22. fejezet

22. Cicc, cicc, maradj még!

Jody

Igaz, nem voltam elragadtatva, hogy eddig nagyjából hússzor megszegett fogadalmamat sajátkezűleg kellett megszegnem, de egyelőre nem láttam más megoldást, és mivel sürgetett az idő, cselekednem kellett. Miután Kyler kimondta, amit feltehetőleg már a medencénél ki akart, és nagyot sóhajtott, jelezve, neki ez mekkora terhet jelent, fogtam magam, és tömött hátizsákom után nyúltam. Szerencsére minden eshetőségre felkészültem. Kivettem a külső zsebből Estee híres édes tésztáját, és lerángatva róla a csomagolást, nagyot haraptam belőle. Tömény marcipán íze volt.

- Ez most mit jelent? – Kyler alig figyelt az útra, inkább rám meg a sütimre nézett. – Egy ilyen fontos kérdés megbeszélése közben elfeledkezhetnél a listádról!

Meg akartam kérdezni, mi a csudáról beszél, aztán rájöttem, hogy azt hiszi, még mindig az ötven kilón ügyködök. Tévedett, egy hete végre elértem az áhított súlyt, és már el is mentem bejelentkezni a véradóba. Persze ő erről mit sem tudott, mert épp Henryvel volt beszéde.

- Én soha nem feledkezem meg a listámról – mondtam neki. – Mint ahogy te sem arról, hogy ki vagy.

- Már hogy tudnék megfeledkezni róla, hogy ki vagyok? – értetlenkedett. Újabb falat után elmagyaráztam neki, hogy ha nem az járna folyton a fejében, hogy ő Kyler McNeil-Stone, akkor talán nem lenne olyan roppant nagyképű, mint amilyen. – Ezt most miért mondod?

- Mert ezzel az együttjárás dologgal is csak úgy vagy, mint a többivel, egyáltalán nem veszed komolyan. Elém dobod, mint játéklabdát a macskának, hogy újra rád figyeljek, és ne… mást csináljak – mondtam. Eredetileg úgy akartam befejezni, hogy „ne hagyjalak ott”, de ezt így mégse mondhattam ki.

- Igenis komolyan gondolom! – erősködött. Észrevettem, hogy újabban egyre többször akart felülkerekedni rajtam. Egyszer sikerült is, azóta nagyon vigyáztam arra, mit mondok vagy csinálok. Erősen megmarkolta a kormányt, aztán újra felém nézett. – Szándékosan rontod el ezt a szép napot?

- Elrontom? – kérdeztem vissza kíváncsian. Nocsak, nocsak.

- Igen! Miért nem bírsz szimplán igent mondani ahelyett, hogy elemezgetni kezdesz? Elég bántó, hogy komolytalannak tartod a szándékaidat.

- Ilyet nem mondtam. A szándékaid testi szinten meglehetősen komolyak, de hogy mi van a lelkeddel, azt nem tudom. Itt le kell fordulnunk! – mutattam jobbra a kezemben tartott sütivel. Csikorgó kerekekkel vette be a kanyart.

- Idefigyelj, Hajpánt, nemcsak az tetszik, hogy dögös vagy, téged is kedvellek, szóval ne is próbáld kihozni azt, hogy csak a testedért szeretlek!

Nagy nehezen lenyeltem az édes tészta maradékát. Igaz, hogy fura mondatba foglalta, de akkor is kimondta azt a szót, amit tőle nem vártam volna. Ezen kicsit megrendültem. Igaz, hogy a lelkiismeretem miatt minden este felsoroltam a hibáit és kielemeztem, még milyen rossz tulajdonságai lehettek, mindennek ellenére nagyszerűen megvoltam vele, amikor épp nem ostoba szívességeken vagy tapizáson törte a fejét. Bizonyos szempontból örültem, hogy már előre szembesültem hibáival, és nem egy komolyabb belezúgás után kellett felfedeznem őket. És hát, be kell vallani, senki se tökéletes.

Míg idáig jutottam az elmélkedésben, Kyler folyamatosan beszélt hozzám, és mivel nem reagáltam, jól felhúzta magát. Pár pillanattal azután, hogy ránéztem, lehúzódott az út szélére. Alig lassított a kocsi, egyik kezével máris elengedte a kormányt, és felém fordult.

- Hallod, amit mondok? Én nem… - kezdett bele egy indulatosabb monológba. Nem tudta folytatni, mert a sebességváltó mellé támaszkodtam egyik kezemmel. A másikkal ingjét akartam megmarkolni, de félrenyúltam, és véletlenül farmerjára tenyereltem. Korábban sose láttam farmerban, különös volt, hogy pont a városba ilyet vett. Megráztam a fejemet, és további totojázás helyett szájon csókoltam.

