25. fejezet

25.      Minden lány álma?

Kyler

Egy biztos: nincs még egy olyan lány, aki szeret ragadni a mocsoktól. Mindketten egy-egy sámlin üldögéltünk a konyhában, miközben vártuk, hogy a drága szakácsnőnk úgy döntsön, elég ideig volt a sebeinken az a massza, ami Jodyt úgy feldobta. Komolyan, olyan arcot vágott, mint aki épp élete fénypontját éli át abban az édeskés szagú ragacsban.

- Ez csak tojásfehérje és méz – nevetgélt, mintha nem tudna viccesebbet elképzelni a lábát borító trutymónál. – Még ehető is, semmi gusztustalan nincs benne.

- Ha te mondod – csóváltam meg a fejem kissé undorodva.

Ezt a hajnalt csak Jody jelenléte tette egy kicsit jobbá, még annak ellenére is, hogy felébresztett, tüskés bokorba másztunk, aztán szemtanúja voltam Emery és Gerard csókjának.

A húgom odakint volt azzal a ficsúrral, én pedig ott voltam, a lehető legharcképtelenebb állapotban. Ha esetleg meghallanám a sikítását, azon mézesen kellene a segítségére rohannom? Odalenne a tekintélyem, legalábbis az a kis darabka, ami még maradt belőle.

Nemcsak a tekintélyem volt oda, súlyos bűntudat is emésztett Jody miatt, aki olyan gyanútlannak tűnt mellettem, pedig a kapcsolatunkkal játszottam – vagyis igyekeztem nem játszani. Nem is értettem, hogy nem veszi észre, hogy titkolózom, vagy ha észre is veszi, miért nem ordít rám, hogy ne tegyem. Annyira fáradt voltam, hogy ha rám ordít, mindent bevallok.  

- Még nem is mondtad, miért nem aludtál jól az éjjel – néztem rá hirtelen.

A szemeiben a saját fáradságom tükröződött vissza, ugyanis én sem hunytam le a szemem az idegesség miatt. Eric miatt volt megint. Hallottam, ahogy Emery róla beszél az egyik barátnőjével – nem, mintha hallgatóztam volna, csak épp a szobájának ajtaja előtt haladtam el, és ha már meghallottam a mocsokláda nevét, megálltam –, az pedig minden valamirevaló bátyot álmatlanságba taszított volna.

Emery arról mesélt, hogy Eric annyira kedves, hogy minden lány álma is lehetne, és bár nem Gerard – szerencsére, Emery azért még nem zúgott bele Ericbe, még a másik van előrébb a szívében – a telefonálgatásaikból még bármi lehet. Ericnek volt képe azt mondani a húgomnak, hogy legyenek barátok, a buta kis csitri pedig be is dőlt ennek a szövegnek, továbbra is édespofának tartja az a rohadékot, aki így százszázalékosan bebiztosította magát. Ha elbukom a fogadást, csak egyetlen hívásába kerül, és Emery a lábai előtt fog heverni.

Ezért kellett nyernem, de ha megcsinálom, akkor meg elvesztem Jodyt, hiszen mégsem jöhetek majd azzal, hogy csak egy fogadás miatt feküdtem le egy másik csajjal. Akármennyire is fura, ezt nem értené meg.

Habár egész éjjel még csak gondolni sem akartam a fogadásra vagy Tina Alinára, akinek most már a zenéjétől is rosszul voltam, nem jött álom a szememre, amikor pedig mégis, Jody rám telefonált. Nem volt valami szuper éjszaka, de felülemelkedve az önsajnálatomon, rájöttem, hogy ezek szerint ő sem aludhatott jól, legalábbis ezt mutatta, hogy hajnali négykor hívott fel.  

