21. fejezet

21.      A barátság határait feszegetni rizikós, ráadásul nem is csupa élvezet

Kyler

Jody ajkai az őrületbe kergettek, annyira, hogy elkezdtem gondolkodni az egyéb testrészein is. Akármennyit is csókolóztunk az nem volt elég, napról-napra egyre inkább keveselltem, amit kaptam belőle, ezért elhatároztam, kissé tágítom a határokat.

Nem akartam gátlástalanul elcsábítani, és pusztán a barátságunkra hivatkozva lefeküdni vele – bár az ötlet megkísértett, és még kivitelezhetőnek is éreztem –, de voltak olyan kis semmiségek, amiket ki akartam próbálni vele.

A kockázatot az újdonsült ellenkezése jelentette. Észrevettem, hogy egyre többször hezitál egy-egy csók előtt, mintha le akarna állítani, amit aztán sosem tett meg. Nem ellenkezett, de nem is volt maximálisan elégedett, mint én, ettől pedig egyre többször jutott eszembe, hogy vajon mi is az, amit szeretne tőlem. Jelen állapotomban kész voltam megígérni mindent, amit csak akar, de azt is tudtam, hogy nincs szüksége semmire. Egyszerűen nem volt az a lány.

Valamit mégis tenni akartam, mert már-már félni kezdtem, mi lesz akkor, ha egyszerre csak nemet mond.

Minden arra a hülye baráti összejövetelre vezethető vissza, ahol olyan furán jöttek ki a dolgok, és ahonnét csak azért sikerült komoly dilemmázás nélkül eljönnöm, mert Jody szülei hazaértek, és kimentettek a komolyabb dumálás alól.

Már három nap eltelt, és túl voltunk néhány újabb csókon is Jodyval, de az a téma nem került újra szóba, pedig már szinte vártam, hogy előjöjjön vele. Nem is tudom, pontosan mire vártam, talán egy csók közben elmormolt vallomásra, vagy csak egy hirtelen elhadart beismerésre, de még azt is el tudtam képzelni, hogy előáll, és kimondja:

- Kyler, szerelmes vagyok beléd.

Nevetséges, de a gondolat az ellenkezés helyett kellemes érzéseket keltett bennem. Nem bántam, hogy szeret, sőt, úgy éreztem, ennek így is kell lennie. Ha pedig már itt tartunk, tudtam is, mit fogok csinálni. Mert akármennyire is természetesnek tűnik ez a kapcsolat, ami most van közöttünk, ha szerelmet vallana, mégiscsak tovább kell lépnünk valamerre.

Ezért is voltam dühös, amikor arról beszélt, hogy nem változna semmi, mintha nem hinne benne, hogy képes vagyok értékelni a szerelmét irányomban. Olyan volt, mint a saját kis rókám, amit megszelídítettem, és most felelősségteljesen törődnöm kellett vele.

- Micsoda? – horkant fel Henry. – Ezt nem mondhatod komolyan!

- Miért ne? – kérdeztem kihívóan. – Korábban te mondtad, hogy rendes lány, és megérdemli.

- Az korábban volt, Kyler! – Beletúrt a hajába, és a fejét csóválva körbejárt a méregkertben, ahol az utóbbi napok gondolkodós részét töltöttem. Szerettem a kertet. – Most már nem hiszem, hogy jó ötlet. Nem bízom ebben a lányban.

- Tessék? – Azt hittem, hogy rosszul értem, amit mond, elvégre ő volt az, aki előtte hetekig győzködött, hogy nem tehetek dolgokat Jodyval, aki nem mellesleg a legmegbízhatóbb lány, akit ismerek. – Te most Jodyról beszélsz?

- Naná, hogy róla. Figyelj, ez nem stimmel nekem. Amit ti ketten műveltek, amit ő művel veled az… nem tisztességes. – Kis híján eltátottam a szám, Henry zavartalanul folytatta. – Ha Melody ilyen lenne, egyszerűen nem tudnék megbízni benne. Egy normális lány nem megy bele olyan kapcsolatokba, amilyen köztetek is van. Semmi kötöttség, semmi…

- Nem ismered Jodyt! – vágtam közbe ingerülten. – Nem ítélheted el, mert fogalmad sincs, hogy milyen ő!

