4. fejezet

4.      A csapból is Kyler folyik

Jody

Bekaptam egy újabb hasábburgonyát, majd elvettem egy uborkát és egy darabka sültet. Kivételesen villával ettem, mert tudtam, hogy a mellettem meditálni próbáló Kylernek sok lenne, ha kézzel látna enni. Behunyt szemmel kellett legbensőbb önmagára koncentrálnia, de simán kinéztem belőle a sunyizást. Igyekeztem nesztelenül enni. Mikor felé fordultam, és úgy kaptam be egy kis hasábburgonyát, megrándult a szemöldöke. Vagy hallotta, ahogy eszem, vagy látta félig lehunyt szemhéján keresztül, sőt még az az eshetőség is felmerült, hogy a verőfényes napsütés zavarta. Pár napja, amikor életbe léptettem a szabályt, hogy nem vehet fel napszemüveget, amíg azt nem mondom, lobbanékonyan tiltakozott. Mostanra ellenkezése fintorokra és grimaszokra mérséklődött, de ezek nem zavartak, ha szimplán rám nézett, akkor is láttam őket az arcán.

- Ommmmm – nógattam.

- Ommmmmmmmm – morogta összeszorított fogakkal.

- Om mani padme hummmm – mondtam fejből a meditációs szöveget. Hallgatott, és úgy tett, mintha nem akarná nevetségessé tenni magát ilyesmivel. Szerintem meg egyszerűen nem tudta megjegyezni a mondatot. – Om mani padme hummmm.

- Om mani padme hum – hallottam rosszalló hangját.

Visszatértem az újságomhoz. Úgy fél perccel később anélkül mondtam a mantra tibeti változatát (Om mani peme hung.), hogy eszembe jutott volna, ki ül mellettem. Néhanapján összekevertem a drágáimat, pedig a nehezebbeket nem akartam kezdőnek mondani. Azt hiszem, ez volt az, ami kiverte Kylernél a biztosítékot. Végre. Azt hittem, már sosem törik meg.

Kinyitotta szemét, majd rögtön hunyorogni kezdett a vakító napsütés miatt.

- Úgy volt, hogy beszélgetni fogunk! – pattant fel a padról, odament az egyik két méterrel arrébb lévő kőpillérhez, onnan nézett vissza. – Te meg helyette itt eszel és olvasol, ráadásul még véletlenül se szólsz hozzám!

Ártatlanul pislogtam rá.

- Azt hittem, azt fogod mondani, hogy csak azért hoztalak ki ide, és kényszerítettelek csendes meditációra, hogy míg lehunyt szemmel gondolkozol, nézhessem szépséges arcodat!

Láttam rajta, hogy ez az eshetőség eddig fel sem merült benne. Visszafojtottam a számra kérezkedő vigyort, és nyúltam az újabb hasábburgonyáért. Ezúttal puszta kézzel. Ha már megfogtam, be is kaptam, aztán intettem, hogy üljön már le. Duzzogott, mint egy kisfiú, és messzebb foglalt helyet, ami nekem csak jó volt, így fel tudtam tenni a lábaimat.

- Na, figyelj – nyeltem le a falatot. – Azt hiszed, nekem nincs jobb dolgom?

Úgy nézett vissza rám, mintha szerinte önmagában élvezetes lenne Kyler McNeil-Stone észvesztő társaságában lenni, pedig nem kifejezetten volt az. Sőt annyira nem, hogy rosszabb pillanataimban elfelejtettem a nevét. Az elején majdnem csodálni kezdtem, amiért szeretett volna megváltozni, de alig két nap után rájöttem, hogy az édes jó Kyler csak szeretne újra a régi lenni, hogy aztán ott kezdhessen mindent, ahol abbahagyott. Ebbe nem mentem bele. Így is elég lány szívét törte össze. A Jóisten is hálás lehetett nekem, hogy ideig-óráig távol tartom bajkeverő Őméltóságát a női nemtől.

Az együtt töltött időnek különben én magam nem sok hasznát láttam. Estee egyre többet marakodott velem amiatt, hogy az ő szavaival élve nem vetem ki Kylerre a hálómat, a többi projektem pedig kezdett visszaesni. Hét napot adtam neki a bizonyításra, nem többet, és már a hatodik napon tartottunk.

Mivel nem felelt kérdésemre, tudtam, hogy ismét enyém a dominancia, mint általában.

