20. fejezet

20.      Egy kanapén a nem tudom, kimmel

Jody

- Hát ez elég gyenge volt – mondta Melody, szórakozottan pörgetve meg az üveget. –Szándékosan fogtad vissza magad, drágám?

Henry odament hozzá, és mondott neki valamit, amit nem hallottam, mert a mellettem ülő Olive hozzám hajolt, és suttogva adta elő, milyen pillantásokat vetett rám Kyler a játék során. Másik oldalamon Gerard majdnem belealudt a kitalálósdiba, kevés hiányzott, hogy hortyogva rám dőljön.

A barátaim egymással való összebarátkoztatása nehezebb volt, mint azt hazatérésem napján gondoltam. Ugyan Melody Kyleren kívül mindenkivel nagyon jóban volt és Olive is udvariasan viselkedett, a fiúk siralmasak voltak. Kezdetnek Kyler összeveszett Gerarddal, aztán Henry nem volt hajlandó hozzám szólni, végül mind a hárman unott-sértődötten nézték, hogyan játszunk. Az utolsó körbe beszállt Henry, de előtte olyan szenvedést vágott le, mintha legalábbis tányért akarnánk törni a fején. Még csak éjfél múlt, de legszívesebben hozzájuk vagdostam volna anya féltve őrzött kristálypoharait.

- Fel kéne pörgetnünk a bulit – súgta nekem Olive. Kivételesen hallgattam rá, mert reggeli ígéretéhez híven az est folyamán egyszer sem veszett össze testvérével -, vagyis ezt a bulinak csúfolt valamit. Tudod, Jody, meg vagyok lepve, azt hittem, hogy Kyler csinál majd valami izgalmasat, elég vad bulizó hírében áll.

- De ez most az én bulim – szóltam rá. Igaz, ami igaz, Kyler bulijain az ember pezsgőben fürdött, és félájultan rogyott a medence mellé - rosszabb esetben a medencébe -, de mivel nálam mellőztünk mindenféle alkoholt és ismeretlen embert, nem volt más választásuk, mint megelégedni a másik öt jelenlévővel. Míg ezen töprengtem, Mel megállította az üveget, és felnézett ránk.

- Mi lenne, ha mostantól rendeltetésszerűen használnánk az üveget? Mit szólnátok egy kis üvegezéshez? – kérdezte vidáman. Gerard elnevette magát, és gonoszul Kylerre vigyorgott, mintha tudna valamit, amit mi nem. Úgy tűnt, Kyler se tudja, miről van szó, mert egy értetlen pillantás után elkezdett alkudozni, hogy ő kit csókolna meg, és kit nem. A vita fő tárgya az volt, hogy ha Melodyval hozza össze az üveg, akkor inkább kiugrik az ablakon. Pedig a kis variancia mellett elég valószínű volt, hogy előbb-utóbb összekerülnek.

Házigazdaként nem tehettem mást, minthogy a további veszekedéseket megállítandó a kör közepére léptem, és megpörgettem az üveget. Kylernél állt meg.

- Te pörgetsz először – néztem fel rá, igyekezve elfojtani egy szemtelen vigyort. Letette maga mellé poharát, és miközben visszaültem helyemre, pörgetett. Olive jött ki.

Az elkövetkezendő egy percben végignézhettem Kyler McNeil-Stone eddig általam látott (és átélt) leggyengébb csókját. Alig érintette meg szájával barátnőm száját, máris ki akart hátrálni a dologból, de Olive ezt nem hagyta, biztos arra gondolt, hogy itt a soha vissza nem térő lehetőség. Fancsali képet vágtam, mert eszembe jutott, hogy ha ez így megy tovább, Kyler Olive-ot is meg fogja utálni. Kinyúltam, megragadtam barátnőm bokáját, és gyorsan visszarántottam.

- Aú! – jajdult fel, és szájához kapott. – Jody miatt ráharaptam a nyelvemre.

- Még jó, hogy nem a szőke hercegére – hahotázott Gerard, mire oldalba böktem.

- Így sajnos nem tudjuk folytatni a játékot – néztem körbe. – Szegény Olive lesérült, és már csak öten maradtunk, akik közül sokan nem akarnak smárolni egymással.

- Az nem számít – motyogta Olive mellém huppanva. – Nehogy már befejezzük miattam! De büntetésül, hogy lesérültem miattad, te pörgetsz, Jody.