Biztos voltam benne, hogy a marcipán édeskés ízét megérezve azonnal arrébb fog húzódni, bizonyítandó, hogy csak csókolózási technikám, és nem én magam tetszem neki. Ebben annyira bíztam, hogy még közelebb húzódtam hozzá, megnehezítve elhátrálását. Ha hátra akarta volna kapni a fejét, beüti a Bentley ablakába, egyedül úgy menekülhetett volna a marcipános csóktól, ha megfog, és leemel magáról. Egyik kezével meg is fogta derekamat, de nemhogy hátrébb tett volna, még jobban magára húzott. Másik kezével állam alá nyúlt, megemelte, és tovább mélyítette a csókot.

Csak egy pillanatom maradt a döbbenetre, utána újfent magával ragadott az az eddig még sosem tapasztalt érzés, ami csókolózásainkat rendszerint kísérte. Ha a többiek tudták volna, milyen vele, már nem támadtak volna minket olyan buzgón. Mikor elváltak ajkaink, a kocsi nagy döccenéssel megállt. Nem akartam arrébb húzódni, még a melegben is jól esett félig neki dőlni. Ő szólalt meg először.

- Más a helyedben lelkesen igent mond vagy leüvölti a fejemet, te meg megcsókolsz marcipános szájjal. Csoda, hogy szeretlek?

Már megint kimondta. Ezúttal nem tagadhattam le, mennyire jól esik, ha ezt hallom tőle. Túl közel voltam rá, és túlságosan hosszú ideje néztem a szemébe, hogy ne vegye észre tekintetem megváltozását. De nem is ez volt a legdurvább, hanem az, hogy hirtelen már ő se úgy nézett rám, mint korábban. Lehunytam a szememet, és már mozdultam volna felé, mikor megcsörrent a mobilom.

- A fenébe – préseltem ki magamból, és kibontakozva öleléséből visszamásztam saját, elhagyott ülésemre. Kivettem zsebemből a mobilt.

- Ki a franc az? – kérdezte Kyler.

- Senki – mondtam neki, mert nem akartam, hogy megtudja, Gerard az. Már így is épp eléggé utálta. Beleszóltam a mobilba. – Na, mondd.

- Jody! – kiáltott bele Gerard lélekszakadva. – Kaptam egy szerelmes levelet!

- Hát ez isteni, az elsőt ebben a hónapban, meg vagyok hatva! – hadartam bele a mobilba, fél szemmel Kylert figyelve. Normálisan visszaült az ülésre, rendesen megállította a kocsit. Reméltem, ha elég hosszan beszélek, megunja a várakozást, és tovább indulunk.

- Emerytől jött – folytatta haverom, aki szerintem meg se hallotta közbevetésemet. – Azt írja benne, hogy tetszem neki, és hogy már a medencés bulija óta szeretne randizni velem. Mellékelt benne egy újabb kameraalkatrészt, azt írja, valami lencse, amit korábban elfelejtett megvenni.

Oó. Teljesen megfeledkeztem Kyler kishúgának Gerardhoz fűződő érzelmeiről. Beszéltem már vele erről röviden, mint aki mit se tud, mire gyorsan elárulta, hogy van valaki, aki még azzal is felkavarja, ha ránéz, de fél elé állni. Erre mondtam neki, hogy más módok is vannak, de semmi esetre sem szerelmes levélre gondoltam. Attól félnek a fiúk.

- Csak nem betojtál? – kérdeztem kíváncsian. Gerard mindig tudta, hogy melyik lányt mikor és mennyi időre akarja, és el tudott bánni azokkal a csajokkal, akik üldözni próbálták, de inkább kedvelte az érettebb lányokat, nála fiatalabbal még az életben nem kezdett. Azt mondta, ez nagyban ellenkezik a személyes etikai kódexével. – Félsz tőle? Vagy valaki mástól? – kérdeztem, és közben Kylerre néztem.

Türelmetlenül dobolt a műszerfalon. Megérintettem a vállát, mire keze megfagyott a levegőben, és egyből rám pillantott.

- Menjünk – suttogtam neki. Tanácstalanul nézett rám, aztán beindította a motort. Én meg félrefordulva, a telefont nagyjából eltakarva hallgattam tovább Gerardot.

- Ehhez semmi köze a lökött bátyjának! – morogta. – Ő úgyis rád van kiéhezve, mással nem törődik. Csak eddig mindig úgy gondoltam Emeryre, mint egy kedves kislányra, aki nem tud érvényesülni a bátyja mellett. A levélben olyanokat ír… várj csak, felolvasom.