- Nem ellened vagyok, haver! – paskolta meg a vállam, amit most nem vettem szívesen. Nem tetszett, hogy így beszél. – Csak arra akartam kilyukadni, hogy talán te sem ismered igazán. Sosem gondoltál még arra, hogy ez az egész csak arra megy ki, hogy elérje, amit akar? Hogy végig úgy manipulált téged, hogy ez legyen belőle?

- Ne legyél nevetséges! – röhögtem el magam, de nem azért, mert vicces volt, egyszerűen lehetetlen. – Jody nem manipulál engem!

- Igazad van – nyugtatgatott, mintha tisztában lenne vele, hogy bár nem mutatom, igenis dühös vagyok. – Lehet, hogy nem, ugyanakkor… a francba is, Kyler! Hogy tudta elérni egy ilyen lány, mint ő, azt, hogy megkapja, ami ezer másiknak nem sikerült? Csak gondolj bele!

Belegondolva sem volt értelme annak, amit mondott.

- Azért voltak mások is – mondtam végül. – Ezt te is elismerheted, voltak, akikkel egy-két hónapig is tartott.  Enyhén eltúloztad ezt az ezer másiknak nem sikerült részt.

- Mert nem csak arra gondolok. Először még csak valami tanácsadód volt, akire hallgattál, aztán a barátod, most meg egy olyan szerető, aki iránt érzéseid vannak. Csak egyetlen lányt mondj, akivel volt valami hasonlód!

- Jody nem a szeretőm! – köptem a szavakat. – De pont az ilyen dolgok miatt kell megtennem! Nem akarom, hogy mások is olyannak lássák, mint te, mert a legkevésbé sem olyan! – Életemben először volt, hogy nem bírtam elviselni Henry társaságát, hiába volt a legjobb haverom.

- Rendben – mondta halkan. – Nem hozom ezt fel többet… De azért emlékezz erre! Mi van, ha szándékosan irányította errefelé a szálakat? Te mondtad, hogy okosabb, mint az összes lány együttvéve, akikkel eddig dolgod volt.

Elindult kifelé, és bár nem értettem egyet vele, a legjobb barátom volt, ezért figyelembe kellett vennem, amit mondott.

- Mit tennél a helyemben? – kérdeztem türelmetlenül. Hátranézett a válla felett.

- Szerezz rá bizonyítékot, hogy igazából szeret.

Totális hülyeségnek hangzott.   

K~y~l~e~r

Amikor Jody megérkezett, már nem is gondoltam Henry szavaira, mert komolyan nem hittem az elméletében. Méghogy Hajpánt kitervelte a dolgot? Hogy tervezhette volna meg, mit fogok gondolni? Annyira azért nem okos. Nem lát a jövőbe, fogalma sem lehetett arról, hogy el fogom vinni az esküvőre, és ott majd megcsókolom. Tehát lerendeztem ezt magamban, és a szokásos jókedvemmel fogadtam Jodyt.

Dolgozgattunk a kertben, közben pedig az egyik projektjéről mesélt, és nagyon igyekezett, hogy távol maradjon tőlem. A pillantásai elárulták, hogy legalább annyit gondol a csókolózásra, mint én, de nem mondott egy szót sem az egészről.

- Holnaputánra milyen terveid vannak? – kérdeztem, amikor már nem akadt több tennivaló aznapra.

- Az attól függ, hogy mire akarsz rávenni – mosolygott rám. Kedveltem a mosolyait, az egész arca felderül ilyenkor, még a szemei is nevetnek.

- Menjünk kollégiumnézőbe – vigyorogtam vissza. – Korán indulunk, összedobunk egy kis kaját az útra, és estére már itthon is vagyunk. Mit szólsz?

- Az jó lenne – bólogatott.

Miközben elpakoltuk a szerszámokat megbeszéltük a részleteket. Ritka meleg nap volt, alaposan leizzadtam, és ahogy néztem, Jody sem volt jobb állapotban.

- Hé, Hajpánt, mit gondolsz egy kis úszásról? Jól esne most, neked nem?

- Nincs fürdőruhám – közölte tényszerűen.

- Nem muszáj fürdőruhát venned – nevettem, de mivel nem volt vevő a miért ne fürödjünk meztelenül poénomra, úgy tettem, mintha nem is ez lett volna az első ötletem. – Úgy értettem, hogy maradj ruhában, ennek már úgyis mindegy.