Kinyúltam az üvegért, magamhoz húztam, és gondolkodás nélkül pörgettem. Az üveg szája visszatalált hozzám. A többiek ezen jót derültek. Először még örültem, hogy Clem nem tudott eljönni valami egyéb program miatt, mert ő kétségtelenül felhozta volna, hogy csókolózzak a tükörképemmel, de aztán, mikor a többiek – Olive-val az élen – kitalálták, hogy csókoljam meg a félig nekem dőlő Gerardot, már sajnáltam a dolgot. Még soha nem csókoltuk meg egymást, szájra puszi se volt, sőt arcra puszi se igen, és őszintén szólva nem is hiányzott. De mivel Gerard eddigre már felélénkült, még észbe se kaptam, máris átölelt, és arcát arcomhoz dugta. Kevés hiányzott hozzá, hogy megcsókoljon, mikor belenéztünk egymás szemébe. Ez volt a kritikus pont, amit nem tudtunk átvészelni, kitört belőlünk a nevetés.

- Ki akartok esni? – figyelmeztetett minket Olive.

- Igen! – kiáltottam fel.

- Hát nem fogtok. Ha nem csókoljátok meg egymást, akkor megint neked kell pörgetned, Jody – szólt közbe gyorsan Melody. Számba vettem a lehetőségeket. Ha nem Gerarddal kell csókolóznom, akkor Henryvel vagy Kylerrel. Henryvel nagyon nem szeretnék. Kylerrel igen, de nem a barátaim előtt. Az volt a figyelem elterelésének leggyorsabb és legjobb módja, ha megcsókolom a legjobb fiúbarátomat.

Nagy levegőt vettem, és hozzá hajoltam, de mivel ő is ezt tette, majdnem megfojtottuk egymást. Csókunk különösen bénára sikerült, amit bántam, mert egyébként nem vagyok az az ügyetlen fajta. Azért fellélegeztem, mikor Gerard került sorra a pörgetésnél.

Egy semmilyennek mondható csókot váltott a vörösödő arcú Melodyval, aki aztán egyik kezét ökölbe szorítva pörgette meg az üveget, gondolom azt remélte, hogy Henryt kapja ki. Bármit is akart, Kylerre mutatott az üveg. Felvihogtam.

- Ne nevess! – mutatott felém Kyler anélkül, hogy rám nézett volna, majd egy szó nélkül odament Melodyhoz, és puszit nyomott a szájára. Henryt ez nem kavarhatta fel túlzottan, mert végig felém nézett. Mikor felvont szemöldökkel visszanéztem rá, elfordult, kezével letörölte Kyler csókját Melody szájáról, és megpuszilta. Kyler leült az üveg elé. – Én jövök.

Az üveg két fordulatot tett, aztán Gerard és köztem állt meg. A többiek mind nevettek, és észrevettem, ahogy a hátam mögött Olive valamit csúsztat Gerard kezébe, aki továbbadja Henrynek, aki meg Mel ölébe teszi. A négy kelletlen barát képes volt összefogni ellenünk. Nem akartam elrontani az örömüket, de korántsem voltam olyan derűs hangulatban, mint ők.

Kedveltem Kylert, jól csókolt, de hogy a barátaim körében közel engedjem magamhoz, az lehetetlen volt. Nem egyszer úgy belefeledkeztünk a csókba, hogy ha valaki azt akarta volna, fejezzük be, le kellett volna rugdosnia minket egymásról. Emery egyszer húsz másodpercig bámulta az egyik méretesebb mérgező növény árnyékából, hogy próbáljuk minél jobban elhúzni a csókot.

A családi nyaraláson nővéremnek, egy idős néninek és a hotel melletti bár helyes pultosának megfogadtam, hogy nem kezelem játékként a csókot. Elég vehemensen állították, hogy ez nem lenne helyes (az is igaz, nővérem végig arra játszott, hogy gondoljak Kylerre úgy, mint egy szóba jöhető jövőbeli partnerre), és igazat adtam nekik. Viszont arról semmit se tudtak, milyen szemekkel szokott rám nézni, mikor közel állunk egymáshoz, és mennyire finom a csókja. Így négy nappal hazaérkezésem után eljutottunk oda, hogy sok időt töltöttem a projektjeimmel, még többet Kylerrel, és számlálatlanul váltottuk a csókokat. Többnyire ő kezdeményezett, de előfordult az is, hogy én. Teljesen öntudatlan volt az egész, az egyik pillanatban még fegyelmezetten beszélgettem vele valamiről, aztán azon kaptam magam, hogy csókolózunk.