Papírzörgést hallottam. Ez nem hiányzott.

- Nehogy elkezdd felolvasni! – szóltam rá hangosan, és még jobban elfordultam. – Gondolj bele, milyen lenne vele, aztán döntsd el, hogy érdekel-e vagy nem.

- Érdekel – vágta rá. – Tök jó teste van.

Azt hittem, menten sikító frászt kapok. Ezt azért nem várta volna tőle. Már bele akartam kiabálni a telefonba, mikor Gerard nevetésben tört ki.

- Behitted? Édes a bosszú, mi? Ezt azért kapod, mert nem figyelsz rám. – Vígan nevetgélt. – Jól van, hagylak, bármit is csinálsz. Majd beszélünk.

Miután letette, Kyler megkérdezte, ki volt az. Azt mondtam neki, hogy az egyik projektem szerelmes levelet kapott, és bepánikolt, de lerendeztem. Nevetve nyúlt a sebváltóért.

- És miért nem hagytad neki, hogy felolvassa a szerelmes levelet? Kihangosíthattad volna.

- Nincs benned szemernyi tapintat se – mormoltam, de elmosolyodtam. Ha tudná, kinek a szerelmes leveléről van szó, már nem mondana ilyeneket. Eltettem a süti papírját, és az utat kezdtem figyelni. Hirtelen ötletből Kyler felé kapta fejem.

- Tudod mit? Tartsunk egy próbanapot. Van elég időnk, azt csinálunk, amit akarunk, és itt senki se mondja majd azt, hogy „Hé, ez Kyler és Jody, mit művelnek?”

Óvatoskodva nézett rám, mint aki a lehető legtöbbet akarja kihozni a dologból. Hiába, csak üzletember vér folyt az ereiben.

- Úgy érted, hogy a barátnőm leszel egy napra?

- Úgy. Ha meg nem sikerül, visszatérünk a csókolózás előtti szintre.

- Vagy akár tovább csókolózgathatnánk is – javasolta. Mikor meglátta tekintetemet, gyorsan hozzátette. – De miért ne sikerülne?

J~o~d~y

Nem is volt olyan rossz Kylerrel kézen fogva mászkálni a hosszú, zsúfolt utcákon. Régóta hiányoltam a kézen fogva járást. Amikor Maxszal voltam együtt, ő alig akarta megfogni a kezemet nyílt színen, gyerekesnek tartotta – így jobb híján a kisfia kezét fogtam -, ellenben Kyler mindenhova a kezemnél fogva húzott. Be akart menni minden jobb helyre, és meg akart nézni minden kirakatot. Negyedóránként emlékeztettem, hogy a kollégium miatt jöttünk, de úgy tűnt, komolyan ki akarja használni a párként rendelkezésünkre álló egy napot, fél tucat randit betervezett estig.

- Ide is vissza kell majd jönnünk – mondta, miután elhagytunk egy virágüzletet. – Kár, hogy nem tudok neked virágot venni, elhervadna a nagy melegben, amíg megjárjuk a kollégiumot.

- Kimondtad a kulcsszót: kollégium. Nincs időnk még ide is bemenni. Kyler! – szóltam rá, de nem törődött vele, behúzott egy velünk egykorúaktól nyüzsgő étteremszerűségbe.

- Ezt is fel kell írnom.

Addig elengedte a kezemet, amíg felrajzolta a magával hurcolt apró térképre, hogy milyen helyeket kell felkeresnünk délután. Amíg ezzel volt elfoglalva, megnéztem a kínálatot. Mindenfélét hallottam az egyetemváros konyhájáról, kíváncsi voltam rá, mi igaz belőle. Tényleg sok olyan kaja volt, amit nálunk nem lehetett kapni. Dél is elmúlt, korogni kezdett a gyomrom. Az úton beszélgetés közben nem ettünk semmit, és Kyler kosarát nem hoztuk el, mert dögnehéz volt, és egyikünk se akarta cipelni. Kyler még kiszállásnál elkobozta tőlem a maradék édes tésztát, azon kívül meg semmi kaját nem hoztam magammal, mert azt mondta, nála úgyis lesz. Igaz, volt is, csak a kocsiban.

- Éhes vagy? – Észre se vettem, mikor állt mögém. Megint korogni kezdett a gyomrom, de megráztam fejemet, tényleg tovább kellett indulnunk.