- Hunyd le a szemed, ürítsd ki az elmédet. Próbálj semmire se gondolni, még az arcodat simogató szélre, a romok között megbúvó mókusok makogására és az uborka csábító illatára sem. – Megrándult az arca, de nem mondott semmit, és lehunyva tartotta szemét. Tudtam, ha ezt nem kommentálja, mást se fog, így visszatértem a térdemen fekvő magazinhoz.

Hajtottam a Tina Alina koncert beharangozójáról, és a közérdekű híreket néztem át. Az újság szerint a pompázatos április végi menyegző után csend és béke szállt a királyi családra, ami számomra kifejezetten gyászos hír volt. Mivel lekéstem a trónörökös, William herceg feltehetőleg egyetlen esküvőjét, a listabeli feladatom teljesítéséhez másik királyi esküvőt kellett találnom. Viktória svéd hercegnő esküvőjét pontosan egy évvel mulasztottam le, más királyi sarjak pedig nem voltak érdekeltek házasság ügyben, helyette meztelenül úszkáltak elit bentlakásos iskolájuk medencéjében és leszbikus szeretőket tartottak. Némileg ingerülten csaptam össze az újságot. Kyler továbbra is lehunyt szemmel ült mellettem. Talán elaludt?

Letettem a lábamat a romok felé vezető ösvényre, és a magazint a csinos kis rakásban heverő könyveimre dobtam. Felálltam, nyújtózkodtam, majd kisimítottam arcomból hajamat. Ma nem vettem hajpántot, helyette két egyenes hullámcsattal fogtam fel elülső tincseimet. Most különösen jó volt, hogy vállamat nem verdeste hajam, régen úgyis mindig vagy megijedtem tőle vagy csikizett. Olyan szép idő volt, hogy szerettem volna egybeolvadni a természettel.

Megláttam egy sétabotos férfit közeledni az úton. Integettem neki, vidáman viszonozta. Szerettem a vidám embereket. Kyler nem volt az. Kis nyújtózkodás után visszafordultam felé, leültem a padra, és megcsíptem. Próbálta fegyelmezni magát, nehogy kitörjön, ami mulattatott. Ha nem lettek volna ezek az epizódjai, végtelenül unalmas lett volna vele lenni. Pontosabban az álarccal, amit mutatott magából.

- Beszélgessünk. – Ölembe vettem kajámat, és villát ragadva enni kezdtem.

Úgy vettem észre, már nem lepték meg annyira különcségeim, mint korábban.

- Jó. Kérdezhetek valamit? – Bólintottam. – Miért eszel ennyit?

- Hogy hízzak – feleltem természetes hangon. – El akarom érni az ötven kilós súlyt, hogy mehessek vért adni. Neked mi a soron következő célod? Már a meditáció túlélése után.

Rám vetette mosolyát. Hm, helyes volt, de valami hiányzott belőle. Gyorsan felelt.

- Szeretnék megváltozni.

- Jó, azt értem, de miben? – Eddig még csak időpontokat egyeztettünk, gyakorlatokat csináltattam vele, próbáltam kiismerni és arról beszélgettünk, hogyan látja a világot. Végig valamiféle maszkot viselt, amitől nem láthattam a valódi személyiségét, már napok óta ezt próbáltam lehántani róla. – Sok dolgon lehet változtatni. Változtathatsz a húgoddal való viszonyon, azon, hogy felelőtlenül állsz hozzá a szüleid cégéhez, azon, hogy egy szabad délutánodon szó nélkül végignézed, ahogy a medencetisztító lesikálja az algát a medence oldaláról, ahelyett, hogy segítenél neki, meg azon…

- Felfogtam. Szeretném élvezni a dolgokat. – Ezzel nem mondott újdonságot. – Nem csak élni akarok a nagyvilágba. – Ez hazugság volt, de azért figyelmesen hallgattam. – Hanem azt, hogy visszanézve tartalmasnak láthassam életemet. – Újabb hazugság. Láttam a szemében. De végre valamit láttam benne unalmon és dühön kívül.

- Kézzelfogható cél kell. Ha akarod, felolvasok pár pontot a saját listámról, persze csak akkor, ha ezzel nem vagyok a terhedre.

- Olvasd, kíváncsi vagyok, milyen dolgokat akarsz véghezvinni. – Szavaiban volt egy kis gúnyosság és sok kíváncsiság.

Mielőtt elővettem listámat, megtöröltem a kezemet.