- Gyerünk, gyerünk! – nógatott Olive. Csak bámultam rá, aztán Kyler felé fordultam. Ő látszólag észre se vette, hogy végig ezt akarták kihozni, sőt úgy tűnt, hogy neki aztán tök mindegy, mikor, hol és kik előtt csókol meg, csak csókolózzunk.

- Mit vagy úgy oda? – nézett rám Gerard oldalról. – Egyszer már lekapott, egyszer meg te őt, mi újat tudnátok mutatni egymásnak?

Nekem pontosan az volt a bajom, hogy ismertem a csókjait, és tudtam, milyen hatással vannak rám. Pár hete egy agyzsibbasztó társalgás keretében arra terelődött a szó, milyen csóktípusok vannak. A szenvedélyes, a lázas, a gyengéd, a mohó, a kívánós, a félénk, a figyelmes és így tovább. A kórházi csóknál próbáltam meghatározni Kylerét, de mikor később visszagondoltam rá, rájöttem, hogy elveszthettem a fejemet, mert csak arra tudtam gondolni, hogy még, még, még. Most is valami ilyesmire számítottam. Kyler közelebb jött, és már jó előre vigyorgott, amitől nekem is mosolyognom kellett. Egyáltalán nem olyan volt, mint mikor Gerarddal összenevettünk azon, hogy egek, csókolóznunk kell, inkább amolyan csókváró. Még el se kezdtük, máris köd szállt agyamra.

Mikor Kyler elém került, még mindig vigyorgott. Beharaptam számat.

- Ne hülyüld el – súgtam neki, mire megkomolyodott arca, és rám nézett, de úgy, hogy attól előbb kiszaladtam volna a világból, aztán vissza, hozzá.

Utólag belátom, hibás döntés volt arra kérni, hogy vegye komolyan a csókot, mert tényleg komolyan vette, sőt. Mikor már előttem volt az arca, bevillant, hogy milyen fura, mostanság már nem a számat figyeli, hanem a szemembe néz, mielőtt megcsókol, aztán következett egy kis filmszakadás. Kihullott a fejemből az idős néni erkölcstelen lányokról tartott intelme, nővérem monológjai az együttjárás előnyeiről, a pultos pajzán megjegyzései, hogy próbáljam ki vele, és tutira elfelejtem Kylert, még arról is megfeledkeztem, hogy a többiek premier plánból nézik, hogyan mászunk egymás szájába. Nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy olyan a csókunk, mint a gyümölcssaláta, inkább volt shake, amit ráznak, össze-visszaforgott velem a világ. Az az igazság, hogy legszívesebben rámásztam volna.

Ez nem történt meg, ugyanis torokköszörülést hallottunk, mire egyszerre kaptuk hátra fejünket. A többiek eddig bírták idegekkel, pedig még csak a csók elején jártunk. Reméltem, hogy nem kommentálják, és így is lett. Egy pisszenés se hallatszott. Mikor kicsit bambán körbenéztem, láttam, hogy Melody a szájára szorította mindkét tenyerét, de nem tudtam eldönteni, azért-e, mert mindjárt megszakad a nevetéstől, vagy azért, mert valami baja van. A többieket nem néztem meg jobban, inkább megszakítottam a kínos csendet.

- Nem kértek innivalót?

- Én kérek valami erőset – mondta Gerard.

Mel elvette szája elől kezeit, és ő is bólintott, jelezve, hogy neki is jöhet egy. A csók másik két tanúja a fejét rázta. Mivel egyébként is Kylert figyelték, könnyen átmehettem az Estee szobájába nyíló folyosószerűségből a konyhába. Miközben keresgettem az üdítős dobozokat, amiket Sáfrány időnként el szokott hurcolni, ráébredtem, hogy fogalmuk sincs, milyen vékonyak a ház falai. Hallottam minden szavukat.

- Haver… - kezdte Henry.

Megtaláltam az üdítős dobozokat, felkaptam hármat, és próbáltam nem hallgatózni. Meddő ötlet volt, most Gerard kezdett el beszélni.

- Még hogy te meg Jody barátok vagytok – hallottam méltatlankodó hangját. – A barátok nem csinálják ezt egymással.

