23. fejezet

23.      A legrosszabb a legjobbkor

Kyler

- Tudod, mit? Benne vagyok! – kiáltotta az utolsó pillanatban végre felszabadítva a legbelső énjét, majd bement a házukba.

Természetesen tudtam, hogy Jody igent fog mondani, de azért kissé megkönnyebbültem, elvégre makacskodhatott volna még egy darabig. Hiába, el kellett ismernie, hogy a próbanapunk tökéletes volt, ráadásul ennél csak jobb lehet a továbbiakban.

Elégedetten hajtottam haza, az egyik sarkon nagy ívben kihajítva az ablakon azt az undorító süteményt, aminek már a szagától is rosszul voltam, mégis vigyorogtam a gondolatra, mennyire furmányos agyú barátnőre tettem szert. Egy biztos, a legkülönlegesebb csaj, akit csak elém vethetett a sors, aki nem a szépségével hódít, hanem az eszével. Nem mintha nem lenne dögös, az embernek mégsem az az első gondolata, hogy milyen szép. Vállat vontam.

Hazaérve Emeryt találtam a nappaliban, aki ide-oda sétálgatott, és nagyon feldúltnak tűnt.

- Mi az? – kérdeztem.

Megállt, és nagy levegőt véve felém fordult.

- Küldtem egy levelet Gerardnak – lehelte elhalón. – De nem válaszolt rá, most már biztos, hogy nem érdeklem! – azzal a nyakamba vetette magát.

- Küldtél neki egy szerelmes levelet? – kérdeztem elrejtve a szörnyülködésemet. – Nem is erről volt szó, hugi.

- Miért? Aláírtam, ugyanolyan, mintha odaálltam volna elé. Amúgy meg nem is volt szerelmes, egy szóval sem írtam, hogy bele vagyok zúgva, csak azt, hogy tetszik nekem, és elmehetnénk valahová, meg írtam a lencséről is, amit vettem neki, a…

- Mit vettél neki? – szörnyülködtem most már leplezetlenül.

Emery elhúzódott, és az arcomba nézett.

- Azt muszáj volt megvennem neki, még tartoztam. De tényleg nem írtam semmi borzalmasat. Szerinted nagyon elrontottam.

A nagy, kék szemeibe nézve képtelen voltam igent mondani.

- Persze, hogy nem talán csak… betojt. – Erről rögtön eszembe jutott az út Oxfordba, amikor a csókunkat megszakította az a telefonhívás egy projekttől, aki szerelmes levelet kapott. Gerard lett volna? Ha igen (és ez most már elég nyilvánvaló), Hajpánt miért hazudott nekem? Mégis kinek a pártján áll ebben a dologban? – Te elmondtad Jodynak, hogy Gerard az, aki tetszik neked? – kérdeztem végül.

- Nem – rázta meg a fejét. – Csak ködösítettem.

- Hát, most már biztos, hogy tudja – közöltem vele. – A fickó elmondta neki a leveledet, hallottam, amikor erről beszéltek ma. A legjobb lenne, ha Jodytól kérnél tanácsot, jó? Biztos, hogy átjön holnap, addig nem érdemes emésztened magad. Ja, és te lehetsz az első, akivel hivatalosan is közlöm: Jody és én járunk. Igazából.

Értetlenül nézett rám.

- Miért, eddig nem igazából jártatok?

- Nem úgy, mint eddig – magyaráztam. – Most már úgy vagyunk, hogy kötelessége melletted állni, és nem hagyni, hogy a barátja bántson téged. Beszélj majd vele, biztosan mond majd valami hasznosat, nagyon okos.