- A legelső pont az, hogy hízni akarok a véradás miatt. Van itt egy olyan, hogy meg akarom tanulni a Braille-írást. Ott akarok lenni egy királyi esküvőn. Végig akarok sétálni egy levendulaültetvény két sora között. A saját kezeimmel akarok duriánt szüretelni. Akarok csinálni egy méregkertet. El akarok jutni egy ausztrál kengurufarmra. Még ezen a nyáron ki akarok menni a spanyol Paradicsomdobálásra.

- Ja, igen - szólt közbe. – Ezt már említetted. Akkor én meg szeretnék elmenni Los Angeles egy luxusbárjába.

- Használd az „akarok” kifejezést, jó? – Nem kommentáltam a luxusbár dolgot. Ezt nem lehet személyisége számlájára írni, minden fiú el akar jutni egy sokcsillagos külföldi bárba. – Megtehetnéd, miért nem mész el?

Döbbenten nézett rám, aztán vállat vont, mint akit nem érdekel az egész.

- Azt hiszem, kicsit lusta vagyok, és különben is, ki tudja, megérné-e.

- Nincs lusta ember, csak céltalan – feleltem automatikusan. – Amíg el nem mész, úgyse tudod meg, jó-e. Kiköpött Emery – mondtam még magamnak. Meghallotta.

- Hogy mi? Olyan vagyok, mint Emery?

- Igen. Nem vetted még észre? – Megettem a maradék sajtos uborkát, és arrébb toltam a papírtányért. Pillantásom lábaira esett. Türelmetlenül dobolt az egyikkel, miközben várta a folytatást. – Ő is már azelőtt megunt mindent, mielőtt elkezdte volna. Szerencsére szép szóval csak sikerült rávennem, hogy próbálja ki a bulizást, mielőtt abszolút elvetné, mint szabadidős programot.

Ha még ettem volna, torkomon akadt volna a falat a nézésétől. Úgy bámult rám, mint aki magával a sátánnal került szembe. Taktikám ismét bevált, az, amit a húgáról mondtam, teljesen kihozta a sodrából. Hogy én az ő húgát, és a többi.

- Te voltál az?! – Megfeledkezett magáról, és kiabálni kezdett velem. – Eszednél vagy? Még csak tizenöt éves, semmi tapasztalata nincs, és te belevetetted egy rakás bulizó félőrült karmai közé!

- A lényeg azon van, hogy nincs tapasztalata – mutattam rá az igazságra. – Mert valaki nem engedte el őt sehova. – Gyorsan visszavettem a személyes érzelmekből, mielőtt végleg elragadtattam volna magam. – Nézd, két lehetőség van. Nem, három. Egy: soha nem engeded sehova, aminek engedelmeskedik, és utána, amikor megszabadul tőled, olyan vad dolgokat csinál, amiknek egyikünk se örülne. Kettő: soha nem engeded el sehova, behódol, és utána se megy szórakozni, ami miatt lemarad egy csomó tapasztalatról, és később beleomlik az első arra járó idióta karjaiba. Három: úgy felügyeled a bulizását, hogy erről még ő maga se tud. Ugyan te melyiket választottad volna?

- Miért nem nekem szóltál, hogy csináljam vele ezt? Megcsináltam volna, jól ismerem őt, és fontos nekem.

- Azért nem szóltam, mert mikor utolsó évesen bárhol láttalak, vagy egy lány arca volt az arcodra tapadva, vagy a barátaiddal óbégattál népszerűtlen emberek után. Nem volt kedvem odamenni hozzád, hogy aztán kigúnyolj.

Erre nem válaszolt, ezért jobbnak találtam berekeszteni a foglalkozást. Felszedtem a cuccomat, felálltunk. Örültem, hogy a dombon át mehetek haza, már jó előre mosolyogtam.

- Oszd meg velem, mi olyan vicces. – Mosolyogva nézett rám, felszabadult volt az egy helyben üldögélés után. Együtt indultunk meg a kocsija felé, ami a domb túloldalán állt a fedett parkolóban.

- Semmi. Szeretek mosolyogni. Gondolom te is, mert amikor épp nem bosszantalak, többnyire vigyorogsz.

- Amíg négyszemközt vagyunk, állandóan bosszantasz, Hajpánt – vágott ki egy mosolyt.

Napok óta direkt miatta nem vettem fel hajpántot, de már csak azért is így szólított. Annó, amikor rám tört az otthonomban, két dolog miatt voltam hajlandó segíteni neki. Az egyik az volt, hogy megmentette Nate teknősét (megjegyzem, a saját autójától), a másik, hogy az értelem és a fantázia szikrája csillant meg a rám aggatott idegesítő becenévben.