- Hé, nem az én ötletem volt! – védekezett Kyler. Én teljesen más stratégiát választottam volna, de hagytam kibontakozni. Tálcára tettem hat poharat és a dobozokat. Mentem volna velük be, de nem bírtam felemelni a tálcát. – Ti akartátok az egészet!

- Erre azért nem számítottunk – szólt bele Olive. – Oké, egy kisebb-nagyobb puszi belefér, kedvesség, vigasztalás azokra a napokra, amikor máskor ágyba vinnél egy csajt, de ez!

- A kislány előtt is ezt csináljátok? – kérdezte Melody. Azt hiszem, Emeryre gondolt, már találkoztak pár bulin. – Hát nem csoda, hogy mellettetek magányosnak érzi magát!

Ez utóbbi mondat nagyjából úgy jött, mint egy pofoncsapás. Hogy Emery miattunk akar magának fiút keríteni? Ostobán hangzott, de azok után, hogy rájöttünk, milyen tablettákkal akarta magát lenyugtatni a Gerarddal való találkozó után, akár igaz is lehetett. Végül is még csak tizenöt éves.

- Őt ne keverd bele! – csattant fel Kyler. – Tökéletesen ellenne fiú nélkül, ha akarna!

- De nem akar, mert látja, hogy egymásra vagytok indulva, és nem akar kimaradni egy ekkora élményből! – érvelt Gerard nagyhangon.

Minden erőmet összeszedve felemeltem a tálcát, és nagy léptekkel elmentem vele egészen a küszöbig, ahol elvesztettem egyensúlyomat, így leborult két doboz és egy pohár.

A többieknek ekkor jutott eszébe, hogy végig a szomszéd szobában voltam. Olive rögtön felpattant, és felkapta a két dobozt, plusz leemelte a tálcáról a harmadikat. A pohár eltört, de nem érdekelt, úgyse volt kedvem inni. Odavittem a tálcát az asztalhoz, és leültem mellé. A többiek kollektív hallgatásba merültek, aztán mikor Kyler odajött hozzám, összefordulva beszélgetni kezdtek, mintha nem is érdekelte volna őket, mit akar.

- Nem hinném, hogy igazuk van – szólalt meg sima hangon.

- Talán mégis. Nem kellene azt tanítani Emerynek, hogy a barátok bőszen csókolózhatnak egymással, amikor csak úgy hozza a kedvük – pendítettem meg nála a dolgot. Gondolatom nem talált lelkes fogadtatásra. Kedvetlenül vonta meg a vállát.

Elegünk volt ebből az estéből, és mivel a többiek ezt látták, felálltak. Azt hittem, hogy hazamennek, de ennyire azért nem akartak minket magunkra hagyni. Olive kijelentette, hogy mivel nincsenek itthon a szüleim vagy Estee, nem lenne jó gyedül hagyni engem a házban. Azt jótékonyan figyelmen kívül hagyta, hogy Kyler úgyis maradna. Így hát kényszeredetten rábólintottam. Elmosolyodott.

- Enyém Jody ágya!

- Enyém meg a kihúzható fotelje! – tette le poharát Gerard.

- Ti… ti is maradni akartok? – fordultam Melék felé. Henry nagyon pislogott a bejárati ajtó felé, de Melody bólintott, és még hozzátette, ha nem zavarnak, szívesen maradnának. – Hát akkor menjetek a nővérem szobájába.

Miután már tényleg egyedül maradtunk Kylerrel, szétnéztem, nekünk hol lenne hely. A pillantása elárulta, hogy semmi kedve hazamenni, főleg nem úgy, hogy mindenki más marad. Kimentünk a konyhába.

- Akkor miénk a kanapé? – pillantottam a kényelmetlen kanapé felé. - Hacsak te nem akarsz apáék szobájában aludni.

- Isten ments, maradjunk itt. Semleges terep.

Kyler letette a tálcát, amit áthozott, és nekiállt ledobálni a kényelmetlen kanapéról szinte az összes párnát. Fogalmam sem volt, így hogy fogok aludni, de mivel ő a földre kényszerült, egy szót se szóltam. Hamar megvolt vele, közben feltakarítottam az eltört pohár szilánkjait, és hoztam két takarót. Az egyiket leterítette a földön fekvő párnákra. Kész volt a fekhelye, de míg arról beszéltünk, mit gondolhatnak ezek után rólunk a többiek, Sáfrány belemászott.

- A kutyád elfoglalta a helyemet – vette észre Kyler.