- Van ez a kollégiumi dolog – komorult el egy kicsit Jody. – Teljesen elkeverték az űrlapomat, és az égvilágon senki nem tudja megmondani, mi lesz most. Ha nem lesz szállásom, akkor mégis honnan járok be az órákra? Anyáéknak nem is mertem még mondani, nem akartam, hogy ők is idegeskedjenek…

- Lakhatsz velem – ajánlottam, mire meglepetten elhallgatott. Szinte láttam, ahogy forognak a kerekek az agyában, ezért elvigyorodva folytattam. – Tudom, nem egészen tetszene neked, hiszen kollégiumban akarsz lakni blabla… – kicsit felhúzta az orrát. – De ha minden kötél szakad, lakhatsz nálam, amíg nem találsz szobát vagy valami. Az ajtóm mindig nyitva áll majd neked, ezért nem érdemes álmatlanul forgolódnod az ágyban. Még velem is jobb lenne lakni, mintha nem laknál sehol, nem? Ne aggódj, jó?

- Jó – mondta végül.

- Különben is, tudom, hogy ez a legnagyobb álmod. Lehet, hogy még azt is kívánod, hogy ne legyen helyed, hogy velem lakhass – ugrattam.

- Igen, valószínű – nevetett.

Egymásra néztünk, és mintha megfagyott volna az idő. Kezdtem hozzászokni, hogy csinálunk ilyeneket. Egyszerűen csak megragadta a figyelmem, ahogyan a száját tartja, belélegeztem a méz édes, szinte bódító illatát, és arra gondoltam, milyen volt, amikor alig pár perccel ezelőtt azt mondta, hogy szeret. Hogy milyen érzés volt elhinni.  

- Le akarsz velem feküdni? – kérdeztem, mire pislantott egyet, de más jelét nem adta annak, hogy felkavarná a téma. Nem bántam, mert mindenképp meg akartam vele beszélni.

- Most? Köszönöm, nem.

- Úgy értettem, valaha is – pontosítottam. – Valamikor a jövőben tervezzük, igaz? – Már, ha megéljük. Ahogy a dolgok álltak, nem igazán hittem benne, épp ezért kellett a lehető legtöbbet kihoznom a helyzetből.

- Nyilván, ha a kapcsolatunk olyan szintre lép…

- Én még nem tervezem – szögeztem le gyorsan. – Tényleg gondolok rá, ezt nem tagadom, de nem fogok nyomulni. Nem akarom, hogy disznónak gondolj, akit csak a szex érdekel.

A legkevésbé sem akartam, hogy ezt mondja majd utólag, épp ezért lehetetlennek is tartottam, hogy továbblépjek vele, amíg nem záródik le ez az egész fogadás ügy. A logika azt sugallta, használjak ki mindent, amíg még lehet, de valami más bennem – becsület? Az úriember? Egy lányosabb én? – kitartott amellett, hogy csókolózásnál több nem történhet addig. Ha valamilyen csoda folytán túléli a kapcsolatunk a koncertet, majd akkor tervezek többet is, addig pedig Jody megmaradhat abban a hitben, hogy tényleg nem próbálkoznék be nála a közeljövőben.

Nagyjából már értettem a kapcsolatok mikéntjét, de azt továbbra sem voltam képes felfogni, miért kell ennyit várni a szexszel. Elvégre az tök természetesen lenne, főleg kettőnk között az elhangzott vallomások után. Egyszerűen nem értettem, miért görcsölnek a lányok annyira a szeretkezéstől. Persze Hajpántnak erről sem kellett tudnia.

- Nem gondollak disznónak, Kyler, inkább csak… egy olyan srácnak, aki azt hiszi, mindent megkaphat, amit csak akar.

- Miért, szerinted mit nem kaphatok meg? – kérdeztem komolytalanul, felé hajolva, hogy megcsókoljam, mire a kezével megérintette az arcomat.

Pechemre az a keze volt, amin egy nagy adag mézes kence volt, persze most mind az arcomra tapadt.

- Hoppá! – nevetett Jody, és próbálta visszakenni az arcomról a tenyerére, de csak azt érte el, hogy egyre nagyobb területet kent össze.