- Ez csupa kosz, nem akarom összemocskolni a vizet.

A fejemet ráztam az akadékoskodásán. Csak nem fél velem úszni? Igaz, elsősorban a vizes testének látványára gondoltam, és azután a hűvös víz élvezetére, de ő már-már úgy csinált, mintha az erényeire törtem volna.

- Akkor vetkőzz le fehérneműre, de vedd fel az ingemet – nyújtottam felé a bekészített tiszta ruhadarabot, amit minden további nélkül beáldoztam a pancsolás oltárán. – Elég hosszú ahhoz, hogy nem bámulhassak semmit, amit nem akarsz mutogatni.

Már vagy öt perce bent úszkáltam a medencében, amikor végre méltóztatott hallgatni rám, és az alacsony oldalon beereszkedett a vízbe. Az ingem valóban eltakart mindent a combjától felfelé, de ez nem jelentette, hogy nem volt szexi az én cuccomban. Még emlékeztem mennyire kiakadtam Chanelre, amikor nemcsak az egyik pólómat, de az alsóim is elcsórta, Hajpántnak ellenben minden további nélkül rendelkezésre bocsátottam volna akármit, amit megkíván a szekrényemből. Henrynek ebben igaza volt, még sosem volt lánnyal ilyen viszonyom. Jó dolog volt ez a fura barátság, maximálisan élveztem.

Hagytam egy kis időt neki, amíg megszokja a vizet, majd amikor már úszott is pár hosszt, és a víz kezdett unalmassá válni, közelebb tempóztam hozzá. Az ingem nedvesen tapadt a bőrére, és mivel a víz alá is lemerült már, a haja csuromvizesen simult a homlokára. Lusta, csillogó cseppek folytak végig az arca oldalán, de még az orrán is, mintha eltévedt könnyek lennének.

- Min mosolyogsz? – kérdezte gyanakodva.

Észre sem vettem, hogy valóban csinálom, pedig így volt.

- Szép vagy – ismertem el. – Sőt, dögös ebben az ingben. Neked adom, ha megígéred, hogy hordani fogod.

- Nincs szükségem az ingedre! – vágta rá. – És ne nézz hülyének, kérlek, tudom, mit tervezel. Eddig sem kellett bókolnod ahhoz, hogy megcsókolhass!

- Szép vagy – ismételtem makacsul, csakazértis módon. – Vízcseppek csillámlanak az arcodon, ráadásul egy kicsit el is pirultál. Szeretem, amikor ennyire… rózsaszín vagy. Jól áll.

Igazat mondtam, azt akartam, hogy el is higgye, és ne gondolja azt, hogy csak azért mondom, mert piszkos dolgokat tervezek. Azonban nem jutottam sokra ennek magyarázásával, közelebb úszott hozzám, és hosszú percekig csókolózni kezdtünk.

Nem tudtam tisztán kigondolni, mit is akarok pontosan tenni vele, de azért sikerült kiviteleznem, hogy elérjünk a medence széléig, és leültethessem a víz alatti lépcsőre. Óvatosan kezdtem felfedezni azokat a bizonyos átlépésre váró határokat. Végigsimítottam a combjain, a hasán, mindenhol feszes izmokat és selymes bőrt találva. Nem volt az a nőies alkatú lány, akikkel eddig dolgom volt, néhol az ismerős puhaságok helyett újabb ínakat találtam, ami emlékeztetett Jody sportosságára. El nem tudtam képzelni, ahogy délutáni programként a körmét lakkozza, inkább volt az a fajta, aki kifulladásig csapkodja a labdákat a teniszpályán. Ettől csak még inkább tetszett nekem, lassan kigomboltam az összes gombot az ingen, ami már nem szerettem annyira, több mint feleslegesnek tetszett.

Figyeltem Jody csókját, ahogy szétnyitottam rajta a ruhadarabot, de ugyanolyan heves volt, mint addig. Nem mertem lenézni, és megszakítani a csókot, a kezemmel kellett látnom. A melltartója meglepett. Csak finoman simítottam végig rajta, de egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenekkel eddig dolgom volt. Semmi csipke vagy selyem, egyszerű pamutból volt, az alakjából ítélve pedig inkább valami szoros kötésre emlékeztetett.