- Remélem, azért nem fogjuk legyilkolni egymást a Paradicsomdobálás alatt – folytatta. Még a legelején leegyeztettem vele, hogy a kis segítségért cserébe elvihetne a fesztiválra, és ott kidobhatna. A fesztiválról eszébe juthatott valami, elkomorult az arca. – Ez augusztus legvégéig fog tartani? Az felemésztené az egész nyaramat!

Még én sem gondoltam át, mennyi időre van szüksége. A készségesebbek és befogadóbbak pár beszélgetéssel letudták, a kevésbé készségeseknek akár több hétig is tartott a dolog. Kyler a ’legkevésbé’ kategóriába tartozott.

- Sok mindentől függ, jövő héten megmondom – ígértem.

Ezután elváltak útjaink, ő ment tovább a kocsijához, én meg haza. De hogy minek? Biztos voltam benne, hogy otthon már megint áll a bál.

J~o~d~y

Bár megfogadtam, hogy egyből bemegyek, a gazos előkertben leragadtam. Nate állt ott egy slaggal kezében, amiből nem éppen rendeltetésszerűen két helyről is ömlött a víz. Aggódó arccal pásztázta a füvet.

- Már megint elhagytad Rubicont? – kérdeztem, és átléptem a fehér kövekre, amiket egyedül a teknős miatt fektettünk le, tudniillik így kevesebb volt az esélye annak, hogy rátaposunk. Szegény kölyök máskor is elvesztette kedvencét, de most különösen elzöldült arccal nézett rám.

- Az a nagyfiú azt mondta, hogy vigyázzak rá. Szerinted meg fogja tudni, hogy megint elhagytam?

- Tőlem biztos nem – fogadkoztam. Egyébként se hittem, hogy túlzottan érdekelné Kylert. A sarokban észrevettem a kalandvágyó teknőst, éppen a tátikaágyást próbálta meghódítani. Sebesen odamentem, és felkaptam úgy, hogy ne tudjon megharapni, majd megkocogtattam páncélját, hogy ne izegjen-mozogjon. Mikor halottnak tettette magát, visszaadtam Nate-nek. – Azért figyelj oda rá.

Anya és apa veszekedésére léptem be a házba. Napjainkban a veszekedés a legtöbb családban megszokott - de nem nálunk. Mármint veszekedtek ők, csak nem egymással, hanem velünk. Most mégis ott álltak a konyhapult mellett, és civakodtak.

- Ha nem teszünk semmit, csődbe megy az iskola! – Anya hangjából kihallottam, hogy ezt már elmondta apának vagy hússzor. Majd, mintha ő se akarná elhinni, elismételte. – Csődbe megy!

Szerintem csődbe menni a bankok szoktak, az iskolákat legfeljebb bezárják, de nem hirdettem ez irányú gondolataimat. Csendben a szobámba akartam sattyogni. Estee elkapott.

- Anya sajátkészítésű holmijai megbuktak! – mesélte. – Pedig eddig szinte úgy tartották fent a sulit, hogy semmit nem kellett venni.

- Itt a nyári szünet, csak adnak haladékot – vigasztaltam anyát. Apa megrázta a fejét, és elmagyarázta, hogy egy ponton túl nincs tovább, ha nem találnak támogatót, annyi nekik. Ezzel abszolúte nem értettem egyet. Már épp mondani akartam, hogy kitartással és akaraterővel rengeteg dolgot el lehet érni, mikor Estee rám kiáltott.

- Kyler!

Először azt hittem, hogy visszatért az említett, aztán leesett, mire gondol. Hogy a pénzes Kyler remek támogatója lenne anya iskolájának. Általában Estee mondatába a blabla helyett pénzpénz-t kell behelyettesíteni, de ezúttal volt benne némi igazság. Igaz, akár sértésként is elkönyvelhettem volna, hogy az iskola nem éri be velem, médiaarcával, de hát ők tudják.

Apa persze nem azt hallotta meg, amit kellett volna.

- Kyler? Egy fiú? – Hangsúlyában benne volt saját „Milyen neve van már ennek?”-je, a nagybátyám epés „A kis Jodynak újabb áldozata van”-ja és nagyim „Gyerekem, ehhez hozzá ne menj!”-je.

