatni magamat a Yoda hasonlattal, Jody nem éppen egy többnyire szelíd, zöld manóizé. Olyan erőset tud csípni, hogy még most is sajog!

- Kyler, tudtad, hogy itt lesz, ugye? – kiáltott fel Emery, és máris megindult feléjük. Melody mosolygott, Jody pedig olyan savanyú arcot vágott, mintha citromba harapott volna.

Eldöntöttem, hogy Henry nem olyan, aki árulkodna, ez az egész csak egy rohadt véletlen lehet. Lassan, felöltve egy könnyed vigyort – nehogy már Jody mester azt higgye, félek tőle – Emery után indultam. Húgom már aktivizálta magát, épp sugdosott valamit a két lánynak.

- Nem járunk! – csattant fel Jody még borúsabb arccal, és felnézett rám, mintha én lennék a hibás.

- Hé, ugyanezt mondtam neki – védekeztem. – Hidd el, hugi, visszautasítottam, amikor randit akart kérni tőlem. A kapcsolatunk pusztán szakmai.

- Aha! – nézett Emery egyikünkről a másikra. – Mert el kellene hinnem, hogy közösen meditáltatok?

- Jody igazából töménytelen mennyiségű kaját tömött magába és újságot olvasott, csak én meditáltam – pontosítottam, és kárörvendően figyeltem Miss Borzalmasnarancssárga Felső arcát.

Egy hatalmas fürt szőlő volt előtte, nyilván attól is hízni próbált. Ki a fenének célja az, hogy elérje a véradáshoz kötelező kilók számát? Majdnem elröhögtem magam a gondolatra, hogy egy-egy injekciós tű vastagabb a cingár karjánál, de aztán erőt vettem a nevethetnékemen, és kihúzva a Jody melletti széket leültem, majd elmartam egy szem szőlőt.

- Fogadjunk, hogy mielőtt megérkeztünk, én voltam a téma! – Nem lenne meglepő. Jody talán mesélt arról, hogyan hagyom figyelmen kívül a látszólag gúnyos, ám valójában hízelgő megjegyzéseit egyes testrészeimről.

Most meg úgy csinált, mintha nem így lenne. Sőt, igyekezett olyan arcát vágni, mint aki utálja, hogy Emery és én felbukkantunk.

- Sosem gondoltam volna, hogy te és Kyler egyszer össze fogtok jönni! – csevegett Emery tökéletesen figyelmen kívül hagyva, amit mondtam.

- Nem járunk! – ismételte Jody most egy fokkal kevésbé borúsan, de hűvösebben. Hoppá, mindjárt megdől Emery Jody-egy-édes-lány elmélete. A francokat édes! Inkább egy banya.

- Nem hát – tettem hozzá, és kacsintottam egyet Jodyra.

Alig vártam már, hogy kikeljen magából. Ő persze folyamatosan dühít, amikor inkább normális dolgokról kellene beszélgetnünk, most százszorosan kapja vissza. Láttam Melodyn, hogy már ő sem tudja eldönteni, mi a helyzet. Mielőtt kérdezhetett volna, a Clementine nevű pincérnő lejtett oda hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket.

Emery hanyagul böngészni kezdte a tealapot, én pedig rávigyorogtam a lányra.

- Emlékszel rám, édes? – Persze ki nem? Naná, hogy emlékezett, sőt olyan pillantást vetett Jodyra, mintha tudatni szeretne vele valamit. Lehet, hogy már beszéltek is rólam? Ez sem lenne meglepő. – Akkor nekem egy olyan tea lesz, mint a múltkor, és hozzá rengeteg süti. Ennek a kis kukacnak itt – böktem oldalba Jodyt –, el kell érnie az álomsúlyt. Egy fürt szőlő ide kevés lesz.

- Beszélhetnénk négyszemközt? – pattant fel. Észrevettem, hogy a szokásosnál kissé pirosabb az arca. A fél karomat odaadtam volna érte, ha tudom, az elfojtott indulataitól pirult el, vagy attól, hogy zavarba hoztam. Habár a célnak mindkettő megfelelt.