- Mi a fene ez rajtad? – csúszott ki a számon, és önkéntelenül is lenéztem.

Nem volt túlzottan szexi, de látszott, milyen idomokat rejtett, amit mindenképpen előnyként véstem fel. Többször is csalódtam már egy-egy trükkösebb, kipárnázott darab miatt.

- Sportmelltartó – felelte kissé kijózanodva, majd eltolt magától, hogy gyorsan összehúzza az inget. Elkaptam a kezeit.

- Tulajdonképpen tetszik – biztosítottam, majd újra megcsókoltam.

Megint hezitált, éreztem rajta, nem biztos benne, hogy az, amit csinálunk, tényleg jó-e, pedig a lehető legjobb volt. Gyengéden, hívogatóan csókoltam tovább, míg végül ugyanolyan hevességgel válaszolt, mint pár pillanattal korábban. A kezem lassan visszacsúszott a melltartóra. Puhatolózva simogattam a bőrét az anyag alatt és felett, de nem akartam ajtóstul rohanni a házba, és konkrétan a melltartó alá nyúlni. Életemben nem voltam ennyire úriember egyetlen lánnyal sem, ezért már alapból megérdemeltem volna, hogy lovaggá üssenek.

Mégis elég hamar változtattam a döntésemen, mert Jody ujjai a hajamba meg a mellkasomra siklottak, ami már több volt, mint amennyit tiszta fejjel elviselni képes vagyok. Más helyeken is akartam a kezét, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy mégis hol tartunk. Kissé elhúzódva kérdőn néztem a szemébe. Nem hittem, hogy szükség van szavakra, csak a pillantásából ítéltem meg a helyzetet. Sóhajtva nyomtam egy csókot az orrára, majd a homlokára is, aztán a nyakához hajoltam, és megcsókoltam a bőrét az odatapadt nedves hajával együtt. Az ujjaimat becsúsztattam a melltartó alá, végre igazából is megérintettem.

Imádtam az érzést, meg akartam mondani, hogy milyen hatással van rám mindez, de neki túl sok volt. Megdermedt az ölelésemben, így már erre az első jelre elhúzódtam, nem feszegetve tovább a határt.

- Ez nem helyes, Kyler – mondta nem túl meggyőzően.

- Sajnálom – vágtam rá. – Nem akartam idáig elmenni… mármint akartam, de nem akartam, ha… bocsánatot kérek – siettem kinyögni a szavakat, mielőtt az egészet elrontom.

Újra összefonta magán az inget.

- Nem akarom tovább csinálni ezt az egészet. Nincs értelme ennek a játszadozásnak, csak…

- Neked ez játszadozás? – kérdeztem végigsimítva az arcán. Nem tagadom, beismerésre próbáltam rávenni, hogy előállhassak azzal, amit már kiterveltem. – Mert én komolyan gondolom.

- Mit gondolsz komolyan? Nekem a csókolózás összeegyeztethetetlen a barátsággal, a projektségedről már ne is beszéljünk. Abba kell hagynunk, amíg…

- Mindketten tudjuk, hogy nem akarjuk abbahagyni – emlékeztettem. – Nem tettem semmi veled, amit nem akartál, ugye? Legalábbis korábban.

- Pont ez az! – felelte, bár fogalmam sem volt, hogy értette ezt. – Nem tetszik nekem ez a helyzet. A barátaink így is mind furán néznek ránk…

- Kit érdekel, mit gondolnak? – szóltam közbe. – Semmi közük nincs hozzánk. Nem akarom abbahagyni, inkább azt szeretném, ha…

-… és Emerynek sem tesz jót, ha azt látja, hogy így viselkedünk egymással.

Erre már csak dühös lettem.

- Emerynek ehhez semmi köze! Tizenöt éves, nem pedig kettő! – Ráadásul húgom még mindig abban a hitben van, hogy szerelmes vagyok Jodyba, én pedig mostanában már nem is tagadom ezt, mert tényleg nehéz lenne jó példát mutatni. Igaz, mindez nem számított, hiszen az új tervem rendbe hozott volna mindent. Feltéve, ha Hajpánt megengedi, hogy rátérjek.

- Vagyis pont abban a korban van, amikor a legkönnyebben megzavarodnak – ugrált a témán, ahogy az idegeimen is.