- Menjünk, majd visszajövünk és eszünk valamit. – Most én fogtam meg kezét. Szorosan fogta meg kezemet, még mindig a kínálatot nézve. – Oda kell érnünk, Kyler! Ez most fontos.

Mikor erre se reagált, türelmemet vesztve engedtem el kezét, és körülnéztem.

- Maradj itt, én addig elrohanok a kollégiumhoz – ajánlottam. Tiltakozni kezdett volna, de mikor lábujjhegyre állva puszit nyomtam szájára, elhallgatott. – Légyszí. Megjárom, egy óra az egész, te addig akár szerezhetsz is valami kaját.

- Vissza fogsz találni? – kérdezte megenyhülve. Elnevettem magam, bólintottam, és már indultam is az ajtó felé, amin újabb adag diák ömlött be. Népszerű egy hely lehetett, tudtam, ha itt fogok tanulni, én is megszeretem majd.

Kyler nélkül könnyedén megtaláltam a kollégiumot. Nem tartozott a menő kollégiumok közé, mellőzött helyen volt az egyik gyümölcsösöktől tobzódó utcában. Maga az épület fenséges volt, gazdagon díszített, a végletekig tiszta és kényelmes. Egy készséges öregúr vezetett körbe, megmutogatta a fürdőt, a konyhát meg a tanulószobát és végül az egyik szobát is, aztán megkért, hogy válasszam ki a listáról, kivel szeretnék együtt lakni. Mivel a felsoroltak közül egy nevet sem ismertem, gondolkodva csavargattam kezemben a tollat. Láttam, hogy pár név már ki van húzva, gondolom ők korábban jöttek el megnézni a kolit. Nekitámaszkodtam a pultnak, úgy próbáltam dűlőre jutni az ismeretlen nevekkel. Hirtelen közeledő léptek zaját hallottam, egy visszafogott, egyszerűen kisminkelt, kontyos hajú lány jött oda hozzám.

- Szia! Neked is szobatársat kell választanod?

- Szia! Igen, kellene – ismertem be kényszeredetten, mert kicsit lehangolt, hogy abszolút nem ismerek senkit. – De egy név sem cseng ismerősen. Ó, ennek van másik oldala is?

Meg akartam fordítani a listát, de a lány gyorsabb volt, kikapta a kezemből, és ő maga nézte meg. Döbbenten meredtem rá, nem szoktam meg, hogy valaki kérés nélkül elvegyen tőlem valamit. A lány előszedte a saját űrlapját, egy hasonlót, mint amilyet én az utóbbi percekben kitöltögettem, szobatárs után kutatva.

- Én se ismerek senkit – mondta sebesen, miután épphogy csak végigpillantott a listán. Mintha előre tudta volna, hogy egy ismerőse se lesz. Micsoda felkészült leányzó. – Egy évet kihagytam, a volt osztálytársaim mind előttem jöttek egyetemre, de itt az ideje, hogy én is bekerüljek a felsőoktatásba. Mit szólnál ahhoz, ha közös szobát kérnénk?

- Végül is miért ne? – vontam meg a vállam, és rámosolyogtam. Semmit se tudtam róla, de lehetett volna rosszabb is. Ránézésre egyszerű, kedves lánynak tűnt. Elvette az űrlapomat, és a nevemet megnézve ráfirkantotta a sajátjára, majd az enyémre az övét. Az, hogy önálló volt, még jobban felvidított, így az egyetemen jóban is lehettünk, de nem is túloztuk el a ragaszkodást. Már a látványa is felvidított, és észrevettem, hogy ő is megkönnyebbül, amiért egy hozzám hasonló lánnyal futott össze. Rendszeretően összehajtogatta az űrlapokat, és a listát eléjük tűzve fordult hozzám.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Jody. Tina vagyok.

- Örvendek, Tina. Találkozunk az új félévben.

Odaadtuk az öregúrnak az iratokat, majd együtt mentünk a kollégium előtti utcarészig, ahol feltett egy napszemüveget, és integetve távozott. Kylerhez visszatalálni nehezebb volt, mint gondoltam, kétszer is majdnem rossz helyen fordultam le. Végül csak megleltem az éttermet, ahova betértünk. Mikor beléptem, először azt hittem, rossz helyen járok, sehol se láttam őt. Elő akartam venni mobilomat, hogy felhívjam, és már épp tárcsáztam volna, amikor egyszer csak megláttam egy csapat velünk egykorú társaságában.