Ebben maradtunk, így némi vigasztalás után – Emery azért nagyon aggódott, mondván, ha eddig nem jelentkezett a fickó, nem is fog – visszavonultunk a szobáinkba. Az első gondolatom az volt, hogy alaposan kialszom magam, de túl izgatott voltam, nem tudtam megmaradni, amíg nem közlöm a diadalom még pár emberrel. Henrynek minimum el kell mondanom a történéseket, hogy tudja, mi van most, és elismerhesse hülyeség volt, amit állított. Pechemre ki volt kapcsolva a telefonja, így az egyszerűbb megoldáshoz folyamodtam. E-mailt írtam, aminek a közepe táján eszembe jutott, hogy ezt talán másoknak is célszerű lenne elküldeni, így végül kitöröltem, amit addig írtam Henrynek, majd átírtam az egészet egy közönségverzióra, és elküldtem a teljes címlistának. Lefekvés előtt még frissítettem az infót a Facebook adatlapomon, aztán nyugovóra tértem.

Másnap reggel anyám megkérdezte a reggelinél, hogy nem hívnám-e el Jodyt egy újabb vacsorára, mert még mindig nem érzi úgy, hogy ismeri, amire még apám is bólogatott, így vállat vontam, és azt mondtam, meglátjuk. Meg kell mondanom majd Hajpántnak, hogy nyugodtan rúgja szét a szüleim seggét – természetesen képletesen értve –, ha a képébe nyomják a házassági szerződést, vagy szívóznak vele. Mivel elfogadott barátjának és szeret is engem, meg fog majd birkózni a szüleimmel.

Fél szemmel épp Emeryt figyeltem, aki mintha egész éjjel le sem hunyta volna a szemét, amikor a szobalányunk jelentette, hogy Jody érkezett.

Vigyorogva ugrottam fel az asztaltól, és elé mentem. Megint úgy öltözött fel, mint aki még maga sem tudja, mit vett ki a szekrényéből. Nem, mintha ez baj lett volna, elég jóízlés szorult belém kettőnk számára is, majd én leszek az elegáns, ő meg a… khm, habókos? Nem sok gondolatot szenteltem ennek, amint odaértem elé, két kezembe fogtam az arcát, és alaposan megcsókoltam.

- Jó reggelt, édes szerelmem – mormoltam neki, abban reménykedve, hogy ő is megtisztel valami hasonlóval. Már egy kedvesemnek vagy drágámnak is örültem volna, ehelyett vádlón nézett rám.

- Mit csináltál az éjjel? Tudod, mire ébredtem? Arra, hogy a mobilomról képtelen vagyok hívást indítani, mert egyfolytában hívogatnak! – Mintegy bizonyítékként megcsörrent a telefonja. – Képes voltál kör e-mailben elhíresztelni?

- Azt hiszem – mérlegeltem a hangulatát, arrébb pöckölve egy kis hajtincset, ami az arcába lógott. – De miért baj ez? Az igazat mondtam. Csak nem gondoltad meg magad?

- Nem – fújta ki a levegőt. – De igazán szólhattál volna.

- Elnézést kérek, Hajpánt – vettem elő a bűntudatos arcomat, bár egy cseppet sem bántam. Kezdem hozzászokni Jody akadékoskodásaihoz, úgy döntöttem, ha békén hagyom ilyenkor, legalább nem veszekszünk majd.

- Ráadásul megaláztad Gerardot. Miért írtad róla, hogy rosszul bánik a lányokkal? Nem is ismered.

- Nem is írtam, hogy rosszul bánik velük – védekeztem. – Azt írtam, hogy ne szemétkedjen velük, és tudnia kellett, mire értettem. Még arra sem vette a fáradságot, hogy mondjon valamit Emerynek. Mi ez, ha nem szemétkedés?

- Gerardnak gondolkodnia kell – vágta rá.

- Heteket vagy hónapokat? – kérdeztem élesen. – Emery nem arra kérte, hogy vegye el feleségül! Megérthetnéd őt is!

- Megértem – közölte higgadtan. – Ahogy azt is tudom, hogy ez kettejükre tartozik. Nem kellene beleavatkoznod.

Felsóhajtottam, és inkább eltereltem a témát.

- Reggeliztél már? Mi alig tíz perce ültünk asztalhoz, gyere! – fogtam meg a kezét, és magammal húztam.