Megpróbálhattam volna elzavarni, de nem volt sok értelme, már így is tiszta kutyás lett a takaró és a megbolygatott párnák. Az egész olyan volt, mint egy kozmikus összeesküvés. Hagytuk a cuccokat a földön, már úgyis ki kellett mosni őket - addig meg miért is ne ülhetett volna rajtuk Sáfrány -, és próbáltunk nem leesni a keskeny kanapéról.

- Jó éjszakát – mondtam a tőlem úgy három centire fekvő Kylernek.

J~o~d~y

Egy óra valahány perckor zsibbadt kezekkel és lábakkal feküdtem Kyler mellett, képtelen voltam aludni. Folyton ásítoztam, de mikor behunytam szememet, kényelmetlennek találtam a testhelyeztet, amiben voltam, és mivel Kyler ott feküdt mellettem, nem nagyon akartam mocorogni, így is kétszer fordultam már meg úgy fél óra alatt. A pokolba kívántam a hülye kanapét és a többieket is, amiért nem tudtak hazamenni. Lassan kinyújtottam a lábamat, ami nekikoccant Kyler bokájának.

- Jody – szólalt meg hirtelen. Összerezzentem.

- Nem alszol?

- Nem. Látom, te sem.

- Gondolkodtam – mondtam az első dolgot, ami eszembe jutott. Még igaz is volt, mielőtt vészesen elkezdett volna zsibbadni jobb kezem, érdekes dolgok jutottak eszembe.

- Szoktál – hagyta rám Kyler. Álmos lehetett.

- Úgy értem, rólunk – mondtam ki azt, ami már napok óta a nyelvem hegyén volt. A sötét szobában nem láttam tökéletesen, hogyan reagál, de azt észrevettem, hogy kicsikét arrébb húzódott. – Arról, hogy merre tovább.

- Szerintem se jobbra, se balra, maradjon minden így, ahogy tökéletes. – A hangja sejtette, hogy valamit azért még szívesen behozna kettőnk kapcsolatába. Nem akartam arra gondolni, hogy el tudná képzelni velem, főleg, mert én is el tudtam volna vele. Fel akartam hozni a „rossz példát mutatunk Emerynek” témát, de mielőtt elmondhattam volna, folytatta. – Meg kéne beszélni, mit csináljunk még a nyáron.

- Nekem lassan készülnöm kell az egyetemre, megvenni cuccokat, felutazni, megnézni a kollégiumi szállást – mondtam lelkesen. Bármennyi örömet is hozott ez a nyár, már nagyon vártam az évkezdést.

- Kollégiumban leszel? Miért nem… - elharapta a következő szót. – Felmehetnénk együtt, szívesen körbenéznék. Már voltam fent párszor, de a kollégiumokat még sosem néztem meg. Mit szólsz hozzá, Hajpánt?

- Miért nem Fügécskének hívsz? – kérdeztem vissza.

Éreztem, ahogy hosszan kifújja a levegőt. Tudtam, hogy nem fog szeretni ezért a kérdésért, de fel kellett tennem. Épp a tengerben álltam, és néztem a lábam körül fickándozó kis fekete halakat, amikor meghallottam egy kisfiú hangját. A vízben ugrált a fánkkal és mindenféle más nyalánksággal kereskedő férfi mellett, és azért bőgött, mert elfogyott a mézes fánk – ami egyébként nekem is nagy kedvencem volt -, és gyümölcsből már csak füge van. Tisztán hallottam, ahogy kiabálja, hogy nem kell neki füge. Erről eszembe jutott, hogy kiskoromban én is kerültem a fügét nem éppen bizalomgerjesztő külseje miatt.

Fügécske.

Egészen biztos voltam benne, hogy a lány a külsőm miatt szólított így, de annyi fantáziája nem volt, hogy ilyet ki tudjon találni. Emeryről sem feltételeztem, hogy ilyet mondana rólam, Kylerről már annál inkább. Beleillett a szavajárásába.

- Na, jó, azt hiszem, beszélnünk kell – szólalt meg fél perccel később.

- Nem mondod – forgattam meg szememet a sötétben.

- Tetszel nekem és tetszem neked, ennyi. – suttogta. - Miért ne tetszhetnénk egymásnak békés összhangban?