- Hát, persze, szívem egyetlen Hajpántja! – álltam fel én is, majd kivetettem egy utolsó vigyort Clementine-re. – Mindhárom lány az én vendégem, oké?

Ahogy elhaladtunk a többi asztal között egy virágzó tulipánfa takarásába, Jodyt megbámulta egy-két fickó. Nem értettem, miért csináljak. Igaz, a ruhája megint figyelemfelkeltően borzalmas volt, de azok nem úgy néztek rá, mintha elítélnék ezért. Inkább mintha tetszene nekik, amit látnak. Fogalmam sem volt, mi lehet az. Az egyetlen, amit én vonzónak láttam benne, a felém irányuló, előcsalogatott indulatossága volt.

Mikor megállt, és velem szembe fordult, nevetségesen elszánt arccal nézett fel rám. Mintha azon lenne, hogy mihamarabb megszabaduljon tőlem.

- Fejezd ezt be, Kyler!

- Mit? – kérdeztem a miheztartás végett.

- Miért vagy itt a teaházamban? – Elnézett a vállam mellett, nem tudtam, hogy keres-e valakit a szemével, vagy egyszerűen nem akar rám nézni.

- Nem is tudtam, hogy ez a te teaházad – húztam az agyát. – Mint ügyfeled, kapok kedvezményt?

- Mondtam, hogy hagyd abba! Most nincs időm rád, a barátnőmmel vagyok itt, törődj bele, hogy ez egyszer nem körülötted forog a világ!

- De nem is körülötted – vágtam rá. – A te tanácsodra jöttem ide, emlékszel, Hajpánt? Az én listám első pontja: változtatni a viszonyon a húgommal. Inkább örülnöd kéne, hogy fejlődöm.

Tuti, hogy azért mentem át az év végi vizsgákon, mert ha akarom, jól ki tudom dumálni magam a kemény helyzetekből is. Bűnbánó mosolyt villantottam Jodyra, aki egyszerűen nem hagyhatta figyelmen kívül a sármomat.

- Véletlenül vagyok itt, oké? Nem életcélom, hogy utánad kémkedjek, bármennyire is érdekel, mennyit tudsz hízni egyetlen nap alatt. – Meg mertem volna esküdni rá, hogy majdnem elmosolyodott. – Nincs harag? – Mint látszik, nagyon édes is tudok lenni, ha akarok.

- Ki gondolja még azt, hogy együtt járunk? – kérdezte végül.

- Chanel, Emery, talán az anyám – soroltam elgondolkodva.

- És Melody meg Clem is – tette hozzá. – Tisztázd velük!

Észrevettem, hogy ez a csaj kész diktátor. Mindig rendezkedik meg dirigálni próbál nekem.  Miből gondolja, hogy parancsolhat nekem? Ja, tényleg, kedvesnek kell lennem, hogy továbbra is tanítson.

- Igenis, Jody mester.

Mivel úgy tűnt, végeztünk a négyszemközt csevejjel meg akartam fordulni, hogy visszamenjek az asztalhoz, de Hajpánt utánam szólt.

- Van még valami. – Visszanéztem rá. Olyan arcot vágott, mint aki nem szívesen jön elő azzal a valamivel. Bírtam, amikor látszott rajta, hogy valamit nem csinál szívesen. – Az iskola, ahol anya dolgozik elég nagy bajba került. Szükség lenne néhány támogatóra. Ha ráérsz tizenkilencedikén…

- Nem érek rá! – vágtam rá Emery bulijára gondolva. Azt nem hagyhatom ki, és egész napos felkészülést igényel. Jodyt talán dühítette, hogy közbeszóltam, mert tartott egy három másodperces szünetet, mielőtt folytatta.

- Akkor huszonegyedike, ami egy vasárnapi nap. Egy zártkörű rendezvényről lenne szó…

- Egy feltétellel a tiéd vagyok huszonegyedike vasárnapra – vágtam megint közbe. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, hogy feltételeket szabok, így gyorsan folytattam, mielőtt kicsúszik valami a száján az önzetlenségről vagy a segítőkészségről. Rám nézve ezeknek úgyis negatív vonatkoztatásuk lett volna. – A saját listám második pontját tizenkilencedikén kell elintéznem, és több mint valószínű, hogy szükségem lesz rád.