K~y~l~e~r

Bár Henrynek az egyik vágya teljesült azzal, hogy duplarandira mentem vele és Melodyval, nem volt teljes az öröme, mert Jody is ott volt, és még mindig nem volt kibékülve vele. Bár előző nap, amikor beszéltünk azt mondta, nem olyan vészes, mint először gondolta.

A második napom volt Jodyval úgy, hogy hivatalosan is járunk, de még semmi borzalmas nem történt. Legalábbis szerintem, Hajpánt kellemetlennek találta, hogy az emberek felismernek minket, és beszélgetni akarnak velünk. Nem tehettem róla, hogy a teaház városunk legforgalmasabb utcájában van, és amikor arra mentünk minden második ember gratulált és/vagy kíváncsiskodott rólunk, viszont gondoskodhattam róla, hogy ha annyira zavarja Jodyt, ilyen ne történjen a következő randin. Ezért jöttünk el piknikezni ahhoz a monostorromhoz, amit annyira szeret, és ahol nem fordul meg annyi ember, mint a városban.

- Szép az idő – mondta Melody próbálva menteni a helyzetet, ugyanis kényelmetlenül hallgattunk.

Valóban kellemes idő volt, főleg egy kis csókolózáshoz, de azt nem csinálhattuk, Jody nem szívlelte, ha mások előtt nagyon belemelegszünk, pedig nálunk majdnem minden csók belemelegedős volt.

- Szóval… – gondolkodtam végül valami értelmes téma után kutatva. – Campbridge van olyan klassz, mint Oxford? Te is voltál körülnézni, igaz? Henry azt mondta, talán jövőre utána mész, ugye?

Kedves, érdeklődő arcot erőltettem magamra, és le sem vettem a szemeim Melodyról, miközben beszélt – ami különösen nehéz volt, mert Hajpánt valami idióta szoknyát viselt, de hason fekve lóbálta a térdzoknis lábait –, aztán megint kérdeztem. Oké, Melody tényleg kedves, csakhogy szinte elviselhetetlenül unalmasan kedves.

Kedvem lett volna belefojtani magam a narancslébe, miközben hallgattam őt, de aztán szerencsére Henry erőt vett magán, és cserébe, amiért én is kedves voltam a barátnőjével, érdeklődni kezdett az enyém felől.

- Bestiárium – magyarázta Jody jókedvűen mutogatva Henrynek. – Szeretnék mihamarabb kész lenni vele, már egész sokat sikerült haladnom.

Aztán Henry pedzegetni kezdte a listát, faggatózva afelől, milyen pontjai vannak.

- És nem zavart meg Kyler berobbanása az egész közepébe? – kérdezte tőle. – Elég hirtelen jött a ti kapcsolatotok, nem? Vagy rajta volt a listán, hogy ezen a nyáron szerelembe kell esned?

Nem tetszett a hangsúlya, mert bár viccelt, tudtam, hogy csak félig. Ki akarta deríteni, vajon Jody listáján volt-e Kyler McNeil-Stone elcsábítása pont.

- Persze, hogy nem tervezte – szóltam közbe. – A mi szerelmünk emiatt különleges – üzentem egy pillantással, hogy szálljon le a témáról. – Csak belénk csapott, igaz, Jody?

Nem láttam rajta, hogy megsejtette volna Henry ellenszenvét, reméltem, hogy nem is fogja. A továbbiakban nem adta jelét, hogy valami is észrevett volna. Nem sokkal később Melody és ő úgy döntöttek, virágot szednek, ami szerintem csak kifogás volt arra, hogy kibeszéljenek minket egy kicsit távolabb. A lányok már csak ilyenek.

- Sajnálom – előzött meg Henry. – Meg kellett kérdeznem.

- Miért kellett? – kérdeztem vissza savanyúan.

- Mert képtelen vagyok elhinni, hogy ennyi lány közül pont belé lettél szerelmes. Semmi bajom nem lenne Jodyval, ha azt látnám, hogy ő is ugyanannyira benne van ebben, mint te.