Az egyik srác épp magyarázott neki valamit, egy vörös hajú lány pedig próbálta felhívni magára a figyelmét úgy, hogy rángatni kezdte a karját. Kyler otthon rég elkapta volna a kezét, és átnézett volna rajtuk, de ezek a fiatalok itt valahogy érdekelték. Halkan léptem közelebb hozzájuk, kíváncsi voltam, ugyan miről beszélhetnek. A lány elég hangosan beszélt ahhoz, hogy kivehessem szavait. Nyilvánvalóan Kylernek intézte mondókáját.

- Hülye, te belezúgtál – mondta, aztán megbökte Kylert a könyökével.

- Tévesen ítélitek meg a helyzetet, de csak azért, mert pár fontos információról nincsen tudomásotok – szólalt meg szokott fensőbbségével Kyler. Szám elé kaptam kezem, nehogy elnevessem magam. Csak nem? – Összetévesztitek a vonzalmat a szerelemmel.

- Mi ugyan nem, kispajtás – javította ki az egyik nagyobb fiú. – Hidd el, tisztában vagyunk vele, hogy mi fán terem a pusztán erotikus érdeklődésen alapuló szerelmi kapcsolat. Van még mit tanulnod, nagy szerencséd, hogy hozzánk kerültél. Esetleg be tudunk majd szervezni az egyik diákegyesületbe.

- Kyler – szóltam oda neki halkan. Úgy döntöttem, épp eleget hallottam. Mikor észrevett, rögtön felállt, kirántotta karját a vörös hajú csaj szorításából (aki most meg ütögetni kezdte, hogy figyeljen oda jobban), és egyenesen odajött hozzám.

- Találtam egy fura diákszövetséget. Van belőlük egy sereg. Kappa, gamma, delta, béta, phi, téta meg mindenféle, amit csak akarunk. Ennek még utána kell járnunk. Na, és neked sikerült elintézned a kollégiumot?

- Igen, találkoztam is egy aranyos csajjal, ő lesz a szobatársam. Akarsz az új barátaiddal enni? – kérdeztem visszafojtva a nevetést. A vigyor azért jól látható volt az arcomon.

Kylert nyilván meglepte, hogy az itteni diákok nem fogadják el olyan természetétől fogva felsőbbrendű embernek, mint gimnazista társaink, de én örültem neki. Amíg lehetett, azt akartam, hogy vezetéknevének tudta nélkül randalírozhasson az egyetem. Hagy csapjanak neki oda párat, nem árt az.

- Nem a barátaim – mondta, de azért odaintett nekik, miközben a szomszédos asztalhoz húzott. – Különben meg csak az egyetemi életről beszéltünk. Érted.

- Értem – ültem le. Kis hazudós.

Vidáman vettem kezembe a menüt, már tudtam is, mit akarok rendelni. Most, hogy Kyler új szituációba került, és nem tudott belehelyezkedni az isteni származású Kyler McNeil-Stone szerepkörbe, igazán kellemes társaság volt. Jó volt vele együtt ebédelni. A nagy kajálás közben olyan dolgokról beszélgettünk, minthogy melyik a kedvenc gyümölcse és hogy mi volt a legrosszabb szülinapi ajándéka – ez a téma már korábban is érdekelt, most kellő alapossággal kibontásra került -, és érdekes módon a környezetünkben lévőket nem lepte meg, hogy együtt vagyunk. Pedig ennél nyilvánvalóbban nem is lehettünk volna egy pár.

- Még van időnk – húzta közelebb székét az asztalhoz, hogy jobban hozzásimulhasson lába a lábamhoz. – Mit akarsz csinálni? Benézünk abba a vicces boltba, amit láttunk idefelé?

- Most, hogy mondod, már régen le akarom vágatni a hajam – tűnődtem el. – Itt meg tudnám csináltatni, semmi időbe nem telne. Mit szólsz? – kértem ki a véleményét udvariasan. Egy kicsit tényleg érdekelt válasza amellett, hogy száz százalékra tudtam, le akarom vágatni hajamat. A lista erre vonatkozó pontjának még váratnia kellett magára.

- Ragyogó ötlet, így még jobban hozzá tudok majd férni a nyakadhoz – vigyorgott.

- Ssssssh. Határok.

- Milyen határokról beszélsz? Itt nincs semmi és senki, aki miatt aggódnunk kéne. Gyere, keressünk egy fodrászatot. – Felállt, odament a pénztárhoz, és rendezte a számlát. Arra gondoltam, majd a kocsiban megadom neki a saját részemet, ezért csak megköszöntem neki. Elégedetten sétáltunk ki az utcára. – De ne nagyon vágasd le.

- Ha egy centit vágnak le belőle, az nem nagyon éri meg – nevettem el magam. – Legalább öt centinek le kell mennie.