- Hagyd már abba, te lány! – kaptam el a csuklóját, a számon keresztül lélegezve, mert nem akartam felszippantani az orromba a ragacsot. – Most nézd meg, mit csin… – gyorsan becsuktam a számat, mert ráfolyt az egész.

Elengedtem Hajpánt kezét, és megpróbáltam letörölni az ajkaimról, de csupán szétkenődött az ujjaimon, és még inkább elterült a számon. Miközben szétnéztem valami után, amivel letörölhetném, Jody megállíthatatlanul kacagott rajtam.

Kicsit dühített, hogy kinevet, ezért bosszúból megragadtam a vállát és nem törődve vele mennyire kenem össze, a hajába túrtam a kezemmel (persze, hogy a mézessel), majd hirtelen mozdulattal az arcának dörgöltem a sajátomat, összetapasztva magunkat a ragaccsal. Pár pillanat múlva, már nem igazán számított, hogy hol ragadunk, egymáson fetrengve nyúlkáltunk a másikhoz egyre nagyobb szutykot csinálva és őrült módon nevettünk, mint két gyerek. Amikor az anyám megjelent a konyhában, épp ezen kapott rajta minket. Nem tehettem róla, olyan szörnyülködő arcot vágott, hogy őt is kiröhögtem.

K~y~l~e~r

Miután megfürödtünk Jodyval – természetesen külön-külön, elárulom, rohadt nehéz volt kimosni a hajamból a trutymót, és ahogy elnéztem az órát, amíg bent volt, neki sem volt könnyebb –, és kölcsönöztem néhány ruhát Mindegy-melyik-ingedet-adod kisasszonynak levonultunk a reggelire, amit a fenséges Lady Elinor McNeil kieszközölt. Szegény Hajpánt képtelen volt nemet mondani, miután sajnálkozva lemondta az estére tervezett vacsorát, amit anyám csak királynői biccentéssel vett tudomásul, majd rögtön felajánlotta a reggelit, ha már Jody úgyis méltóztatott nálunk tölteni az éjszakát.

Bár közöltem vele, hogy Jody nem volt egész éjjel nálunk, csak amolyan: jól van, fiam, ismerlek én pillantást vetett rám, így ráhagytam az egészet.

- Gratulálnom kellene az esküvőhöz? – kérdeztem, megállva az ebédlő ajtaja előtt, hogy felkészülhessünk a belépésre. – Nem látszik rajtad, hogy kicsattannál az örömtől.

- Estee-t kellene látnod, majd neki gratulálj. De nekem… nem mondom, hogy nem örülök.

- Csak nem bírod a vőlegényt – tippeltem. Jody elgondolkozva nézett rám.

- Nem erről van szó, elvégre Estee megy hozzá Scotthoz nem én, csak kicsit hirtelen jött. Furcsa lesz Estee nélkül, mert ha férjhez megy, már nem tölt majd annyi időt nálunk.

- Ez természetes, nem? – kérdeztem végül. – Nekem is hiányozna Emery, bár most már nem vagyok benne biztos, hogy előbb megnősül, mint én – néztem komolyan Jodyra, majd elmosolyodtam, hogy lássa, csak viccelek. – Még megszökhetsz – suttogtam összeesküvőn a kijárat felé bökve. – Odakint garantálom, hogy senki nem zaklat semmilyen házassággal kapcsolatos dologgal, de idebent – lemondóan csóváltam meg a fejem.

- Csábító, de essünk túl rajta – döntött Jody, így bementünk.

Rögtön láttam, hogy anyám elrendelte, az ünnepi reggeliző készlettel terítsenek, ráadásul a szokásosnál háromszor több kaját hozatott. Emery szerelemittasan sóhajtozott, és fülig ért a szája Jody láttán, a szüleink viszont mindketten kényszeredett mosollyal szemlélték, mert még a szokottnál is furábban festett a ruháimban. Engem nem zavart, de tudtam, ők egy életre megjegyzik.  

- Ülj csak le, Jody drágám! – invitálta anyám. – Nagyon szeretnénk többet tudni a közelgő esküvőről.