- Még mindig nem érted, ugye? – ráztam a fejem. – Én nem vagyok szerelmes belé, kettőnk közül ő van jobban benne.

- Kyler, te leírtad egy körlevélben, hogy szerelmes vagy belé – emlékeztetett Henry. – Alig pár perce pedig a szerelmetekről halandzsáztál.

- És? Ne mondd, hogy te sosem mondtad a barátnőidnek, hogy szereted őket – hitetlenkedtem. – Minden lány ezt várja, nem?

- Igen, ezt várják, de csak akkor, ha komolyan gondolod. Nem igazságos csak így dobálózni vele, lehet, hogy neked csak egy szó, de nekik ez fontos. Ott van a sorban rögtön a házasság és a közös gyerek mellett.

Elvigyorodtam.

- És te melyiket ígérted Melodynak?

- A szeretleken túl vagyunk és egyszer emlegettük a házasságot…

- Nahát! – nevettem gúnyosan. – Jody és én már a gyerekeink nevét is kitaláltuk, beszéltünk a házassági szerződésemről, és mindkettőnk részéről elhangzott a szeretlek, bár tőle csak olyan félig-meddig módon. Ismerd el, hogy a kapcsolatom Hajpánttal tökéletesen működik.

- A gyerekeitek nevét? – szörnyedt el. – Mondd, hogy ez nem igaz!

- Elinor és Myron – mondtam büszkén. – Ráadásul Jody olyan lány, aki rá tudná venni apámat arra, hogy semmiféle szerződést ne kelljen aláírnia, ha összeházasodnánk. Erős akarata van, még önmagával szemben is tök szigorú, de épp ettől olyan izgalmas. Bírom, amikor makacskodik, és nem akarja elfogadni az igazamat. Fel sem merem hozni, hogy lakjon nálam majd Oxfordban, tisztára kiakadna. Szerinted nem?

Henry úgy bámult rám, mintha még sosem látott volna, ezért végiggondoltam, miről monologizáltam. Bocsánatkérő vigyort villantottam Henryre.

- Most már látod, miért voltam Melody ellen? Tökre sok hülyeséget összehordtál, amikor összejöttetek. Az én hülyeségeim még nem is akkorák, mint a tieid. Ne fájjon neked, hogy jól érzem magam.

- Rendben, de csak, hogy tisztában legyél vele, amikor én azt mondom Melodynak, hogy szeretem, akkor komolyan is gondolom, amikor pedig ő mondja, egy szemernyi kétségem sincs, hogy így van. Majd akkor hasonlítsuk össze a kapcsolatainkat, amikor te ugyanezt el tudod mondani.

Bármennyire is nem akart érdekelni Henry vészmadárkodása, a piknik további részében csak erre tudtam gondolni. Ha én nem mondom őszintén, Jody pedig nem mondja egyáltalán… miért is járunk?

Csak akkor sikerült kivernem a gondolatot a fejemből, amikor már elváltam Jodytól – valami projektügye volt –, és hazaértem, ahol szembesültem Emery jókedvével.

- Kyler, ezt nem fogod elhinni, randim lesz ma!

- Gerard végre jelentkezett? – színleltem lelkesedést.

- Ó, nem – legyintett elpirulva, és egy pillanatra lefagyott a mosoly az arcáról. – Nem Gerarddal, hanem Erickel, a barátoddal. Képzeld, felhívott, és…

- Micsoda?! – ordítottam elvesztve a fejem. – Elment az eszed?! Kizárt, hogy vele randizz!

Emery úgy nézett rám, mintha legkevésbé tőlem várta volna az ellenkezést

- De hát… miért? Eric nagyon kedves volt.

- Kedves? – ismételtem egy fokkal higgadtabban. – Egy frászt! Eric egy… lányok fülének nem is való, hogy micsoda. Mondd le, akármire is próbált rávenni. Bízz bennem, nem lenne jó vége.