- Túl sok – ellenkezett. Komolytalan civódásunk közben is haladni kezdtünk az úton, megfogtuk egymás kezét, és lóbálni kezdtük, mintha egy gyereket hintáztatnánk. Gyönyörű idő volt, szél hordta az utcákon a virágillatot. Nagyon tetszett itt.

- Tudtad, hogy itt tanult Dorothy Sayers is? – néztem fel Kylerre.

Azt hiszem, nem nagyon vágta, hogy ki az, de rögtön példálózni kezdett, hogy Milne, T. S. Eliot, Lewis, Oscar Wilde, Hugh Grant és Kate Beckinsale is oxfordi hallgató volt, és nézzük csak meg, hova jutottak. Azon kissé összevitáztunk, hogy Hugh Laurie is ide járt-e vagy Cambridge-be, még a járókelők véleményét is kikértük. A többség szerint itt lakott, de nem itt tanult, tehát elbuktam a dolgot. Kyler nevetve ölelte át vállamat, én meg igyekeztem nem túl mámorosnak látszani. Ilyen fantasztikusan jó városnézésen sem voltam még.

Megnéztük a Temzét, és aztán találtunk egy fodrászatot, ahova be tudtam ülni. Miközben vágta a hajamat, a fodrászcsaj folyamatosan flörtölt Kylerrel, amin jót derültem. Észrevettem, ha vele vagyok, vagy nevetek, vagy bosszankodom.

Gyorsan eltelt a délután, a hajvágás után – ami egyébként nem volt olyan brutálisan drága, mint amilyenre számítottam – már csak egy kis sétára maradt idő. Egy jókora szökőkút körül sétáltunk.

- Mi az? – kérdeztem rá Kylernél, aki már egy ideje hallgatott.

- Csak arra gondoltam, hogy nem hittem volna, milyen jó lehet itt. Eddig, amikor feljöttem, mindig ismerőshöz mentem, aki arról dumált, hogy ez olyan, mint a gimi, nagyban. De nem hinném, hogy olyan lenne.

- Valószínűleg olyan, amilyenné tenni akarod. Persze itt is kell alkalmazkodni. – Amíg sétáltunk, belemártottam a kezem a vízbe. Különös volt egy teljesen új városban lenni, ahol még az emberek is másak voltak. Nem törődtek úgy velünk, mint otthon, és fogalmuk sem volt, kik vagyunk. Sajnáltam is, meg nem is. Kikaptam kezem a hideg vízből, és Kyler felé fordultam. – Ne dobjunk bele egy érmét? Hátha ez egy valódi kívánságkút.

Mosolyából ítélve tetszhetett neki az ötlet. Mielőtt elővehette volna pénztárcáját, zsebembe nyúltam, és kivettem némi aprót. A szökőkút pereme mellett álltunk. Nem hinném, hogy bárkit zavart volna, ha pénzt dobunk a vízbe, az se hatotta meg őket, hogy egy nagydarab pasas ivott belőle.

- Jó, de ne mondd el, mit kívánsz – javasolta, majd elvett egy érmét.

Míg én lendületesen bedobtam az enyémet a szökőkútba, ő a víz fölé tartotta, és úgy engedte el. Nézte, hogyan süllyed le az aljára. Mellé léptem, és a szökőkút peremét megfogva néztem le a víz legaljára. Nem lehetett lelátni, de azért erősen figyeltem, hátha az érmék csillogását észreveszem.

- Te látod őket? – hajoltam közel a vízhez.

- Igen, nézd csak, ott! – mutatott bal oldalra. Arra néztem, de nem láttam semmit.

Mikor felnéztem Kylerre, észrevettem, hogy végig engem nézett, és csak vaktában mutogatott a szökőkútra. Mintha mi sem volna természetesebb, végigsimított az arcomon, aztán, mikor meglátta, hogyan nézek rá, kézen fogott, és elhúzott a szökőkúttól. Képtelen voltam összeegyeztetni korábbi beképzelt szövegelését mostani gyengédségével. Az lett volna megjátszás, vagy most akar úgy manipulálni, hogy a barátnője legyen? De miért akarná, hogy járni kezdjünk, mikor elmondása szerint az én erős érzelmeim a döntők ebben a kérdésben?

Amikor továbbindultunk, egy szóval se kérdezte, mit kértem a szökőkúttól, ami viszont csak azt jelenthette, hogy a sajátjával volt elfoglalva, ami ezek szerint érdemes lett volna a figyelmemre, de már csak azért se kérdeztem rá.