- Esküvő? – kapta fel a fejét a családfő, gyanakodva nézve rám, majd Jodyra.

Nehéz volt kihagynom a lehetőséget, hogy beugrassam a feleségül veszem ezt a lányt itt ni, poénnal de megálltam a dolgot, és helyette udvariasan feleltem.

- Jody nővére és a vőlegénye házasodnak össze.

- És kicsoda a fiú? – kérdezte anyám, és bár diszkréten akarta megtudakolni, ki fia-borja, eléggé nyilvánvaló volt, mit akar tudni. 

Míg Jody mesélt Scottról, Estee vőlegényéről, akinek a szüleihez hivatalosak ma ünnepelni, addig én megvajaztam pár pirítóst kettőnknek. Külön élvezetet jelentett figyelni, ahogy a szüleim pillantása rosszallóan siklik ide-oda Hajpánt kissé göndörödő, még nedves hajáról, a tányérjára átcsúsztatott pirítósokra, vagy az előzékenyen narancslevet öntő kezemre. Még nagyobb poén volt, mikor kiderült, hogy apám tudja, kicsoda Scott, és látványosan meglepődött, amiért Jody nővérét veszi el.

Persze imádnivalóan különc barátnőmről lepattant minden pillantás vagy kritika, sőt abban sem voltam biztos, hogy észreveszi-e őket, viszont én az összeset számon tartottam. Összességében rosszabbul is mehetett volna, de végül jól is laktunk, és a társalgási téma – Hajpánt és még én is jó sokat tudunk beszélni a méregkertünkről, ami érdekelte anyát – kitartott egészen asztalbontásig.

Emery egész reggeli alatt egyetlen szó sem szólt, csak turkálta az ételt, és időnként látható okok nélkül elmosolyodott, így úgy véltem, nem fenyeget a délelőttre az a veszély, hogy amíg nem figyelek, meglóg Erickel, sőt talán ez a csókolózás Gerarddal nem is jött rosszul. Az biztos, hogy húgom nem az a csalfa típus, talán Ericnek nem is sikerülne elcsavarni a fejét. Persze nem bízhatok mindenképpen ebben a feltételezésben.

- Ezt most komolyan mondta? – súgta Jody, amikor végre elhagytuk az ebédlőt.

- Ki és mit? – kérdeztem kényszerítve magamat, hogy rá figyeljek. Elég fáradt voltam, legszívesebben visszadőltem volna aludni pár órára.

- Édesanyád azt, hogy a kertünk szerepelhetne abban a magazinban – magyarázta lassan, majd belém karolt. – Hol jársz, Kyler? Ennyire nem figyeltél?

Elnyomtam egy ásítást, és magammal húzva elindultam vissza a szobámba.

- Szeretnéd, ha szerepelnénk benne? – tudakozódtam. – Ha nem akarod, akkor nem kell. Semmit nem kell csinálnod, amihez nincs kedved. Csak anyám mániája ez a közszereplés.

- Kicsit olyannak tűnne, mintha már nem csak a miénk lenne – mondta végül elgondolkozva. – Szeretem a kertünket, de ha benne lenne valami magazinban, akkor…

- Én sem akarom, hogy ellopják tőlünk – gondoltam bele. – Lehet, hogy lekoppintanák, és minden udvarban lenne egy ugyanolyan. Szó sem lehet róla! Találjanak ki maguknak valamit!

- Azt hiszem, ezt megbeszéltük – mosolygott rám.

A szobámba visszatérve némi csókolózás után – amitől kicsit éberebbnek éreztem magam, de nem voltam továbbra sem a topon –, hirtelen ötletet súgtam Jody fülébe.

- Mi lenne, ha átmennénk az ágyra lefeküdni? – mielőtt (neki) rosszra gondolhatott volna, gyorsan folytattam. – Ha már úgyis felcseréltük a reggelit a vacsorával, fordíthatnánk egy kis pihenésre a napot. Tudod, amolyan… délelőtti szunyókálásra gondoltam. Vagy ha ez nagyon nem tetszik, nevezhetjük meditálásnak is, csukott szemmel, hanyatt fekve – ásítottam egy nagyot. 