Durcás képet vágott, megfordult, és elindult a szobája felé. Pechére – és az én szerencsémre – hallottam, amit az orra alatt mormolt.

- Megmondta, hogy így fogsz reagálni…

- Tessék? – léptem utána elkapva a karját. – Mit mondott neked az a mocsok?

- Neked mindenki mocsok, akivel én randiznék, Kyler! – rántotta ki magát a kezeim közül. – Először az a srác, aztán Gerard most már Eric is? Vedd észre, hogy felnőttem!

Hitetlenkedve tátogtam.

- Milyen srác? Mindegy, nem fontos, de még Gerard is jobb, mint Eric. Randizz inkább Gerarddal, Erickel nem engedlek el.

- Nem engedsz el?! – sikította a szavakat elvörösödve. – Nem állíthatsz meg! Apa és anya már elengedett.

- A bátyád vagyok, aki történetesen ismeri azt a rohadékot! A szüleink szart sem tudnak róla.

- Apának elég volt annyi, hogy jó családból való, és ő ismeri Eric apukáját! – vágta az arcomba diadalmasan.

Emlékeztetett magamra, és véletlenül tudtam, hogy ha ilyen vagyok, akkor lehetetlen győzködni, úgyis a saját fejem után megyek. Még szerencse, hogy más oldalról is közelíthettem. Az önfejű húgomat faképnél hagyva a szobámba rohantam.  

K~y~l~e~r

Bár egy ideje kivontam magamat a forgalomból, töretlen népszerűségemnek hála, hamar megtudtam, hol találom aznap este Ericet. Eric és én lehettünk volna jó haverok, de egy kibékíthetetlen ellentét mindig is közénk állt. Nem is ellentét, nevezhetném sokkal inkább idegesítő hasonlóságnak, ami leginkább az ízlésünk terén volt nagyon feltűnő.

Nem kétséges, kettőnk között mindenben én vagyok a jobb, de azért Eric elég jó parti ahhoz, hogy minden lány, akit megkaptam majd szakítottam velük nála kössön ki. Elkövettem azt a hibát, hogy nem figyeltem eléggé, és mire észbe kaptam fej-fej mellett versenyeztünk egy csajért. Ez volt a legkényelmetlenebb. Ugyanolyan csajokra hajtottunk, és egyikünk sem engedett. Évekig szívattuk egymást emiatt, amíg eljutottunk addig a szerencsétlen pontig, amikor is rájött, van egy olyan dögös lány a környéken, akit én nem kaphatok meg – az aztán undorító is lenne –, viszont ha ő megkörnyékezné, jobban fájna nekem, mint az összes lány együttvéve. Emery olyan gyengepontom volt, amit legszívesebben elrejtettem volna valami régi klastromba, de ahogy nőtt és szépült, egyre többen figyeltek fel rá.

Mint például Eric is. Más srácoknak elég volt egy egyszerű figyelmeztetés, Eric azonban nem akart leakadni a húgomról, és minden alkalmat megragadott, hogy a közelébe kerüljön. Tisztában voltam vele, hogy csakis a nekem való visszavágás érdekében csinálja, ezért tennem kellett valamit. Henry és én tervet kovácsoltunk, ha összebarátkozom Erickel, talán elfelejti a húgomat.

Ami ehelyett történt – nem kétséges, ez Henry hibája volt, nagyobbrészt ő az ötlet értelmi szerzője –, hogy lerészegedtem, és több tucatnyi tanú jelenlétében kijelentettem, képes lennék elcsábítani Tina Alinát egy forró éjszakára. Amiben semmi rossz nincsen, nem is emiatt fájt a fejem, tudtam, hogy meg tudom csinálni, mégis… ha józan vagyok, sosem teszem fel tétnek a saját húgomat. A fogadás nyerteseként abban a kiváltságban lesz részem, hogy Eric soha még csak gondolni sem fog Emeryre, és minden alkalommal olyan messzire elkerüli, amennyire csak lehet, viszont ha veszítek, nekem kell félreállni. Arról is szó esett, hogy amíg a fogadás tart, Emery semleges terület, tehát szintén nem közeledhet hozzá.