- Megtennéd, hogy egy pillanatra félreteszed Jody tanár nénit, és normálisan rám figyelsz? Mondanom kell valamit.

- Aminek az lesz a vége, hogy miért is éri meg nekem Kyler McNeil-Stone-nal csókolózni? – kérdezte.

- Nem, az lesz a vége, hogy mindketten elégedettek leszünk, és nyugodtan lehetünk együtt anélkül, hogy megszólnának – magyaráztam.

Egyből ki akartam bökni, de valahogy nem jött a nyelvemre. Nem azért, mert nem akartam, hanem, mert nem tudtam, hogy lenne ildomos előadni. Rá nem ronthatok, mintha csak egy kényelmi megoldást adnék elő, és ki sem jelenthetem, mintha már eldöntöttem volna, hogy ez lesz, mert attól még inkább a plafonra ugrana.

- Tehát, amire gondoltam, a barátságunk határának bizonyos kitágítása – fogalmaztam meg nem túl jól. – Szeretném, hogy barátok maradjunk, de még többet is szeretnék. Jó veled lenni, Jody, és te is kezdesz belém szeretni…

- Ezt meg honnan veszed? – nézett rám olyan tágra nyílt szemekkel, mintha nem ő maga ismerte volna el, hogy egy kicsit szerelmes belém. A francba is, tanúink vannak rá!

- Ne aggódj – simítottam végig a karján. – Nem érint kellemetlenül, sőt még örülök is neki, hogy ilyen erős érzéseid vannak, mert így…

Szerintem elhatározta, hogy tényleg nem hallgat végig, mert már megint közbeszólt.

- Ki mondta neked, hogy érzéseim vannak irántad? Ne legyél már nevetséges, természetesen nem vagyok szerelmes beléd, még inkább nem is kezdek szerelmes lenni, sőt a jövőben sem szerepel a terveim között.

Óvatosan rámosolyogtam.

- Figyelj, minden okés lesz. Nem kell visszakoznod, épp azt magyarázom, hogy…

- Figyelj te arra, amit én magyarázok! – Összefonva maga előtt a karjait felállt, és elindult kifelé a medencéből. – Nem vagyok szerelmes beléd, és nem akarom tovább csinálni! Fogadd el!

- Meghallgatnád, hogy mit akarok mondani? – szóltam utána bosszankodva. – Ne legyél már ilyen makacs!

- Akkor te ne legyél ilyen nagyképű és értetlen! – tocsogott a meztelen talpával a ruháihoz. – Mivel holnapután utazunk, holnap nem fogok ráérni, hogy átjöjjek a kertbe. Ne etesd túl a kancsókát! – azzal már ott is hagyott a vízben, mintha mi sem történt volna.

Ráadásul még el sem mondhattam, amit akartam. Ingerülten legyintettem. Majd megbeszéljük Oxfordba menet. Akkor legalább nem menekül majd.

Még hogy nem szerelmes. Kit áltat? Egész életemben olyan nők vettek körül, akik imádtak, meg tudtam állapítani, hogy szeret. Már csak azt kellett megértenie, hogy egyáltalán nem esik nehezemre elfogadni, sőt pontosan ezt is akarom. A legutolsó, amit akartam volna, hogy ne szeressen.

K~y~l~e~r

Emery és én épp a kertben nézelődtünk, amikor úgy éreztem, itt az ideje egy már-már megszokottá vált báty-húg beszélgetésnek, amilyenekre mostanában mindig sort kerítünk. Jómúltkor például Gerard került szóba, aki elég idegesítő egy alak, de Emery komolyan nagyon bírja, és bálványozza a lépteit, főleg amióta a fickó „hihetetlenül édesen” megkérdezte tőle, hogy érzi magát.

Véleményem szerint a mocsok pontosan tudta, hogy milyen hatással van Emeryre, ennek ellenére egy szót sem szóltam, amikor húgom az élet igazságtalanságáról panaszkodott, ami abban nyilvánult meg, hogy semmi biztos jelet nem kap szíve választottjától. Kezdtem megérteni, hogy Emery sokszor kissé értelmetlen viselkedése a súlyos félénkségére vezethető vissza.