- Nem is tudom. Még telefonálni akartam…

- Csak délig – álltam fel magammal húzva az ágy felé. – Beállítom az ébresztőórát is, és még mindig megmarad a délután, hogy azt csinálj, amit csak akarsz. Gondolj bele, kell az energia estére az ünnepléshez, te sem aludtál egész éjjel.

Ásítozásom ragadósnak bizonyult, Jody sem tudta elnyomni, követte a példámat. Elégedetten rávigyorogtam.

- Választhatsz oldalt – ajánlottam még csábítóan.

Két percen belül egymás mellett feküdtünk, tisztes távolságra egymástól, még egy-egy könnyű takarót is kiutaltam magunknak. Különösen megnyugtató volt a gondolat, hogy Emery valahol a házban sóhajtozik, Hajpánt pedig alig karnyújtásnyira tőlem elérhető közelségben helyezkedik el.

- Furcsa módja a randizásnak – szólalt meg halkan, felém fordítva a fejét.

- Miért nem minden lánynak ez az álma? – élcelődtem. – Te vagy az első barátnőm, akivel csak alszunk. Ezt nagy becsben kéne tartanod.

- Mindig emlékezni fogok erre a megtiszteltetésre – felelte olyan hangon, amiről nem tudtam eldönteni, hogy komoly-e vagy sem. – Jóéjt! – azzal már be is csukta a szemét.

Az enyém égett a fáradtságtól, mégsem voltam képes levenni róla a pillantásom. Az arca nyugodt volt, a száján még valami mosolyféle is derengett. Felültem, majd felé hajolva gyors csókot nyomtam az ajkaira. Pontosan ez hiányzott.

- Hé, csak alvásról volt szó – emlékeztetett rögtön, de lerítt róla, hogy annyira nem bánja.

- Mégsem hagyhattalak elaludni jóéjt puszi nélkül – dőltem vissza a saját térfelemre. – Ígérem, most már nem zaklatlak. Szép álmokat, Hajpánt!

Még párszor kinyitottam a szemem, hogy ránézzek, alszik-e már, de végül sikerült elaludnom.

K~y~l~e~r

Henry nem volt valami jó passzban, de ő velem ellentétben nem rohadék Eric miatt. Összekaptak Melodyval.

- Szerinte érzéketlen vagyok a romantikára – válaszolt, amikor megkérdeztem, hogy min. – Meg még azt is fejemhez vágta, hogy nem tudok örülni neked és Jodynak. Nem akarta elhinni, hogy tényleg nincs veletek bajom.

- Tényleg? Mióta? – kérdeztem kicsit kétkedően.

Henry vállat vont.

- Nem tudom, ennek nincs értelme, hacsak nem vagytok szerelmesek egymásba. Kizártam már minden lehetséges dolgot, így Hajpántod átment a vizsgákon.

- Ne szólítsd így! – vigyorogtam. – Örülök, hogy észhez tértél, haver. Idegesítő voltál, amikor folyton ellene beszéltél.

- Megpróbáltalak lebeszélni, mert ez a legjobb barátok dolga, nem? – kérdezte sunyi módon behúzva a csőbe.

- Inkább az, hogy támogassanak! – vágtam rá, mire felröhögött. Igaz, ez kísértetesen emlékeztetett arra a beszélgetésre, amit fordított helyzetben lefolytattunk. – Rendben, megérdemlem – legyintettem végül. – De most tényleg segítened kellene. Mit csináljak a fogadással? Nem akarom ágyba vinni Tina Alinát.

Két hónappal ezelőtt ezt az utolsó mondatot harapófogóval sem lehetett volna kihúzni belőlem, most meg csak úgy dobálózom vele. Ha nem én lettem volna az, el sem hiszem, hogy valaki képes ennyit változni ilyen kevés idő alatt. Hiába, hogy elvileg sosem voltam százszázalékosan Jody projektje megváltoztatott, és úgy tűnik, a jó irányba. Leszámítva ezt a fogadás dolgot, bár azt is még őelőtte követtem el.