Épp ezért voltam rohadt dühös, hiszen nem veszítettem, ő mégis megkörnyékezte a húgom, kijárt neki egy tisztességes pofán verés.

Természetesen a korábbi kedvenc helyemen találtam rá – miközben közeledtem felé, fél gondolatot pazaroltam a kérdésre, mi most a kedvenc helyem. Naná, hogy a méregkert, Jodyval – dühösen azon töprengve, ennyire egyezik-e az ízlésünk, vagy ennyire próbál leutánozni engem. Eric a kedvenc asztalomnál üldögélt, három szőke csaj és pár srác társaságában, aki közös ismerőseink voltak (a srácok, a csajokat természetesen csak ott szedték fel, mint mindig).

- KMS, téged is látni errefelé? – kiáltott rám Eric azt a becenevet ragasztva rám újra, amit már magam mögött hagytam. KMS a francokat!

- Te mocskos csaló! – üdvözöltem én is, de a legkevésbé kedvesen. – Emery elmondta!

Felvont szemöldökkel rám vigyorgott.

- Nem túl titoktartó a kicsike, mondtam neki, hogy tartsa titokban előtted. Egyáltalán nem akartalak feldúlni a hírrel, főleg most nem, hogy ennyire jól megy neked csajozás téren. Gratulálok a kis szerelmedhez!

A srácok összeröhögtek, mire legszívesebben rájuk borítottam volna az asztalt, főleg Ericre, aki Jodyn élcelődött.

- A fogadásunk értelmében nem közelítheted meg a húgomat – szögeztem le összeszorított fogakkal. – Emlékszel a fogadásunkra, igaz?

Ártatlanul nézett rám, ami a csajoknak talán bejött volna, engem még inkább feldühített. Előbb megyek el én egy randira Erickel, minthogy a húgom közelébe engedjem! Már a közelsége is mocskos volt, pedig nagyon jól tudtam, a nyár elején még én is itt tartottam. Ha nem találkozom Hajpánttal…

- Haver! – rázta a fejét. – Nem te magad kürtölted világgá, hogy megtaláltad az igaz szerelmet, ami talán örökké fog tartani? Ne haragudj meg, de én ezt úgy vettem, hogy visszaléptél a fogadástól.

- Nem léptem vissza – szögeztem le –, szóval szállj le a húgomról!

- De hát olyan lelkes voltál, KMS! Várj, itt van! – azzal nyomkodni kezdte a mobilját, majd elém löktem a Facebook adatlapomon olvasható szöveget. – Mondtam már, hogy gratulálok? Sikerült kifognod egy olyan csajt, akihez még kesztyűben sem érnék hozzá.

Arra gondoltam, hogy Jody nem akarná, hogy jelenetet rendezzek, ugyanakkor igazán nehéz volt visszafognom magam. Mondanom kellett valamit, amitől kevésbé tűnök szánalmasnak, és amivel letörlöm a vigyort Eric mocskos képéről.

- Az nem fog örökké tartani, viszont nekem még van két évem, úgy szólt a fogadás, hogy a huszadik születésnapomig kell megtörténnie, nem?

- Igazából az ő huszadik születésnapjáig – helyesbített az egyik szőke csaj. Mivel tudott róla, nyilván ott volt akkor, és ismernem is kellett, de alaposabb tanulmányozás után sem volt több egy random szőke lánynál, akiből tizenkettő megy egy tucatba. Mutassanak egy olyan lányt, aki Jodyra hasonlít!

- Mindegy, addig is van…

- Három és fél hónap – mondta Eric vidám hangon. – De ez sem számít, ugyanis Tina Alina az augusztus huszonötödikei londoni nagykoncertje után visszavonul a nyilvános szereplésektől egy időre. KMS, ha még ezt sem tudod, nem állíthatod, hogy még mindig áll a fogadás.