- Szerinted hogyan derítsem ki, tetszem-e neki, hogy ne legyen ciki? – kérdezte komolyan. Azt is észrevettem, hogy mostanában mindenről kikéri a tanácsom, de ami még meglepőbb meg is fogadja őket. Épp ezért vigyáznom kellett, mit tanácsolok. Természetesen szó sem lehetett arról, hogy eltiltsam Gerardtól, inkább arra gondoltam, Emerynek önmagától kell kiábrándulnia.

- Talán meg kellene mondanod neki nyíltan – mondtam végül hosszas gondolkodás után.

Három lehetséges dolgot tudtam elképzelni, ami ennek a végkifejlete lehet. Egy: a fickó végre beadja a derekát, és az én szigorú felügyeletem mellett randizni viszi borzalmas ízlésű húgomat. Kettő: Gerard ellentmondva Jody „jófej srác” jellemzésének annyira meglepődik, hogy a kelleténél kissé durvábban küldi el Emeryt, aminek következtében legalább megtorolhatnám azt a sok gúnyos pillantást is. Összetört szívnek, betört orr lenne a vége. A harmadik és legvalószínűbbnek tartott dolog pedig, hogy szimplán elutasítja Emeryt, akinek így nem olyan mértékben törik össze a szíve, de elég szomorú lesz ahhoz, hogy hozzám jöjjön vigasztalódni, és eldöntse, egyelőre még nem szándékozik fiúzni.

- Micsoda? – kapott levegő után. – Ezt nem mondhatod komolyan!

- Pedig komolyan mondtam – bólogattam. – A srácok nem szeretik a sok mellébeszélést, sőt dögös is tud lenni, ha egy lány konkrétan kimondja, amit akar. Nincs mitől tartanod, hugi, a McNeil-Stone külső nálad is első osztályú. – Elkerekedett szemei láttán komolyan folytattam. – Klassz lány vagy, Emery! Mi a legrosszabb, ami történhet?

- Az, hogy kinevet – vágta rá komoran.

Átöleltem a vállát.

- Nem fog kinevetni. Miért nevetne?

- Hát… mert nem tart elég jónak. Vagy azt mondja, kislány vagyok még.

Nem szívesen, de emlékeztetnem kellett.

- Nem emlékszel, hogy bámult rád a múltkor? Láttam, hogy észrevetted, teljesen elpirultál. – A szavaim nyomán ez ismét megtörtént. – A srácok nem néznek úgy a csajokra, ha kislánynak találják őket. Épp ezért meg is ijedtem egy kicsit.

Elgondolkodott egy kicsit.

- Akkor szerinted csak úgy mondjam meg? Hogyan? – nézett rám érdeklődve, izgatottan.

- Mit szólsz ahhoz, hogy: tetszel nekem, elmehetnénk egy randira, ha ez kölcsönös – rögtönöztem. – Ez elég laza, és minden benne van, amit tudnia kell, nem igaz?

Emery úgy bámult, mint aki még sosem látott.

- Ha ezt megcsinálom…

- Akkor többet nem kell bizonytalankodnod. A legrosszabb esetben nemet mond, és akkor gyorsan megpróbálod elfelejteni. Ha pedig igent mond, akkor boldog leszel végre. Nem emiatt rágod a fülem hetek óta? – megborzoltam a haját, hogy lássa, csak viccelek.

- Még… gondolkodom rajta, jó?

- Jó, holnap úgyis Oxfordba megyünk Jodyval, majd holnapután még beszélünk róla. Kidolgozzuk a haditervet, mit szólsz?

- Rendben.

Örültem, hogy végre normálisan tudok beszélni a húgommal, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, amit Jody és a barátainknak álcázott bagázs elültetett a fülemben.

- Beszéljünk Jodyról és rólam, jó? Szeretném, ha elmondanád, mit gondolsz rólunk.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza.

- Tudod – vontam vállat. – Milyen hatással van a lelki fejlődésedre, hogy csókolózni látsz minket?

Elnevette magát, mintha ennél viccesebbet nem hallott volna.

- Kyler, évek óta különböző lányokkal látlak folyamatosan! Most kezdesz a lelki fejlődésemmel törődni?

Bűntudatosan pislogtam rá.

- Rossz példát mutattam neked?

- Hát… nem tagadom, nem voltál tisztességes sok lánnyal. – Átkarolta a derekam, és hozzám bújt. – De attól még szeretlek, tudtam, hogy csak az igazit keresed. Jody az, igaz?