- Nem is tudom, hogy mi alapján gondoltad, hogy képes lennél rá…

- Hé, képes lennék! – fortyantam fel, mert azért annyira nem változtam. – A kezemből enne, ha akarnám, de most nincs kedvem! Bántaná Jodyt.

- Enyhe kifejezés, hogy bántaná, ha tényleg szeret…

- Szeret!

-… akkor pokolian kiakadna. Másrészről láttuk, mire képes Eric. Emlékszel arra a csajra, amelyik rajtakapta azzal a nagymellűvel a jakuzziban, mégis tíz perc múlva megint egymásra voltak tapadva, sőt Eric állítja, hogy később egyszerre volt mindkettővel? Emery hogy a fenébe állna ellen egy olyan nagydumás mocsoknak? Egy csepp tapasztalata sincsen, köszönhetően a kalitkának, amelyikbe bezártad. A fenébe is, még Melody is bedőlt az elején a legbénább szövegeimnek is, hogy lehetne pont Emery az, aki ellenáll?

- Nem fognád be? – morogtam. – Ezeket mind tudom! Rohadékok vagyunk, akik olyan szintre fejlesztették a csajozást, hogy egy lány sincs biztonságban. Örülj, hogy nincs húgod! Ez a legszörnyűbb az egészben! A kishúgom, érted! Nem egy lány, akivel járok, akit képes lennék úgy megvédeni, hogy halálosan magamba zúgatom! Mit csináljak?

- Mondd el nekik az igazat, és reménykedj a legjobbakban. Vagy…– folytatta gyorsan, látva az arckifejezésem. – Tegyél úgy, mintha meglett volna Tina Alina. Nem kell konkrétan meglennie, nem igaz? Ismerlek, Kyler, tudom, hogy néha eltúlzol ezt-azt. Tégy most is úgy, mintha.

Kivételesen eltértem attól, hogy tagadni kezdjem, valaha is eltúloztam volna valamit, helyette elgondolkodva néztem Henryre.

- Tegyek úgy? Bejöhet, de… rizikós vállalkozás. Eric is ott lesz a koncert utáni buliban, már közölte is, hogy elintézte, hogy fent legyen a nevem a listán Jodyéval együtt. Hogyan csináljam, hogy Hajpánt ne vegye észre, amint megpróbálom rávenni Tinát, hogy kompromittálja magát velem, ráadásul Eric se jöjjön rá, hogy csak tettetem?

- Ügyesen, haver, ügyesen – mormolta Henry megrázva a fejét. – Mi lenne, ha eleve megmondanád Jodynak, miben mesterkedsz? Nem haragudhat, ha megtudja, hogy csak egy fogadás…

- Melody nem haragudna? – kérdeztem, mire Henry inkább befogta.

Mindketten tudtuk, hogy szarban vagyok. Ezt a pillanatot választotta Hajpánt, hogy felhívjon. Önkéntelenül is elvigyorodtam a gondolatra, hogy nem bír ki nélkülem semennyi időt – alig egy órája vittem haza –, de le is fagyott a mosoly az arcomról, amikor meghallottam hangját.

- Rubicon elpusztult. Nem tudnál idejönni?

- Micsoda? Mi történt vele? Mitől halt meg? – Henry felkapta a fejét, aggodalmasan nézett rám.

- Nem tudom, Kyler, de Nate nagyon ki fog bukni, ha megtudja. Jó lenne, ha ide tudnál jönni, és beszélni vele, hiszen veled már történt ilyesmi.

- Tíz perc, és ott vagyok – biztosítottam, aztán letettük. – Mennem kell! Vészhelyzet van – hadartam Henrynek.

- Mi történt? Ki halt meg?   

- Nate teknőse – feleltem, mire Henry úgy nézett rám, mint egy idiótára.

- Egy teknős?

- Majd elmagyarázom máskor, most sietnem kell – legyintettem, és már ott sem voltam.