- Pedig áll! – morogtam vadul gondolkodva. Tina Alina visszavonul egy időre? Miért nem tudtam erről? Miért nem érdekel?

Mindenki engem bámult a környéken, ahogy Eric hangosan elordította magát, hogy lehet fogadni, legalább összeszed egy kis pénzt. Az este eredménye: Eric lemondja a randit, de nekem le kell feküdnöm Tina Alinával legfeljebb augusztus huszonötödikéig. Az egyetlen dolog, amit biztosra tudtam, hogy Jody ennek nagyon nem fog örülni.

K~y~l~e~r

Másnap kiderült, hogy Emery pokoli dühös rám, legalábbis erre következtettem a gyűlölködő sikítozásából, amiben közölte, hogy többé nem vagyok a bátyja, és hogy tönkreteszem az életét. Talán, ha tudta volna, mit készülök tenni érte, nem fújja fel ennyire. Elvégre neki csak egy lemondott randi volt, nekem pedig egy lehetséges (és nagyon rossz) végkifejlete a Jodyval való kapcsolatomnak.

A legegyszerűbb az lett volna, ha elmondom az igazat mindkét lánynak, csakhogy tudtam, csalódottabbak már nem is lehetnének, ha tudomást szereznének róla, mit tettem. Rendben, kimondom: életemben először nagyon szégyelltem magam azért, amit csináltam, de valahogy mindenképp rendbe akartam hozni. Volt rá kevesebb, mint egyetlen rohadt hetem. Lehetetlennek tűnt.

A napomat egyedül Jody tudta feldobni, amikor átjött, hogy meglátogasson – állítása szerint, hogy ránézzen a kertre –, és miután kicsit csókolóztunk, felvont szemöldökkel nézett rám.

- Mi a baj? – kérdezte. – Ekkora karikákat utoljára akkor láttam a szemeid alatt, amikor éhen akartál halni. Történt valami?

- Semmi érdekes – hazudtam elterelő mozdulatként puszit nyomva az orrára. – Csak keveset aludtam. Egy klubban voltam pár haverral… Ne aggódj, nem csajoztam – vigyorodtam el halványan.

- Ittál? – faggatott, de megráztam a fejem. – Látom, hogy valami mégis van. Nem akarod elmondani?

- Semmi nincs – mondtam igyekezve egy fokkal meggyőzőbb lenni. – Na jó, mégis. Éjjel lenulláztam a hitelkártyáimat. Elmondjam, mik a terveink?

- Költséges terveknek hangzanak – jegyezte meg, mire legyintettem. A mániája volt ez a pénz dolog, még a randijainkon is fizetni akart, így megegyeztünk, hogy négyből egy alkalommal fizethet ő. Lejjebb nem engedtem.

- Huszonötödikén lesz egy Tina Alina koncert Londonban. – Elmosolyodtam látva a kis fintort, ami megjelent az arcán ennek hallatán. – Szeretném, ha elmennénk, utána úgyis repülünk Spanyolországba a paradicsomharcra. Lefoglaltam már szállodaszobákat is, de ha nagyon nem akarod Londont, akkor az még lemondható. Mit szólsz? – tűrtem a füle mögé egy tincset, ami folyton előreugrott. Jody annyira nem volt unalmas, hogy még a haja is önálló életet élt, csak vigyorogni tudtam rajta.

- Jó, végül is mehetünk Londonba is – mosolygott rám. Gyorsan újabb csókot nyomtam a szájára, mielőtt megelégeli az összebújást.

- Cserébe mi lenne, ha megterveznéd az álomrandidat, hm? Kitalálhatsz akármit, és megcsináljuk, mondjuk még az elutazás előtt. Nincsenek határok, szóval úgy tervezz! Az lesz, ami csak akarsz.

- Mi ez a nagylelkűsködés? – kérdezte félig vicces, félig gyanakvó hangon.