Hiába, a húgom romantikához való hozzáállásához nem volt fogható. Megnyugtattam, hogy Jody az, de furcsamód úgy éreztem, igazat mondok. A legigazibb lány volt az életemben, mit kellett volna mondanom?

K~y~l~e~r

Drága szakácsnőnk óriási piknikkosarat nyomott a kezembe, megnyugtatva, hogy minden van benne, ami szem s szájnak ingere lehet, a „kis barátnőm” sem fog csalódni, így elhelyeztem a kosarat a Bentley hátsó ülésén pár egyéb holmival együtt, amik eleve megakadályozzák majd Hajpántot, hogy hátraüljön. Korán indultam, hogy beleférjünk a napba. Teletankoltam a kocsit, majd Jodyék házához indultam, hogy felvegyem őt is.

Egy teljes napom volt azon gondolkodni, hogy mit mondok majd neki, és végül úgy döntöttem, a saját tanácsomra fogok hallgatni, egyből kimondom, amire gondoltam.

Beszéltem Henryvel előző este, de Jodyról egy szót sem ejtettünk, igyekeztem elterelni a témát, mert nem akartam, hogy megint olyasmit mondjon róla, ami nem tetszene nekem.

Alig értem a Whitetaker házhoz, Jody már ki is lépett a házukból. Frissen, játékos léptekkel közeledett hátizsákkal a fél vállán. Nem tudtam elfojtani, vigyorogtam, ahogy automatikusan a hátsó ajtókhoz ment, majd fanyar arccal konstatálta, hogy oda nem tud beülni. Megkerülte az autót, és körülményesen beszállt.

- Szép jó reggelt, Hajpánt! – köszöntem vidáman, élcelődve.

Alig vártam, hogy elinduljunk, és egy alkalmas pillanatban felhozzam a témát, amit talán kerülni akar. Egyben biztos voltam, most nem fog menekülni, válaszolnia kell minden kérdésemre, és kész. Imádtam a hosszú autóutakat.

Ő is vidám volt, épp azt mesélte, mit hozott magával, amikor hirtelen alaposabban megnézett magának.  

- Miért nem tetszik nekem az a vigyor az arcodon?

Gyorsan eltűntettem, hiszen még nem értünk ki a városból. Szerettem volna akkor kezdeni, amikor már messze járunk.

- Nem tudom, miről beszélsz – néztem rá ártatlanul, mint maga Bambi.

- Ennek nem dőlök be! – csóválta a fejét.

- Hagyd, hogy összeszedjem a gondolataim – kértem, mire bólintott.

Így hát kivártam, amíg elég messze érünk, aztán mintha csak végigértem volna a gondolatokon, amikkel egy kicsivel sem jutottam előrébb, belekezdtem.

- Nekem komolyan nem célom, hogy a barátaid meg az enyémek is folyton rajtunk köszörüljék a nyelvüket. Csak a te nyelved érdekel… mármint csak az érdekel, hogy megmaradjon köztünk ez az… öhm, összhang. Mert az megvan, igaz? – sandítottam rá.

Sosem volt még gondom az ilyen szövegekkel, erre meg dadogok Jody előtt. Ez szép.

- Van egy bizonyos összhang – ismerte el, de nem mondott többet, arra várt, hogy folytassam.

- Tehát arra gondoltam, hogy neked meg nekem kellene… illetve szeretném, ha te meg én… ha mi… hivatalossá tennénk a dolgot a nyilvánosság előtt is.

Elkerekedett a szeme, mint két kistányér. Gyorsan visszafordultam az út felé, bár nem is láttam, merre megyünk.

- Hivatalossá? Úgy érted…

- Nem akarok többet a projekted meg csak a barátod lenni, mert ahogy mondtad is, az nem illik össze azzal, amit csinálunk… mármint a csókolózással, és a… öhm, vággyal. Szerintem hivatalosan is járnunk kellene randikkal, szabad csókolózással meg… mindennel, amit csak szeretnél még. Legyél a barátnőm, Hajpánt!

Nem ment túl jól, láttam a döbbenetet a szemeiben, és azt, hogy erősen töpreng, mit is mondjon a tisztességes ajánlatomra. Frusztráltan felsóhajtottam. Ha nemet mond, akkor is meg fogom győzni, míg véget nem ér az út!