Kevesebb, mint tíz perc alatt értem oda, addigra Jody már odakint várakozott a gazos udvarukban egy dobozzal a kezében. Kiugrottam a kocsiból, és felé indultam.

- Hol van Nate? – kérdeztem, miközben a kezemet nyújtotta a dobozért, hogy megnézzem a tragédia bizonyítékát.

Bár Rubicon még így holtan is jobb állapotban volt, mint ahogyan Donatellót utoljára láttam, kétség kívül elpusztult.

- Odabent játszik Sáfránnyal – mondta Jody. – Még nem tudja, hogy mi történt.

- Hogyhogy?

- Hát… abban a hitben van, hogy azért lebeg tegnap óta a hátán, mert napozik. Nem akartam még elmondani neki, de most már elment a Nap – nézett fel a felhős égre. – Aligha lehet sokáig arra fogni az állapotát, hogy napozik. Úgy érzem, már sejti, hogy mi történt, csak masszív tagadásban van, ezért hívtalak ide. Legyél ott, amikor megmondom neki, és támogasd. Meséld el, hogy vészelted át, amikor a te teknősöd halt meg.

Nyitottam a szám, hogy válaszoljak, de Nate robbant ki a Whitetaker házból.

- Szia, Kyler! Mikor segítesz végre megépíteni azt a kerítést, amit megígértél, hogy Rubicon ne tudjon elszökni? Mi van abban a dobozban? – rohant közelebb hozzánk.

Nyeltem egyet.

- Nate, Rubicon van benne – mondta Jody halkan, együttérzően. Nate arcán döbbent kifejezés jelent meg, én pedig tudtam, mit kell tennünk.

- Mert rosszul van, így Jody meg én elvisszük az állatorvoshoz – hadartam hirtelen. – Gyerünk, Hajpánt! – fogtam meg fél kézzel a karját, és a kocsim felé toltam.

- Kyler, mi…

- Te maradj csak itthon, Nate, minden okés lesz vele – emeltem fel kissé a dobozt, és a hangomat is, hogy túlkiabáljam Jodyt.

Most jól jött, hogy olyan kicsi, könnyedén lökhettem be az autóba, majd a kezébe nyomva a dobozt, rázártam az ajtót. Nate ott állt, ahol hagytuk, az arcán még mindig kétkedő kifejezés ült.

- Minden okés lesz, kishaver – eresztettem meg egy vigyort, majd szinte átvetve magam a motorháztetőn a lehető leghamarabb beültem a Bentleybe, és csikorgó kerekekkel elhajtottam.

- Kyler, ez most mire volt jó? – kérdezte Jody óvatosan.

- Veszünk neki egy másik teknőst – mondtam magától értetődően. – Nem kell megtudnia, hogy Rubicon elpusztult.

- Ez nem megoldás – vetette ellen. - Meg kell mondanunk az igazat, nem verhetjük át.

- Miért? – néztem rá makacsul. – Miért kell elmondani neki?

- Mert Rubicon meghalt. Szerinted kicserélhetjük egy másik teknősre, és nem fogja észrevenni?

- Te mondtad, hogy tagadásban van, nem? – Nyitotta a száját, de gyorsan folytattam. – Figyelj, még csak tizenegy éves.

- Vagyis elég idős ahhoz, hogy észrevegye a különbséget a saját teknőse meg egy másik között.

- Nem, ha jól választunk! – vágtam rá, majd sóhajtottam. – Amikor apám elütötte Dont három napig folyamatosan sírtam, és utána már soha többet nem volt semmi ugyanolyan, mint Donnal. Ha választhattam volna, nem az igazságot választom, hanem valami mesét, hogy megszökött, vagy ilyesmi. Nem amit apám csinált, hogy hagyta megnéznem… még rémálmaim is voltak miatta. Sokkal jobb lett volna, ha nem tudom meg, ha neki jut eszébe egy másik teknőst venni, érted? Az igazság nem mindig jó, ilyen esetekben szörnyű, és nem akarom, hogy Nate is átélje. Ha jól csináljuk, el fogja hinni, hogy a másik teknős Rubicon.