Kétszer is megálltunk enni, egyszer meg azért, mert elfelejtett nekem virágot venni, és bosszús volt miatta, de nem talált este nyolckor nyitva virágost. Jól éreztük magunkat, Kyler nem hozakodott megint elő azzal, hogy szerelmes lennék bele, se más ökörséggel. Amikor beértünk a városba, visszatért a szokásos feszült légkör, a most mi legyen-hangulat. Elgondolkozva néztem ki az ablakon, tudtam, hogy már csak percek kérdése, és újra felhozza, akarok-e a barátnője lenni. Ez a mai nap fura volt, szörnyen felszabadult, és mégis, hiába mondta Kyler, hogy nincsenek korlátok, sokkal inkább voltak, mint korábban. Érdekes, hogy a próbanapunkon kézfogáson és a szájra puszin kívül semmi se történt, még csak meg se csókoltuk egymást. Mintha fordítva működtünk volna.

Azon gondolkoztam, hogyan mondjak nemet. Semmi kedvem nem volt hozzá, én magam is elkomorultam a gondolatra. A végén már azt se értettem, egyáltalán miért kellene nemet mondanom neki, a környezetünkben lévők olyan csekély vonzalmak alapján fogadtak egymásnak örök hűséget, hogy nekünk már az első csóknál jó alapunk volt egy komoly tini kapcsolathoz. Én szerettem vele lenni, ő is velem, a barátságon egyértelműen túl voltunk. Hova tovább?

Idegesen tördeltem kezemet. Nem hiszem, hogy észrevette, mivel késő estére hűvösödni kezdett, és nem akartam, hogy fűteni kezdjen a kocsiban, ölembe terítettem almazöld könnyű kardigánomat, és az alá dugtam kezeimet. Sötét táj terült el körülöttünk, a fények messzebb cikáztak autók formájában. Kicsit elszámítottuk magunkat, este tizenegyre értünk vissza.

Már a házunkhoz közel jártunk, mikor megszólalt.

- Mit mondasz?

- Mire? – kerülgettem a forró kását. Mielőtt felcsattanhatott volna, hogy nagyon is jól tudom, mire gondol, kikaptam kardigánom alól kezeimet. – Oké, hagy gondolkozzak.

Azt hittem, elvicceli majd a dolgot, mondjuk, azt találja ki, ha járok vele, akkor visszaadja a marcipános sütit, de nem mondott semmi ilyesmit (és a sütit se adta vissza). Mindent vagy semmit helyzet állt elő. Míg le nem parkolt, rá se néztem. Mikor megállt házunknál, vettem hátizsákomat, nyomtam arcára egy puszit, és kiszálltam.

Meg se álltam a kerítésig. Átugrottam Nate üres tejfölös dobozokból épített teknősvárát, majd egy pillanatra visszanéztem. Kyler kocsija még mindig ott állt, de mivel sötét volt, ezért csak sejthettem, hogy engem néz. Az is szóba jött, hogy maga elé mered a semmibe – bár ez nem volt túlzottan jellemző rá. Húzogatni kezdtem hátizsákom szíját, majd hátraarcot vágtam, és az ajtóhoz szaladtam. Onnan néztem megint vissza. Még mindig ott volt, és semmiféle távozási szándékot nem mutatott, még a motort sem indította be. Majdnem megfordultam, hogy kinyissam az ajtót, és átlépjem a küszöböt, mégsem vitt rá a lélek. A francba a példamutatással meg a lelkiismerettel! Hosszan kifújtam a levegőt, aztán jó hangosan odakiáltottam neki.

- Tudod, mit? Benne vagyok!

Mikor beértem a házba, egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy elment az eszem, de aztán a földre dobtam hátizsákomat, és széles vigyorral az arcomon mentem be anyáékhoz elmesélni, mi volt a kolival.

J~o~d~y

A paplant fejem alá gyűrve oldalamra fordultam, és igyekeztem elfelejteni az álmot, ami félig még ott lebegett szemem előtt. Arrébb rúgtam az ágyam végében lévő párnákat, hogy ki tudjak nyújtózkodni, aztán egy jóleső ásítás után visszasüppedtem kellemes félálomba. Alig telt el pár másodperc, eszembe jutott, hogy elfelejtettem tegnap odaadni Kylernek az ebéd felének megfelelő összeget. A mobilom után nyúltam, hogy felhívjam, de el se értem, már csörögni kezdett.