Válasz helyett bólintottam. Vadul kérdezgetni kezdett, hogy kiről van szó, hány éves, jó iskolába járt-e, kinek fia-borja, én mégis anyára figyeltem, aki azonnal kijelentette, hogy nem használhatjuk ki Kylert.

- Ez hol lenne kihasználás? – kérdezte Estee. – Jody, mondd meg nekik!

- Drága, egyetlen, utánozhatatlan nővéremnek igaza van, ha részt vesz a köz életében, és segít egy lepukkant iskolának, az fejlesztően hathat személyiségére. – Arról nem is beszélve, gondoltam magamban, hogy a rendezvény semmi azokhoz a bulikhoz képest, amikről Emery kínos részletességgel beszámolt. – Miről is lenne szó?

Anya rövid rábeszélés után elővette kopottas határidőnaplóját, és lelkesedésében rögtön két időpontot is mutatott. Az egyik tizenkilencedike péntek volt, az egy órás tanévzáró ünnepély, a másik huszonegyedike vasárnap, egy majdnem három órás, zártkörű rendezvény az összes támogatóval. Gondoltam, Kyler elé tárom a két lehetőséget, legalább jobban kiismerem. Bár nagy volt a valószínűsége, hogy kényelmes módon a rövidebbet választja.

Mielőtt visszavonulót fújtam volna, még valami az eszembe jutott.

- Egy feltétellel. – Apa vasvillaszemekkel nézett rám, aztán legyintett, hogy ha anyámnak ennyire fontos a suli, halljuk a feltételt. – Tegyük át a családi kiruccanást augusztus első hetére.

- Az nekem is jobb lenne – szólt bele Estee, így mindannyian elfogadták a változtatást.

Miután ezzel megvoltam, vagyis derűt, életkedvet és béketűrést vittem szüleim életébe, következett az ebéd.

A saláta után bementem a szobámba. Estee követett.

- Miért van az, hogy a fiúkat azonnal a projekteddé tudod tenni, de tovább nem mész velük? – vetődött le ablak mellett álló fésülködőasztalom elé. Annyira szerettem volna, hogyha egyszer a nagy lendülettől leesik a székről, de szinte a felemáskorláton nőtt fel, így kiváló volt az egyensúlyérzéke. Különben nem volt azzal bajom, ha odaült, még a vendégek is többet használták a fésülködőasztalomat, mint én. – Pedig, ha lenne egy olyan pasid, mint ez a McNeil-Stone, mehetnénk duplarandira!

- Már megint nálam múlatod az időt? Menj, és játssz Sáfránnyal, ha nincs jobb dolgod – húzgáltam ki pár fiókot. Mielőtt elrohantam volna a teázóba, meg akartam keresni a mobilomat. Annyiszor kerestek rajta, hogy a mai napra szándékosan itthon hagytam, és csak a vészmobilt vittem magammal.

- Komolyan, Jody, nem szeretnél ilyen pasit?

Miközben kérdezett, megtaláltam a mobilomat. Olive küldött nyolc üzenetet, meg még párat mások. Kétszer hívtak, az egyik nagyi volt. Eltettem a mobilt, és felálltam.

- Most mennem kell, majd találkozunk este, úgy várom már, hogy lássam a fiúdat! – Ez utóbbi hazugság volt. Igen, én is vétkes voltam, de mit tegyek, ha nem bírtam Scottot? Ő aztán reménytelen eset volt, még Kylernél is rosszabb.

- Hova mész? Megint az egyik szerencsétlennel találkozol?

- Nem, most egy barátnőmmel. Vigyázz magadra és a szép barna hajadra! – mosolyogtam rá, aztán integetve elrohantam. Még utánam ordított, hogy narancssárga masnis felsőmben meg zöld kertésznadrágomban tényleg ki akarok-e menni az utcára, de már nem kanyarodtam vissza közölni neki: naná, hogy.

J~o~d~y

Ahogy berohantam a teaházba, kishíján felborítottam az egyik pasit, aki azért járt ide, hogy engem bámuljon. Felragyogott az arca, aztán boldog dicsfényben arrébb húzódott. Eszembe véstem, hogy vissza kell vennem magamból, mielőtt egy pszichopata őrült kezd el rajongani értem. Az árvácskás oszlopok mellett elhaladva lefékeztem Clementine előtt.

- Azt hiszem, itt hagytam az egyik lány elkobzott napszemüvegét – mondtam gyorsan, mielőtt ledarálta volna szokásos szövegét. Lusta volt felnézni, ki áll előtte, így csak most jött rá, hogy én vagyok az. Miután megkaptam a napszemüveget, rám mosolygott, a törlőkendőt is odébb tette.