Sáfrány ekkorra időzítette a holdra vonyítást. Hirtelen jött, megijedtünk tőle, Kyler kicsit előrébb rándult, és meg felé, hogy le ne essek, így közelebb kerültünk egymáshoz. Fázósan húztam magam felé a takarót; elfelejtettem bezárni az ablakot, de már nem volt kedvem felállni. A lábam valahogy Kyler lába alá került. Mire kirángattam, kishíján lefordultam a kanapéról.

- Látod? Még a kutyámnak sem tetszik, amit mondasz – hecceltem, miután sikerült a kanapén maradnom. Magára vette.

- Nekem is van olyan, ami nem tetszik, például az, hogy folyton parancsolgatsz.

- Én csak kérlek, Kyler.

- Akkor ne kérj annyit.

- Te meg ne civakodj minden apróságon Gerarddal – melegedtem bele a dologba. Nem is kértem tőle sokat, csak olyan apró szívességeket, amiket egy barát igazán megtehet.

- A haverod ne bámulja a húgomat!

Elnevettem magam. Gerard egyik nap tényleg feltűnően nézte Emeryt. Mikor később rákérdeztem, tetszik-e neki, azt mondta, egy csak afféle lovagias védelmező ösztön egy olyan sorsüldözött kislánnyal szemben, akinek egy Kyler-féle a bátyja. Kyler is nevetett, de nem hiszem, hogy azért, amiért én. Volt, hogy csak úgy elkezdett nevetni.

Sáfrány felhagyott a vonyítással, és bebújt a kanapé alá, egyedül hagyva a széttúrt párnahegyet. Mikor abbahagytuk a nevetést, Kyler közelebb húzódott hozzám. Először azt hittem, ő is fázik, de gondolhattam volna, hogy egész más van a háttérben.

- Jody, maradjunk így, ahogy vagyunk – kérte.

Fogalmam sem volt, mit mondjak rá, ezért hallgattam. Tagadhatatlanul kényelmes volt ez a mostani helyzet, főleg, amikor a barátaink nem zavargattak minket, viszont a végén úgyis mi sínylettük volna meg a dolgot. Nagyon megkedveltem, lassan az életem részévé vált, de ezt nem akartam, mert tudtam, ő se akarná. Láttam, hogyan lökdöste el a megunt lányokat az útból, azokat, akiket korábban kifulladásig csókolt, és akiknek mindenfélét ígért. Legalább nekem nem ígérgetett.

Mikor rájött, hogy nem fogok felelni, újra felém fordította fejét.

- Nem megoldható?

- De igen – válaszoltam lassan. - Ideig-óráig.

Igent mondtam, de mikor még közelebb hajolt, és meg akart csókolni, ahelyett, hogy hagytam volna neki, az egyik párnába fúrtam arcomat.

J~o~d~y

Hajnalban nem bírtam tovább, felkeltem. Addigra már annyira lezsibbadtak a lábaim, hogy alig bírtam rájuk állni. Visszadobtam Kylerre a takarót, ami éjszaka kettőnk közé gyűrődött, és odamentem az ablakhoz. Miközben mélyeket lélegeztem a friss levegőből, azt néztem, hogy mi a fenét kezdjek Kylerrel. Ha minden igaz, nekem az előrejutásban, és nem az élvezkedésben kell segítségére lennem, amiből logikusan következik, hogy be kell szüntetni kettőnk túl közeli barátságát, és visszatérni egy mértéktartóbb fokra.

Az ablaküvegnek támasztottam homlokomat. Józanésszel tudtam, hogy ezt kell tennem, mégse akartam. Éreztem, mi hibázik, de nem mertem bevallani magamnak. Mindig csak az járt a fejemben, hogy ez így nem fog menni. Hátranéztem az alvó, félig kanapéról lelógó Kylerre meg Sáfrányra, aki elnyúlva aludt nem messze tőle a földön. Visszafordultam az ablaküveghez, és megnéztem magamat benne. Képtelenség, hogy beleszerettem Kylerbe, egyáltalán nem az esetem. Igaz, Darrin se volt az, Max meg végképp nem, de hogy Kyler? Az a Kyler, aki kis kukacnak hívott, aki az első hetekben végig azt hitte, hogy menthetetlenül bele vagyok zúgva?

Mogorván néztem tükörképemre. Soha senkibe nem leszek menthetetlenül belezúgva. És ha Kyler tetszik is, az már az én bajom, mint ahogy neki az, hogy többet nem csókolózhat velem játékból. Estee meg mondjon, amit akar.