Kábultan nyúltam fel, azt se tudtam, hány óra van. Már felkelt a nap, de nyáron mindig korán szokott, így ez se lehetett támpont. Kíváncsi voltam, ki kereshet. Reggel kilenc előtt a projektjeim csak vészhelyzetben hívtak, a barátaim meg sose, mindenki mélyen aludt. Nem tudtam kivenni mobilom kijelzőjén sem az időt, sem a hívót, így egyszerűen a zöld gombot megnyomva belehallóztam.

- Írt nekem, Jody! Nekem! – visított bele Olive a telefonba.

- Jaj, ne – motyogtam, újabb ásítás indult el felfelé. – Mi van?

- Te még nem is tudod? Én is Missytől tudtam meg. Rohanj az e-mailekhez!

Mielőtt megkérdezhettem volna, minek, már le is tette. Üres arccal néztem mobilomra, és kinyomtam a hívást. Visszatettem a mobilt a helyére, majd álmosan visszakucorodtam aludni, de alig bóbiskoltam el, megint megszólalt mobilom.

- Mi az? – kérdeztem jóval feszültebben. Miért nem bírják békén hagyni az embert? Most Gerard keresett, felháborodottan mesélte, mekkora sérelem érte. Nem értettem. – Hogy mi?

- Azt írta rólam, hogy szemétkedni szoktam a csajokkal, pedig ez nem is igaz! – háborgott. – Tudod, milyen rossz érzés volt arra ébredni, hogy a dilis húgom ilyeneket mond nekem? Ülj a gép elé, és írj egy kör e-mailt, amiben leírod, hogy az egész egy nagy hülyeség!

Erre már felültem. Még mindig nem tudtam, miről beszél, de annyi eljutott tudatomig, hogy egy kör e-mailről volt szó. Azokkal még a szerelmes levélnél is jobban vigyázni kellett, mert ha egyszer eljutott az egész tini népességhez egy hír, az többet ki nem törlődött, el nem évült. Alvás közben felgyűrődött pizsama felsőmet lerángatva ültem laptopom elé. Lelöktem a kaktuszomat és felborítottam a lámpámat, amíg sikerült beindítanom a laptopot, ráadásul jó lassan töltött be. Amíg vártam, rákérdeztem Gerardnál, mi ez az egész.

- Még kérded? – kérdezte, hangjából éreztem, hogy rám is meg van sértődve. – Ne tegyél már úgy, mint aki nem tudja, már minden ébren lévő tizenéves erről beszél. Az előbb a szomszéd lány is átjött, hogy mit tudok róla, pedig ő még a beköltözésük napján se volt hajlandó átnézni. Ki hitte volna, hogy még a meztelen szökőkutas fürdőzés nélkül is teljesen rátok kattannak?

- Jaj, ne – mondtam ma már másodízben.

Legrosszabb álmom kezdett valóra válni. Valaki látott minket kézen fogva mászkálni, és körbeküldte mindenkinek? Lázas igyekezettel léptem be e-maileim közé. Végigfutottam rajta, de csak egy sürgőst láttam, ami Kylertől jött. Aztán, ha késve is, rájöttem, mi az ábra. Nem egy kukkoló kapott le minket, hanem maga Kyler teregette ki a nagy hírt. Már megint nem bírta ki az éjszakát balhé nélkül.

Köszönés nélkül nyomtam ki mobilomat, letettem a laptop elé, és rákattintottam a szóban forgó e-mailre. Jó hosszú volt. Közben mobilom újra csörögni kezdett, most az egyik projekt hívott. Lenémítottam, hogy ne verje fel az egész házat, aztán elolvastam a kör e-mail elejét.

Tisztelt Akárki!

Fontos hírt kell bejelentenem becses személyemmel és Jody Whitetakerrel kapcsolatban. Mindenki gondosan olvassa el, miről van szó, és csak azután írjon rimánkodó e-maileket, hogy feldolgozta és barátaival alaposan kielemezte a hírt. Elöljáróban csak annyit, hogy: Henry, hidd el, Jody remek lány. Tényleg. Melody, győzd meg erről Henryt! Olive, végig igazad volt. Gerard, ne szemétkedj a lányokkal!

Most lássuk a lényeget…

Kinyomtam a hívást, mert idegesített, hogy mobilom az asztal szélén táncol tőle. Alig fél percre rá újabb hívás érkezett, és amikor kinyomtam, még egy. A nyomorult hívásoktól el se tudtam olvasni, Kyler milyen bejelentést hozott össze. De így is tudtam, mi áll benne: képes volt interneten keresztül nyilvánosságra hozni, hogy járunk!

Fel akartam hívni, de ahányszor kinyomtam egy bejövő hívást, mindig jött helyette új. Elegem lett a telefoncsörgésből, elhatároztam, hogy személyesen megyek el hozzá.