- Mihez? – kérdezte meglepetten. Szemmel láthatóan felkeltettem az érdeklődését. Tökéletesen kielégítő volt a teljes figyelmében sütkérezni. Végre!

- Azt még nem mondhatom el. Ígérd meg, hogy ott leszel, és szilárd erkölcsi támaszt nyújtasz meg tanácsot adsz, ha súlyos morális illetve elvi kérdések vetődnek fel. Cserébe elmegyek arra az izére, amit mondtál. – Akármi is az, már nem is emlékeztem, mit mondott.

Majdnem belenevettem az elképedt arcába. Biztos voltam benne, hogy nem olyasmire gondol, amire én, de igazat mondtam abban, hogy azt akarom, legyen ott. Meghalnék az unalomtól nélküle.

- Megegyeztünk? – kérdeztem végül, és felé nyújtottam a kezem.

- Meg – felelte, majd megrázta.

Vidáman megfordultam, aztán visszasétáltam Emeryhez és Melodyhoz, akik egymáshoz közel hajolva sugdolóztak. A pincérlány épp az asztalunkhoz tartott a rendelésekkel.

- Szeretnék bejelenteni valamit! – emeltem fel a hangom. A három csaj figyelmén kívül még pár vendégét is felhívtam. – Jody Whitetaker és én, Kyler McNeil-Stone nem járunk együtt!

Természetesen senki nem hitte el.

K~y~l~e~r

Június tizenkilencedikén nagy napra virradtam. Megkezdődött Kyler McNeil-Stone egyik legnagyszabásúbb tervének kivitelezése. Majd’ egész nap tilosban kellett járnom, és annyit güriztem, hogy délután négyre, mire Jodyt a megbeszélt helyre hívtam, dögfáradt lettem.

Chanel amúgy is lefárasztott előző nap, mikor erőszakosan érdeklődött minden rendben van-e Fügécske és közöttem, én meg mondtam, hogy tökéletesen. Sajnos muszáj volt érintkeznem az ex-ex-excsajommal, mégsem mehettem el mellette válasz nélkül. Úgy látszott, sem anyámat, sem a húgomat nem zavarja, hogy már nem a barátnőm, ugyanolyan szívesen látták a kúriában, mint eddig. Még az is lehet, hogy Emery bulijára is hivatalos volt.

- Most már elmondod, mi az a bizonyos második pont? – kérdezte Jody, amikor a taxi kitette a házunktól egy kilométernyire a birtokunk határán. Úgy nézett körbe, mintha azt várná, hogy támpontot kaphat a terveimet illetően.

Egész jól türtőztette magát az eltelt napokban, csak párszor kérdezősködött, és kissé visszavett a gúnyos megjegyzésekből. Nem volt olyan vicces így találkozgatni vele, leginkább unalmas volt, és továbbra is hasztalan. Ráadásul semmi érdekesről nem beszéltünk. Meg mertem volna esküdni rá, hogy igyekszik mentálisan a lehető legtávolabb lenni tőlem. Két napja döbbentem rá, hogy valószínűleg súlyosan elnyomja a női oldalát, elzárja a furcsaságai fala mögé, és pont ezért nem hat rá annyira a flörtölésem. Na, nem mintha eltökélt szándékom lett volna elérni, hogy belém zúgjon, de akartam látni a nőiesség gyengéd szikráját benne. Elvégre Jody egy lány vagy legalábbis olyasféle. Mindenképpen nőnemű.

Eldöntöttem, hogy a mai éjszaka ledöntöm ezeket a bizonyos falakat, és előcsalogatom, amit látni akarok.

- Nemsokára elmondom – ígértem. – Most gyalogolnunk kell egy keveset.

A tervem egyszerűségében rejlett a nagyszerűség. Emery kikötötte, hogy húzzak el otthonról, és én ezt már elvileg délelőtt megtettem a Bentleyvel együtt. A húgom arról elfelejtett említést tenni, hogy ne is menjek vissza. Visszamentem, sőt a tudta nélkül egész nap a házban járkáltam, és tökéletessé tettem a tervet.