Jody nézett rám egy darabig, majd rábólintott.

K~y~l~e~r

Találni egy pontosan ugyanolyan teknőst, mint Rubicon a lehetetlenséggel vetekedett, az ötödik helyen viszont, ahol egész hadseregnyi teknős közül választhattunk, kiszúrtam egyet, ami nagyjából megfelelt.

- Kyler, Rubiconon nem voltak olyan foltok, ráadásul egy majdnem feleakkora. – Annyi teknőst láttam, hogy kezdtem elfelejteni, milyen is az eredeti példány, amilyet keresnünk kell, így végül ráhagytam Jodyra a választást, mert ő legalább elég időt töltött vele ahhoz, hogy tudja.

- Nézd! – mutatott végre egy az óriási terrárium sarkában gubbasztó példányra. – Hajszálra olyan, mint Rubicon. Nézzük meg közelebbről?

Megkértük az eladót, aki egy korunkbeli kelletlen srác volt, hogy halássza ki nekünk, de közelebbről már nem tűnt annyira hasonlónak. Sóhajtva visszaengedtük a többi közé (az eladó rosszalló tekintete mellett), és tovább bámultok az ide-oda mászkáló vagy épp egy helyben sütkérező példányokat.

- Nem kellene mégis elmondanunk az igazat? – kérdezte Jody a tenyerembe csúsztatva a sajátját. Megszorítottam.

Már én is kezdtem feladni a reményt, hogy találunk egy ugyanolyat, mégis sokkal rosszabbnak tűnt megfosztani egy gyereket a teknősétől, még akkor is, ha egyikünk sem tehetett arról, ami történt.

- Hátul van pár nagyobb is – közölte velünk az eladó. – Egy kerti tóba rendelték őket, de még nem jöttek értük. Ha gondoljátok…

Gondoltuk, úgyhogy hátra is mentünk, megszemlélni a fél tucat lehetséges Rubiconpótlót. Kettő közülük még számításba is jöhetett.

- Ez eléggé hasonlít – mondta végül Jody rábökve egy jókora példányra. – Habár nagyobb, Nate észre fogja venni, hogy…

- Megnőtt a doktor injekciójától – fejeztem be rögtönözve. – Mert olyan adalék volt benne, mint amitől a sportolóknak is megnőnek az izmaik. Valami doppingizé? – néztem reménykedve Jodyra.

Megcsóválta a fejét.

- Hogy tudsz ilyen folyékonyan hazudni?

- Adottság – vigyorodtam el halványan. – Na, vigyük ezt, ha nem jön be, és Nate rájön, elviszem a balhét.

- Rendben – sóhajtotta, mire nyomtam egy puszit a homlokára, majd intettem az eladónak, hogy elvisszük.

Hazafelé más úton mentünk, de Jody nem kérdezte meg, merre tartunk, azt hiszem, tudta. Lehúzódtam a Bentleyvel az út szélén, és elindultam a diófa irányába, ahol Dont is eltemettem. Jody egy ideig mellettem jött, aztán hátramaradt virágot szedni.

A fa tövében aztán fogtam egy alkalmasnak tűnő ágat és ásó hiányában annak segítségével kezdtem földet kikotorni egy tisztességes méretű gödörhöz. Hajpánt meg én még akkor sem váltottunk egyetlen szót sem, amikor kész lettem, virágokat dobált a kis doboz tetejére, majd nézte, ahogy betemetem az egészet. Végezetül a friss földhányás tetejére helyezte a maradék pipacsot, aztán visszaindultunk az autó felé. Mielőtt beszálltam rámosolyogtam.

 Viszonozta a gesztust, mégis döbbenten meredtem rá. Sosem láttam olyan gyönyörűnek, mint akkor, még a szívem is belesajdult a látványba. Komolyan gondoltam, hogy pont őt fogom kockáztatni egy hülye fogadás miatt?