Miután ilyen jól megbeszéltem magammal a dolgot, megnyugodtam, és izmaim is kezdtek rendesen funkcionálni. Odamentem a hűtőhöz, vettem ki magamnak tejet, aztán fel s alá kezdtem el vele sétálgatni a konyhában. A mozgás általában stresszoldó hatással volt rám. Míg elmentem a kanapé mellett, felvettem egy tányért a földről, egy zacskót az egyik kis szekrény alól. Miközben letérdeltem, hogy megsimogassam Sáfrányt, a kanapé alatt valahogy észrevettem rég elveszett keresztrejtvényemet, amit augusztus végéig be lehetett küldeni. Mivel minden lehetőséget szeretek megragadni, lehasaltam a földre, és ügyesen benyúltam a kanapé alá.

Mit ne mondjak, lehettem volna ügyesebb. Ha nem vagyok csúszós zokniban, akkor nem csúszom el a padlón, ha nem csúszom el, nem ragadom meg a lelógó takaró csücskét, ha békén hagyom a takarót, Kyler nem ébred fel, ha meg nem ébred fel, akkor nem veszi észre, hogy hol matatok. De észrevette, felugrott, és majdnem a kezemre csapta az összecsukható kanapét. A kanapé reccsent egy nagyot, és mivel miközben kerestem a keresztrejtvényt, elfelejtettem kikattintani a zárat, megrázkódott, a lendület szétpattintotta az elnyűtt zárakat, mire a kanapé középen felnyílt. Tátott szájjal néztük, hogy viaskodik a gravitációval, majd megadta magát, és szétesett. Pár másodpercre rá futó lépteket hallottunk.

- Mit műveltek? – rohant be a konyhába Gerard. Olive olyan éberen követte, mintha egész éjjel számított volna hasonlóra.

- Magától szétjött a kanapé – mondta Kyler, cselesen kikerülve a kérdést.

A Gerard mögött felsorakozó Henry és Melody nem hittek neki. Mi tagadás, én se nagyon hittem volna el, hogy ez a magyarázat, kísértetiesen jól tudtuk gyanúba keverni magunkat. Ott álltunk gyűrött ruhákban, a lehető legkócosabb hajjal, álmatlanul és mellettünk ott volt egy ripityára tört kanapé. Ki hibáztathatta őket, hogy arra gondoltok, amire?

Hogy meggátoljam a további pletykákat, előreléptem.

- Figyeljetek, skacok, tisztázzuk a dolgot. Nem történt semmi azon kívül, hogy Estee régi kanapéja felmondta a szolgálatot. Kylerrel nem csinálunk semmit, és nem is fogunk. Tudom, hogy azt hiszitek, szerelmes vagyok Kylerbe. Hát… az az igazság, hogy nem nagyon.

- Nem nagyon? – kérdezte Melody. – Akkor egy kicsit?

Éreztem, ahogy elvörösödöm. Még tükörbe se kellett néznem ahhoz, hogy bizonyosságot nyerjek, elég volt Gerard arcára pillantanom.

- Mindegy, az a lényeg, hogy ez semmin se változtat, és örülnék, ha ti se változtatnátok semmin. Igaz, beszélhetnétek egy kicsit emberibben a többiekkel, főleg te, Henry – bár Mel elbeszéléseiből ítélve csak engem tisztelsz meg ezzel a tüskés modorral -, és nem kérünk több pletykát, több téves következtetést, több általánosítást. És kérlek, ne kémkedjetek utánunk, mi se szoktunk utánatok.

- De – szólt bele Kyler. Azt hittem, azt akarja közölni velük, hogy szoktunk leskelődni utánuk. Ez csak Gerardra vonatkozott, de nem szerettem volna, hogy kitudódjon, ezért idegesen néztem Kylerre. Kár volt emiatt aggódni, nem is hozzájuk beszélt, hanem hozzám. – Ez igenis változtatna a dolgon.

- Nem – szálltam vitába vele.

Farkasszemet néztünk. Nem tudom, mit csináltak a többiek, de nem is érdekelt. Dühös voltam Kylerre, amiért ilyet mondott. Annyi lányt hallottam már arról nyafogni, hogy ezt meg azt ígérte nekik, hogy elegem lett belőlük és velük együtt az ő ígérgetős természetéből is. Lehozná még a csillagokat is, hát persze, de mi van, ha nekem ott tetszenek, ahol vannak?

Mielőtt bemelegedhettünk volna a vitába, anyáék ránk törték az ajtót.