- Hallom, új barátra tettél szert.

- Tessék? – kérdeztem vidáman a közelgő találkozótól. – Miről beszélsz?

- Egy elképesztően helyes és kifogástalan modorú srácról! – Kajánul nézett rám. Tényleg nem értettem, honnan vett egy ilyen fiút, a közelben még hasonlót se láttam, pedig szerettem volna. Az egy dolog volt, hogy felfüggesztettem a szerelmi kapcsolatokat, és egy másik, hogy mindig jóleső kellemes fiúkkal találkozni. Megpaskoltam bal kezét.

- Ha látod, majd mutasd be – zártam le a témát, mert megláttam az ajtóban barátnőmet. Mosolyogva rohantam oda hozzá. – Mel, nyár eleje óta nem láttalak!

- Kicsit lefoglal Henry – nevetett rám az érkező Melody.

Kimentünk a kerti részhez, és leültünk az egyik asztalhoz. Rendeltünk teát meg szőlőt, majd pár Henryről meg nyári programról szóló felvezető kérdés után Mel cselszövő módjára előrehajolt. Tudtam, hogy talált magának valami izgalmas témát, azt akarja most megosztani velem. Belefeledkeztem a könyöke melletti csodaszép orchideacsokorba, így váratlanul ért kérdése.

- Igaz, amit beszélnek rólad és Kyler McNeil-Stone-ról? Jártok?

- Természetesen nem. – Szakítottam magamnak egy kidurranóan érett szőlőszemet. – Mel, láttad már azt a srácot?

- Igen, volt hozzá szerencsém – felelte, mindentudó mosoly ült ajkán. – Kemény dió. Csak nem a kihívás vonz benne?

- Előbb tisztázzuk, miből gondoltad, hogy járunk! Ki mondta? – Gyorsan átfuttatom a potenciális embereket. Estee a listavezető, utána jön Sofia, Olive, esetleg Tamy. – Ki volt az a megátalkodott?

- Hát Kyler!

Úgy mondta, mintha magától értetődő lenne. Nem volt az. Miért mondott ilyet? Még hogy járni… vele! Jó, hogy úgy tettem öt másodpercig, hogy le tudja rázni azt a vadmacskát, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyeneket mesél be másoknak!

- Megnyugtathatlak, nem járok vele. – Idegességemben egyszerre vettem számba három szőlőszemet. – Mem jáunk.

Azonnal utána szerettem volna nézni, miért terjeszt ilyeneket, de rezegni kezdett mobilom, új üzenet jött. Megint Olive volt, ezúttal megnéztem üzenetét. Rendkívül spártai volt.

„Miért szagoltad meg?”

- Á, Olive az őrületbe kerget, és még tovább! – Megmutattam Melnek az üzenetet, gyorsan elolvasta, én meg elmeséltem röviden, mi történt azon a bizonyos napon. – Akkora feneket kerít mindennek!

- És szerinted nincs rá oka? Jó, jó – mondta gyorsan, mikor látta, hogy a meg nem értés miatt egy dühkitörés szélén vagyok -, nem vagy átlagos lány, ezt mindannyian tudjuk. Kyler megejtően átlagos a saját köreiben, és éppen ezért a mi köreinkben… hogy is mondjam… kapós. Ez nem ok arra, hogy érdekeljen téged – folytatta -, de tegyük fel…

- Ne tegyük fel. Nézd, engem nem érdekel, rendben? Érdekelhet téged, érdekelheti Clemet, tőlem akár Henry is belebolondulhat, de attól még az én szememben nem lesz kapós.

- Miért szagoltad meg? – kérdezte. Értetlenül meredtem rá.

Hogyhogy miért? Inkább miért ne? Ha őt ölelte volna át, ő is megszagolta volna!

- Mert mindenkit megszagolok, akit megölelek – vontam vállat. – Ha te öleltél volna meg, téged is megszagollak!

- Tényleg?

Reflexből el akartam húzódni, mikor közelebb hajolt, de még így is át tudott ölelni. Visszaöleltem. Melody lágy és sima volt, ölelése nem hasonlított Kyler ölelésére. Eszembe villant, hogy na, most kellene megszagolnom, de ekkor a teaház alacsony fakerítése mellett elsétáló Emery és Kyler elvonták figyelmemet.