Egy kanyar után Jody meglátta a kúriát. Figyeltem az arcát, majdnem biztos voltam benne, hogy tetszik neki. Elvégre szép ház, egyszer még egy magazinban is benne volt, amikor anyámra rájött a szerepelhetnék.

- Ez a házunk – jelentettem ki. – Egy kicsit majd trükköznünk kell a bejutással. A cselédbejárón keresztül hatolunk be.

- Külön bejárata van a személyzetnek? – kérdezte rosszallóan. Elvigyorodtam.

- A személyzet is a főbejáraton szokott bemenni – tájékoztattam. – Legalábbis, amióta átépítettük egy kicsit az egészet. A cselédbejáró most a garázsokhoz és a téli kerthez vezet.

- Van téli kert? – Most lelkesebbnek tűnt. Mitől? Egy nyavalyás téli kerttől? Még csak nem is igazán használjuk.

- Többek közt az is van. Ha igazából is a barátnőm lennél, megengedném, hogy ott csináld meg a méregkertedet – ugrattam.

- Ha az a feltétele, hogy a barátnőd legyek, inkább törlöm azt a pontot a listámról!

- Azt nem tennéd meg, Hajpánt! – vágtam rá. Az egyik dolog, ami szent és sérthetetlen számára, az a listája. Voltak olyan pontjai, amit nem akart felolvasni, ezek érdekeltek a legjobban. Vajon mit titkolhat?

- Megtenném! – mondta komolyan. Nem igazán tudtam, blöfföl-e, vagy sem, de berekesztettük a témát, mert elértük a kritikus pontot.

- Nagyon csendben kell lenned – figyelmeztettem a cselédbejárónál. – Inkább ne is szólalj meg, amíg nem mondom, és igyekezz, hogy ne csapj semmilyen zajt.

Megragadtam a kezét, majd a lehető legbiztonságosabb útvonalon – kitapasztaltam, bár egy egész napomba tellett – a szobámba rohantam, magam után rángatva Jodyt.

Amikor bent voltunk, gyorsan bezártam az ajtót.

- Mit csinálunk itt? – kérdezte körbenézve. – És miért kellett ennyire rohanni.

- Mert ma van Emery bulija, de megtiltotta, hogy itt legyek – magyaráztam a nagyképernyős tévém távirányítójáért nyúlva. – Nézd, majd belegebedtem, mire bekameráztam a fő helyiségeket – mutattam a plazmára, aminek a képernyője nyolc kicsi négyzetre osztódva mutatta, mi történik a házunkban. A feladat legnehezebb része az Emery szobájába való bejutás volt, de biztosra akartam menni. Az ajtaját mutató rejtett kamerának hála, tudni fogom, ha veszélyes talajra téved, és pasit visz a szobájába.

- Ezt nem mondhatod komolyan! – csattant fel Jody, miközben gyorsan a gatyám hátsó zsebébe csúsztattam a szobakulcsot. Innen el nem megy, az tuti! – Emery után kémkedni? Ez lenne a híres második pontod?

- Te tanácsoltad – emlékeztettem. – Úgy felügyelem a bulizását, hogy erről még ő maga se tud, rémlik?

- Azt nem így értettem!

- Ne izélj, jól elleszünk reggelig! – mondtam gyorsan. – Bekészítettem egy csomó kaját, lesz zenénk is – azzal egy másik távirányítóval elindítottam a letesztelt hangerejű zenét. – Ráadásul beszélgethetünk az igazi Jody Whitetakerről is – vigyorogtam rá.

- Mi ez a borzalom? – kérdezte a zenére célozva.

- Igazi amerikai mantra – vágtam rá. – Ha nem tetszik, megvan a legújabb Tina Alina lemez is valahol – nagylelkűsködtem. – Ha bírod a zenéjét, betehetem. Erről jut eszembe, holnap este koncertje lesz, amire két jegyem is van. – Láttam rajta, hogy tudja, mire vezet a szövegelésem. Akartam azt a bizonyos női oldalát, ezért tovább folytattam. – Elmehetnénk, ha nincs már dolgod. Persze csak, mint… barátok? – ejtettem ki az utolsó szót kérdő hangsúllyal.