- Egy pasi már nem is akarhatja csak úgy, hogy a barátnője boldog legyen? – kérdeztem álfelháborodással a hangomban. – Nincs semmi hátsó szándékom, Hajpánt! – jelentettem ki komolyabban.

Ami csak félig volt igaz, mert mégiscsak volt hátsó szándékom, mégpedig az, hogy ha ez az egész fogadás dolog kiderül, és Jody szakít velem, legyen egy szép nap, amire emlékezhet, egy nap, amit enyhítő körülményként használhatok, amikor majd bocsánatot kérek tőle, ráadásul akartam egy olyan tökéletes napot, amire majd én emlékezhetek, ha Jody örökre megutál majd.

- Rendben, összeszedem a gondolataim, és majd közlöm veled, mire jutottam – mondta végül.

- Szeretlek – suttogtam, annyira próbálva őszintének tűnni, hogy már-már én is elhittem magamnak. Ilyesmiről beszélhetett Henry? Mert ezt elég könnyű volt kimondani, mégis hiányos volt, mert akartam, hogy Jody is mondja nekem.

Ehelyett lábujjhegyre állt, és megcsókolt, olyan forrón és őrjítően, hogy pár pillanatra ki is ment a fejemből, amit hallani akartam, csak arra emlékeztem, hogy akarom ezt a lányt. Muszáj volt kinyitnom a szemem, hogy lássam, ahogy csókol. Felnyögtem, annyira szexi volt. Fél kézzel átöleltem, a másik kezemmel a hajába túrtam, aztán valami olyan hülyeségre gondoltam, amitől ugyan merő forróság öntötte el a testem, mégis az agyam tudta, hogy egyáltalán nem valószínű. Ki hallott már olyan baromságról, hogy egy lányt csakis egyetlen pasasnak teremtsenek?

Mikor Jody elhúzódott, és sikerült levakarnom az arcomról az áhítatos vigyort, kézen fogva indultunk a télikertbe, hogy a szavaihoz híven lecsekkolja a növényeket. Úgy éreztem, boldog vagyok, de a gonosz kisördög hirtelen bökdösni kezdett.

Jody nem mondta, hogy ő is szeretne. Miért nem? Nem tettem meg mindent, hogy elnyerjem a szerelmét? Vajon nem bízik bennem?

Habár lehet, hogy még túl korai kimondania, lehet, hogy még nem tartunk ott. De mikor fogunk? Ahogy a dolgok jelenleg állnak lehet, hogy soha? És mi van – tényleg csak az ördög bökdösésének hatására jutott eszembe ez a gondolat – ha Jody valójában tényleg nem azért jött, hogy velem legyen, és kicsit együtt legyünk, hanem, hogy ránézzen a kertre? Az azt jelentené, hogy a méregkert fontosabb neki, mint én, ami oda vezet, hogy… mi van, ha nem is szeret?

Eszemben sem volt olyan hülyeségekre gondolni, amit Henry tömött a fejembe, de ahogy végigpörgettem a napokban hányszor csúszott ki a számon mindenféle, amikre Jody… soha nem mondott egyetlen szót sem! Nemcsak a szeretleket nem mondta, semmi bók vagy kis kedveskedés nem csúszott ki a száján.

Kicsit erősebben szorítottam a kezét, és igyekeztem túllépni a hülye gondolatokon. Elvégre velem jár, és velem csókolózik, nem? Ez csak jelent valamit. A télikert ajtajában megtorpant, én meg véletlenül beléütköztem.

- Kyler, mi a baj? – fordult meg, hogy szembenézzen velem. – Érzem, hogy van valami, kérlek, áruld el!

Hülyének és szánalmasnak éreztem magam miatta, mert ilyesmit a Chanel-féle levakarhatatlan csajok szoktak csinálni, de nem gondoltam végig, csak kicsúszott a számon a halk kérdés, szerencsére mindenfajta számonkérés vagy megrovás nélkül. Csak egyszerű hétköznapi tudakozódásnak tűnt, amire viszont mindennél jobban akartam tudni a választ.

- Mondd, szeretsz engem?